"Nem csak kenyérrel él az ember"...

Bevezető

A mai modern kereszténység jelentős része egy hatalmas önbecsapásban él. Észrevétlenül, de az egyház egy olyan istent kezdett el imádni, akit saját maga talált ki és formált a maga képére. Ha körülnézünk a gyülekezetekben, azt látjuk, hogy az emberek egyszerűen kivetítik a Teremtőre a saját emberi érzéseiket, a saját sajnálatukat és a saját emberi elméjük logikáját. Azt hiszik, hogy Isten pontosan úgy működik, és úgy gondolkodik, ahogyan ők.

Ennek a súlyos istenkép-torzulásnak egyetlen, nagyon konkrét oka van: az emberiség, és benne a hívők is, teljesen félreértik az ember antropológiai felépítését. A bibliai világosan kimondja, hogy az ember három részből áll: szellemből, lélekből (görögül pszükhé) és testből. A tévedések és a hamis istenképek mind a lélek működésének ismerethiányából fakadnak. A lélek három területre osztható: az értelemre, (azaz a gondolkodásra, az analitikus elmére;) az 

érzelmekre, (mint a félelem, a harag vagy az öröm); és végül az 

akaratra.

A legnagyobb probléma az, hogy a hívő Istent akarja megismerni, megérteni de még saját működését sem ismeri. Pedig Istent akkor fogod megérteni ha már magadat ismered... 

Az emberi elme vagy érzelemvilág működésének vannak korlátai, és Istent is e korlátok közé akarjuk beszorítani. A vallásos ember hajlamos az érzelmeket egyfajta magasztos, szellemi dimenzióként kezelni. 

Azt hiszik, hogy az érzések valami megfoghatatlan, lila ködös misztikumok, amelyek közvetlenül a szellemi világból fakadnak. Ezzel szemben a kőkemény, tudományosan is bizonyított valóság az, hogy az emberi érzelmek a fizikai testhez kötött, biokémiai folyamatok az agyban. 

Semmi többek, mint az idegrendszer és a hormonok fizikai reakciói, a külső és belső ingerekre. Az ember csak egy biológiai gépezet lenne mint az állatok, ha nem lenne szelleme, csakhogy a szellem nem tud érezni, legalábbis nem azon a módon ahogy azt képzeljük!

Elengedhetetlenül fontos megérteni: amikor egy ember örömet, szeretetet, szimpátiát vagy mély meghatottságot érez a gyülekezetben vagy egy emberi kapcsolatban, az agyában biokémiai gyár indul be. Ilyenkor dopamin, szerotonin és oxitocin termelődik. Ezek a molekulák és hormonok felelősek a meleg, jóleső, ragaszkodó érzésekért. Ezek nem szellemi dolgok hanem bizony földi, testi!

Ugyanígy, amikor az ember fél, szorong, megijed a jövőtől vagy dühös lesz, az agy limbikus rendszere – azon belül is az amigdala – vészjelzést ad. Erre a jelzésre a mellékvese azonnal adrenalint és kortizolt pumpál a véráramba. Ezek a folyamatok pusztán biológiai túlélési mechanizmusok, amelyek a hús-vér testünkhöz kötődnek, nem pedig démonikus befolyások.

Az érzelmeink emiatt teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a testünk fizikai állapotának. Egy kialvatlan, éhes, kimerült vagy beteg ember teljesen más biokémiai állapotban van, és emiatt az érzelmei is borúlátóbbak, függetlenül a szellemi valóságtól. 

Az érzelem tehát nem szellem, hanem pillanatnyi reakció a világból jövő ingerekre. Képzeld el ha ezekre az érzelmekre alapozod az Istennel való kapcsolatodat…

A tragédia ott történik, amikor az ember ezt a fizikai, biokémiai működést veszi alapul, és rávetíti a Szent Istenre. A hívők azt képzelik, hogy a Teremtő is elérzékenyül, sajnálkozik, vagy emberi értelemben vett hormonális hangulatingadozásokon megy keresztül, ha látja a mi nyomorúságunkat.

De Isten természete teljesen más. János evangéliuma 4:24 egy megmásíthatatlan axiómát mond ki: „Az Isten Szellem”. Istennek nincs fizikai teste. Istennek nincs agykérge, nincs limbikus rendszere, nem termel oxitocint az örömtől, és nem választ ki kortizolt a stressztől. Ebből a tényből következik, hogy Isten döntéseit és reakcióit soha nem biológiai folyamatok vagy hormonális fellángolások irányítják.

Amikor a Biblia arról beszél, hogy Isten érez valamit – hogy Ő szeret vagy gyűlöl –, az soha, de soha nem biokémiai folyamatokhoz kötött. Isten "érzései" az Ő megváltoztathatatlan viszonyulását fejezik ki az IGAZSÁGHOZ és a HAMISSÁGHOZ.

Ezek nem érzelmek, hanem sziklaszilárd állásfoglalások. A Zsidók 1:9 nagyon plasztikusan így fogalmaz: „Szeretted az igazságot, és gyűlölted a hamisságot”. A Zsoltárok 89:15 pedig a trónja alapjaként rögzíti ezt a viszonyulást: „Igazság és jogosság a te trónodnak alapja”. 

Isten szeretete nem más, mint az igazsággal való kőkemény, maradéktalan azonosulás. Isten haragja vagy gyűlölete pedig a hamisság, a bűn és a jogtalanság teljes, megalkuvás nélküli elutasítása.

Ha a hívő ember ezt a fundamentumot nem fogja fel, akkor Isten cselekedetei – és különösen a megváltás ténye – teljesen érthetetlenek maradnak a számára. Gondoljuk végig emberi, biológiai ésszel a keresztfát! Emberi elmével, földi logikával és a szülői ösztönökkel teljesen megmagyarázhatatlan, hogy az Atya hogyan tudta a saját egyszülött Fiát a vágóhídra küldeni, istentagadó, maga körül mindent elpusztító emberekért. Egy emberi apa a saját biológiai kötődése, az érzelmei által vezérelt ragaszkodása és az emberi sajnálata miatt minden áron megmentette volna a fiát a szenvedéstől. Egy emberi apa a saját érzéseitől vezérelve inkább eltussolta volna az emberiség bűnét, felrúgta volna a szabályokat, csakhogy a gyermeke ne szenvedjen. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor Ő egy kegyetlen zsarnok.

De az Atya nem ember, neki nincs hús-vér teste. Isten nem a biokémia és nem a biológiai sajnálat szintjén működik. Isten szentsége, igazsága és a jogosság megkövetelte a bűn büntetését. Mivel a bűn zsoldja a halál, ezt a jogi követelményt be kellett hajtani. 

A kereszt a tökéletes isteni döntés, amely kíméletlenül és maximálisan végrehajtotta a megváltást, teljesen kizárva az emberi érzelgősséget és a testi sajnálatot. A Fiú feláldozása a legmélyebb isteni szeretet bizonyítéka, mert ez a szeretet az isteni igazság betöltéséről szól, nem pedig az emberi kényelem biztosításáról. 

Ezen a kőkemény, szellemi alapon kell újra felépítenünk a hitünket, lerombolva mindazokat a bálványokat, amelyeket a saját emberi elménk és a testünk biokémiája hozott létre.

1.   fejezet

Az ember a maga természetes, földi valóságában képtelen megérteni Istent. Felfoghatatlan számára ez a test nélküli, tiszta szellemi és igazságközpontú Valóság. Ezért a saját emberi elméjével és a biológiai érzelmeivel kezd el legyártani magának különböző bálványokat.

A modern kereszténység ma már nem kőből vagy fából farag bálványokat, ahogyan az ókorban tették. A mai bálványokat az emberi gondolkodás és a hormonális alapon működő érzelmek hozzák létre. Az emberek egyszerűen a saját emberi jóindulatukat, a biokémiai sajnálatukat és a földi logikájukat vetítik ki a Teremtőre, 

és ebből a folyamatból két teljesen hamis, végletes istenkép született.

Az első, és napjainkban a legveszélyesebb hamis véglet az elnéző, a szabályokat áthágó, érzelgős atya bálványa. Ezt az istent az emberi kényelemszeretet és a dopamin által vezérelt jó érzések utáni vágy alkotta meg. A hívők elhitetik magukkal, hogy az isteni szeretet pontosan olyan, mint egy oxitocintól fűtött emberi kötődés. Úgy gondolják, hogy az emberi jóindulat mindent felülír, és Isten egyedüli célja az, hogy a mi boldogságunkat biztosítsa. Ez a bálvány a mi emberi érzékenységünk kedvéért egyszerűen eltörli az isteni jogosságot és a szentséget. Azt feltételezi, hogy Isten mindenben egyetért a mi biológiai sajnálatunkkal, és a könnyeink láttán hajlandó félretenni a saját igazságát.

Hogy ezt a kényelmes hazugságot kíméletlenül leleplezzük, meg kell néznünk Uzza megdöbbentő történetét a 2 Sámuel 6. fejezetéből.

Dávid király hatalmas ünneplés és zeneszó közepette hozta fel Isten ládáját egy új szekéren. A szekeret ökrök húzták, Uzza pedig ott haladt mellette, hogy felügyelje az utat. Hirtelen, egy váratlan pillanatban az ökrök megbotlottak, és a szent láda megbillent. Uzza, látva a fenyegető bajt, azonnal kinyújtotta a kezét, és megfogta az Isten ládáját, hogy megóvja a leeséstől és a sárba hullástól. Mi történt ezután? Az Ige világosan kimondja, hogy azonnal felgerjedt az Úr haragja Uzza ellen, és Isten ott helyben megölte őt a vakmerőségéért.

Az emberi elme ezen a ponton azonnal felháborodik, és a saját logikája alapján igazságtalanságot kiált. Hiszen Uzza csak segíteni akart! Vizsgáljuk meg a helyzetet a előbb lefektetett biológiai tények alapján. Uzza emberi elméje vészjelzést adott a fizikai körülmények megváltozása miatt. Az idegrendszere azonnal reagált, az adrenalinszintje a másodperc törtrésze alatt megugrott, és a saját emberi jóindulatától vezérelve egy biokémiai reflexből cselekedett. Meg akarta menteni a frigyládát. Ő jót akart tenni a saját földi logikája szerint, de figyelmen kívül hagyta az Isteni Igazságot.

Isten azonban teljesen máshogy ítélte meg a helyzetet, mert Isten nem biokémiai reflexek és nem emberi jóindulat alapján dönt. Isten a törvényben, megmásíthatatlanul megparancsolta, hogy a ládát kizárólag a léviták vihetik rudakon, és senki nem érintheti meg a saját kezével, mert ha megteszi, meghal. 

Isten uralkodásának alapja az igazság és a szentség. Uzza biológiai reakciója és emberi jó szándéka közvetlenül szembekerült Isten megváltoztathatatlan rendjével és jogosságával. A történet kőkemény tanulsága ez: az emberi jóindulat, a biokémiai reflexek és a hormonális sajnálat soha, de soha nem írhatja felül Isten igazságát.

Ugye így már kezdjük megérteni az ember és Isten közti különbséget?

A második hamis véglet amit az emberi lélek megalkotott, a kegyetlen, törvénykező zsarnok képe. Ezt az istent nem a kényelem, hanem a vallásos emberi félelem, a teljesítménykényszer és a kortizol által vezérelt stressz hozza létre. Amikor az ember a saját bűntudatát és a büntetéstől való biológiai rettegését vetíti ki Istenre, egy zsarnokot kap eredményül.

Ha megnézzük a tálentumok példázatát a Máté evangéliuma 25. fejezetében, pontosan ezt a bálványt látjuk működés közben. A történetben a gazda elutazik, és a vagyonát a szolgáira bízza. Két szolga hűségesen forgatja a rábízott pénzt, de a harmadik szolga fogja az egyetlen tálentumát, elmegy, és elássa a földbe. 

Amikor a gazda hosszú idő után visszatér és számonkéri őket, ez a harmadik szolga a következőképpen védekezik: „Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem szórtál. És félvén, elmentem és elrejtettem a te tálentumodat a földbe.”

Miért tette ezt a szolga? Mert egyáltalán nem ismerte az ura igazi, gondoskodó, igazságos természetét. A saját emberi elméje, a biológiai félelmei, egy kegyetlen zsarnokot vizionáltak neki. A félelem egy ősi, testhez kötött túlélési mechanizmus, amely arra készteti az embert, hogy lefagyjon, meneküljön vagy elrejtőzzön. Ez a szolga pontosan ezt tette: a félelem teljesen megbénította őt, és a passzivitásba menekült. A vallásos ember sokszor hajszálpontosan így éli az életét: nem az Isten iránti tiszta bizalomból és hűségből cselekszik, hanem a büntetéstől való emberi, biológiai rettegésből. Ez a félelem azonban soha nem szül igazi hitet.

Mindkét istenkép – az elnéző atya és a kegyetlen zsarnok is – egy hatalmas hazugság. Mindkettő elzárja a hívőt a valódi Istenismerettől, mert mindkettő forrása az emberi psziché. Amíg a hívő a saját hullámzó hormonális állapotain és a megbízhatatlan emberi gondolkodásán keresztül próbálja megérteni a Teremtőt, addig vak marad Isten szellemi valóságára.

2.   fejezet

A mostani kor egyik legveszélyesebb és legmélyebben gyökerező tévedése a szeretet fogalmának a teljes kiforgatása és testi szintre süllyesztése. Mivel az ember a saját biológiai működésén keresztül próbálja megérteni Istent, a saját emberi vonzalmát, a szimpátiáját és a testi ragaszkodását azonosítja az isteni szeretettel. Úgy gondolják, hogy a szeretet egy meleg, együttérző érzelem, egy kellemes állapot, ami a kölcsönös rokonszenven alapul. 

Az Újszövetség eredeti görög nyelve azonban kíméletlenül precíz, és világosan megkülönbözteti az emberi, biológiai ragaszkodást a szellemi valóságtól. Négy különböző szót használ arra, amit mi ma egybemosva csak "szeretetnek" hívunk.

Az első három színtisztán a fizikai testhez és a lélekhez kötött biológiai folyamat.

Az első az érosz: ez a romantikus, szexuális vágy, amikor a test egyszerűen biokémiai választ ad a másik ember feromonjaira és a fizikai vonzerőre. Ezt hívjuk szerelemnek.

A második a sztorgé: ez a rokoni, családi szeretet, a vérségi kötelékeken és genetikai hasonlóságon alapuló, biológiai ragaszkodás a túlélés és a fajfenntartás érdekében.

A harmadik pedig a fileo: ez a baráti szeretet, amely egy kölcsönös érdeken, közös élményeken és szimpátián alapuló szövetség. Amikor az ember vonzalmat érez valaki iránt, és ez a fileo vagy sztorgé működik benne, az agyában dopamin és endorfin szabadul fel. Ezek a hormonok egy kellemes, eufórikus állapotot hoznak létre az idegrendszerben.

Ez az első három szeretetfajta ideiglenes és rendkívül sebezhető. Mindhárom szigorúan feltételhez kötött: teljes mértékben függ a másik féltől, a viszonzástól és a körülményektől. Arra reagálnak, ami kedves a szemnek, vonzó a testnek, és ami jólesik az emberi elmének. De amint a külső körülmények megváltoznak, amint a másik ember megbánt, vagy amint a stressz és a konfliktus miatt a kortizolszint megemelkedik a szervezetben, ez a biokémiai alapú emberi szeretet azonnal elpárolog. A jó érzés megszűnik, és helyét pillanatok alatt átveszi a védekezés vagy a harag. A vallásos ember ezt a hullámzó, hormonoknak kiszolgáltatott, másik embertől függő ragaszkodást próbálja ráerőltetni a mindenható Istenre.

A negyedik kifejezés azonban az agapé, az isteni szeretet, amely magától Istentől van, és teljesen független a testi, biokémiai folyamatoktól, a hormonoktól és a másik ember viselkedésétől. Az agapé nem egy érzelem, és nem függ semmi mástól, kizárólag Isten megváltoztathatatlan Igazságától.

Ez az a szeretet, amely képessé tesz minket arra a határozott, szellemi és cselekvő szeretetre, amely kíméletlenül felülírja a saját testünk tiltakozását és a biológiai reflexeinket. 

Ahogy az előzőekben rögzítettük, Isten Szellem, akinek nincsenek biokémiai folyamatai. Ebből következően az agapé egyáltalán nem egy érzelem, hanem egy szellemi valóság! Az agapé egy határozott, kőkemény akarati döntés a másik ember javára, Isten igazsága szerint.

Mivel az agapé szellemi és nem testhez kötött, akkor is cselekszik és dönt, amikor az emberi test érzelmei tiltakoznak, és akkor is szeret, amikor a másik ember egyáltalán nem szimpatikus. 

Én mondok egy sokkal durvábbat: az agapé kőkeményen szemben áll az ember biokémiai szeretetével és az ember akaratával!

A pszichés gondolkodásnak a teljes csődje ott mutatkozik meg a legélesebben, amikor szembesülünk Jézus Krisztus parancsával a Máté 5:44-ben: „Szeressétek ellenségeiteket”.

Ha a szeretetet egy biológiai, érzelmi állapotnak tekintjük, akkor ez a parancs emberileg egyszerűen teljesíthetetlen. Képtelenség. Amikor valaki az ellenségével, az üldözőjével áll szemben, a teste azonnali vészjelzést ad. Az agy riadót fúj, az adrenalin és a kortizol elárasztja a véráramot, a túlélési ösztön pedig harcot vagy menekülést diktál. Fizikai, biokémiai lehetetlenség meleg, baráti érzéseket termelni valaki iránt, aki éppen tönkre akar tenni minket. Ha bármelyik hívő az emberi érzéseit bevonva, a saját testi biokémiájára támaszkodva akarja szeretni azt, aki üldözi, akkor már abban a pillanatban elbukott. Vallásos képmutatásba kényszeríti magát, mert olyan érzéseket próbál kipréselni magából, amelyek a biológiai valósággal teljesen ellentétesek.

De Jézus pontosan tudta, hogy a test képtelen erre. Vegyük észre, hogy rögtön a parancs után el is mondja, hogy milyen cselekedetek mutatják meg ezt a "szeretetet". „…áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket”

Egyetlen szóval sem mondja, hogy érezzetek irántuk szimpátiát. Azt mondja: áldjátok, tegyetek jót, és imádkozzatok. Ezek mind kőkemény akarati döntések, a testi érzelmek ellenére!

Határozott szellemi cselekedetek, amelyek teljesen függetlenek a test kémiájától és a túlélési ösztönöktől. Az isteni szeretet, az agapé, ott kezdődik, ahol a biológiai érzések és a szimpátia már rég véget értek. 

Az ember minden cselekedetének alapja ez a biokémia, de mit is mond a Róma 8:13? „mert ha a testeteknek engedve éltek, meg fogtok halni - ha viszont a Szellemmel megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.”

Hogy ezt a kőkemény valóságot megértsük, elemezzük picit az irgalmas samaritánus történetét a Lukács evangéliuma 10. fejezetéből. Egy embert útközben megtámadtak a rablók, kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták az árokparton. Arra ment egy pap, majd egy lévita is. Meglátták a sebesültet, de mindketten átmentek az út másik oldalára, és továbbmentek. Lehet, hogy amikor meglátták a véres embert, éreztek valami emberi, biológiai sajnálatot. Lehet, hogy az empátia miatt egy pillanatra összeszorult a gyomruk, de az emberi elméjük azonnal felmérte a kockázatot. A túlélési ösztönük, a félelem és a biokémiai stressz vészjelzést adott: mi van, ha a rablók még a közelben vannak? Mi van, ha a férfi meghal, és ők a halott érintésétől tisztátalanná válnak a vallási törvények szerint? Az emberi gondolkodás és a test önvédelmi mechanizmusa gyorsan és kíméletlenül felülírta a múló sajnálatot.

Ezután jött a samaritánus. Történelmileg tudnunk kell, hogy a zsidók és a samaritánusok között mély ellenségeskedés és gyűlölet volt. Két ilyen ember között emberi, biológiai szinten fel sem merülhetett a baráti vonzalom. Teljes mértékben ellenségek voltak, semmilyen pozitív érzelem vagy kémiai kötődés nem volt közöttük. Amikor a samaritánus meglátta a zsidó embert, az emberi érzelmei, a teste biokémiája biztosan nem egy meleg, baráti szeretetet diktáltak neki. De ő mégis odament. Bekötözte a sebeit, feltette a saját szamarára, elvitte egy fogadóba, és a saját pénzéből kifizette az ápolását.

Jézus azért mondja, hogy ezzel a fajta agapé szeretettel szeressük a felebarátunkat, mert ez az egyetlen, ami áttöri a mi saját biológiai korlátainkat. 

A samaritánus cselekedetéhez semmilyen érzelmi kötődés vagy testi rokonszenv nem kellett. Az ő agapéja egy határozott, áldozatvállaló, gyakorlati és akarati döntés volt, amely felülírta a szimpátia teljes hiányát.

A legbrutálisabb és legtisztább bizonyíték arra, hogy az isteni szeretet nem egy emberi, hormonális érzés, maga Jézus Krisztus a Gecsemáné kertben, a Máté 26. fejezetében. Jézus, aki emberként volt jelen a földön, pontosan tudta, hogy mi vár rá: a korbácsolás, a gúny, a szégyen a kereszthalál, és az, hogy magára kell vennie a világ bűnét. Ha az isteni szeretet csak egy eufórikus, kellemes érzelem lett volna, akkor a megváltás ott, abban a kertben végleg elbukott volna.

Jézus emberi érzései a legmélyebb, leggyötrelmesebb ponton voltak. A teste rendkívüli stressz alatt állt. Az evangéliumok feljegyzik, hogy a gyötrelemtől a verejtéke olyan volt, mint a földre hulló vércseppek – ez egy kőkemény biológiai jelenség, a szélsőséges fizikai és lelki stressz, a hatalmas kortizol- és adrenalinlöket hatására jön létre. 

Ő maga mondta a tanítványainak: „Halálosan szomorú az én lelkem”. A teste és a teljes emberi valója tiltakozott a pusztulás és a szenvedés ellen. Sőt, imájában kérte az Atyát: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”.

Ha Jézus az emberi érzelmeiből cselekszik, ha a biokémiai túlélési ösztönére hallgat, akkor azonnal feláll, és otthagyja az egész küldetést. De Ő meghozta a szilárd, megváltoztathatatlan döntést a saját emberi érzelmei ellenében: „Mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.” Ez a tökéletes isteni szeretet, a legtisztább agapé. Az emberi érzelmek, a fizikai rettegés és a test túlélési vágyának maradéktalan alárendelése Isten akaratának. Isten pontosan ezt a kőkemény engedelmességet várja el a hívőktől, nem pedig azt, hogy mindig jóleső, hormonális érzéseink legyenek az imádatban vagy a másik ember felé. 

Amíg a hívő ember a hullámzó testkémiájához köti a szeretetet, addig folyamatosan be fog csapódni, de ha megérti, hogy az agapé egy szilárd döntés az Ige alapján a pillanatnyi testi érzések ellenére,  akkor képessé válik arra, hogy ott is megálljon, ahol az emberi érzelmei már rég feladták volna.

3. Fejezet

A pszichikai kereszténység egyik legveszélyesebb tévedése az, ahogyan Isten szeretetét a jogosság és az igazság fölé helyezi. Az emberek egy olyan istent imádnak, aki az emberi érzékenység, a biológiai sajnálat és a földi nyomorúság láttán hajlandó félretenni a saját szentségét. 

Egy jóságos, mindent elnéző atyát faragtak belőle, aki a könnyeinket és a testi szenvedésünket látva eltörli a szabályokat. De a Zsoltárok 89:15 megkérdőjelezhetetlenül kijelenti: „Igazság és jogosság a te trónodnak alapja”. Isten trónja nem az emberi érzéseken, nem a mi földi sajnálatunkon és nem biokémiai folyamatokon, vagy pillanatnyi szeszélyen nyugszik. Isten soha, egyetlen ember megmentéséért sem fogja áthágni a saját isteni igazságát és jogrendjét, mert azzal saját magát tagadná meg.

A pszichéje által vezetett embernek egyszerűen értelmezhetetlen Ábrahám engedelmessége, Isten azon parancsának, hogy áldozza fel Izsákot. Ez a radikális, megalkuvást nem ismerő engedelmesség kicsapja a biztosítékot azoknál, akik nem értik Ábrahám és Isten kapcsolatát, akik nem értik Isten valódi természetét.

Isten ugyanis egy, átlagember számára, felfoghatatlan parancsot adott neki: vidd el a fiadat egy hegyre, és áldozd fel nekem. Egy apai szív ezen a ponton természetes módon fellázad volna, hiszen az emberi érzelem és az elme azonnal ellentmondást kiált. 

Ábrahám azonban nem emberi érzésekből reagált. 

Mi volt ennek a határozott cselekedetnek az alapja? Az, hogy Ábrahám személyesen ismerte Istent. Nem másoktól hallott róla, nem vallásos elméleteket tanult, és nem a saját emberi elméjével talált ki róla dolgokat. Ez a valódi Istenismeret egyetlen kulcsa, hogy nem mi kreálunk Róla különböző emberi képeket, hanem a Vele való személyes, szellemi kapcsolatból ismerjük meg Őt! Ábrahám ebből a mély megismerésből merítette a bizonyosságot.

A Biblia egyértelmű bizonyítékokat ad arra, hogy Ábrahámban nyoma sem volt a bizonytalanságnak, mert ő valóságosan ismerte Isten szívét. Amikor a hegy lábánál hátrahagyta a szolgákat, teljes meggyőződéssel ezt mondta nekik: „visszajövünk” – többes számban! Nem azt mondta, hogy „visszajövök”. És amikor felértek, és Izsák megkérdezte, hogy hol van a bárány az áldozathoz, Ábrahám a legmélyebb szellemi bizonyossággal jelentette ki: „Isten majd gondoskodik az áldoznivalóról!”

A Zsidók 11:17-19 elmondja, hogy Ábrahám hitte és tudta: Isten képes akár a halálból is feltámasztani Izsákot. Ábrahám engedelmessége egy határozott akarati döntés volt, amellyel egyszerűen elnémította a saját emberi természetének és lelkének minden tiltakozását. Nem a saját fizikai és lelki fájdalmára figyelt, hanem Isten megváltoztathatatlan beszédére.

Képzeljük csak el Ábrahám isteni megismerésének ezt a döbbenetes mélységét! Pál apostol a Róma 4:20-21-ben így foglalja össze ezt a szellemi valóságot: „Nem kételkedett hitetlenséggel az Isten ígéretében, hanem megerősödött a hitben, miközben dicsőséget adva az Istennek teljes meggyőződésre jutott afelől, hogy amit Ő megígért, képes is megtenni.” 

Ugye mindenki tisztában van azzal hogy Ábrahámnak nem volt bibliája vagy nem oktatták pásztorok, tanítók, Isten természetére?

Csak nem gondolja bárki, hogy miután Ábrahám ennyire pontosan megismerte Isten megbízhatóságát és hűségét, maradt benne bármiféle kételkedés Izsák sorsát vagy Isten jóságát illetően? Dehogy maradt! Közel 30-35 évnyi Istennel való folyamatos együttjárás egyszerűen kiirtotta belőle a kételkedés minden szikráját. Ő nem gyülekezetben vagy valamilyen vallásos iratból "tanulta" az Istent. 

Az ő megrendíthetetlen Istenismerete kizárólag a személyes, szellemi együttlétekből fakadt. Aki teljes meggyőződésre jut Isten természetéről ebből a személyes kapcsolatból merítve, annak a hite már nem az analitikus elme erőlködése, hanem egy megkérdőjelezhetetlen tény.

Ádámnak is pontosan ilyen közvetlen, személyes kapcsolata volt Istennel, mint később Ábrahámnak. A Teremtés könyve leírja, hogy együtt sétáltak a kertben a hűvös alkonyatban. Nem voltak vallásos szabályok, nem volt lelki félelem vagy rettegés, csak a tiszta, szellemi együttlét. Isten a kezdetektől fogva pontosan egy ilyen személyes kapcsolatra vágyik veled is! 

Eredetileg kizárólag ezért teremtette az embert. És ami a legfontosabb: Jézus Krisztus pontosan azért halt meg a kereszten, és azért fizette ki a bűn árát, hogy ezt az elveszett, közvetlen szellemi kapcsolatot végérvényesen helyreállítsa közted és az Atya között.

De vizsgáljuk meg kicsit Jób történetét:

Jób könyve is értetlenséggel tölti el a vallásos, emberi elmét. Hogy megértsük, miről is van szó, röviden ismernünk kell a történet hátterét. Jób egy -jogilag- igaz, istenfélő, gazdag ember volt, akinek látszólag tökéletes élete volt. A sátán egy nap, megállt Isten előtt, és kikérte Jóbot, hogy próbára tegye.

Isten pedig megengedte ezt, és kiadta Jóbot a sátán kezébe, hogy az élete kivételével mindent elvehetett tőle. Jób így egyetlen nap alatt elvesztette a hatalmas vagyonát, mind a tíz gyermekét, majd később a saját teste is tele lett fájdalmas fekélyekkel.

Az emberi elme ezen a ponton azonnal igazságtalanságot kiált, a test és a lélek pedig az elviselhetetlen kínok hatására összeomlik. Jób felesége ki is mondta a lélek tökéletes emberi reakcióját a nyomorúságban: „Átkozd meg az Istent, és halj meg!”

De Isten pontosan látta azt, amit Jób nem vett észre magán. Jób ugyan külsőleg engedelmeskedett, hiánytalanul betartotta a parancsolatokat és a szabályokat, de valójában egyáltalán nem ismerte Istent. Tele volt aggodalommal és féltéssel. Folyamatosan áldozatokat mutatott be a gyermekeiért, rettegve attól, hogy a háttérben talán vétkeztek Isten ellen. Ez a folyamatos aggodalom azonban nem a szelleméből, hanem a pszichéjéből fakadt. A hite valójában a félelmen, egy vallásos szorongáson nyugodott. Jób a 3:25-ben maga vallja be ezt a belső állapotot: „Mert a mitől remegve rettegtem, az jöve reám”.

Isten azért engedte át őt ennek a nehéz próbának, hogy megsemmisítse ezt a pszichikai, vallásos burkot. Isten nem Jób elpusztítását akarta, hanem azt, hogy végre valóságosan, szellemben ismerje meg Őt. Ezt bizonyítja a történet vége is: amikor Isten személyesen megjelent és beszélt hozzá, Jób nem vitatkozott tovább a saját igazáról. Ahogy meglátta Isten valódi természetét, egyből helyretett mindent magában, és így szólt: „Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged”.

A vallásos ember számára a földi javak, az egészség és az emberi kényelem elvesztése a legnagyobb tragédia. Isten számára viszont az a valódi tragédia, ha az ember megmarad a saját vallásos okoskodása és a lelki félelmei sötétségében. Isten számára mindig fontosabb lesz hogy megismerjen téged és hogy megismertesse magát veled, mint a te kis kényelmed.

A valódi kereszténység egy „kapcsolat Istennel”. Talán így már értelmet nyer Jézus figyelmeztetése a Máté 7:22 - 7:23-ban: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: „Uram! Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk, és nem a te nevedben űztünk démonokat?! Nem tettünk sok csodát a te nevedben?!” Akkor majd kijelentem előttük: „Soha nem ismertelek benneteket!...”

Ugye látod a problémát: „soha nem ismertelek benneteket”… Isten „ismerni” akar téged, és akarja hogy te megismerd Őt. Tudod mi ebben az Igében a legfájdalmasabb? „SOKAN mondják majd…” 

A jövőhéten az Istennel való kapcsolat felvételéről szeretnék tanítani. Ugyanis minden tanító, pásztor, vagy bármilyen szolgáló megbízása arról szól hogy ne csak információkat adjon a hívőknek, hanem Istenhez vezesse a nyájat!..

4. Fejezet

A mai hívő a hitet is hajlamos összetéveszteni egyfajta pozitív érzelmi állapottal. Amikor a körülmények rendben vannak, a test fizikai szükségletei ki vannak elégítve, és az idegrendszer nyugalomban van, a hívő erősnek érzi a hitét. Amikor viszont beüt a baj, a fizikai biztonság megrendül, és az emberi érzelmek a mélybe zuhannak. Ez a fajta hit azonnal összeomlik, mert nem egy valóságos, szellemi kapcsolaton alapult, hanem csupán a test jólétén.

A bibliai hit azonban egyáltalán nem az emberi biokémián vagy a test megbízhatatlan érzésein múlik. A Zsidók 11:1 egyértelműen leírja: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Ez a meggyőződés nem egy elméleti tudás. A valódi hit egy megkérdőjelezhetetlen szellemi valóság, ami kizárólag az Istennel való mély, személyes kapcsolatból fakad. Teljesen független attól, hogy az analitikus elménk éppen milyen földi esélyeket lát, vagy hogy a testünk mit diktál.

A hit pontosan akkor tud a legtisztábban megmutatkozni, amikor a megszokott fizikai és emberi biztonságunk teljesen megsemmisül. (emlékezzünk vissza Jóbra) A földi egzisztencia elvesztése az egyik legélesebb próba az ember számára. Gondoljunk csak bele a mindennapi gyakorlatba: amikor egy ember élete munkája, például egy ötven éves üzletember cége csődbe megy, és egyik pillanatról a másikra megszűnik minden bevétele. A test biológiai túlélési ösztöne a másodperc törtrésze alatt bekapcsol. Az agy vészjelzést ad, a véráramot elárasztja az adrenalin és a kortizol, a szívverés felgyorsul, és az egész idegrendszer azt a parancsot adja: azonnal cselekedj, mentsd a bőröd!

A földi logika és a társadalmi elvárás, vagyis a világ rendszere pontosan ezt diktálja. Azt követeli, hogy az ember azonnal álljon vissza a hajtásba, keressen gyors, fizikai megoldásokat, és a saját testi erejéből mentse meg az egzisztenciáját, hogy az idegrendszere újra megnyugodhasson. Mivel az analitikus elme nem ismeri Istent, csak a fizikai megoldásokban képes bízni.

Ha egy hívő egy ilyen súlyos, az egész biológiai túlélését fenyegető életválságban, ötven évesen úgy dönt, hogy nem enged a pszichés pániknak, nem kapkod azonnal újabb földi kapaszkodók után, és hosszú hónapokig, akár néhány évig is otthon marad csendben, a világ ezt egyszerűen őrültségnek tartja. 

Még a vallásos, pusztán emberi elmével gondolkodó hívők is sokszor lustaságnak vagy felelőtlenségnek ítélik meg ezt az állapotot. Egyszerűen nem értik meg a szellemi várakozás lényegét, mert nekik sincs valóságos, élő kapcsolatuk Istennel. 

Emiatt kizárólag a fizikai világon, a saját idegrendszerük félelmein és az analitikus elme logikáján keresztül tudják nézni a helyzetet. A test számára a tétlenség egy ilyen krízisben maga a halálfélelem.

Ez a csendesség és várakozás azonban egyáltalán nem fizikai vagy szellemi passzivitás. A Máté 6:33 egy stabil reményt és hit alapot ad az isteni gondviselésre: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” Ez nem egy vallásos, jóindulatú javaslat, amit vagy megfogadunk, vagy nem. Ez a leghatározottabb isteni törvény. Amikor az ember ezen az Igén megáll, az a legkeményebb akarati cselekedet, ami a személyes Istenismeretből fakad. Egy határozott szellemi döntés arról, hogy az illető kilép a biológiai túlélés földi logikájából, és úgy dönt hogy megbízik Isten Beszédében! 

Az ember tudatosan elnémítja a saját testének félelmeit, az analitikus elme okoskodását, és annak az Istennek a gondoskodására bízza magát, akit a személyes kapcsolatán keresztül valóságosan megismert.

Pál apostol a 2 Korinthus 5:7-ben adja meg a megmásíthatatlan szabályt a hívő számára: „Mert hitben járunk, nem látásban.” Az emberi lélek és a test kizárólag a látásban jár, a világból jövő ingerekre reagál! 

Csak azt hiszi el, amit az analitikus elme ki tud számolni a látható fizikai tényekből, és amit az érzékszervek felfognak. 

De Isten abszolút hűséges a saját beszédéhez. Amikor a hívő Isten igazságát teszi az első helyre, Isten minden fizikai és anyagi szükségletről gondoskodik a várakozás ideje alatt is. 

Ez az elszigetelt, csendes időszak pontosan a kapcsolat elmélyítését szolgálja, mert ilyenkor az ember megtanulja teljesen elengedni a kontrollt a saját élete felett, és rábízza magát a Teremtőjére.

A hívők többsége sajnos a válságok idején azonnal enged a félelem parancsának, és a saját kezébe veszi az irányítást. Nem várják meg Isten cselekvését, mert a hitüknek nincs valóságos fundamentuma: hiányzik az az élő, megtapasztalt kapcsolat Istennel, ami nyugalmat és biztonságot adhatna.

Meg kell értenünk egy megmásíthatatlan igazságot: a valódi, minden felett győztes hit kizárólag az Istennel való személyes, szellemi kapcsolatból fakad! Sem a puszta bibliaolvasásból, sem a gyülekezeti padokban ülésből nem születik hit. A hit nem egy elsajátítható vallásos tananyag. Amikor beüt a krízis, és az emberi természetünk rettegni kezd, semmilyen betanult dogma vagy vallásos rutin nem fog megtartani minket. Csak az az ember tud a legrosszabb fizikai körülmények között is megnyugodni és rábízni magát Isten gondoskodására, aki a Vele való személyes együttlétek során már valóságosan megismerte Isten megbízhatóságát. Az igazi hit, amely legyőzi az emberi számításokat és a test rettegését, soha nem egy módszer, hanem az élő Istennel való megalkuvás nélküli kapcsolat egyenes következménye.

5. Fejezet

A egyház egyik legnagyobb és leginkább észrevétlen tévedése a dicsőítés területén található. Mivel az emberek a szellemi valóságot folyamatosan összekeverik a saját testi, biológiai működésükkel, hajlamosak a felfokozott emberi érzéseiket és a biokémiai eufóriát azonosítani a Szent Szellem jelenlétével. Ha belegondolunk a mai modern gyülekezeti gyakorlatba, a közös éneklés, a hangos, dinamikus zene és a fénytechnika teljesen természetes módon egy nagyon kellemes, felemelő állapotot hoz létre az emberi idegrendszerben. Ez a jelenség színtisztán biológiai, emberi reakció. Tudományos kutatások bizonyítják hogy a zene hatására az agy azonnal dopamint és endorfint kezd el termelni, a tömeges, közösségi élmény pedig megemeli az oxitocinszintet a vérben. A hívők ezt a kellemes, jóleső hormonális áradást bálványozzák. Miközben a testük szó szerint fürdik a biokémiai jó érzésekben, ők meg vannak győződve arról, hogy Istent imádják szellemben.

Mivel ez a folyamat kizárólag a hús és a vér, azaz a testi érzelmek szintjén történik, az eredménye mindig átmeneti és mulandó. Amint a dicsőítő zene elhallgat, a fények kialszanak, és a hétköznapok nehézségei visszatérnek, a hormonszint visszaesik a normálisra, a jó érzés pedig néhány óra alatt elpárolog. Emiatt a hívők szó szerint biológiai függővé válnak ezektől a zenei élményektől: folyamatosan újabb és újabb érzelmi, dopaminalapú löketekre van szükségük ahhoz, hogy közel érezzék magukat Istenhez, és fenntartsák a hit illúzióját. Jézus azonban a János evangéliuma 4:24-ben keményen és megalkuvás nélkül meghatározza a valódi imádatot: „Az Isten Szellem: és a kik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják.”

A valódi dicsőítésnek semmi köze az emberi érzések felkorbácsolásához vagy az idegrendszer mesterséges stimulálásához. Istennek, aki tiszta Szellem, nincs szüksége a mi hormonális jókedvünkre ahhoz, hogy Ő Isten legyen. A valódi dicsőítés egy határozott szellemi és akarati döntés, amellyel az ember rákényszeríti a saját emberi elméjét és a testét, hogy a fizikai és érzelmi állapotától teljesen függetlenül elismerje Isten megváltoztathatatlan igazságát.

Hogy meglássuk a brutális különbséget az érzelmi énekelgetés és a valódi, szellemben történő dicsőítés között, meg kell vizsgálnunk Pál és Szilás történetét a Cselekedetek 16. fejezetében. Pálék Filippiben hirdették az igét, amiért a hatóságok elfogták, brutálisan megverték, majd bedobták őket a börtön legmélyebb, legsötétebb cellájába, a lábukat pedig kalodába zárták. Képzeljük el az ő fizikai és lelki állapotukat abban a helyzetben!

A testük tele volt nyílt, vérző sebekkel. A fájdalomérzet a maximumon volt. Az analitikus elméjük ezen a ponton azonnal számon kérhette volna Istent: "Miért engedted ezt a szenvedést, hiszen mi a Te munkádat végeztük?" Az emberi logikájuk és a fizikai kínjuk alapján a legmélyebb kétségbeesést, depressziót, dühöt és halálfélelmet kellett volna átélniük. 

De mi történt éjfélkor? A Biblia azt írja, hogy Pál és Szilás imádkoztak, és énekkel dicsőítették az Istent. Abban a sötét, hideg lyukban semmilyen hangulatkeltő zene, semmilyen kellemes fény, és semmilyen emberi jó érzés nem volt jelen. A testük teljesen kimerült, tele volt fájdalommal. Az ő dicsőítésük egy határozott szellemi és akarati döntés volt a saját emberi természetük és a testük fájdalma ellenében.

Tudatosan, a figyelmen kívül hagyták a saját testi gyötrelmüket, elnémították az analitikus elme okoskodását, és Isten igazsága iránti engedelmességüket fejezték ki a legrosszabb, leghalálosabb fizikai körülmények között is. Ez az igazi hódolat. Ez az a dicsőítés, ami áttöri a hús és vér korlátait, és felülírja a mi emberi nyomorúságunkat. Amikor a test és a lélek feladná, a szellem akkor veszi át az uralmat.

És mi volt Isten válasza erre a szellemben történő dicsőítésre? A Cselekedetek 16:26 leírja a fizikai valóságot: hirtelen olyan nagy földindulás támadt, hogy megrendültek a börtön alapjai, azonnal megnyílt minden ajtó, és mindenkinek lehulltak a bilincsei. Ha az ember valóban szellemben, a saját teste és emberi elméje ellenében dicsőíti Istent, Ő mindig válaszolni fog. A szellemi hódolat mindig megmozdítja Isten erejét.

De ha a dicsőítés csupán a mi lelkünk, az érzelmeink eufóriája, ha csak a hangulatunk javításáról szól, akkor a szellemi világban néma csend lesz. Isten nem reagál az emberi érzékenységünkre. Pál apostol az 1 Korinthus 2:14-ben kíméletlenül megadja a diagnózist: „Érzéki (azaz lelki) ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; és meg sem értheti, mivelhogy szellemiképen ítéltetnek meg.”

És ez az egész tanítás egyik legnagyobb, megalkuvást nem ismerő konklúziója: amíg a hívő ember csak a fizikai testével, a testi érzéseivel és az analitikus elméje okoskodásával közelít Isten felé, addig soha, de soha nem fogja Őt valóságosan megismerni! A hús és a vér uralma, valamint az elme korlátozott logikája valójában elzárja az embert az Istenétől.

A legfontosabb megértés a dicsőítéssel kapcsolatban pedig ez: a dicsőítésben soha nem fogod megismerni Istent. Ez egy hatalmas vallásos tévhit. Nem a zene, és nem az éneklés az eszköz a Teremtő megismerésére. Épp fordítva: a valódi dicsőítés az Istenismeretből fakad! 

Csak az tudja Őt valóságosan, szellemben és igazságban imádni a sötét börtöncellában is, aki már előtte, a csendes belső szobában megismerte az Ő szívét és megváltoztathatatlan hűségét. A dicsőítés nem az út Istenhez, hanem a Vele való személyes kapcsolat gyümölcse.

6. Fejezet

A vallásos ember a saját biológiai korlátai miatt a megbocsátás fogalmát is teljesen félreértelmezi, és a saját testi érzéseihez köti. A psziché által vezetett hívő azt hiszi, hogy a megbocsátás egyenlő egy békés, nyugodt érzelmi állapottal. Úgy gondolják, hogy az ember akkor bocsátott meg igazán, ha már nem érez haragot, és ha pozitív, meleg érzések költöznek be a szívébe a másik ember felé. De a megbocsátás egyáltalán nem egy biokémiai állapot, és nem az idegrendszer megnyugvása. Amikor valaki megsért minket, az emberi agy ezt azonnal fizikai fenyegetésként értékeli. A pszichológia és az orvostudomány kőkeményen bizonyítja, hogy a lelki sérülés, a visszautasítás vagy a jogtalanság pontosan ugyanazokat a fájdalomközpontokat aktiválja az agyban, mint egy fizikai sebesülés.

A limbikus rendszer azonnal vészjelzést ad, a szervezetbe pedig tömeges mennyiségű adrenalin és kortizol áramlik. A harag, a düh, az igazságérzet és a keserűség nem más, mint a test és az idegrendszer fizikai válasza egy vélt vagy valós támadásra. A test védekezik. Amikor az ember igazságot és azonnali elégtételt követel, azt azért teszi, mert a teste és az emberi elméje vissza akarja állítani a felborult biológiai egyensúlyt.

A bosszú vagy a másik ember megbüntetése dopamint szabadítana fel az agyban, ami azonnal megnyugtatná a felkorbácsolt idegrendszert. Ha Isten azt várná tőlünk, hogy érezzünk a megbocsátást, miközben a testünk biokémiája éppen a túlélésért küzd, akkor egy teljesíthetetlen, biológiai képtelenséget követelne. De a Márk 11:25 kíméletlen parancsot ad: „És mikor imádkozva megálltok, bocsássatok meg, ha valami panaszotok van valaki ellen, hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.”

A megbocsátás egy határozott, szellemi és akarati döntés. Egy kőkemény, objektív jogi aktus: a tartozás elengedése. Ezt a szellemi döntést Isten igéje alapján kell meghozni, teljesen függetlenül attól, hogy a testünkben éppen tombolnak a stresszhormonok, és az emberi elménk igazságért ordít. Aki a megbocsátást a saját biokémiájához köti, és arra vár, hogy az érzései megváltozzanak, az egy életen át keserű és megkötözött marad.

A hívőnek a szelleme által kell rákényszerítenie a saját testét és lelkét az Ige betartására. Isten nem tud uralkodni a tested és a lelked fölött, ezeket neked KELL alárendelned a Szellemnek! A megbocsátás nem a harag hiánya, hanem az akarat győzelme a test kémiája felett.

Ugyanez a biológiai korlát mutatkozik meg a Biblia olvasásában és a teológiai gondolkodásban is. A vallásos ember azt hiszi, hogy ha az emberi elméjével, az intellektusával, okoskodva kutatja az Írásokat, akkor megismeri Istent. De az emberi értelem a lélek része, amely szorosan az agy fizikai, neurológiai hálózatához kötött. Amikor valaki pusztán a saját eszével olvassa a Bibliát, az agykéreg információkat raktároz el, logikai összefüggéseket keres, és vallásos szabályrendszereket épít fel. Az emberi elme kétségbeesetten megpróbálja Istent a saját, fizikai világban megszokott logikai keretei közé szorítani, hogy kiszámíthatóvá tegye, mert a kiszámíthatóság biztonságérzetet ad az idegrendszernek. A farizeusok pontosan ezt tették: az agyuk neuronhálózata tökéletesen, betűre pontosan tárolta a Tórát. Biológiai és intellektuális szinten mindent tudtak Istenről, de a szellemük inaktív volt, és ezért amikor maga az Ige, Jézus Krisztus megállt előttük, nem ismerték fel, hanem megfeszítették.

Ez a puszta intellektuális próbálkozás halálra van ítélve. A 2 Korinthus 3:6 kőkeményen kijelenti: „a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít (vagy életet ad).” A puszta betű, a száraz vallásos elmélet, amit az agy neuronjai tárolnak, elzár minket a valóságos Istentől. Isten szentségét, mélységeit és isteni döntéseit nem lehet földi, emberi logikával levezetni. Az 1 Korinthus 2:11 megerősíti ezt a megmásíthatatlan igazságot: „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szelleme, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme.” Az emberi agy kizárólag a fizikai érzékszervekből érkező információkat képes feldolgozni, a szellemi világra teljesen vak.

Isten valódi természetét kizárólag a Szent Szellem tudja kijelenteni a mi szívünkbe. Nem az agyunknak és nem a lelkünknek, a szívünknek. Ez a kijelentés nem a mi okoskodó, analitikus elménkbe és nem a fizikai agyunkba érkezik. Amikor a Szellem megvilágosít minket, az már nem egy betanult elmélet, hanem megkérdőjelezhetetlen szellemi valóság, ami azonnal felülírja a földi logikát. 

Pál az Efézus 1:17-18-ban pontosan ezért imádkozik a hívőkért: „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene... adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében; Világosítsa meg értelmetek szemeit”.

Ez a megvilágosodott belső látás, amely a szív értelmében jön létre, az egyetlen út a valódi Istenhez.

Befejezés

És itt érkezünk el a teljes tanítás legfontosabb, megalkuvást nem ismerő üzenetéhez: Istent megismerni kizárólag a Szent Szellem által kijelentett Igéből és az Istennel való valóságos, személyes kapcsolatból tudjuk! Nem létezik más megoldás. Aki a saját fizikai korlátai között, a hullámzó érzései, a testi félelmei és a határolt analitikus elméje alapján akarja Istent megismerni, az örökre a vallásosság sötétségében marad. A szellemnek kell átvennie az uralmat a test fizikai reakciói és a lélek okoskodása felett, mert csak így, a Vele való élő kapcsolatból tudunk belépni a valóságos hitbe.

Meg kell értenünk a legfontosabb igazságot: Istent pusztán a Biblia olvasásából, emberi tanításokból vagy mások elbeszélése alapján egyszerűen nem lehet megismerni. Ha megengedjük az analitikus elménknek, hogy csupán az olvasott vagy hallott információkból rakjon össze egy istenképet, akkor a végeredmény nem az élő Isten lesz. Legfeljebb egy bálványt kreálunk magunknak, a Teremtő egy hamis, emberi karikatúráját, amihez a valóságban semmi köze nincs.

Isten valóságát csak és kizárólag a saját Szelleme tudja megmutatni a mi szellemünknek. Pál apostol az 1 Korinthus 2:10-ben adja meg a pontos és megmásíthatatlan szellemi törvényszerűséget: „Nékünk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.”

Ebbe az isteni mélységbe egyedül a Szent Szellem és a belső szobában megélt, csendes, személyes közösség tud bevinni minket. Ezt az Istennel négyszemközt töltött időt semmilyen vallásos cselekedettel nem lehet megspórolni vagy helyettesíteni. Ha megnézzük Ádám, Ábrahám, Mózes vagy Dávid életét, világosan látjuk: Isten tökéletes akarata ma is az, hogy pontosan olyan közvetlenül és valóságosan ismerjük meg Őt, ahogyan ők.

Minél több időt töltünk ebben a személyes, szellemi jelenlétben, annál jobban kezdünk el hasonlítani Rá, és annál inkább részeseivé válunk az Ő isteni természetének. De hogy ez a szellemi átformálódás hogyan történik meg bennünk a gyakorlatban... az már a jövő heti tanítás témája lesz.

Csak egy dolgot szeretnék még mondani. Ha az egész tanításból csak ezt érted meg, akkor mindent megértettél: "az Isten szeretete (agapé) kiáradt a szívünkben a Szent Szellem által..." 

Nem az elménkbe, nem a lelkünkbe, hanem a szívünkbe. Az agapé tesz minket képessé arra hogy az Igazságot meg tudjuk tenni a testünk és lelkünk tiltakozása ellenére is. Az agapé miatt tudunk segíteni az ellenségeinken, megbocsátani azoknak akik gonoszt követtek el ellenünk, hűségesek maradni bármi áron a házasságunkban, és minden érzésünk ellenére engedelmeskedni Istennek....

Fiúság útja 4

(Az egyház valódi struktúrája)

BEVEZETÉS

Amikor a mai egyház állapotát vizsgáljuk, egy megdöbbentő és fájdalmas szellemi ellentmondással kell szembesülnünk. Az Ige világosan kijelenti, hogy mi vagyunk a Krisztus teste itt a földön, Ő pedig a Fej. Pál apostol azt írja: „Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” (1Korinthus 12:27).

Ez egy valóságos, élő szellemi szervezet. A Fej az, aki az irányt, az akaratot és a parancsot meghatározza. De a Fejnek szüksége van a Testre ahhoz, hogy ezt az akaratot a fizikai világban végrehajtsa. Mi vagyunk a kezek, amelyek cselekszenek, a lábak, amelyek mennek, és a tagok, amelyek elvégzik a Fej dolgát.

Ha feltekintünk a láthatatlan világba, ott látjuk a Fejet, a feltámadott Krisztust, aki tökéletes, érett, dicsőséges, és akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. De ha lenézünk a földre, és megvizsgáljuk a Testet, amely elvileg Őhozzá tartozik, sokszor egy erőtlen, kiskorú, az érzelmei által rángatott kisgyermeket látunk, aki folyamatosan saját magát akarja szórakoztatni.

Egy uralkodó Fejhez nem kapcsolódhat egy csecsemő test, mert az ilyen test képtelen végrehajtani a Fej akaratát. De fel kell tennünk a kíméletlen kérdést: mi történik, ha ez a test lebénul, mozgásképtelenné válik, vagy egyszerűen ellenáll a Fejnek? A Fej hiába ad parancsot, a test nem engedelmeskedik. Az Úr nem fogja a végtelenségig eltűrni ezt a lázadó, hasznavehetetlen állapotot. Jézus hatalmas komolysággal fogalmazott a hegyi beszédben: „És ha a te jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Máté 5:30). Ha egy testrész irányíthatatlanná és engedetlenné válik az Egyházban, a Fej gondoskodik a levágásáról, hogy megvédje a Test többi részét.

Isten nem fogadja el ezt a felemás állapotot, és az Ige kíméletlen parancsot ad a növekedésre. Pál apostol az Efézusi levélben így határozza meg a célt: „hanem az igazsághoz ragaszkodva minden tekintetben szeretetben nőjünk fel Őhozzá, aki a fej, a Krisztus; akiből az egész test gondosan egybeszerkesztve és összeillesztve valamennyi támaszték kötelékével növekszik, és felépíti önmagát, ahogy minden egyes tag elvégzi a saját munkáját.” (Efézus 4:15-16)

Álljunk meg egy pillanatra, és figyeljük meg jól ezt a mondatot: „...ahogy minden egyes tag elvégzi a saját munkáját” Ez a növekedés kulcsa! A „minden egyes tag” azt jelenti, hogy Isten Királyságában nincsenek „A” és „Zs” kategóriás gyermekek. Nincs olyan, hogy „fontos vezető” és „lényegtelen hallgatóság”. Ha a kisujj nem működik, az egész test szenved. Istennek szüksége van mindenkire az építkezéshez. És nézzük a folytatást: „elvégzi a saját munkáját”. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek van egy Istentől rendelt, specifikus feladata. Ti sem vagytok kivételek! Nem véletlenül vagytok itt, és nem véletlenül vagytok részei az Egyháznak. Van egy „saját munkád”, amit Isten rád szabott. És tudd meg: a te feladatodat senki más nem tudja elvégezni helyetted! Ha te nem teszed bele a részedet, ott egy lyuk marad a falon. Isten nem statisztákat keres, hanem munkatársakat.

Sokan azonban beleesnek egy végzetes önbecsapásba, amely megakadályozza őket a növekedésben. Azt hiszik, hogy mivel Isten Szent Szelleme már működött az életükben, ők már készen vannak. Azt gondolják, hogy a szellemi ajándékok jelenléte egyenlő a szellemi érettséggel. Ez a modern kereszténység legnagyobb hazugsága. Látnunk kell, hogy a Biblia éles különbséget tesz a kegyelemből kapott ajándék és a kipróbált jellem között.

Nézzük meg a korinthusi gyülekezet példáját, amely Isten örök figyelmeztetése számunkra. Pál apostol a levél elején elismeri, hogy ez a gyülekezet dúskál a természetfeletti megnyilvánulásokban. Ezt írja nekik: „mert benne mindenben gazdaggá lettetek, mindenfajta beszédben és mindenfajta tudásban,  ahogyan a Krisztusról való tanúságtétel megszilárdult bennetek,  úgyhogy nem is nélkülöztök semmiféle kegyelmi ajándékot, miközben sóvárogva várjátok a mi Urunk, Jézus Krisztus megjelenését;  .” (1Korinthus 1:5-7)

Tehát mindenük megvolt. Működtek a nyelvek, a prófétálás, a gyógyítások. Ha ma bemennénk egy ilyen gyülekezetbe, azt mondanánk, hogy ez egy érett, hatalmas szellemi közösség. De lapozzunk csak bele a levélbe! Pál apostol, miután elismerte az ajándékokat, kíméletlen diagnózist állít fel ugyanerről a társaságról a harmadik fejezetben:

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el. Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem emberi módon jártok-e?” (1Korinthus 3:1-3)

Ez az Ige leleplezi a valóságot. Lehet hogy valakiben működnek a szellemi ajándékok, és közben egy szellemi újszülött, egy „kisgyermek”. A karizma ingyen van, ajándékba kapjuk Krisztus érdeméért. De a fiúság, a Hüiosz állapota nem ajándék, hanem egy érettségi szint, amelyért meg kell küzdeni. A korinthusiaknál működött az erő, de a jellemüket még az irigység, a sértődékenység és a versengés uralta. Ezért nevezi őket az apostol „testieknek” (szarkikosz), vagyis olyanoknak, akiket a test indulatai irányítanak.

Ne tévesszen meg tehát, ha Isten használ! Lehet hogy időnként megnyilvánul rajtad keresztül a prófétálás vagy gyógyítás ajándéka, de még Isten nem tud használni a saját céljára, az Egyház építésére. Mert minden ajándéknak ez a célja. Egy újszülött hívőn is átfolyhat Isten ereje, ha a Szellem úgy akarja, hogy ellásson egy feladatot. Emlékezzünk Bálámra, aki prófétált, de a szíve romlott maradt.

Isten célja az, hogy Hüiosz-szá válj, aki képes hordozni a dicsőséget, és akiben a Krisztus természete állandó lakozást vett.

A növekedés tehát nem opció, hanem parancs. Aki megelégszik azzal, hogy megvan az üdvössége és néha érez egy kis szellemi bizsergést, az veszélyben van. Mert a csecsemő, aki nem nő fel, előbb-utóbb akadálya lesz a test működésének. Isten az Ő egyházát nem ilyennek tervezte. Ő egy dicsőséges egyházat akar maga elé állítani, amelyben a Test felnőtt a Fejhez. Jézus így jellemzi: „a pokol kapui sem tudnak erőt venni rajta”

Ebben a tanításban megvizsgáljuk, hogyan történik ez a növekedés. Megnézzük, milyen eszközöket adott Isten a felnőtté váláshoz, és leleplezzük azokat a hamis struktúrákat, amelyek csecsemősorban tartják a hívőket. De mindenekelőtt meg kell hoznod egy döntést: nem elégszel meg a tejjel, hanem a kemény eledelt akarod, bármibe is kerüljön az óemberednek.

Mert a Zsidókhoz írt levél figyelmeztetése ma is él: „Hiszen ennyi idő után már tanítani lennétek kötelesek, mégis újra arra szorultok rá, hogy titeket tanítsanak néhányan az Isten beszédeinek alapelemeire, és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig szilárd táplálékra.  Hiszen mindenki, aki tejen él, járatlan az igazság beszédében, mert csecsemő; ” (Zsidók 5:12-13)

Lépjünk hát tovább a tejtől a kemény eledel felé.

1. FEJEZET

Ahhoz, hogy kilépjünk az önámításból és a szellemi kiskorúságból, először egy őszinte diagnózist kell felállítanunk magunkról. A gyógyulás ott kezdődik, hogy felismerjük a betegséget. Látnunk kell, hogy Isten Királyságában a növekedés nem automatikus, hanem törvényszerűségekhez kötött. Sokan azt hiszik, hogy az idő múlásával maguktól éretté válnak, mintha a megtérés éveinek száma, egyenlő lenne a szellemi tekintéllyel. Ez tévedés. A szellemi kor nem az évek számában, hanem a hívő jellemfejlődésében és teherbírásában mérhető.

A Zsidókhoz írt levél szerzője a Szent Szellem ihletése alatt nem finomkodik, amikor szembesíti a hívőket a megrekedt állapotukkal. Figyeljük meg jól a diagnózist, amit a Zsidók 5:11-ben ír:

„Amiről nekünk sok és nehezen magyarázható mondanivalónk van, mivelhogy restekké lettetek a hallásra.”

Itt egy nagyon fontos szó szerepel: a „restek”. Az eredeti görög szövegben ez a nothrosz kifejezés, ami nem azt jelenti, hogy valaki értelmileg lassú vagy képtelen a tanulásra. Ez a szó szellemi lustaságot, tunyaságot és közömbösséget jelent. A hívő képes lenne megérteni az Isten mélységeit, de nem akarja, mert az erőfeszítést igényelne. Kényelmesebb a könnyű üzeneteket hallgatni, mint megfeszíteni az elmét és a szívet az igazság befogadására. Ez a restség az oka annak, hogy a növekedés megáll.

A levél így folytatja a vádat és a leírást:

„Hiszen ennyi idő után már tanítani lennétek kötelesek, mégis újra arra szorultok rá, hogy titeket tanítsanak néhányan az Isten beszédeinek alapelemeire, és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig szilárd táplálékra..” (Zsidók 5:12)

Itt két szellemi törvény feszül egymásnak, és neked el kell döntened, melyik alatt élsz.

Az első a TEJ TÖRVÉNYE, amely a kiskorúak, a sajátja. Az Ige pontosan meghatározza, mit jelent ez az állapot:

„Hiszen mindenki, aki tejen él, járatlan az igazság beszédében, mert csecsemő;.” (Zsidók 5:13)

A „tej” az evangélium alapelemeit jelenti: Isten szeretetét, a bűnbocsánatot, a vigasztalást, az áldást. Az újszülöttnek erre van szüksége az életben maradáshoz. De a tragédia a „járatlan” szóban rejlik. A kiskorú hívő lehet lelkes, lehet hangos az istentiszteleten, de amikor az „igazság igéjével” találkozik, akkor elbukik. Mi az igazság igéje? Az a kemény tanítás, amely a felelősségről, az önmegtagadásról, a kereszt felvételéről és a szellemi harc valóságáról szól.

A csecsemő ezt nem tudja megemészteni. Ezért van az, hogy a kiskorú hívő azonnal megsértődik, ha figyelmeztetik. Ezért van az, hogy állandóan a saját érzelmeivel és sebeivel van elfoglalva. Neki folyamatosan dicséretre, elismerésre és babusgatásra van szüksége. Ez a tej törvénye: az érzelmek és a szükségletek uralma az igazság felett.

A második a KEMÉNY ELEDEL TÖRVÉNYE, amely a felnőtt fiak, a Hüiosz-ok osztályrésze.

„a felnőtteknek viszont szilárd táplálék való, mivel ítélőképességük gyakorlott a jó és a rossz megkülönböztetésében.” (Zsidók 5:14)

Látnunk kell a hatalmas különbséget! A felnőtt fiú nem attól érett, hogy sokat olvasta a Bibliát, vagy hogy az elméje tele van teológiai információval. A kulcsszó a „gyakorlott”. A görög gümnazó szót használja itt az Ige, amiből a gimnázium és a gimnasztika szavunk származik. Ez kemény, izzasztó edzést, folyamatos használatot jelent.

A Hüiosz attól vált éretté, hogy a hétköznapok harcaiban, a kísértések tüzében és a nyomás alatt megtanulta használni a szellemi érzékszerveit, megtanult bízni Isten Beszédében!!! Nem elméletben tudja, mi a jó és a rossz, hanem a harcmezőn edződött meg. Ő már nem kérdezi, hogy „miért engedte ezt Isten?”, hanem feláll, és cselekszik az Ige alapján. Ő már nem sértődik meg az igazságon, hanem aláveti magát annak, még akkor is, ha az fáj a hústestének. A kemény eledel az Isten akarata szerinti cselekvés ereje.

De mi történik, ha valaki elutasítja a növekedést, és megmarad a tejnél, miközben az idő múlik? Pál apostol a korinthusiaknak írt levelében bemutatja ennek a következményét. Ez a „testi” kereszténység állapota.

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el.” (1Korinthus 3:1-2)

Figyeljük meg a fájdalmat az apostol szavaiban! Szeretett volna mélységekről, titkokról, az Isten bölcsességéről beszélni nekik (ahogy a 2. fejezet 6. versében írja: „Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk”), de nem tehette meg. Nem azért nem kaptak kemény eledelt, mert Pál nem tudott adni, hanem mert ők nem bírták el.

És mi a bizonyítéka ennek a kiskorúságnak? Nem a karizmák hiánya, hiszen láttuk, hogy minden ajándékuk megvolt. A bizonyíték a jellemükben volt:

„Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem emberi módon jártok-e?” (1Korinthus 3:3)

Az irigység, a klikkesedés, a versengés a pozíciókért – ezek mind a csecsemőkor tünetei.

Ez ma a legnagyobb kihívás számunkra is. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Hol tartok valójában? Ha őszintén a tükörbe nézek, mit látok? Egy olyan embert, aki tíz éve megtért, de még mindig ugyanazokon a bűnökön botladozik? Egy olyan embert, aki azonnal megsértődik, ha nem az ő akarata érvényesül? Ha igen, akkor még a tej törvénye alatt élek, és „járatlan” vagyok az igazságban.

De a jó hír az, hogy ebből az állapotból van kiút.

2. FEJEZET

Isten nem várja el tőlünk a növekedést anélkül, hogy ne adta volna meg hozzá a szükséges eszközöket és a tökéletes környezetet. Jézus Krisztus nem hagyta árván az Egyházat, és nem a véletlenre bízta, hogyan válik a csecsemőből érett férfi.

Amikor Jézus feltámadt és felment a mennybe, a legelső dolga az volt, hogy egy mennyei kormányzati struktúrát hozzon létre a Test építésére. Pál apostol az Efézusi levélben így ír erről:

„Ezért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.” (Efézus 4:8)

Mik ezek az ajándékok? Nem tárgyak, nem képességek, hanem maguk a szolgálók. Jézus Krisztus kiválasztott, felkent és az Egyházba helyezett bizonyos embereket, akik az Ő tekintélyét hordozzák. Nem demokratikus választás útján kerültek oda, és nem emberi kinevezés által, hanem maga a Fej, a Krisztus adta őket. Az Ige felsorolja ezt az öt alapvető hivatalt, amelyek nélkül lehetetlen a felnőtté válás:

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul.” (Efézus 4:11)

Vizsgáljuk meg az Ige alapján, mi a feladata ezeknek a szolgálatoknak! Nem címekről van szó, hanem életformáló erőkről, amelyek mindegyike a te karakteredet formálja más-más oldalról.

Az első az APOSTOL. A szó jelentése: „küldött” vagy „követ”. Ő az, aki lerakja az alapokat. Pál apostol azt mondja magáról: „Mint bölcs építőmester, alapot vetettem.” (1Korinthus 3:10). Az apostoli szolgálat nélkül az egyháznak nincs tartása, nincs gerince. Ő az, aki helyreállítja a rendet, aki atyaként fegyelmez, és aki képes szellemi tekintélyt gyakorolni a gyülekezetek felett. Az apostol nem simogatja a bűnt, hanem kormányoz. Ha nincs apostoli kenet az életed felett, akkor hiányozni fog belőled az atyaság tisztelete és az isteni rend iránti alázat.

Ma sokan nyomtatnak maguknak névjegykártyát „Apostol” titulussal, mert menőnek hangzik, vagy mert alapítottak két gyülekezetet. De ne tévesszük össze a menedzsert a küldöttel! Pál apostol világosan leírja a hitelesítést: „Az apostolságnak jelei bizonyára megláttattak közöttetek... jelek, csodák és erők által.” (2Korinthus 12:12). Az apostoli hivatal nem egy adminisztratív pozíció. Az apostol hordozza Isten teljes dicsőségének súlyát. Ne felejtsük el: Isten egy szamarat (Bálámét) vagy egy hitetlen királyt (Círuszt) is fel tud használni egy feladat végrehajtására. De attól, hogy Isten használ valakit, még nem lesz Apostol. Az igazi apostol ott kezdődik, ahol az emberi képességek véget érnek, és Isten természetfeletti ereje (a dünamisz) veszi át az irányítást, ugyanúgy, ahogy Jézus szolgálatában láttuk. Ha nincsenek jelek, ha nincs erő, akkor az illető csak egy vallásos vállalkozó, nem pedig Krisztus követe.

A második a PRÓFÉTA. Ő nem csupán a jövőt mondja meg, hanem Isten aktuális szívét és akaratát közvetíti a jelenben. A Biblia azt írja, hogy az egyház „az apostoloknak és prófétáknak alapkövére épült.” (Efézus 2:20). A próféta az, aki Isten tüzét hozza. Ő lát bele a szellemi világba, ő leplezi le a rejtett bűnöket, és ő adja meg az irányt, amikor a gyülekezet elkényelmesedne. A prófétai szolgálat nélkül a hívők szíve megkeményedik, és elveszítik az élő kapcsolatot a Fejjel. Az Apostolok Cselekedeteiben látjuk, hogy Júdás és Silás, akik maguk is próféták voltak, „sok beszéddel intették és megerősítették az atyafiakat.” (Cselekedetek 15:32).

Vigyázzunk, mert ebben a korban gombamód szaporodnak a „próféta-iskolák”, amelyek valójában pszichés, lelki alapon működnek! Megtanítják az embereket „megérezni” dolgokat, mint egy jósdában. De a prófétaság nem technika! Tudnunk kell különbséget tenni: a Jelenések könyve azt írja, hogy „Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme”. Ez azt jelenti, hogy amikor Krisztusról beszélsz a munkatársadnak, a prófétaság szelleme megnyilvánulhat rajtad. Bármelyik hívőn átfolyhat egy prófétai üzenet, ha Isten úgy akarja. De ettől még nem vagy Próféta! A Próféta hivatala egy kormányzati ajándék. Ő nem csak „bátorítgat”, hanem Isten ítéletét és iránytűjét hordozza. Az igazi próféta szava lehet olyan, mint a sebész kése: fáj, de életet ment. Akik ma a prófétai ajándékot önmegvalósításra használják, azok a hazugság gyümölcsét fogják learatni.

A harmadik az EVANGÉLISTA. Ő a Királyság „aratómunkása”. Fülöp evangélistáról olvassuk, hogy lement Samáriába, hirdette a Krisztust, és nagy öröm volt abban a városban (Cselekedetek 8:5-8). Az evangélista hozza be az „új életet” a gyülekezetbe. Ő az, aki megtalálja az elveszetteket, és behozza a nyersanyagot, amiből később fiak lehetnek. Ha nincs evangélista, az egyház steril klubbá válik, ahol nincsenek új születések, és a víz állóvízzé poshad.

Sokan azt hiszik, az evangélista az, aki jó beszélőkével rendelkezik, és rá tudja beszélni az embereket a hitre. Kimennek az utcára, és strigulázzák a füzetükben, hány ember torkán nyomták le a „megtérő imát”. De ez csak vallásos statisztika, nem Isten Királysága! Pál azt mondja: „A mi evangéliumunk nemcsak szóval volt ti nálatok, hanem erővel.” (1Thesszalonika 1:5). Az evangélista ismertetőjele nem a szép beszéd, hanem az Isten Ereje. A gyógyulás, a szabadulás nem „extra opció”, hanem az evangélium szerves része! Mi a bizonyítéka annak, hogy Isten küldte az evangélistát? Nem a papírra írt számok, hanem az, hogy a gyülekezet folyamatosan, megállíthatatlanul növekszik. Az, hogy nem győzik a bemerítő medencét újra és újra feltölteni vízzel, mert a világ fiai tolonganak befelé, látva Isten erejét. Ha ez hiányzik, akkor csak szócséplés zajlik.

A negyedik a PÁSZTOR. Ez a szolgálat felel a gondviselésért és a védelemért. A görög poimén szó pásztort jelent, aki őrzi a nyájat. Jeremiás prófétánál Isten ezt ígéri: „És adok néktek pásztorokat az én szívem szerint, és legeltetnek titeket tudománnyal és értelemmel.” (Jeremiás 3:15). A pásztor az, aki bekötözi a sebeket, aki ott van a bajban, aki nem hagyja, hogy a farkasok széttépjék a gyermekeket. Pásztor nélkül a hívők szétszélednek és elhullanak a növekedés fájdalmai között.

Sokan állnak ma gyülekezetek élén, akiket kineveztek, vagy kinevezték saját magukat. De a cím nem ad pásztori szívet. A pásztorság igazi tesztje a krízis. Jézus azt mondja, a béres elfut, ha jön a farkas vagy a medve, mert nem törődik a juhokkal. Nézz körül: hány vezető elérhető éjjel-nappal, ha a nyáj bajban van? Hány vezetőnek indul meg a szíve az emberek tehetetlenségén, ahogy Jézusnak? Sajnos ma sokszor hivatalnokokat látunk, nem pásztorokat. A pásztor bizonyítéka nem a prédikáció hossza, hanem a nyáj állapota. Fel tudnak-e nőni mellette a hívek az érett férfiúságra? Vagy örök kiskorúságban tartja őket a kontroll miatt? Közösséget vezethetsz menedzserként is, de pásztor nélkül a juhok szétszélednek és lelki árvák maradnak.

Az ötödik a TANÍTÓ. Ő az, aki az Ige tiszta magyarázatával stabilitást ad. Az Apostolok Cselekedeteiben látjuk, hogy Antiókhiában tanítók voltak, akik megalapozták a hívőket (Cselekedetek 13:1). A tanító feladata, hogy a hívő elméjét megszabadítsa a tévhitektől és a hazugságoktól. A tanító húzza meg a határokat az igazság és a hamisság között. Tanító nélkül a gyülekezetet „a tanításnak akármi szele” ide-oda sodorja, és az érzelmek veszik át az uralmat az Ige felett.

Rengeteg a magát tanítónak nevező ember az egyházban, akik csűrik-csavarják az Igét, görög szavakkal dobálóznak, és az analitikus elméjükkel gyártanak teológiákat. De a mondanivalójuknak nincs szellemi súlya. Újra és újra ugyanazt a száraz kenyeret, ugyanazt a „tej” szintű ételt tálalják fel, csak más csomagolásban. Ezért reked meg annyi hívő: mert éheznek a mélységre. Az igazi Tanító nem az eszével, hanem a kijelentés szellemével dolgozik. Az Igének vannak olyan mélységei és titkai, amelyeket Isten nem ad ki akárkinek – csak annak, aki tiszta szívből, alázattal keresi Őt. Az igazi tanítás nem információt ad, hanem leleplezi Isten szívét, és táplálja a belső embert kemény eledellel. Minden más csak vallásos okoskodás.

Miért adta Jézus mindezt az öt ajándékot? Mi a célja ennek a hatalmas struktúrának? Az Ige ezt is kristálytisztán kijelenti:

„A szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére.” (Efézus 4:12)

Figyeljük meg jól! Nem azért vannak a vezetők, hogy elvégezzék a munkát a hívők helyett. Nem azért van a pásztor, hogy te passzívan ülj a padban, és kiszolgáljanak. A cél a „szentek tökéletesbítése”. Az eredeti szövegben itt a katartiszmosz szó áll, amit az orvostudományban a törött csontok helyrerakására, a halászatban pedig a szakadt hálók megjavítására használtak.

Ez az öt szolgálat azért van, hogy téged „helyrerakjon”. Hogy a torzult jellemedet kiigazítsa. Hogy a gondolkodásodat az apostoli tekintély és a tanítói igazság által egyenesbe hozza. A cél az, hogy te magad válj alkalmassá a szolgálat munkájára. A kiskorú hívő elvárja, hogy szolgáljanak felé. A felnőtt fiú (Hüiosz) engedi, hogy ezek a szolgálatok felkészítsék őt, hogy aztán ő maga is szolgálóvá váljon.

Amíg egy hívő elutasítja ezt a struktúrát – nem fogadja el az apostoli intést, nem hallgat a tanításra, vagy kimenekül a pásztori gondoskodás alól –, addig garantáltan csecsemő marad. Mert Isten ezt az öt eszközt adta a felnövekedéshez:

„Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.” (Efézus 4:13)

Ez a cél: az érett férfiúság. De fel kell tennünk a kérdést: mi történik, ha egy gyülekezetből hiányzik valamelyik ajándék? Mi történik, ha csak pásztor van, de nincs apostol? Vagy ha csak tanítás van, de nincs prófétai szó?

3. FEJEZET

Ha  Jézus Krisztus öt kormányzati ajándékot – apostolt, prófétát, evangélistát, pásztort és tanítót – adott a Testnek, hogy a hívők eljussanak a felnőtt korra, akkor miért van mégis annyi sebzett, éretlen és megrekedt keresztény? A válasz az egyensúly hiányában keresendő. Az emberi test is megbetegszik, ha valamelyik szerve túlműködik, illetve valamelyik szerv nem működik. Ugyanígy Krisztus Teste is torzul, ha a gyülekezetből hiányzik valamelyik szolgálati ajándék, vagy ha egyetlen hivatal uralja le a közösséget. Vizsgáljuk meg a beteg egyház tüneteit az Ige tükrében!... Márpedig az az Egyház beteg, ahol statisztikailag ugyan annyi válás, betegség, szegénység, házasságtörés, homoszexualitás van mint kinn a világban! Hatalmas baj van ha a gyülekezetek nem növekednek hanem évtizedek óta stagnálnak.

Ha egy gyülekezetben CSAK PÁSZTOR van, de hiányzik a többi négy szolgálat, akkor az a közösség egy állandó Kórházzá válik. A pásztori kenet lényege a gondoskodás, a vigasztalás és a sebek bekötözése. Ez létfontosságú, de önmagában nem elég a növekedéshez. Egy kórházban betegek fekszenek. Ha nincs ott az apostol vagy a tanító, aki kihívást intéz, aki felállítja a beteget és kiküldi a harcmezőre, akkor a hívők egész életükben a sebeiket fogják nyalogatni. Ahol csak simogatás van, ott a kisgyermek sosem nő fel, hanem egy elkényeztetett, sértődékeny gyermek marad.

Ha egy gyülekezetben CSAK TANÍTÓ dominál, akkor az a közösség egy Iskolává torzul. Itt hatalmas a lexikális tudás. A hívők kívülről fújják a görög szavakat, a teológiát és az igeverseket. Az analitikus elméjük hatalmasra hízik, de a szívük értelme (a nous) zárva marad. Pál apostol figyelmeztet: „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.” (1Korinthus 8:1). Ahol csak tanítás van, de nincs prófétai tűz vagy pásztori szeretet, ott a kereszténység egy hideg filozófiává válik. Az Ige betűje önmagában, a Szellem ereje nélkül halott: „a betű megöl, a szellem pedig megelevenít.” (2Korinthus 3:6).

Ha egy közösségben CSAK EVANGÉLISTA működik, az a gyülekezet egy Szülészetté válik, amely tele van árvákkal. Az evangélista csodálatos munkát végez: behozza az elveszetteket, folyamatosak a megtérések, nagy a pezsgés. De az evangélista feladata a születésnél véget ér. Ha nincs ott a pásztor, aki felnevelje a csecsemőt, és a tanító, aki szilárd ételt adjon neki, akkor a „szellemi csecsemőhalandóság” óriási lesz. Hóseás próféta kiáltása ma is érvényes: „Elveszik az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való.” (Hóseás 4:6).

Ha CSAK PRÓFÉTA vezeti a gyülekezetet, az könnyen egy Jósdává alakulhat. Mindenki a következő nagy kijelentést, a következő extázist és a természetfeletti élményt hajhássza. De ha nincs ott a tanító, aki az Igével ellenőrizné a kijelentéseket, és nincs apostoli rend, akkor a hívők instabillá válnak. Pál apostol a Kolossébelieket inti, hogy ne hagyják magukat megcsalni azokkal, akik látomásaikkal kérkednek, de „nem ragaszkodnak a Fejhez” (Kolossé 2:18-19). Ahol csak a misztikum van, ott a hívők érzelmi hullámvasúton ülnek, és a tanítások szele ide-oda dobálja őket.

És végül, ha CSAK APOSTOL van… ilyen nincs! Az apostol, Krisztus küldötte, azonnal látja az Isten tervének sérülését, az egyház struktúrájának eltorzulását. Az Apostol hordozza az összes szolgálati ajándékot, ahogy Jézus is hordozta.

Látnunk kell tehát: Isten nem véletlenül adott öt ajándékot. A Hüiosz felneveléséhez mindegyikre szükség van, mint egy egészséges immunrendszerre.

4. FEJEZET

Most fel kell tennünk egy nagyon gyakorlati kérdést: Hol történik meg ez a növekedés? Hol válik az újszülöttből érett fiú? Mi az egyház, eredeti, Istentől rendelt formája? Egy stadionban, ahol ezrek hallgatják a prédikációt? Vagy az interneten, tanításokat hallgatva a képernyő előtt?

Sokan azt hiszik, hogy ha vasárnap elmennek egy nagy gyülekezetbe, és meghallgatnak egy jó tanítást, azzal elvégezték a szellemi munkát. De az Ige mást mond. Egy nagy gyülekezetben szinte esélytelen a többség számára felnőni és eljutni a szellemi nagykorúságra. Miért? Mert az a néhány szolgáló aki van a gyülekezetekben, nem tud mindenki felé személyesen szolgálni. A nagytöbbség perifériára szorul, nem foglalkozik velük senki. Ezért nem lehet eltérni az Isten által megadott egyházi struktúrától.

A tömegrendezvénynek és az internetes igehirdetésnek egyetlen célja van: az ébresztés. Ez a trombita hangja, ami felrázza az alvókat, és kijelöli az irányt. De a felnevelés, az ige mély ismerete, a jellem formálása soha nem a tömegben történik, hanem a családi közösség intimitásában.

Az Apostolok Cselekedeteiben látjuk az első egyház, Istentől rendelt, működési elvét. Péter apostol prédikált háromezer embernek – ez volt a tömegrendezvény, a magvetés. De az élet nem ott zajlott tovább. Az Ige azt írja:

„És mindennap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.” (Cselekedetek 2:46)

A templom az Ige kihirdetésének helye volt, de a „házankénti” közösség volt a növekedés helye. Miért? Mert a tömegben el lehet bújni. A tömegben lehetsz képmutató. A tömegben senki nem látja, hogyan bánsz a feleségeddel, vagy hogyan kezeled a pénzügyeidet. De a „házban”, a szoros testvéri közösségben a Teknon (a kisgyermek) lelepleződik, a Hüiosz (a fiú) pedig megtanul szolgálni.

Pál apostol egy megdöbbentő ellentétpárt állít fel a korinthusi gyülekezetnek, ami ma aktuálisabb, mint valaha. Azt mondja:

„Mert ha tízezer tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert a Krisztus Jézusban az evangélium által én nemzettelek titeket.” (1Korinthus 4:15)

Ma az internet korában tízezer „tanítómesterünk” lehet. Bárkit hallgathatsz a világ másik feléről. Az analitikus elmédet teletömheted információval. De a tanítómester csak információt ad át, az atya viszont életet. Az atya nemz. És ami a legfontosabb: az atya felelősséget vállal, és jelen van. A képernyőn keresztül nem lehet atyaságot gyakorolni, mert az atyaság életközösséget feltételez. A tanító megtartja az órát és hazamegy. Az atya ott marad, amikor baj van.

Pál apostol a thesszalonikai gyülekezetnek írt levelében bemutatja, milyen ez a pásztori, atyai szív:

„De szelídek voltunk ti közöttetek, miként a dajka dajkálja az ő gyermekeit. Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk.” (1Thesszalonika 2:7-8)

Látjátok a különbséget? A tanítómester az Igére tanít, de a dajka és az atya a „maga lelkét” is odaadja. Ez a növekedés ára! Ha nincsenek körülötted olyan érett Hüioszok, akikhez kapcsolódni tudsz, akik látják az életedet, és akiknek az élete példa számodra, akkor szellemi árva maradsz a sok tanítás közepette.

De hogyan működik ez a „család” a gyakorlatban? Itt lépnek be a szolgálati ajándékok, a segítők. Pál az 1Korinthus 12:28-ban említi a „gyámolokat” és „kormányokat”. Nélkülük a család szétesik.

A „gyámolok” (antilépseisz) azok a testvérek, akiknek az a kenete, hogy átvegyék a terhet. Ők a kötőszövet. Ők azok, akik a háttérben imádkoznak, akik gyakorlati dolgokban segítenek, akik odaállnak a megfáradt vezető mellé. Ők nem a színpadra vágynak, hanem Krisztus testének épülésére.

A „kormányok” (kubernészisz) pedig azok, akik az irányítást végzik. Mint egy hajókormányos, aki a viharban is tartja az irányt. Ők szervezik meg a közösség életét, hogy az apostoli tanítás ne csak elmélet maradjon, hanem gyakorlati renddé váljon.

A Szolgálat (diakónia): "ha szolgálat, a szolgálatban" (Róma 12:7). Ez a gyakorlati segítségnyújtás ajándéka. Akiknek ez megvan, azok nem a platformra vágynak, hanem észreveszik a fizikai, logisztikai és mindennapi szükségleteket, és elvégzik azokat. Ők a Test "kezei és lábai".

A Buzdítás / Vigasztalás (paraklészisz): "ha vigasztaló, a vigasztalásban" (Róma 12:8). A paraklétosz szóból ered, ahogy a Szent Szellemet is hívják. Az az ember, aki ezzel a szolgálattal rendelkezik, képes odaállni a megfáradt testvér mellé, és isteni erővel felrázni, bátorítani, vagy éppen megvigasztalni, hogy ne adja fel a harcot.

Az Adakozás (metadidómi): "aki adakozik, egyszerűséggel" (Róma 12:8). Ez egy Istentől kapott természetfeletti képesség a javak előteremtésére és továbbadására. Az adakozó nem magának gyűjt, hanem csatornaként működik: Isten rábízza az anyagiakat, mert tudja, hogy egyszerűséggel (hátsó szándék, uralkodási vágy és manipuláció nélkül) beleforgatja a Királyság építésébe.

Az Elöljáró / Vezetés (proisztémi): "az elöljáró szorgalmatossággal" (Róma 12:8). Ez nagyon közel áll a "kormányok" ajándékához. Ő az, aki képes átlátni a közösség ügyeit, megszervezni a munkát, és szorgalmasan, felelősséget vállalva vezeti a rábízott csoportot vagy gyakorlati feladatot.

A Könyörülés (eleeó): "a könyörülő vídámsággal" (Róma 12:8). Ez az isteni irgalom gyakorlati megnyilvánulása a nyomorultak, elesettek, betegek felé. A "vidámsággal" szó itt kulcsfontosságú: aki ezt a szolgálatot végzi, az nem teherként éli meg a mások fájdalmával való találkozást, nem ég ki benne, hanem Isten örömével hajol le hozzájuk.

Ebben a családi struktúrában érvényesül a „tempó törvénye”. Ez a legfontosabb lecke a Hüiosz számára. A világban mindig az erős diktálja a tempót, és a gyenge lemarad. Isten családjában fordítva van.

Emlékezzünk Jákob és Ézsau találkozására, amikor Jákob hazatért a családjával Lábántól. Ézsau, a vadász, a nyers erő embere azt mondta: „Induljunk és menjünk, én előtted megyek.” De Jákob, a pásztor, aki ismerte a nyáj természetét, így felelt:

„Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhok és tehenek vannak velem, amelyeket ha csak egy napig is túlhajtanak, az egész nyáj elpusztul... én pedig majd lassan ballagok, a jószág lépése szerint, amely előttem van, és a gyermekek lépése szerint.” (1Mózes 33:13-14)

Ez az egyház isteni rendje! A Hüiosz, az érett fiú, bár tudna gyorsabban futni, önként lelassít. Miért? Hogy a Teknon, a csecsemő, és a „szoptatós juh”, a friss hívő lépést tudjon tartani. Ha a vezetés túlhajtja a nyájat kemény eledellel és elviselhetetlen követelményekkel, a nyáj elpusztul.

Pál apostol a Római levélben ezt parancsként adja ki az éretteknek:

„Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.” (Róma 15:1)

A felnőttkor bizonyítéka nem az, hogy mennyire vagy szabad, és mit tehetsz meg. A felnőttkor bizonyítéka az, hogy képes vagy-e korlátozni a saját szabadságodat a gyengébb testvér érdekében. Képes vagy-e „lassan ballagni”, lehajolni, és a válladra venni a terhet, ahogy Krisztus tette velünk.

Ezért van szükség a közösségre. Mert a tömegben mindenki a maga tempóját futja. De a családban megtanulunk egymáshoz igazodni. Megtanulunk várni. Megtanulunk hordozni. És ebben a hordozásban formálódik ki bennünk igazán a Krisztus jelleme.

5. FEJEZET

Az eddigiekben megvizsgáltuk az egyház szerkezetét. Láttuk, hogy Isten szolgálati ajándékokat adott a növekedéshez, és egy családi közeget teremtett, ahol a „gyengébbek hordozása” a törvény. Ezt a közösséget hívjuk ma „házicsoportnak”.

De van egy pont, ahol a pásztor, az apostol és a közösség megáll, és neked egyedül kell továbbmenned. A legjobb szellemi család sem tudja helyetted elvégezni a belső változást. A szolgálatok csak a keretet adják, de az identitásváltást neked kell akarnod, és neked kell végrehajtanod a Szent Szellem vezetésével.

Pál apostol az Efézusi levél 4. részében, közvetlenül a szolgálati ajándékok felsorolása után, rátér a növekedés gyakorlati mechanizmusára. Ez nem egy javaslat, hanem a Krisztusban való létezés egyetlen útja. Három lépésről beszél, amely nélkül nincs érett fiúság.

„Hogy levetkezzétek ama régi életmód szerint való óembert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek szellemében; És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett valóságos igazságban és szentségben.” (Efézus 4:22-24)

Pál itt 3 mondatban leírja az újjászületett hívő útját és célját.

Az első lépés: LEVETKŐZNI. Az eredeti görög szó, az apotheszthai, egy nagyon határozott, erőszakos cselekvést jelent: letenni, eldobni magadtól, mint egy szennyes ruhát vagy egy nehéz terhet. Sokan ott tévednek, hogy a „régi embert” megpróbálják megjavítani. Keresztény mázzal vonják be a régi természetüket. A régi, sértődékeny, önző énjüket próbálják „megszentelni”. De az Ige azt mondja: a régi ember „meg van romolva”. Nem javítható. Romlott. A csalárd kívánságok irányítják.

A fiúság ott kezdődik, amikor felismered, hogy az a személyiség, akit a világban felépítettél – a védekező mechanizmusaiddal, a büszkeségeddel, az elméd okoskodásával együtt –, alkalmatlan Isten Királyságára. Ezt nem fejleszteni kell, hanem levetkőzni. Ez az egó halálának folyamata.

A második lépés: MEGÚJULNI. „Megújuljatok pedig a ti elméteknek szellemében.” Ez a híd a régi és az új között. Ez az a pont, ahol a harc eldől. Károli úgy fordított hogy „elme”, de itt a nous szó szerepel a görögben, ami nem az agyhoz vagy elméhez kapcsolódik, hanem a szívhez, pontosan a szív értelme. A megújulást nem a gondolkozásodban kell végrehajtani hanem azon a szinten, ahonnan a gondolataid erednek. (erről már több tanításban is beszéltem)

A régi emberednek van egy logikája. A világ szerint gondolkodik: „Ha megütnek, üss vissza. Ha megbántanak, védekezz. Ha nincs pénzed, aggódj.” Ez a hústest programja. A megújulás (ananeouszthai) azt jelenti, hogy ezt a programot teljesen átírod Isten Igéje alapján. Ez nem történik meg egyik napról a másikra. Ez a meditáció, az igehallgatás és az imádság hosszú, fáradságos munkája. Addig kell mosnod a szív értelmét az Igével, amíg a reakcióid meg nem változnak. Amíg egy krízishelyzetben már nem a félelem jön fel belőled, hanem a hit. Amíg a bántásra már nem a düh válaszol, hanem a megbocsátás.

A harmadik lépés: FELÖLTÖZNI. „És felöltözzétek amaz új embert.” Ez az endueszthai. Ez egy aktív cselekvés. Nem elég levetni a rosszat, fel kell öltözni a Krisztust! Az új ember „Isten szerint teremtetett”. Ez nem a te javított kiadásod, ez maga a Krisztus természete benned. Felöltözni azt jelenti, hogy tudatosan úgy döntesz: mostantól az Ő igazságában és az Ő szentségében járok. Nem az érzéseim szerint cselekszem, hanem azt teszem, amit az Ige mond.

De miért reked meg annyi hívő ezen az úton? Miért van az, hogy sokan évek óta „próbálkoznak”, de nincs áttörés? A válasz a felhatalmazás és az érettség összekeverésében rejlik. Vissza kell térnünk a holdkóros fiú történetéhez, mert itt rejlik a kulcs a folyamat megértéséhez.

Emlékezzünk: a tanítványok már megkapták a hatalmat (exouszia) a kiküldetéskor. Űztek démonokat, gyógyítottak betegeket. Azt hitték, készen vannak. Azt hitték, a hatalom már az övék, és bármikor működik. De amikor odavitték hozzájuk a holdkóros fiút, kudarcot vallottak. Az apja elkeseredve mondta Jézusnak: „Elvittem a te tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” (Máté 17:16).

Miért nem? Hiszen volt ajándékuk! Volt felhatalmazásuk! Jézus válasza kíméletlen volt: „…A ti hitetlenségetek miatt. …Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által.” (Máté 17:21)

Mit jelent ez? Azt, hogy van különbség az ajándékba kapott tekintély és a belső teherbírás között. A tanítványoknál az erő még csak „kölcsönbe” volt. Bár használták a hatalmat, de belül még nem változtak meg, a személyiségük még nem állt készen.

Mi a bizonyítéka ennek? Bár a tanítványok már betegeket gyógyítottak és démonokat űztek Jézus nevében, a jellemük még mindig kisgyermek volt. Még mindig azon versengtek, hogy ki a legnagyobb köztük, és azon vitatkoztak, ki üljön Jézus jobb és bal keze felől a dicsőségben. Jézus pontosan itt mondta ki a Hüiosz ismérvét: a nagyobb szolgál a kisebb felé. Isten Királyságában minél többet bíz rád az Úr, annál alázatosabban kell lehajolnod a gyengébbekhez. Hiába gyógyítottak és szabadítottak a tanítványok, az csak egy külső megbízatás volt, nem a sajátjuk.

De nézzük meg, mi történik, amikor a jellem végre felnő az elhívásig! Amikor az apostolok már jellemben is készen álltak, mit mondott Péter az Ékes kapunál a sántának? „Ezüstöm és aranyam nincsen; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (Cselekedetek 3:6)

Látod a hatalmas különbséget? „Amim van!” Ez már nem egy kölcsönkapott, külső megbízás volt egyetlen alkalomra. Ez már a sajátja volt! Krisztus természete beépült a jellemébe. Ez a célja a mi kereszténységünknek is!

Ez az identitásváltás lényege! A „levetkőzés” és a „felöltözés” nem egy elméleti teológia. Ez maga az út.

A fiúság útja az, amikor a böjt, az ima és az önmegtagadás többé nem kényszer, hanem életforma. Amikor nem azért imádkozol, hogy „legyen erőd”, hanem azért, mert az új embered lélegzetvétele az ima. Ez a folyamat nem egy-két nap. Nem egy hétvégi konferencia. Ez évek, évtizedek munkája. De nincs rövidítés. Aki megspórolja a levetkőzés fájdalmát és a megújulás idejét, az örökre kiskorú marad.

De tudd meg: Istennek a te felnőtté válásod a tökéletes akarata! Te öröktől fogva oda tartozol Krisztus Testébe, ott van az életed valódi értelme és célja. Isten már mindent megadott neked a növekedéshez, de akarnod neked kell! Ma este, amikor bemész a belső szobádba, zárd magadra az ajtót, szólítsd meg Istent, és könyörögj Hozzá! Kérd meg, hogy segítsen eljutni a szellemi felnőttkorra, még akkor is, ha a szolgálati ajándékok éppen alszanak a gyülekezetedben.

Hidd el, Isten azonnal válaszolni fog erre az imára. El fog indítani egy olyan úton, amelyen eddig még sosem jártál. Meg fogod tapasztalni Isten valóságos közelségét és szeretetét, és Ő maga fog elvinni oda, ahová a szíved mélyén mindig is szerettél volna eljutni. Csak légy erős és bátor, és folyamatosan tekints a hited fejedelmére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra!

BEFEJEZÉS

Elérkeztünk a tanítás végéhez. Végigvettük a növekedés törvényeit. Láttuk a különbséget a tej és a kemény eledel között. Megismertük az öt szolgálati ajándékot, amelyeket Krisztus azért adott, hogy helyrerakjanak minket. Szembesültünk a beteg egyház torzulásaival, és megértettük, hogy a tömegben csak ébredés van, de a növekedés a családi közösségben, a terhek hordozása közben történik. Végül pedig láttuk a belső folyamatot: a régi ember levetkőzését és az új ember felöltözését.

De fel kell tennünk a legfontosabb kérdést: Miért? Miért csinálja ezt Isten az egészet? Miért nem elégszik meg azzal, hogy megmentett minket a kárhozattól? Miért ez a hatalmas prés, miért ez a kíméletlen követelés a felnőtté válásra?

A válasz egyetlen szóban rejlik: az EGYESÜLÉS.

Istennek van egy örök terve, ami a világ teremtése előtt megfogant a szívében. Nem csupán alattvalókat akart, és nem is csupán gyermekeket, akik az asztalánál esznek. Ő egy társat, egy partnert, egy Menyasszonyt készít a Fiának. És egy tökéletes, isteni Vőlegény mellé nem állhat oda egy kiskorú, sértődékeny, pelenkás csecsemő. A Vőlegényhez csak egy érett, kipróbált, hozzá hasonló természetű Menyasszony illik.

Pál apostol az Efézusi levél 5. részében, miután végigvezette a gyülekezetet a szolgálatokon és az identitásváltáson, végül fellebbenti a fátylat a nagy titokról. Azt írja, hogy Krisztus azért adta önmagát az egyházért:

„Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az eklézsiát, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Efézus 5:26-27)

Ez a cél! Egy dicsőséges egyház. Nézzük meg jól a szavakat! A szeplő a bűn jele. A tisztátalanságé, amit a világ ragaszt ránk. A sömörgözés (vagy ránc) az öregség, a romlandóság jele. A Vőlegény nem vehet el egy olyan menyasszonyt, aki foltos a bűntől és ráncos a régi természettől. Ezért van szükség a víznek fürdőjére az Ige által! Ezért kellenek az apostolok és tanítók, hogy mossanak minket az Igével, amíg minden folt és minden ránc el nem tűnik, és fel nem ragyog az új ember, aki „valóságos szentségben teremtetett”.

A fiúság útja tehát nem egy vallásos teljesítménytúra. Ez a felkészülés a Menyegzőre. A Jelenések könyvében János apostol látja a végső pillanatot:

„Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő menyasszonya elkészítette magát.” (Jelenések 19:7)

Figyeljük meg az igei fogalmazást: „elkészítette magát”. Nem Isten készítette el helyette! Isten megadta a kegyelmet (a ruhát), megadta a vért (a tisztulást), és megadta a szolgálati ajándékokat (a segítőket). De a felkészülés munkáját, a levetkőzést és a felöltözést a Menyasszonynak magának kellett elvégeznie.

Most, hogy hallottad ezt a tanítást, a felelősség a te válladon van. A diagnózis elkészült. A tükörbe néztél. Látod, hogy Teknon vagy-e még, akit az érzelmei rángatnak, vagy elindultál a Hüiosz útján. Látod, hogy egy „kórházban” fekszel-e, ahol csak a sebeidet ápolják, vagy beálltál egy isteni rendbe, ahol növekedni tudsz.

Döntened kell.

Maradhatsz a tömegben. Maradhatsz a kényelmes, langyos kereszténységben, ahol eljárod a vallásos köröket, dicsőítő alkalmakra jársz, és csak az áldásról és Isten szeretetéről való tanításokat hallod meg. Senki nem fog kényszeríteni a változásra. De tudd meg: ha ezt választod, kimaradsz Isten munkájából. Lehet hogy megmenekülsz a gyehennától, de nem leszel ott a kormányzásban. Nem leszel ott a trónon, és nem leszel része a dicsőséges Menyasszonynak, mert nem bírtad el a felkészítés súlyát.

Vagy dönthetsz úgy ma, hogy elég volt a kiskorúságból. Dönthetsz úgy, hogy eldobod a játékokat. Dönthetsz úgy, hogy megkeresed azt a helyet, azt a közösséget és azokat a szellemi atyákat, akik nem simogatnak, hanem felnevelnek. Dönthetsz úgy, hogy mától nem az érzéseidre hallgatsz, hanem az Igazságra, még akkor is, ha az fáj a testednek.

Ez az út szűk. Ez az út meredek. Ez az út a kereszten át vezet. De ez az egyetlen út, amely a dicsőségbe visz. Mert Isten nem csupán megmenteni akar. Ő azt akarja, hogy amikor Krisztus visszajön, ne egy idegent találjon benned, hanem a saját képmását.

A Róma 8:19 azt mondja: „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” A világ nem a csecsemőkre vár. A világ nem a sértődős, erőtlen keresztényekre vár. A világ a Hüioszokra vár, akikben Krisztus természete uralkodik.

Lépj rá erre az útra ma. Vesd le a régit. Öltözz fel az újba. És nőj fel a Fejhez, a Krisztushoz, mindenekben.

Ámen.

Ti mindannyian az erőt akarjátok. Imádkoztok a kenetért. Azt kérdezitek: »Uram, miért nem adod már ide? Miért várakoztatsz a pusztában?«

Azért nem kapjátok meg, mert Isten kegyelmes hozzátok. Mert ha most, ezzel a jellemmel, ezzel a sértődős, hirtelen haragú, önző természettel megkapnátok a Hüiosz teljes tekintélyét… ti nem Jézus képviselői lennétek, hanem tömeggyilkosok.

Az Ige világosan beszél erről a félelmetes kétélű fegyverről. Pál apostol ezt írja a saját hatalmáról:

»Mert ha valamivel többet dicsekszem is a mi hatalmunkkal, amelyet az Úr a ti építésetekre és nem a ti rontásotokra adott...« (2Korinthus 10:8)

Értitek ezt? Építésre és nem rontásra. De ha Pálnak ezt külön ki kellett hangsúlyoznia, az azt jelenti, hogy az a hatalom (exouszia), ami képes építeni, képes RONTANI is. Képes földig rombolni (kathaireszisz). Ez nem játék. Ez nagyfeszültség.

Miért nem ment vissza Pál Korinthusba, abba a bűnös gyülekezetbe? Talán félt tőlük? Dehogy! Ő volt az apostol! Egyetlen szavával rendet tehetett volna. De figyeljétek, mit vall meg:

»Én pedig az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem még el Korinthusba.« (2Korinthus 1:23)

Felfogjátok ennek a súlyát? »Titeket kímélve.« Pál tudta, hogy ő hordozza a Törvényt és a Szellemet. Tudta, hogy ha belép abba a parázna, pártoskodó gyülekezetbe a teljes apostoli súlyával, ott emberek fognak meghalni. Mert a sötétség nem bírja elviselni a világosság ilyen fokú sűrűségét. Inkább távol maradt, hogy életben maradjanak, és legyen idejük megtérni.

Vagy nézzétek Anániást és Szafirát! Péter nem nyúlt hozzájuk. Nem volt nála fegyver. Csak ott állt, teljességben, tisztaságban. Anániás pedig a szemébe hazudott. És mi történt?

»Anániás pedig e szavakat hallván, lerogyott és meghalt; és nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezeket hallották.« (Cselekedetek 5:5)

Miért? Mert a hazugság ütközött a Dicsőséggel, és az emberi test ezt nem bírta ki. A kenet ítélt.

És most nézzetek magatokba. Emlékeztek Jakabra és Jánosra? Ők is Hüioszok akartak lenni. De amikor egy falu nem fogadta be őket, mi tört ki belőlük? A gyilkos indulat:

»Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg őket?« (Lukács 9:54)

Ha tiéd lenne a hatalom, és holnap felbosszantana a feleséged, vagy beszólogatna egy testvér... te is tüzet kérnél rá! És ha az Isten odaadta volna a hatalmat a jellemed megtisztulása előtt, az a testvér ott esne össze.

Ezért van a puszta. Ezért van a késés. Ezért tör össze Isten. Nem azért, mert nem szeret. Hanem azért, mert felkészít a valódi dicsőség hordozására.

A fiúság útja 3

(A növekedés kényszere…)

BEVEZETÉS

Az elmúlt két alkalommal átvettük a legfontosabb alapokat az újjászületésről és arról, hogyan jutunk el a szellemi felnőttkorúságig. De őszintén ki kell mondanunk egy nagyon fontos dolgot, amivel sokan nem akarnak szembenézni: a megtérés pillanata nem a célba érést jelenti. Sokan azt hiszik, hogy ha elmondtak egy imát, onnantól már készen vannak, és csak várniuk kell a Mennyországot. De a valóság az, hogy ez még csak a kezdet. Ez csak a szellemi fogantatás pillanata, egy hosszú és komoly pálya startvonala.

Amikor elfogadod Krisztust, kapsz egy jogot arra, hogy Isten gyermekévé válj. A Szent Szellem rászáll az életedre, de ez még csak olyan, mint egy eljegyzési zálog – a szövetség ígérete, de még nem a teljes beteljesülés. Ebben az állapotban az ember még kiskorú. Pál apostol a Galata levél 4. fejezetében nagyon világosan fogalmaz: amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik egy szolgától. Hiába az övé elvileg minden, mégis felügyelők és gondviselők alatt kell élnie, amíg el nem jön az ideje, hogy felnőjön.

Ebben a tapasztalatlan, gyermeki állapotban még az érzelmeid és a testi vágyaid rángatnak ide-oda, de Istennek van egy konkrét terve a növekedésedre.

Beszéltünk már róla, hogy amíg csak az érzelmeiddel, vagy a puszta logikáddal próbálod követni Istent, addig csak kudarcot vallasz majd. A valódi változás ott dől el, amikor az Ige és a próbák alatt a szív értelme – tehát a lényed legmélye – elkezd megújulni. Ekkor tanulsz meg igazán különbséget tenni a jó és a rossz között, nem pedig akkor, amikor bemagolsz egy szabálykönyvet. A célunk az, hogy elérjük a felnőtt fiúságot. Isten ugyanis nem adja oda a hatalmat olyasvalakinek, aki még szellemileg csecsemő, vagy akit csak az indulatai, az érzelmei és a régi ösztönei vezérelnek.

A mai tanításban végignézzük a növekedés teljes tervrajzát. Megmutatom azt a végső célt, ami felé mindannyiunknak tartania kellene. Mert a felnőtt fiúság sem egy öncélú dolog, hogy "na, végre nagy vagyok". János apostol az első levelének 2. fejezetében négy szakaszt sorol fel: beszél csecsemőkről, gyermekekről, ifjakról és végül az atyákról. Itt jön ki Isten valódi akarata: azt akarja, hogy az újjászületett hívő eljusson a szellemi atyaságig. Isten Országának az ereje ugyanis nem a szolgálókon keresztül árad ki leginkább. Olyan atyákra van szükség, akik a saját megfeszített életükkel mutatnak példát, akik képesek új életeket nemzeni és felnevelni másokat.

De mielőtt megvizsgálnánk ezt a dicsőséges végcélt, szembe kell néznünk a növekedés kényszerével és az elszakadás valós veszélyével. Muszáj látnunk, hogy a növekedés nem egy választható extra, hanem kötelező. A modern kereszténység sokszor hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket, mondván, hogy a megtérés után már semmi nem fenyegeti a hívőt. A Biblia azonban kíméletlenül rámutat azokra a korszakokra és állapotokra, ahol a hívő végleg kieshet a kegyelemből, ha egyszerűen megtagadja a növekedést.

Nézzük meg Jézus kőkemény figyelmeztetését a Lukács evangéliuma 13. fejezetében, a terméketlen fügefa történetét! Felolvasom:

Lukács 13:6 - 13:9 Volt valakinek egy fügefája, amit a szőlőjébe ültetett, s kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta erre a vincellérnek: „Nézd, három év óta járok ki gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, és nem találok! Vágjad ki, minek foglalja a földet?!” De az így válaszolt neki: „Uram, hagyd meg még ebben az évben, amíg felásom körülötte a talajt és megtrágyázom, hátha jövőre termést hoz - és ha akkor sem terem, majd kivágod.”

Tehát egy ember fügefát ültetett a szőlőjébe. A fa ott állt a legjobb talajban, kapta a vizet, a napfényt, a gondoskodást – pontosan úgy, mint egy hívő, aki be van plántálva a gyülekezetbe és nap mint nap élvezi Isten kegyelmét. De amikor a gazda eljött, hogy gyümölcsöt keressen rajta, semmit sem talált. Három éven át várt. Megadta a türelmi időt a növekedésre, de a fa csak stagnált. És mi volt a gazda ítélete? „Vágd ki! Miért foglalja a földet hiába?”

Értsük meg ennek a drámai súlyát! Isten nem tart fenn élősködő, változni nem akaró, meddő állapotban lévő hívőket a végtelenségig. Ha a hívő a kiskorúság kényelmes állapotában reked, és csak fogyasztja a kegyelmet, de nem hajlandó krisztusi gyümölcsöt teremni, a megrekedés egyenlővé válik a meghátrálással. Isten egy meghatározott türelmi idő után kíméletlenül kimondja a kivágás ítéletét, mert a növekedés megtagadása a szövetség felbomlásához vezet.

Ugyanezt a halálos veszélyt erősíti meg a János evangéliuma 15. fejezetében a szőlőtő példázata. Jézus nem a hitetlenekről beszél, hanem azokról a szőlővesszőkről, amelyek Őbenne vannak. A Gazda, az Atya egy meghatározott türelmi idő után gyümölcsöt – azaz krisztusi jellemet – vár el a hívőtől. Ha valaki ellenáll Isten Szellemének, nem hajlandó megfeszíteni az akaratát, és meddő marad, az Ige szerint az Atya lemetszi őt Krisztusról. A kiszáradás és a tűzre vettetés a Forrástól való elszakadás egyenes, törvényszerű következménye. Pál a Róma 8:13-ban minden vitát lezár: „Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldöklitek, éltek.”. Ez a megcáfolhatatlan igei tény: az újjászületett gyermek visszakerülhet a szellemi halál állapotába, hiába indult el az úton, ha nem lép rá a fejlődés útjára, és nem hajtja uralom alá a testét.

A mai tanításban végigkísérjük a hívőt ezen az élet-halál harcon. Megvizsgáljuk, hogyan lehet átlépni a csecsemőkor tehetetlenségéből a gyermekkor küzdelmein át az ifjak győztes állapotába, és hogyan formálódik ki végül az a szellemi atya, akire Isten az emberiség megmentését bízza.

1. FEJEZET

Amikor valaki újjászületik, egy alapvető, új fázisba lép. De ahhoz, hogy értsük, pontosan mi történik ilyenkor, látnunk kell a teljes képet. János apostol az első levelében, a 2. fejezet 12. és 14. verse között egy megdöbbentő pontossággal megrajzolt tervrajzot ad nekünk. Olvassuk el egyben ezt a szakaszt, mert erre építünk ma mindent:

„Írok nektek, gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért. Írok nektek atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írok nektek fiacskák, mert megismertétek az Atyát. Írtam nektek atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt.”

Látjátok ezt a négy különböző megszólítást? János nem véletlenül használ négy különböző kifejezést. Ahhoz, hogy értsük, hol tartunk, ismernünk kell az eredeti szavak mélységét:

• Paidia (Fiacskák): Ez a szó a csecsemőt jelenti. Az egészen kicsi gyermeket, aki még beszélni is alig tud, és teljesen a szüleire van utalva.

• Teknia (Gyermekek): Ők már nagyobbak, a család elismert tagjai, de még kiskorúak. Már értik a szabályokat, de még nem tudnak vigyázni magukra.

• Neaniskoi (Ifjak): Ez a szó az ereje teljében lévő harcost jelenti. Aki már képes kiállni a küzdőtérre és győzni.

• Pateres (Atyák): Ők az ősök, a források. Akik már nemcsak harcolnak, hanem életet adnak és hordozzák az örökkévalóság tapasztalatát.

Most nézzük meg a legelsőt, a fiacskákat, vagyis a szellemi csecsemőket. János azt mondja róluk: „megismertétek az Atyát”.

Ebben a mondatban benne van a csecsemőkor minden jellemzője, de a legfőbb feladata is. Egy szellemi újszülöttnek ugyanis ebben a fázisban egyetlen dolga van: megismerni az Istent. Nem a teológiát, nem a bonyolult összefüggéseket, hanem magát a személyt. Ki kell alakítania azt az alapvető, megkérdőjelezhetetlen kötődést, amit semmi nem téphet szét. Isten ebben a korban még nem várja el tőled, hogy profi bibliamagyarázó legyél. Az elme ilyenkor még sokszor csak pislog, nem érti a Királyság kőkemény valóságát, de ez nem is baj.

A csecsemőkornak ugyanis nem a tudás a dolga. A cél az, hogy a szívedben – tehát a lényed legmélyén – felfogd az alapokat: van egy Atyád, aki szeret téged, és aki megbocsátott neked. Ennyi. Ez a személyes felismerés az az alapköve az életednek, amire később az egész palotát fel lehet építeni. Ha ez a megismerés nincs meg, ha nem tudod biztosan, hogy "Isten az én Atyám", akkor később, a puszta közepén az első vihar el fog fújni.

Az Ige világossá teszi, hogy ez a korszak a teljes rászorultság ideje. Olyan ez, mint amikor egy kisbaba csak annyit tud, hogy ha éhes, akkor sír, és jön a segítség. Semmit nem tud tenni magáért, mindenért az Atyához kell fordulnia. Ezt hívja a Biblia a szellemi tejnek.

Az Ige világossá teszi, hogy ez a korszak a teljes rászorultság és a tapasztalatlanság ideje.

A Zsidókhoz írt levél 5. fejezetének 13. verse pontosan definiálja ezt a szellemi állapotot: „Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazság igéjében, mivelhogy kiskorú.” A tej itt az evangélium legegyszerűbb, legkönnyebben emészthető alapigazságait jelenti: a kegyelmet, Isten elfogadását, a bűnök bocsánatát és a mennyország reménységét. Péter apostol is megerősíti ezt az első levelének 2. fejezetében, amikor azt mondja: „Mint újszülött csecsemők, a tiszta, hamisítatlan szellemi tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.” A csecsemőnek a szellemi túléléshez és a megerősödéshez folyamatos táplálásra, védelemre és pásztori gondoskodásra van szüksége, mert önmagát még nem tudja fenntartani.

Ha megvizsgáljuk a hívő belső felépítését ebben a korszakban, egy hatalmas meghasonlást és sebezhetőséget látunk. Bár a szelleme életre kelt, és a szív már az Atya felé fordult, az analitikus elme még mindig tele van a világ logikájával, a régi sérelmekkel és a világi gondolkodásmód sémáival. A hívő mindennapi döntéseit, reakcióit és cselekedeteit ebben az időszakban még szinte teljes egészében a test és a psziché uralja. Ha valaki megbántja, azonnal a régi, világi módon reagál. Ha nyomás éri, a félelem és a psziché túlélési ösztönei veszik át az irányítást. Nem képes a szellemi harcra, nem képes ellenállni a kísértéseknek önállóan, és a legkisebb nehézség is azonnal megingatja az elhatározásait.

Pál apostol az Efézusiakhoz írt levél 4. fejezetének 14. versében meg is fogalmazza a kiskorúság legfőbb veszélyét: „Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által...” A szellemi csecsemő rendkívül labilis. Mivel a gondolkodására még nincs túl nagy hatással az Isten Beszéde, és a szív értelme még nem tudja elválasztani a jót a rossztól, így bármilyen hamis tanítás, érzelmi manipuláció vagy emberi okoskodás könnyen félrevezeti. Nem tud megállni a saját lábán, ezért a hite még mások hitén és a gyülekezet védőhálóján nyugszik.

Ez a csecsemőkor egy Istentől rendelt, szükséges időszak a hívő életében. Mindenkinek el kell kezdenie valahol. A tragédia és a végzetes hiba ott kezdődik, amikor ez az állapot a meghatározott türelmi idő után is fennmarad. Amikor valaki öt, tíz vagy húsz éve ül a gyülekezetben, és még mindig szellemi tejre van szüksége. Még mindig csak azt akarja hallani, hogy Isten szereti őt, és megáldja az életét. Még mindig másokhoz rohangál hogy imádkozzanak érte. És amint az engedelmességről, a test megfeszítéséről, a próbák szükségességéről vagy a felelősségvállalásról esik szó, azonnal megsértődik, megbotránkozik, vagy elutasítja a tanítást, mert a pszichéje képtelen elhordozni az Ige súlyát.

A Zsidókhoz írt levél 5:12 kíméletlenül szembesít ezzel a megrekedéssel: „Mert hiszen ideje volna már, hogy tanítók legyetek, mégis arra van szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, és olyanokká lettetek, akiknek tejre van szükségük, nem pedig kemény eledelre.” Az „ideje volna már” kifejezés bizonyítja, hogy a szellemi csecsemőkorból való kilépés nem választható opció, hanem kényszerítő erejű elvárás Isten részéről. Aki visszautasítja a növekedést, az visszautasítja Isten tervét.

Eljön egy pont a növekedésünk során, amikor már nem elég csak passzívan élvezni az Atya szeretetét, hanem el kell kezdeni használni azt, amit kaptunk. Hogy megértsük, mi történik ilyenkor, nézzük meg, hogyan tanul meg egy kisgyerek járni. Ez a folyamat tökéletesen megmutatja, mit tesz velünk Isten.

Amikor a kisbaba még csak az első lépéseit próbálgatja, az apa ott áll felette, és mindkét kezével erősen fogja a kicsi kezét. Ez a teljes biztonság állapota. A gyerek tudja, hogy nem eshet el, mert tartják. Ez a szellemi csecsemőkor: Isten minden percben érezteti veled a jelenlétét, szinte kitalálja a gondolataidat, és azonnal jön a válasz minden imádra. De ha az apa örökké így fogná a gyerekét, a gyerek soha nem tanulna meg járni. Mindig másra támaszkodna.

Ezért egy idő után az apa elengedi az egyik kezét. Miért teszi? Azért, mert azt akarja, hogy a gyermeknek kialakuljon a saját egyensúlyérzéke. Ez már bizonytalanabb érzés, a gyerek ilyenkor inog, kapaszkodik, néha megijed. De ez az egyetlen módja a fejlődésnek. Isten is pontosan ezt teszi: egy kicsit „hátrébb lép”, és megvonja azt a folyamatos, érzelmi kényeztetést, amit megszoktál. Nem azért, mert már nem szeret, hanem azért, mert azt akarja, hogy tanuld meg használni a hitedet. Hogy ne csak az érzelmeidre támaszkodj, hanem legyen saját, belső egyensúlyod.

Végül eljön a pillanat, amikor az apa mindkét kezét elengedi. Ott áll egy lépéssel arrébb, nyitott karral, de már nem tartja a gyereket. Azt akarja, hogy a gyermek önként, egyedül tegye meg azokat a lépéseket. Ez az a pont, amit sokan „pusztának” vagy „elhagyatottságnak” éreznek. De értsétek meg: az apa nem ment el! Ott van, figyel minden mozdulatot, és ha baj van, elkap. De ha nem engedné el a kezedet, soha nem tudnál egyedül járni Isten útján. Mindig egy szellemi mankóra lenne szükséged.

Igen, ebben a folyamatban sokszor elesünk. Megütjük magunkat, kudarcot vallunk, és ilyenkor a pszichénk azonnal azt kiáltja: „Isten elhagyott!”. De ez hazugság. Az esés is a tanulás része. Így erősödnek meg az izmaid, így válsz stabillá. Isten célja az, hogy a szív értelme és az elme ne csak elméletben tudja, hogy mi a helyes, hanem a gyakorlatban, a saját lábadon állva is képes legyél követni Őt.

A tragédia ott kezdődik, ha egy tízéves gyerek még mindig nem akar egyedül járni. Ha még mindig azt várja, hogy az apja fogja mindkét kezét és hordozza az ölében. Ez már nem fejlődés, hanem beteges állapot. A gyülekezetekben sajnos rengeteg ilyen „tízéves csecsemő” van, akik húsz év után is csak akkor érzik jól magukat, ha valaki simogatja a lelküket és fogja a kezüket.

De aki nem hajlandó felállni és megtenni az első önálló lépéseket a hitben, az soha nem fog eljutni a felnőtt fiúságig, és végül megreked egy gyermeki, tehetetlen szinten. Meg kell tanulnunk egyedül járni, mert csak így válhatunk olyan emberekké, akikre Isten komoly feladatokat bízhat.

2. FEJEZET

Amikor a hívő kilép a csecsemőkor teljes tehetetlenségéből, belép a szellemi gyermekkor viharos, küzdelmekkel teli fázisába. János apostol első levelének 2. fejezetében a 12. vers kíméletlenül kijelöli ennek az állapotnak a határát: „Írok nektek, gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért.” Ebben a korszakban a hívő már teljesen biztos a megváltásában. Tudja, hogy a bűnei meg vannak bocsátva, és személyesen ismeri Isten kegyelmét. De pontosan itt, a bűnbocsánat bizonyosságának árnyékában, kezdődik el az a kőkemény belső harc, amely a hívő életét sokszor egy igazi csatatérré változtatja.

Ebben a szakaszban az elme és a test törvénye közötti feszültség a tetőfokára hág. Az elme már megértette Isten elvárásait, és racionálisan egyet is ért azokkal. A hívő a lelke legmélyén akarja a jót, de a gyakorlatban, a fizikai testében és a régi, beidegződött emberi akaratában egy kíméletlen ellenállásba ütközik. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében olyan megdöbbentő őszinteséggel írja le ezt a szellemi meghasonlást, amely minden kiskorú hívő mindennapi, keserves tapasztalata.

Olvassuk el figyelmesen a Róma 7:15-23 verseit, mert ez a gyermekkor legpontosabb diagnózisa! Pál ezt írja: „Hiszen nem én döntöm el, hogy mit csinálok: mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt, amit gyűlölök. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem, hogy a Törvény helyes.” Majd így folytatja a drámát: „Mert rájövök, hogy bennem - azaz a testi természetemben - nem lakik jó: hiszen az akarás megvan bennem, de a jó megcselekvése nincs meg... mert a tagjaimban egy másik törvényt látok, amely hadat visel az elmém (nous) törvénye ellen, és foglyul ejt engem a bűn törvényével, amely a tagjaimban van.”

(„az elmém törvénye ellen” itt a nous szó szerepel, tehát a szív értelme ellen, egyszerűen fogalmazva a test és a szív vitatkozik de ebben a korban a test győz még)

Látjuk a belső meghasonlást? A szív értelme már felfogta a szellemi valóságot, egyetért az Igével, és a legmélyebb belső vágya az, hogy kövesse Istent. De ez a belső, szellemi szándék folyamatosan fogságba esik a testben és a megszokásokban uralkodó bűn törvényével szemben.

A gyermekkorban lévő hívő azért vall folyamatosan kudarcot, mert ezt a harcot rossz szinten, a pszichéje erejéből, érzelmi szinten vívja: az analitikus elméjével, racionális döntésekkel és emberi akaraterővel próbálja legyőzni a testet. Racionálisan elhatározza az elméjével, hogy nem pletykál, de a következő alkalommal mégis megteszi. Elhatározza, hogy türelmes lesz a házastársával, de az első konfliktusnál kiabálni kezd, és a régi érzelmei azonnal átveszik az irányítást. Rádöbben, hogy a puszta emberi akaraterő, a vallásos elhatározás és az analitikus elme logikája teljesen alkalmatlan arra, hogy győzelemre vigye a szív értelmének vágyát a benne lakó romlott természet felett.

Éppen ezen folyamatos elbukások és a belső éretlenség miatt a hívő ebben a korban még nem kaphat uralkodói felhatalmazást. Pál apostol a Galata levél 4. fejezetének 1-2. versében kíméletlenül tisztázza a gyermek jogi és szellemi helyzetét: „Mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig.”

Bár a gyermek már jogos örökös, és mindene megvan Krisztusban, a gyakorlatban pontosan úgy kell vele bánni, mint egy szolgával. Mivel a szív értelme még nem vette át az uralmat, és nem tud önállóan parancsolni a saját testének és a lelki hullámzásainak, külső szabályokra, szigorú pásztori vezetésre, gyámokra és gondviselőkre szorul. Nem hozhat önálló szellemi döntéseket, mert az érzelmei és a test kívánságai azonnal félrevezetnék.

A modern kereszténység egyik legnagyobb és legpusztítóbb hazugsága, hogy ezt a vereségekkel teli, Róma 7-beli állapotot a normális keresztény élet végleges modelljévé tette. Milliók rekednek meg a gyermekkorban, és azzal áltatják magukat, hogy „még Pál apostol is ilyen volt”. Elfogadják a folyamatos bűnözést, az emberi természet mindennapi kudarcát, és azt mondják: „Isten majd megbocsát, hiszen kegyelem alatt vagyunk, mindannyian csak esendő bűnösök maradunk.” Ezzel a hozzáállással a gyermekkor átmeneti, küzdelmes fázisát egy kényelmes, élethosszig tartó mocsárrá változtatják.

De Isten Igéje nem engedi meg ezt a langyos önámítást! A gyámok és gondviselők ideje kizárólag egy Istentől „rendelt ideig” tart. Ennek a küzdelmes korszaknak egyetlen isteni célja van: hogy a hívő teljesen, végérvényesen kiábránduljon a saját emberi erejéből és a vallásos elhatározásaiból. Isten addig engedi őt elbukni, amíg az analitikus elme gőgje meg nem törik, és a hívő a puszta porában, teljes kétségbeeséssel fel nem kiált, ahogy Pál tette a fejezet végén: „Én nyomorult ember! Ki menthet meg engem a halálnak ebből a testéből?!”

Amíg ez a kiáltás nem szakad fel a szív értelmének legmélyéről, amíg az emberi egó nem hajlandó letenni a fegyvert és elismerni a teljes csődjét, a hívő nem léphet tovább. Hiszen maga Jézus is kíméletlenül kimondta a feltételt: aki nem gyűlöli meg a saját emberi lelkét, a független akaratát és érzelmeit ezen a világon az  nem lehet az Ő tanítványa. De amint megtörténik a teljes kapituláció, megnyílik az út a növekedés kényszerítő, de életet adó következő fázisa felé, ahol a hívőnek el kell döntenie: meghal a saját akaratának, vagy kíméletlenül szembenéz az elszáradás és a lemetszés ítéletével.

3. FEJEZET

Amikor a hívő a gyermekkor belső meghasonlásában, az analitikus elme és a test törvénye közötti küzdelemben őrlődik, szembesül egy kíméletlen isteni ultimátummal. A gyermekkor, a folyamatos elbukások és az újraindulások korszaka nem tarthat a végtelenségig. Isten türelmes, de a növekedésnek van egy általa meghatározott, kényszerítő üteme és határideje. Ennek a kényszernek a legtisztább bibliai bemutatását maga Jézus Krisztus adta át nekünk a János evangéliuma 15. fejezetében, a szőlőtő beszédében.

Jézus kerek perec kimondja: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely énbennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz...”. Jézus nagyon tudatosan egy haszonnövényt hozott fel példaként. A kereszténység nem egy vallásos virágoskert, ahol a hívők célja pusztán az, hogy gyönyörködjenek és jól érezzék magukat a gyülekezetben. A szőlő egy haszonnövény, amelynek egyetlen célja és létjogosultsága van: hogy hasznot, azaz termést hozzon a Gazdának. Isten eredményt vár a befektetéséért.

De mi ez az isteni elvárás? A gyümölcs nem a vallásos cselekedeteket vagy a sok gyülekezeti szolgálatot jelenti. A gyümölcs elsősorban a belső krisztusi jellem! Pál apostol a Galata 5:22-ben definiálja ezt: „A Szellem gyümölcse azonban szeretet, öröm, békesség, türelem, egyenesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.”. Ezeknek a krisztusi jellemjegyeknek, a szilárd megbízhatóságnak és az érzelmi stabilitásnak kell szárba szökkenniük és kifejlődniük a hívő természetében.

A gyermekkorban lévő hívő előbb-utóbb falba ütközik. Rájön, hogy a saját elméjéből és a puszta emberi akaraterejéből képtelen „kipréselni” magából a krisztusi tulajdonságokat. Hiába határozza el, hogy türelmesebb lesz, hiába próbál vallásos izzadtsággal kedvesebb lenni, nem megy. Miért? Mert a Biblia nem azt mondja, hogy ez a „te gyümölcsöd”. Azt mondja: ez a Szellem gyümölcse. A gyümölcs a Szellemé, nem a tiéd!

Ezt nem lehet akaraterővel pótolni. Ez kizárólag a Krisztussal való folyamatos kapcsolatból tud kifejlődni. Képzeld el a szőlőtőt és a vesszőt! A vessző nem erőlködik, nem izzad azért, hogy szőlőt teremjen. Ő csak egy dolgot tesz: rajta marad a tőkén, és hagyja, hogy a tőből jövő élet átáramoljon rajta.

De itt jön a legfontosabb rész, ahol a te szabad akaratod dönt: a vessző dönti el, hogy mennyi életet szív fel a tőből! Az isteni élet ott van, korlátlanul áramlik Krisztusban, de az, hogy ebből mennyi jut el hozzád, a te döntésed.

A szabad akaratunk olyan, mint egy szelep. Te döntöd el, mennyi minőségi időt töltesz az Úrral. Te döntöd el, mennyi Igét „eszel meg” naponta. Ha csak heti egyszer, a gyülekezetben próbálsz „szívni” egy kicsit ebből az életből, ne csodálkozz, ha elszáradsz és képtelen vagy szellemi gyümölcsöt teremni. A gyümölcs ugyanis az elfogyasztott Ige és a jelenlétben töltött idő egyenes következménye. Ha nem szívod fel az életet, nem lesz miből növekednie a jellemnek.

És itt lép be a szellemi élet-halál kérdés! Értsd meg: a szőlővesszőnek önmagában, a tőkétől függetlenül egyszerűen nincs élete. Amikor a világban élsz, vagy csak a saját pszichédre, a saját lelki erődre támaszkodsz, akkor csak pusztuló biológiai életed van. Ez az élet pedig előbb-utóbb elfogy, megöregszik és megrohad. Az örökkévaló, isteni és teremtő élet kizárólag a Fiúban van meg.

Ha nem vagyunk folyamatosan rácsatlakozva a Tőkére, ha nem áramlik át rajtunk az Ő Élete, akkor bennünk semmiféle önálló szellemi élet nem működik. Vallásoskodhatunk, járhatunk gyülekezetbe, de belül üresek maradunk. Jézus figyelmeztetése éppen ezért drámai és kőkemény: „Maradjatok énbennem... mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Nem azt mondta, hogy „kevesebbet értek”, hanem azt, hogy semmit. Gyümölcsöt teremni, felnőni, atyává válni és győzni a bűn felett – ez mind lehetetlen, ha a szabad akaratoddal nem döntesz úgy minden áldott nap, hogy kinyitod a szelepet, és teleszívod magad az Ő életével.

A „maradjatok énbennem” felszólítás bizonyítja a szabad akaratunkat. Ha Jézus erre utasít, az azt jelenti, hogy a gyermekkorban lévő hívő is hozhat olyan döntést, hogy elszakad az életadó Forrástól, és visszamegy a világba. Ha nem hajtja uralom alá a testét, és nem engedi, hogy a szív értelme teljesen megújuljon és rácsatlakozzon az isteni életre, akkor menthetetlenül elsorvad. Jézus megalkuvást nem tűrően fogalmaz azok sorsával kapcsolatban, akik megtagadják a termést és az isteni életet: „Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.”.

A kiszáradás és a tűzre vetés nem Isten önkényes bosszúja, hanem az isteni élet Forrásától való elszakadás egyenes, kíméletlen és törvényszerű következménye. Tudjuk jól az isteni pedagógiából, hogy egy frissen beoltott vessző nem hoz azonnal, másnap reggelre gyümölcsöt. Isten végtelenül türelmes, és a gyermekkor pontosan ez a megerősödési fázis, egy kegyelmi türelmi idő. De amint ez a meghatározott, Istentől kimért türelmi idő letelik, a hívőnek egyszerűen muszáj gyümölcsöt teremnie. Isten nem tart fenn meddő, élősködő ágakat az Ő Királyságában. Ha a szív értelme nem alakul át, és az isteni jellem nem kezd el kiábrázolódni, akkor Isten nem tud mit kezdeni velünk a szolgálatban, és a lemetszés sorsára jutunk.

Ez a kényszerítő átmenet a gyermeki meghasonlás és a felnőtt fiúság között. A hívő a puszta nyomása alatt előbb-utóbb felismeri, hogy a vallásos erőlködés és az elme logikája egyenesen a halálba visz. Az egyetlen menekülés, ha a saját, független emberi egóját maradéktalanul alárendeli az Igének, és folyamatos, élő közösségben marad a Tőkével, hogy az isteni élet akadálytalanul átáramolhasson rajta, és megteremje benne a krisztusi jellemet. Aki ezt a halált és tökéletes alárendelődést vállalja, az kilép a gyermekkor tehetetlenségéből, és belép a győztes ifjak kőkemény, de dicsőséges korszakába.

4. FEJEZET

János apostol első levelének 2. fejezetében a 14. vers rögzíti ezt az isteni áttörést a szellemi gyermekkor csődje után: „Írtam nektek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten igéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.”

„Ifjak” az itt használt ógörög szó a „neaniszkosz”

Az ókori világban egy kiskorú gyermek (teknon) a gyakorlatban semmilyen önálló hatalommal vagy döntési joggal nem rendelkezett. Ahogy Pál is írja: gyámok és gondviselők alatt állt. De mikor jött el az a pillanat, amikor a teknon hivatalosan is átvette az örökséget, és teljes jogú, felnőtt, döntésképes fiúvá (hüiosz) vált? Pontosan akkor, amikor belépett a neaniszkosz (ifjú) életszakaszba. Az ifjúkor volt a jogi felnőtté válás, a hüiosz státusz birtokbavételének konkrét fizikai és társadalmi ideje.

A görög kultúrában a neaniszkosz (kifejezés amit János is használ itt) nem egyszerűen egy tinédzser volt. Ez a kifejezés a fegyverforgatásra, katonai szolgálatra már alkalmas, ereje teljében lévő fiatal férfit jelentette. Ő volt az, aki már nem otthon ült az anyjával, hanem kiállt a csatatérre, hogy megvédje a család (az atya) birtokát és nevét. János apostol kíméletlen pontossággal fogalmaz, amikor azt írja az ifjaknak (neaniszkosz): „erősek vagytok... és legyőztétek a gonoszt”. Ez pontosan a felnőtt fiú (hüiosz) szellemi fegyverfoghatósága! A gyermek (teknon) még csak a bűneivel meg az elméje és a teste közötti harccal van elfoglalva. De a neaniszkosz az a hüiosz, akinek a szív értelme már megújult, fegyvert fogott (az Igét), és legyőzte az ellenséget.

Ez a felnőtt fiúság állapota, a krisztusi jellem megszilárdulásának dicsőséges korszaka.

Ebben az állapotban már nem a gyermekkor állandó elbukásait, a megosztottságot és a Róma 7 nyomorúságát látjuk. Az ifjú átlépett a Róma 8 isteni valóságába: „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai”.

De vigyázat! Ezt a dicsőséges szintet nem úgy kell elképzelni, mintha az ifjú már tökéletesen készen lenne. A vallásos világ ezt sokszor félreérti. A hüiosz, a felnőtt fiú korszaka egy megkerülhetetlen, kőkemény finomhangolás fázisa. Ő még nem a befejezett mű, hanem a befejezés előtti utolsó másodpercekben van. Itt történik meg az emberi egó, a saját, független akarat végleges, maradéktalan halála a kereszten. Ahogy Pál apostol fogalmazott, itt válik teljes valósággá: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

A gyermekkorból az ifjúkorba való átmenet a legradikálisabb változás a hívő életében. A Róma 8:1 világosan kimondja: nincs semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik nem a testet, hanem a Szellemet követve élnek. Az ifjú már megtanulta a próbák és kísértések iskolájában, hogy a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, és halált hoz. Ezért ő már nem játszadozik a bűnnel.

Felvette a keresztet, ami nem egy vallásos dísztárgy, hanem a halál és a teljes önfeladás eszköze. A saját emberi lelkének és a földi vágyainak a megfeszítése itt már egy aktív, mindennapos életmód. Ebben a fázisban a szellemi fegyelem – mint például a böjt – már nem csak egy-egy különleges alkalomra vagy misszióra szóló fegyver, hanem teljesen a hüiosz természetévé válik. Ennek a halálnak és folyamatos finomhangolásnak az eredményeként kezd egyre tisztábban felszabadulni benne a krisztusi, teremtő élet.

A kiskorúságban az analitikus elme már tudta a jót, értette a Törvényt, de a test és a lélek viharos érzelmei újra és újra fellázadtak, rabságba ejtve a hívőt. Az ifjaknál ez a belső meghasonlás, ez a szellemi konfliktus véget ér. Miért? Mert ahogy János írja: „az Isten igéje megmarad bennetek”. A szív értelme, a lényed legmélye, a tudatalatti belső mozgatórugód megújult, és elszakíthatatlanul rácsatlakozott az isteni igazságra. Az analitikus elme okoskodása és a szív értelme között elcsitul a háború. A hívő jelleme a hétköznapokban – a munkahelyén, a családjában, a legnehezebb konfliktusokban is – elkezdi egyre letisztultabban visszatükrözni Isten jellemét.

János apostol egy nagyon határozott kijelentést tesz: „Erősek vagytok... és legyőztétek a gonoszt.” Figyeljük meg, nem azt mondja, hogy nincsenek már kísértések és támadások. Azt mondja: legyőztétek, azaz felülkerekedtetek rajtuk! Az ifjú azért erős, mert már nem a saját biológiai erejéből és emberi akaraterejéből küzd. Minél határozottabban hajtja a hívő a saját lelkét és testét a Szent Szellem uralma alá, annál nagyobb isteni hatalmat képes hordozni anélkül, hogy az összeroppantaná.

A sátán egyre kevésbé talál fogást ezen a felnőtt fiún, mert a testet a rajta lévő bűnös kívánságokkal együtt kíméletlenül keresztre feszíti a próbák és kísértések folyamán. Ebben a finomhangolásban ég ki belőle a maradék rejtett világi vágy, a sértődött önérzet és a vallásos becsvágy. Amikor a sötétség fejedelemségei ránéznek egy ilyen ifjúra, már nem egy esendő, az érzelmei által rángatott vallásos embert látnak, hanem egyre inkább magát Krisztust.

Az ifjú korszakba lépve a hívő kilép a gyámok és gondviselők szigorú, külső felügyelete alól. Képes önálló szellemi döntéseket hozni az Ige és a Szellem vezetése alapján. Nem a pillanatnyi érzelmei, nem a félelmei, és nem a külső körülmények vezérlik, hanem a sziklaszilárd krisztusi identitása. Amikor egy ifjú Isten nevében cselekszik a földön, a szellemvilág azonnal felismeri ezt a jellembeli kompatibilitást. A betegségek, a démonok és a sötétség erői nem az üres teológiai tudásnak, nem a pozíciónak és nem a hangerőnek engedelmeskednek. Kizárólag annak a felnőtt fiúnak a szavára hajolnak meg, aki bebizonyította, hogy ő maga is maradéktalanul engedelmes Istennek.

5. FEJEZET    

Amikor a hívő eléri az ifjak győztes állapotát, felmerül a legfontosabb kérdés: vajon ez a végállomás? Sokan azt hiszik, hogy ha a krisztusi jellemed megszilárdult, ha letetted a bűnöket és győztél a gonosz felett, akkor célba értél. Megnyerted a szellemi csatát, hátradőlhetsz. De a kinyilatkoztatott isteni tervrajz kíméletlenül rámutat, hogy az ifjúkori erő, a hüiosz (a felnőtt fiú) győztes állapota valójában csupán a felkészülés a legmagasabb szintű földi elhívásra!

Értsük meg: Isten Királysága nem pusztán erős, fegyverforgató katonákból áll. A Királyság elsősorban egy család. És egy család fenntartásához a puszta katonai erő önmagában kevés. Egy dicsőséges, győztes hadsereg nem tud csecsemőket szülni és felnevelni! Az erő önmagában nem nemz életet. Ezért Isten az ifjakat beviszi egy még mélyebb, speciális kiképzésbe, a teherbírás és az atyaság magasiskolájába.

Nézzük meg a bibliai mintákat! Dávid már a pusztában bizonyított. Megölte az oroszlánt és a medvét, a jellemét kiformálta, egy igazi győztes ifjú volt. De még éveket kellett várnia, bujdosnia és megaláztatásokat eltűrnie, mielőtt átvette a királyi hatalmat. Miért? Mert meg kellett tanulnia a vezetés elhordozhatatlan súlyát. Jézus harminc évesen már tökéletes emberi jellemmel rendelkezett, de még negyven napot böjtölt a pusztában a legkeményebb nyomás alatt, hogy megkapja a felhatalmazó erejét.

Ez a felkészítés már messze túlmutat a bűn elleni harcon. Ezen az ifjú már túl van. Ez a szakasz kizárólag a teherbírásról és az isteni tekintélyről szól. Itt dől el, hogy alkalmas vagy-e arra, hogy Isten törvényt alkosson rajtad keresztül.

Ennek a felnőtt állapotnak a legkeményebb próbája az önálló szellemi döntéshozatal. Egy érett fiú nem esik kétségbe, ha nem kap minden apró lépéshez külön égi szózatot vagy próféciát. Mivel a szív értelme már tökéletesen megújult, és az analitikus elméje teljesen alá van rendelve az Igének, képes önállóan, tekintélyben cselekedni.

Gondoljunk csak az apostoli zsinat drámájára! Kőkemény vallásos hitvita robbant ki arról, hogy a megtért pogányoknak meg kell-e tartaniuk a mózesi törvényeket. A gyülekezet majdnem kettészakadt. De a felnőtt fiúk, az apostolok nem estek pánikba a vallásos zűrzavar láttán. Nem vonultak el negyven napra böjtölni, hogy Isten küldjön egy angyalt megoldani a vitát. Meghallgatták a bizonyságokat, és az Ige alapján önállóan hoztak ítéletet. Kimondták, hogy nem teszik a mózesi törvény elhordozhatatlan igáját a pogányok nyakába.

Egy olyan döntést hoztak – miszerint a megtért pogányoknak csupán négy dolgot kell megtartaniuk –, amire a világtörténelemben még soha nem volt példa. Egyetlen prófétánál vagy ószövetségi írásban még csak említés sem esett ilyesfajta szövetségről, vagy a pogányoknak adott ilyen jellegű törvényről. Ők mégis meghozták ezt a kőkemény döntést, és a gyülekezetekhez küldött  levélben ezzel az elképesztő kinyilatkoztatással álltak elő: „Mert tetszett a Szent Szellemnek és nekünk...”

Pontosan ezért mondta Jézus a Szellemről: Ő az, aki elvezet titeket minden igazságra! Ha pusztán a leírt betűk önmagukban elvezetnének a teljes igazságra, Jézusnak ezek a szavai feleslegesek lennének. De az élő Szent Szellem sokszor kíméletlenül átlép a vallásos szabályokon és a hagyományokon alapuló szokásokon. Látjátok ennek a magabiztosságnak a mélységét? A jellemük annyira megtisztult, és az Isten Szellemével olyan szoros közösségben voltak hogy képesek voltak Isten nevében, teljes felhatalmazással törvényt alkotni a földön. Ki merték mondani, hogy az ő emberi döntésük – ami egyetlen korábbi írásban sem szerepelt – maradéktalanul megegyezik a Szent Szellem akaratával, mert a döntésük tetszett a Szellemnek! Ez az igazi felnőtt állapot. Pontosan ez a kőkemény szellemi valósága annak a felhatalmazásnak, amit Jézus adott: „Amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, és amit feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.” Az érett fiú döntése többé nem egy esendő emberi okoskodás, hanem végrehajtandó mennyei törvénykezés.

De ez a tekintély óriási áldozattal jár. Isten ebben a fázisban pakolja rá a hívőre azokat a súlyokat, amiket vinnie kell: mások sorsát, a gyülekezetek terhét. Ennek a teherbírásnak a kíméletlen próbáját látjuk Pál apostolnál, amikor az utolsó jeruzsálemi útjára készült. A hívők és a próféták világosan látták a Szellem által, hogy Pált fogságba vetik és megkínozzák. A keresztények zokogva fakadtak ki, és az érzelmeik, valamint az analitikus elme logikája alapján próbálták őt lebeszélni. Azt mondták: "Ne menj oda, Isten is megmondta, hogy bajod esik!"

De Pál, aki ekkor már a pusztai kiképzésen átment atya volt, ezt válaszolta: „Mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért”. Ő már felvette a keresztet, és beállt a teher alá Isten Királyságáért. Ő már nem a saját biológiai életéért harcolt.

Amikor a hívő sikeresen végigjárja ezt az iskolát, és elhordozza ezeket a szellemi terheket, megérkezik a fiúság legmagasabb, mindent megkoronázó állapotába. János apostol első levelének 2. fejezetében így mutatja be ezt a végső szintet: „Írok nektek atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van.”

A szellemi csecsemő csak annyit tudott felfogni, hogy odafent van egy mennyei Atyja, aki szereti őt. A szellemi gyermek leginkább a saját lelki túlélésével és a bűnei bocsánatával volt elfoglalva. Az ifjú kőkeményen harcolt és győzött.

De a legmagasabb szintre lépő hívő – a szellemi atya – végre magát a Teremtő Istent ismerte meg a maga teljességében! Ennek a felnőtt, atyává vált hívőnek a szíve és szelleme olyannyira egybeforrt az isteni Forrással, hogy a saját, független, emberi élete, szinte teljesen megszűnt.

Ez az érett hívő már abban a valóságban él, amelyről Pál is beszél: aki az Úrral egyesül, egy Szellem ővele. És itt érkezünk el Isten Királyságának legfőbb törvényéhez: a szellemi reprodukcióhoz. Isten azért adja ezt a hatalmas tekintélyt és teherbírást a felnőtt fiúnak, hogy az atyává váljon, és isteni életet tudjon továbbadni! Hogy a szellemében lévő élet, a zóé, másokat is életre tudjon kelteni. A teremtett világ nem hangos vallásos embereket sóvárog, hanem olyan krisztusi jellemmel rendelkező atyákat, akikre Isten végre rábízhatja az újszülötteket.

Pál apostol egy kíméletlen, húsbavágó diagnózist ad a korabeli, és egyben a mi mai kereszténységünk állapotáról (1Kor 4:15): „Mert ha tízezer tanítómesteretek is lenne Krisztusban, atyátok nincsen sok; mert Krisztus Jézusban az evangélium által én nemzettelek titeket.”

Ez az egyetlen vers leplezi le a modern gyülekezetek legnagyobb tragédiáját. Tele vagyunk tanítókkal, pásztorokkal, talán még evangelisták is vannak itt ott, de szinte teljesen hiányoznak a szellemi atyák. Mi a különbség?

22 év alatt azt látom hogy az egyház, elveszítette az eredeti struktúráját. A pásztorok tanítanak, az evangelisták pásztorolnak, a tanítók „prófétálnak”, ma már mindenki, mindent csinál, csakhogy nem az Ige alapján. Isten beszéde pontosan meghatározza a szolgálati ajándékokat, és nem mutat más lehetőséget a hívők felnövekedésének biztosítására. Egyszerűen az egyház hiteltelen és hatástalan lett, és ha nem térünk vissza az eredeti isteni struktúrához, valóban kiabálhatjuk majd hogy „Uram, Uram, nem a te nevedben….”

De térjünk vissza a szellemi atyához….

A szellemi atya azonban egy teljesen más dimenzió. Pál apostol önmagát atyaként definiálja. Az atya nem az elmédet akarja megtölteni vallásos tudással! Képes elhordozni a szellemi gyermekkor minden lázadását, kudarcát és érzelmi hullámzását, mert ő maga már kikezdhetetlenül meghalt mindezeknek. Nincs benne világi sértődés, nincs benne uralkodási vágy.

Az atya legmegrendítőbb tulajdonsága, hogy képes önként lemondani még az Istentől kapott, törvényes jogairól is a gyermekek védelmében! Pál apostolnak joga lett volna a korinthusi gyülekezet anyagi támogatására. De ő mégis a saját kezével dolgozott éjjel-nappal, hogy senkinek ne legyen terhére, és meg ne botránkoztassa a kiskorúakat. Ő nem magának akart jót, hanem a gyermekeinek.

Sőt, az atyai szeretet kész a végső önfeláldozásra is! A Rómaiakhoz írt levél 9. fejezetében Pál olyan kijelentést tesz, amit egy emberi elme egyszerűen képtelen felfogni. Azt mondja a zsidóságról, a testvéreiről, hogy kész lenne akár ő maga is átokká lenni és elszakadni Krisztustól, ha ezzel megmenthetné őket! Halljátok ezt?! Ebben a mondatban már nem egy vallásos tanítót hallunk, hanem magát az Atya szívét dobogni, aki a Fiát adta a világért! Az atya az a hívő, aki olyannyira eggyé vált Krisztussal, hogy számára a mások üdvössége és növekedése fontosabbá vált a saját szellemi kiváltságainál is.

Egy kiskorú, az érzelmei által rángatott hívő nem lehet atya. Aki nem feszítette meg a saját független akaratát, az nem tud mást átadni a rábízottaknak, csak a saját világi, emberi természetét és a vallásos egóját. Isten pontosan ezért kényszeríti ki a növekedést az életedben! Jézus a missziós parancsban nem arra adott utasítást, hogy gyűjtsünk gyülekezeti tagokat, hanem arra: tegyetek tanítvánnyá minden népet. Ez a parancs a szellemi atyaságra és a reprodukcióra való legmagasabb elhívás.

Ha nem jutsz el a szellemi fejlődésnek erre a végső szintjére, a földi életed meddő és gyümölcstelen marad, függetlenül attól, hogy hány órát töltöttél a gyülekezet padjaiban. Ez a felnőtt fiúság egyetlen igazi célja: amikor a jellemed és a szíved értelme olyannyira megtisztul a salaktól, hogy Isten a te engedelmes, megfeszített életedet használhatja fel arra, hogy a saját Királyságát megsokszorozza a földön.

BEFEJEZÉS

A mai napon Isten Igéje egy kíméletlen, torzításmentes tükröt állított elénk. Fellebbentettük a leplet a modern kereszténység kényelmes önámításáról, és megvizsgáltuk azt a négy, szigorúan egymásra épülő szellemi korszakot, amelyen minden hívőnek át kell mennie. Hol tartasz most ezen az úton?

Csecsemő vagy, aki még csak a szellemi tejet kívánja, és kizárólag az Atya szeretetének folyamatos megerősítésére van szüksége? Gyermek vagy, aki a belső meghasonlás állapotában őrlődik, ahol az elme racionálisan követné a Törvényt, de a test és a psziché érzelmi hullámzása folyamatosan rabságba ejt? Vagy átléptél az ifjak korszakába, ahol az egódat megfeszítetted, az Ige megmaradt benned, és a szív értelme teljesen rácsatlakozott a Szellem vezetésére, ezáltal legyőzve a gonoszt? Vagy elérted a végső célt, és atyává váltál, aki az isteni Forrással való tökéletes egyesülésből fakadóan képes új életeket nemzeni és felnevelni?

Nincs helye a mellébeszélésnek. Ha a kiskorúság állapotában ragadtál, hiába van meg a jogi státuszod az örökségre, képtelen vagy uralkodni, és Isten nem bízhatja rád a Királyság teljhatalmát. A teremtett világ nem az esendő, önmagukkal küszködő gyermekek, hanem az érett, felhatalmazott fiak megjelenését sóvárogja.

Hogy miért van szükség erre a kényszerítő erejű, sokszor fájdalmas belső tisztulásra és növekedésre? Pál apostol a korinthusiakhoz írt második levelének 4. fejezetében egy megrendítő szellemi igazságot tár fel a mi földi létünkről és az isteni erőről: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy az erő rendkívüli nagysága Istené legyen, és nem tőlünk való.” Isten úgy döntött, hogy az Ő dicsőségét, a Királyság erejét és a Krisztus életét a mi esendő, fizikai testünkbe, ezekbe a cserépedényekbe helyezi.

De vigyázat, az Ige továbbviszi ezt a kőkemény gondolatot! A Timóteushoz írt második levél 2. fejezetében Pál egyenesen rámutat a hívő személyes felelősségére is az edény állapotával kapcsolatban: „Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; és amazokat tisztességre, emezeket pedig gyalázatra használják. Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, tisztességes célra rendelt edény lesz, megszentelt, a gazdának hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.”

A nagy ház az egyház, Isten népe. De a szöveg világosan bizonyítja, hogy nem minden újjászületett hívő alkalmas arra, hogy Isten a legnagyobb, legnemesebb feladatokra, a Királyság hatalmának bemutatására és a szellemi atyaságra használja! Csak az az edény válik a Gazda számára hasznossá, aki megtisztítja magát. Aki a próbák tüzében engedi kiégni magából a világot, a testi vágyakat, a függetlenséget és a saját pszichéjének uralmát. Ha a szív értelme megújul, és a krisztusi jellem maradéktalanul kiábrázolódik, akkor válsz olyan edénnyé, amire Isten rábízhatja a szellemi tekintélyt, hogy a világ megmentésén munkálkodj. Ha viszont az elme gőgje és a test uralma megmarad, az edény alkalmatlan lesz a tisztességes célra, és a hívő élete a folyamatos kudarcok, a gyalázat szintjén ragad.

Amikor megtértünk, és Krisztust, a Benne lévő életet választottuk, egyúttal döntöttünk a sorsunk és az egész örökkévaló jövőnk felől. Ez nem egy súlytalan, megszokásból hozott vallásos elhatározás volt. Nincs semmi értelme a földi létezésünknek, ha nem futjuk be azt a szellemi pályát, amit Isten elrendelt számunkra, és nem válunk a Gazdának hasznos edénnyé, atyává a rászorulók számára. Nincs értelme a keresztény mivoltunknak, ha nem vagyunk olyan hatással erre a bukott világra, hogy az végül Krisztus lábai alá hajoljon. Krisztus nélkül, az Ő Szellemének maradéktalan uralma és a Vele való tökéletes egyesülés nélkül egyszerűen semminek sincs értelme.

Nehogy az történjen veled, hogy majd a halálos ágyadon fekve, az utolsó pillanatban látod meg, mit is veszítettél el valójában! Nehogy ott döbbenj rá, hogy az egyházi kényelmet, a saját független emberi akaratodat és a világi gazdagságot választottad ahelyett, hogy felvetted volna a keresztet, megtisztítottad volna az edényedet, és beálltál volna Isten Királyságának munkájába.

Sokan azzal takaróznak az ítélet napján, hogy nem ismerték a teljes igazságot, hogy nekik senki sem szólt az elszakadás veszélyéről és a növekedés kényszeréről. Nehogy kimaradj Isten ígéreteiből, a felnőtt fiúság tekintélyéből és az atyaság örökségéből csak azért, mert eddig senki nem mondta el neked nyíltan, hogy mit kell csinálnod, és mibe kerül ez az út.

Én ma elmondtam. Az Ige alapján kíméletlenül, minden megalkuvás nélkül megmutattam a szellemi valóságot a fogantatástól a teljes egyesülésig. Levettem a felelősséget a saját vállamról, és áttettem a tiédre. Innentől kezdve pontosan tudod, mit vár el az Atya. Azután azt teszel vele, amit akarsz.

A fiúság útja 2

BEVEZETÉS:

„Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.  … betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak...” – jelentette ki Jézus a Márk evangéliumában. De ha őszintén körülnézünk a mai egyházban és a hívők életében, fel kell tennünk a legkellemetlenebb kérdést: hol vannak ezek a jelek? Vajon Isten hazudott? Visszavonta az ígéretét, vagy az Ige veszítette el az erejét? Egyik sem. A hatalom és az ígéretek hiányának az az oka, hogy a hívők élete nem felel meg a felhatalmazás igei feltételeinek. Erre a megdöbbentő ellentmondásra és a megoldásra keressük a választ a mai tanításban!

Az előző tanításban megvizsgáltuk az újjászületés bibliai valóságát, és szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a megtérés nem a célba érés, hanem csupán a szellemi fogantatás pillanata. Pál apostol világosan fogalmaz, amikor azt írja: „...aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Filippi 1:6). Ha a munka „elkezdődött” és még „elvégzésre vár”, akkor nyilvánvaló, hogy a hívő élete egy folyamat, nem pedig egy statikus állapot.

Tisztáztuk a különbséget a Biblia által használt két fogalom között:

• Teknon (Gyermek): János 1:12 szerint ez a jogi lehetőség, a státusz, amit a megtéréskor kapunk. Ez a biológiai értelemben vett gyermek, akinek van élete, de még kiskorú. Pál a Galata levélben (4:1) kijelenti: „Amíg az örökös kiskorú (népiosz/teknon), semmiben sem különbözik a szolgától, noha ura mindennek.”

• Hüiosz (Fiú): Róma 8:14 szerint „akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai (Hüiosz).” Ez az érett, kormányzó fiú, aki már nem gyám alatt van, hanem megkapta az Atya tekintélyét és erejét.

A mai tanításban következetesen ezt a 2 ógörög szót fogom használni a fiúság meghatározására, a gyermekkorra teknon és az érett fenőttkorra hüiosz kifejezéseket.

E két állapot között feszül a PUSZTA. A Puszta nem büntetés, hanem Isten pedagógiájának elengedhetetlen része. Ahogy Mózes könyvében olvassuk: „Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr... hogy megsanyargasson és megkísértsen téged, hogy nyilvánvalóvá legyen, mi van a te szívedben…” (5Mózes 8:2).

Nem Isten számára kell láthatóvá válni mi van a szívedben, mert „Isten a szívek vizsgálója”. Mi fogjuk meglátni, hogy ott legbelül, ahova nem ér el a képmutatás vagy az önámítás, kik is vagyunk valójában. A kritikus és nehéz helyzetekben lepleződik le a valódi személyiségünk!

Ez a tanítás ennek a folyamatnak a lépéseit mutatja be. Hogyan jutunk el a kezdeti jogi státusztól a valóságos szellemi erőig? Hogyan válik a jellemünk kompatibilissé azzal a hatalommal, amit Isten, a fiainak szánt?

1. FEJEZET

Ahhoz, hogy megértsük a saját elhívásunkat és a fiúvá válásunk folyamatát, vissza kell térnünk a Forráshoz, a Tökéletes Mintához: a Názáreti Jézushoz. Sokan a keresztény világban elkövetik azt a végzetes hibát, hogy Jézusra kizárólag mint Isten Fiára tekintenek, aki „készen” érkezett a földre, teljes tudással, teljes erővel és teljes jellemmel. Ezzel a szemlélettel azonban megfosztják magukat a követés lehetőségétől.

Mert ha Jézus pusztán isteni mivoltából cselekedett, akkor mi, esendő emberek, hogyan követhetnénk Őt?

De a Biblia tanítása ennél sokkal mélyebb és megrendítőbb: Jézus teljesen emberré lett, hogy utat mutasson nekünk a gyermekségből (Teknon) az érett fiúságba (Hüiosz).

A Filippi levél 2. részében Pál apostol feltárja előttünk a megtestesülés drámáját. Azt írja: „Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén...” (Filippi 2:6-7).

Mit jelent ez a „megüresítés” (kenózis)? Azt, hogy önként lemondott isteni dicsőségének és mindenhatóságának független használatáról. Úgy döntött, hogy emberként, az emberi korlátok közé lépve fog élni. Magyarul: valóságos emberré lett!

Ez minden teológia alapja. Ha Jézus nem lett volna valóságos ember, a megváltás érvénytelen lenne. A Zsidókhoz írt levél szerzője kristálytisztán fogalmaz: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett ezeknek... Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez...” (Zsidók 2:14, 17).

A „mindenben hasonló” kifejezés nem költői túlzás. Ez azt jelenti, hogy Jézusnak volt emberi teste, amely elfáradt, megéhezett és érzett fájdalmat. Volt emberi lelke (psziché), amely érzett szomorúságot, dühöt, örömöt és szorongást. És ami a legfontosabb: volt saját, emberi akarata. Ő teljes egészében ember volt!

Itt érkezünk el a legfontosabb krisztológiai kérdéshez, amelyen a fiúságunk megértése múlik. Volt-e Jézusnak a saját, isteni akaratától eltérő emberi akarata, úgy, hogy Ő maga tett bizonyságot arról: „Én és az Atya egy vagyunk”?

A válasz: Igen. Ha nem lett volna, nem lett volna kísérthető. A Zsidókhoz írt levél 4:15 azt mondja: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.”

Hogyan kísérthette volna meg a sátán, ha Jézusnak nem lett volna egy olyan része, ami megszólítható? A kísértés lényege, hogy a testnek vagy a léleknek van egy vágya, ami szembehelyezkedik Isten akaratával. Amikor Jézus újszülöttként felsírt a betlehemi jászolban, a tüdejébe nemcsak a palesztinai levegőt szívta be, hanem ennek a bukott világnak a szellemi atmoszféráját is. Bár Ő maga bűntelen volt – nem örökölte Ádám romlott természetét a génjeiben –, mégis egy ellenséges szellemi szférába érkezett ahol a bűn és a halál uralkodik. A világ nyomása, a „levegőég fejedelmének” uralma kívülről nehezedett rá minden pillanatban.

A Gecsemáné kertben látjuk a legélesebben ezt a belső harcot. Jézus ott nem színészkedett, amikor azt imádkozta: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár” (Máté 26:39). Ez az Ő tiszta, emberi életösztöne volt. Az emberi természete tiltakozott a halál, a fájdalom és az Atyától való elszakadás ellen. Ez az akarat valóságos volt, és különbözött az Atya akaratától, aki azt mondta: „Idd ki a poharat”. Jézus dicsősége nem abban állt, hogy nem volt más akarata, hanem abban, hogy ezt az emberi akaratot tudatosan és önként alárendelte az Atyának, és ezt imádkozta: „Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” Ez a megfeszített akarat. Ez a Hüiosz legfőbb jellemvonása, hogy le tud mondani a saját emberi céljairól egy magasabbrendű cél érdekében!

Sokan azt gondolják, hogy Jézus már a bölcsőben is a Tórát magyarázta, és gyermekként is csodákat tett. De az Ige nem ezt mondja. Lukács evangélista, aki alapos kutatást végzett, két megdöbbentő mondattal írja le Jézus első harminc évét: „A gyermek pedig növekedett és erősödött, beteljesedve bölcsességgel, és az Istennek kegyelme volt rajta.” (Lukács 2:40) „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testalkatban, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Lukács 2:52).

Figyeljük meg az igéket: növekedett, erősödött, gyarapodott. Ezek folyamatot jelölő szavak. Jézus nem „készen” kapta a bölcsességet. Neki is tanulnia kellett. Neki is át kellett mennie a csecsemőkor, a gyermekkor, a kamaszkor és a fiatal felnőttkor minden fázisán.

Lukács 2. fejezetében olvassuk a történetet, amikor a 12 éves Jézus ott marad a jeruzsálemi templomban. Ez a zsidó fiúk életében a Bar-Micvó kora(magyarul: Törvény Fia), a nagykorúság kezdete. Amikor Mária és József megtalálják és kérdőre vonják, Jézus egy olyan választ ad, ami jelzi, hogy a szellemi öntudata ébredezik: „Mi dolog, hogy engem kerestetek? Nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai?” (Lukács 2:49).

Itt villan fel először a küldetés-tudat! Felismeri, hogy az Ő igazi Atyja a Mennyben van. De mi történik ezután? Ez a legfontosabb lecke számunkra! Vajon azt mondta a szüleinek: „Mostantól én vagyok az Isten Fia, ti pedig csak emberek vagytok, tehát én parancsolok nektek”? Nem! Az Ige ezt írja: „És aláméne velük, és ment Názáretbe, és engedelmes vala nékik.” (Lukács 2:51).

Gondoljunk bele: Az univerzum Teremtője, aki testté lett, még további 18 éven át engedelmeskedett két esendő embernek, Józsefnek és Máriának. Dolgozott az ácsműhelyben. Fizikai munkát végzett. Izzadt, elfáradt, szálka ment a kezébe. Miért? Mert a jellemnek meg kellett érnie a küldetéshez. A Teknon-ból, Hüiosz-szá  válás útja a hétköznapi engedelmességen keresztül vezetett. Jézus nem spórolta meg az iskolát.

De mit tanult Jézus ez alatt a 30 év alatt? Csak az ácsmesterséget? Nem. A szellemi érzékszerveit edzette. Ézsaiás próféta egy csodálatos kijelentést ad a Messiás belső fejlődéséről a 7. fejezetben: „Vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani.” (Ézsaiás 7:15).

Ez az igevers megdöbbentő. Azt állítja, hogy Jézusnak meg kellett tanulnia a jót választani és a gonoszt elutasítani. (Ugye ismerős valamennyiünk számára?) Ez nem volt egy automatikus szoftver a fejében. Minden egyes nap, minden egyes helyzetben – amikor a testvérei esetleg igazságtalanok voltak vele, amikor Názáretben látta a bűnt – Neki aktívan döntenie kellett. A „vaj és méz” itt az Ige tiszta táplálékát jelképezi. Jézus a Szentíráson (a Tórán és a Prófétákon) nevelkedett. Ezzel táplálta a szellemét, hogy képes legyen különbséget tenni a jó és a rossz között.

Ézsaiás 50:4-5-ben pedig bepillantást nyerünk a Messiás hétköznapjaiba: „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott nékem... Minden reggel fölébreszti, fölébreszti fülemet, hogy hallgassak, mint a tanítványok. Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam.” Látjuk ezt? Jézus úgy élt a földön, mint egy tanítvány. Minden reggel odaállt az Atya elé, és azt kérdezte: „Mit akarsz ma tanítani nekem? Mi a feladatom?” És a válasza mindig ez volt: „Nem voltam engedetlen.”

És végül, a Zsidókhoz írt levél 5:8-ban találjuk a legmélyebb kijelentést erről a folyamatról: „Ámbár Fiú volt, a szenvedésekből tanulta meg az engedelmességet.” Ez a mondat minden emberi logikát felülír. Isten Fiának tanulnia kellett? Méghozzá a szenvedésen keresztül? Igen! De nem az elméleti engedelmességet tanulta meg, hanem a gyakorlati, tapasztalati engedelmességet. Azt, hogy milyen érzés engedelmeskedni akkor, amikor a tested-lelked tiltakozik ellene. Amikor szenvedéssel jár az igazság. Amikor fáj az alázat. Jézus végigment ezen az iskolán. Nem ugrotta át az osztályokat. Megtanulta a leckét a názáreti csendes években, a pusztai kísértésben és a Gecsemáné kertjében.

Ezért, amikor Ő 30 évesen kilépett a Jordán vizéből, és a menny megnyílt, az Atya szózata – „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” – nem egy előlegezett bizalom volt, hanem a 30 évnyi csendes, rejtett engedelmesség visszaigazolása.

Az Atya hitelesítette a küldetését, és bizonyságot tett az egész univerzum előtt, hogy Jézus az Ő Fia.

De ez még nem a felkészülés lezárása volt! Ez a hitelesítés csupán felhatalmazta Őt arra, hogy kilépjen a nyilvánosság elé, és képviselje a Atya személyét és akaratát itt a földön.

Mert a legnagyobb próba még hátravolt. Az engedelmesség iskolájának legkeményebb leckéje nem a názáreti ácsműhelyben, hanem a Gecsemáné kertjében és a kereszten zajlott le. Ott, a legnagyobb sötétségben és nyomás alatt derült ki valójában, hogy az emberi akarat, még a halál árnyékában is alárendelődik-e az Atyának.

A Gecsemáné kertje a döntés helye volt. Ott még „csak” szavak hangzottak el az emberi akarat meghajlításáról, amikor azt mondta: „Legyen meg a te akaratod”. De a fiúság igazi, megrendítő valósága az elfogása után, a kálvária során rajzolódott ki.

Amikor Péter kardot rántott, hogy megvédje, Jézus egyetlen mondattal kinyilatkoztatta a szellemi valóságot: „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most rögtön tizenkét légió angyalnál is többet?” (Máté 26:53).

Gondoljunk bele ennek a súlyába! Jézus nem egy tehetetlen, kiszolgáltatott áldozat volt, akit elsodortak a történelmi események. Ő mindvégig birtokában volt a hatalomnak. Bármelyik ponton, egyetlen másodperc alatt véget vethetett volna a szenvedésnek. Egy szempillantás alatt megsemmisíthette volna az őt verő római katonákat és a gúnyolódó vallási vezetőket vagy pilátust.

De nem tette! Amikor hamisan vádolták, némán tűrt, és nem szólt vissza. Amikor verték, köpködték és keresztre szegezték, alázatos maradt. Miért? Mert a Fiúság legmagasabb szintje nem a hatalom használata, hanem a hatalom feletti tökéletes önuralom, az Atya akaratának való engedelmességben.

Itt, a csendes tűrésben, a tudatosan visszatartott erőben vált nyilvánvalóvá a teljes látható és láthatatlan univerzum – az angyalok, a bukott fejedelemségek és a sátán – előtt, hogy ki is Ő valójában. Nem akkor bizonyította a Fiúságát a leginkább, amikor csodákat tett, hanem akkor, amikor nem tett csodát a saját megmentésére, mert az Atya célja a világ megváltása volt, és Ő kiitta a poharat.

Pál apostol a Filippi 2:8-9-ben egyetlen hatalmas, mindent eldöntő bizonysággal foglalja össze ezt. Miután leírja, hogy Jézus emberként megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, kíméletlen logikával ezt írja: „EZÉRT fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb...”

Figyeljük meg ezt a szót: EZÉRT! Isten nem "csak úgy", alanyi jogon vagy automatikusan adta Neki a minden név felett való Nevet és a teljhatalmat az univerzum felett. A felmagasztalás, a dicsőség és a szellemi tekintély az engedelmesség egyenes következménye volt. Az Atya azért bízhatta rá a mindenséget, mert a Fiú a földön, a legnagyobb nyomás alatt is bizonyította a jellembeli kompatibilitást. A "Név" és az uralkodás joga nem a kezdeti származásnak, hanem a végigvitt, kipróbált és győztes engedelmességnek a jutalma!

2. FEJEZET:

Tehát a fiúvá válás, elkerülhetetlen része a növekedés és a tanulás. De hol történik ez a tanulás? Hol zajlik a vizsga, ami elválasztja az elméletet a valóságtól? Hol adja át Isten az Ő erejét a szolgálat végzésére? A válasz egyetlen szó: A PUSZTA.

Ha végignézzük a Biblia történelmét, egy megdöbbentő és megkerülhetetlen törvényszerűséggel találkozunk. Isten minden embert, akire valaha is nagy munkát, királyi hatalmat vagy szellemi tekintélyt akart bízni, kivétel nélkül kiküldött a pusztába. Nincs protekció. Nincs rövidebb út. A Puszta nem a halál helye, hanem a kompatibilitás próbája. Itt dől el, hogy a választott edény alkalmas-e arra, hogy hordozza a dicsőséget, vagy összetörik a teher alatt.

Mutatok néhány példát a puszta szükségszerűségére:

Mózes élete a tökéletes példa arra, hogy a világi képzettség önmagában nem tesz alkalmassá Isten munkájára. A Kiindulás: Mózes a fáraó udvarában nőtt fel. Az Apostolok Cselekedetei 7:22 azt írja róla: „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt beszédében és cselekedetében.” A világ szemében ő készen állt: herceg volt, erős, művelt, ismerte a hadvezetést és a diplomáciát.

A jelleme azonban nem volt kész! Hirtelenharagú volt, és a saját erejéből akarta megoldani az igazságtalanságot amikor agyonütötte az egyiptomit. Isten nem bízhatott rá egy egész népet, amíg gyilkos indulat és emberi gőg volt a szívében. A testi vagy pszichikai erő nem helyettesíti a szellemi erőt.

Isten ezért kivitte őt Midján pusztájába. Mennyi időre? Negyven évre! Gondoljunk bele: a nagy herceg, aki birodalmakat irányíthatott volna, most birkákat terelget a semmi közepén. Ez volt a megaláztatás és a türelem iskolája. A birkák makacsok, buták, eltévednek. Mózesnek ott, a csendben, az állatok mellett kellett megtanulnia azt a szelídséget, ami hiányzott belőle.

40 év puszta után Isten alkalmasnak látta őt. Amikor az égő csipkebokornál megszólította, már nem a gőgös herceg állt ott, hanem a föld legszelídebb embere (4Móz 12:3). A Puszta tette őt vezetővé. Rábízhatott Isten másfél millió embert, mert Mózes megtanult gondotviselni a nyájra és megtanult uralkodni önmagán.

Nézzük Dávidot:

Dávidnál a puszta nem a megaláztatás, hanem a bátor helytállás és a hűség helyszíne volt.

Gyermekségétől fogva a pusztában volt a nyájjal. A saját családja is elfeledkezett róla, nem hívták meg, amikor Sámuel próféta eljött. Ő volt a „kicsi”, a jelentéktelen.

De mit tett Dávid, amikor senki nem látta? Amikor jött az oroszlán és a medve a nyájra? Egy béres elfutott volna. Mondhatta volna: „Ez csak egy birka, nem éri meg kockáztatni az életemet.” De Dávid nem így gondolkodott. Ő megtanulta mindenáron megvédelmezni a rábízottakat. Utánament a vadállatnak, megragadta a szakállánál fogva, és megölte ahogy 1Sám 17:34-35 írja. Nem a dicsőségért tette – hiszen senki nem volt ott, aki megtapsolja –, hanem a felelősségtudat miatt.

Isten ezt figyelte a mennyből! Azt mondta: „Ha ez a fiú így küzd egyetlen bárányért a pusztában, a titkos helyen, akkor rá merem bízni Izrael népét is.” A Góliát feletti győzelem csak a nyilvános vizsga volt, egész izrael megláthatta mi van a kis vézna fiúban. A valódi felkészülés a pusztában történt, a medvék és oroszlánok között. A puszta tette Dávidot királlyá.

És végül nézzük meg az Újszövetség óriását, Pál apostolt.

Pál (Saul) zseni volt. Gamáliel lábainál tanult, a kor legmagasabb szintű teológiai képzését kapta. Kívülről tudta a Törvényt, és – ahogy ő maga vallja – „tiszta szívvel” (bár vakon) védelmezte a hitet. A tudása megvolt, de a természete – az üldöző, erőszakos, vallásos gőg – alkalmatlan volt Krisztus szolgálatára.

A damaszkuszi úton találkozott Jézussal. Megtért. De vajon másnap már apostolként szolgált? Nem! A Galata levélben írja, hogy nem ment fel Jeruzsálembe, hanem elment Arábiábiai sivatagba, és csak később tért vissza. Bibliakutatók szerint ez az időszak (kb. 3 év, sőt az antiókiai kiküldésig összesen közel 18-20 év telt el). Miért volt erre szükség? Mert Pálnak „újra kellett huzaloznia” az egész teológiáját. A vallásos lexikális tudást le kellett cserélnie élő kijelentésre. Ott, a puszta csendjében kapta meg azokat a mélységi titkokat Krisztusról, amiket később a leveleiben megírt.

Istennek évekre volt szüksége, hogy a vallásos, kemény Saulból kiformálja a kegyelem apostolát, Pált. Amikor az Apostolok Cselekedetei 13-ban a Szent Szellem Antiókiában szólt: „Válasszátok el nekem Barnabást és Sault a munkára”, az már nem a kezdő lelkesedés volt, hanem egy érett, kipróbált, puszta-járta Hüiosz felkenetése.

Mit tanulunk ebből a három óriásból? Hogy Isten nem a tehetségünket, a diplománkat, az ékesszólásunkat vagy a kezdeti lelkesedésünket nézi. Ő a hűséget keresi és a kitartásunkat.

Mindhármuk közös nevezője a Puszta volt. Ezért, ha most úgy érzed, a pusztában vagy, ne ess kétségbe! Nem azért vagy ott, mert Isten elhagyott. Azért vagy ott, mert Isten éppen most készíti el a jellemedet arra a feladatra, ami meghaladja a jelenlegi erődet. A puszta tesz alkalmassá a Hüioszi örökség átvételére. Ha van elhívásod, márpedig ha most hallgatsz engem, biztos hogy van, akkor Isten fel fog készíteni hogy véghez is tudd vinni a küldetésed!

A puszta az a szellemi határvonal, ahol Isten ígéretei aktiválódnak és kézzelfogható valósággá válnak az életedben. Ez az a hely, ahol a Márk 16-ban megígért hatalom a szolgálatod részévé válik!

Most talán azt mondod magadban: „Jó, jó, értem én... De Mózes vezér volt, Dávid király, Pál pedig a legnagyobb apostol. Én ki vagyok hozzájuk képest? Én csak egy egyszerű hívő vagyok, egy 'senki'. Nekem biztosan nem kell ilyen kemény iskolán átmennem, mert Isten nem szánt nekem ekkora feladatot.”

Állj meg! Ez a sátán egyik legravaszabb hazugsága, amivel el akarja venni a kedvedet a növekedéstől. Azt hiszed, Istennek vannak „szupersztárjai”,    és vannak a „ZSÉ kategóriás” gyermekei?   Tévedsz! Nézd meg, mit mond az Ige a TE elhívásodról!

·        Péter apostol nem a vezetőknek írta, hanem, minden hívőnek: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok...”

Nem „közlegénynek” hívott el, hanem Királynak és Papnak! Egy királynak pedig meg kell tanulnia uralkodni – először önmagán, aztán a környezetén.

·        Pál apostol megdöbbenve kérdezi a korinthusiaktól: „Nem tudjátok, hogy angyalokat fogunk ítélni?” Gondolj bele! Isten olyan hatalmat ad a kezedbe az örökkévalóságban, hogy a bukott angyalok felett fogsz ítéletet mondani. Szerinted ezt a feladatot Isten rábízza egy éretlen, sértődős, testi keresztényre ? Hogy ítélhetnél meg szellemi lényeket, ha még a saját indulataidat sem tudod megítélni és megfékezni?

·        Jelenések 5:10: „...és tetted őket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodnak a földön.”

Az elhívásod az, hogy uralkodj Krisztussal együtt.

Tehát ne mondd azt, hogy „én kicsi vagyok ehhez”. A Sorsod hatalmas. A jövőd dicsőséges. Éppen ezért a felkészítésed is kemény lesz. Isten azért visz be a pusztába, mint Dávidot, mert királyi vér van benned, és nem hagyja, hogy megmaradj kiskorú gyermeknek mert dolgod van Isten Királyságában.

3. FEJEZET

Amikor újjászületünk, és a „harag fiaiból” (ahogy az Efézus 2:3 fogalmaz) jogilag Isten fiaivá válunk, egy láthatatlan visszaszámlálás indul el a szellemvilágban. Ránk száll Isten Szelleme, és átveszi az irányítást, mint egy Gondviselő és elkezdi a munkát.

Isten türelmes velünk, mert pontosan tudja, honnan jöttünk. Ismeri a genetikai terheinket, a gyerekkori traumáinkat, a rögzült, bűnös viselkedésmintáinkat. Nem várja el az újszülöttől a felnőtt ember erejét. De ne csapjuk be magunkat: A fejlődésnek van egy Istentől meghatározott, kényszerítő üteme!

Nézzük meg az emberi fejlődés biológiáját, amit Isten alkotott, mert a látható dolgok a láthatatlanok árnyékai.

• A gyermek 1 éves kora körül lábra áll.

• 1,5-2 évesen beszélni kezd.

• 15-16 éves korában pedig elkezdenek kifejlődni azok az idegpályák, amelyek a felelősségvállalásra és a hosszú távú tervezésre teszik alkalmassá.

Ez a norma. Ha egy 20 éves ember még mindig pelenkát hord, és csak sírva tud kommunikálni, az nem „aranyos gyermekség”, hanem tragédia és betegség. A szülők ilyenkor nem mosolyognak, hanem kétségbeesetten orvoshoz rohannak. Ugyanígy van a szellemvilágban is! Isten türelmes, de van egy elvárása a növekedésre. A Zsidókhoz írt levél írója kifakad, amikor látja a megrekedt hívőket:

„Mert hiszen ideje volna már, hogy tanítók legyetek, mégis arra van szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire...” (Zsid 5:12). Az „ideje volna már” kifejezés jelzi: lejárt a türelmi idő. Aki nem nő fel, az nem marad gyerek, hanem szellemi fogyatékossá válik.

Mi történik, ha nem működünk együtt a Isten Szellemével? Ha évekig ülünk a gyülekezetben, de nem növünk fel? Ha folyamatosan megszomorítjuk és kioltjuk a Szent Szellemet? Akkor a Gondviselő, akit semmibe vettek, hátrébb lép.

Ezért a növekedés nem opció, hanem életvédelmi kényszer! Aki nem nő fel, azt a sátán visszafoglalja, és még mélyebb rabságba dönti, mint hitetlen korában. A bűnnel saját magát szolgaságra kényszeríti, mert Jézus mondja hogy „aki a bűnt cselekszi, az annak szolgája”. Démonoknak uralják le a személyiségét, és a szív visszakeményedik és végül kiesik a kegyelemből. A visszaesett keresztények állapota ezért reménytelenebb, mint a világiaké.

3 jól elkülöníthető fejlődési korszakot mutat be Isten Beszéde.

A TESTI KERESZTÉNY (SARKIKOSZ) KORSZAKA

Amikor egy ember megtér Istenhez, a viselkedése nem válik azonnal olyanná, mint Krisztusé. Ha valaki a megtérése előtt lopott, valószínű, hogy utána is lopni fog, (ezért Pál figyelmeztet: Ef 4:28 „Aki lopni szokott, többé ne lopjon”… ) Vagy ha dohányzott, másnap ugyanúgy folytatja. Pál apostol az 1Korinthus 3:1-3-ban világosan beszél erről a kezdeti állapotról: "testieknek, Krisztusban kisdedeknek" nevezi a hívőket, akik között "irigység, versengés és visszavonás" van, és még "emberi módon" járnak.

Ezek a bűnök kezdetben gyakran nem is okoznak belső feszültséget. A világban eltöltött évek alatt a régi ösztönök és cselekvési minták mélyen beégtek a szívbe. A szív úgy működik, mint a tudatalatti, és a hívő ösztönösen a rosszat cselekszi. A Róma 7:15-19 is rámutat erre a testi mechanizmusra: "mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt teszem... mert nem a jó lakik bennem, azaz a testemben", és a Róma 8:7-ben összefoglalja a testi korszakot Mivel a testi természet törekvése ellenségeskedés Istennel szemben, hiszen nem engedelmeskedik az Isten Törvényének, mert nem is képes erre, de a 13 vérsben megadja a megoldást: „mert ha a testet követve éltek, meg fogtok halni - ha viszont a Szellemmel megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.”

Ha jól megfigyelitek a Róma 7 és 8. részt, Pál, egész pontosan ez a szellemi fejlődés dinamikáját írja le!  

Bár ebben a korban az analitikus elme racionálisan már tudhatja, hogy az adott cselekedet helytelen, a szív értelme még fejletlen és átformálatlan. Emiatt a hívő a testi vágyai és a régi megszokásai alapján reagál. Ebben a kiskorú állapotban rászorul a külső szabályokra, "gyámok és tiszttartók alatt van" (Galata 4:1-2), mert a belső, szellemből fakadó meggyőződése még nem elég stabil ahhoz, hogy önállóan vezesse.

A változás és a növekedés ott kezdődik el, amikor elkezdi migismerni Isten Beszédét, ésaz Ige elkezdi felülírni ezeket a régi mintákat. A Róma 12:2 határozottan erre szólít fel: "ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által". Ahogy a hívő elkezdi hallgatni és befogadni Isten beszédét, az Igében lévő szellemi erő elkezdi átdolgozni a szívet. A Jakab 1:21 is ezt a folyamatot írja le, amikor arra kér, hogy "szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megmentheti a ti lelketeket". A folyamatos igehallgatás és a közösség formáló ereje idővel betanítja a szívet a jó és a rossz megkülönböztetésére (Zsidók 5:14). Ezáltal a szív értelme lassan képessé válik az igazság befogadására, és végül teljesen kiszorítja a régi ösztönöket.

A KÖVETKEZŐ KORSZAK A LELKI KERESZTÉNY (PSZÜKHIKOSZ) KORSZAKA

A lelki, vagy pszichikai ember állapota a keresztény növekedés második szakasza. Ebben a korban a hívőt már nem a világias ösztönök irányítják, hanem a saját lelke: az analitikus elméje, az érzelmei és a saját emberi akarata. Az 1Korinthus 2:14 pontosan leírja ezt az állapotot: "A lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait... és nem is értheti meg azokat". A hívő megpróbálja Isten dolgait tisztán logikával, az analitikus elméjével megérteni, de a szívben még mindig a régi minták uralkodnak.

Ennek a lelki korszaknak a legtisztább bibliai példáját a tanítványok evangéliumokban leírt életében látjuk. Péter apostol tökéletesen bemutatja ezt a kettősséget. A Máté 16:16-17-ben szellemi kinyilatkoztatást kap az Atyától, és felismeri, hogy Jézus a Krisztus. Néhány verssel később azonban, amikor Jézus a megfeszítéséről beszél, Péter azonnal átkapcsol a saját pszichéjére. Emberi okoskodással próbálja lebeszélni Őt, amire Jézus keményen rászól: "Távozz tőlem sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberek dolgaira" (Máté 16:23). Teljesen világosan látszik hogy az érzelmeinkre, gondolatainkra még mekkora befolyása van a sátánnak. Ennek a kornak pont az a küzdelme hogy megtanuljunk nem az érzéseink, érzelmeink hatására élni.

A pszichikai keresztény életében az érzelmek dominálnak. Péter a vízen járáskor felismeri Jézus hangját, engedelmeskedik a "jöjj" szónak, és természetfeletti módon kilép a hajóból (Máté 14:28-30). Amint azonban a körülményekre néz, előretörnek az érzései, félni kezd, és elkezd sűllyedni. Cselekedeteit nem a szellemből fakadó stabil meggyőződés vezeti, hanem a pillanatnyi lelkiállapota. Később magabiztosan kijelenti, hogy ha kell, meghal Jézussal (Máté 26:35), de az érzelmi nyomás hatására egy szolgálólány beszédeitől megijedve mégis megtagadja Őt. Jézus a Gecsemáné kertben pontosan ezt az állapotot fogalmazza meg a tanítványok felé: "a szellem ugyan kész, de a test erőtlen" (Máté 26:41).

A lelki keresztény legfőbb jellemzője, hogy a szellemi erő és a test-lélek gyengesége folyamatosan összekeveredik a jellem éretlensége miatt. Az Ige és a szellemi érintések miatt a szellem elkezd megerősödni, de a test és lélek uralma még mindig dominál.

A tanítványok között is állandó volt a versengés, hogy ki a nagyobb, vagy ki üljön Jézus jobb és bal keze felől (Máté 20:20-24). Bár kaptak hatalmat egy-egy konkrét küldetésre és bizonyos alkalmakra, a saját hitük még nem fejlődött ki. Pontosan ezért nem tudták meggyógyítani a holdkóros fiút sem (Máté 17:16). A kapott kenet csak meghatározott missziókra szólt, mert a szellemi fegyelem, például a böjtölés, még nem vált a természetükké. A böjt és a teljes szellemi uralom már a hüiosz, a felnőtt fiú életének szerves része.

Mivel a jellemük még nem volt kész a felnőtt fiúságra (a hüioszságra), a nyomás alatt visszatértek a régi életükhöz. Amikor Jézust megfeszítették, és elszakadtak Tőle, a János 21:3 szerint Péter és a többiek egyszerűen visszamentek halászni. A lelki-tinédzser hívő már hallja az Igét, a szív értelme már fejlődik, és tapasztal természetfeletti dolgokat is. Ennek ellenére még a saját lelki képességeire, intellektusára és akaraterejére támaszkodik.

Ez a kor a jellemfejlődés kora, itt már rádöbben a hívő hogy Jelleme még formálódásra szorul, hogy a szellem stabilan uralkodhasson a psziché felett. A lelki (pszichikai) korszak utolsó etapját egy fájdalmas, de elkerülhetetlen felismerés jelzi. A hívő élesen meglátja saját magát és emberi jellemének hiányosságait a Biblia tükrében. Ekkor kezdődik el a legnagyobb belső harc. A hívő már nem csak sodródik az eseményekkel, hanem tudatosan, a saját akaratával együttműködve Isten Szellemével elkezdi kiábrázolni a Szellem gyümölcseit. Döntést hoz arról, hogy megfeszíti a saját pszichéjét és emberi beállítottságát.

Ez a folyamat azonban az elején még rendkívül ingatag, mert a régi reflexek és a hullámzó érzelmek könnyen felülírják az elhatározást. A gyakorlatban, a hétköznapok valóságában ez a harc így néz ki:

• Szelídség: A hívő határozottan elhatározza, hogy krisztusi szelídséggel viseltetik mindenki iránt. Ez tökéletesen működik is, amíg a környezete kedves vele. De amint valaki a munkahelyen nyíltan megalázza, vagy igazságtalanul megvádolja, a szelídség azonnal elpárolog. Előtör a sértett önérzet, és a hívő nyers indulattal, vagy az analitikus elme éles okoskodásával azonnal visszatámad, hogy megvédje a saját igazát.

• Türelem: A reggeli igeolvasás alatt a szív teljes békességben van, és a hívő türelmet fogad a családjával szemben. Amikor azonban a nap folyamán a gyerekek tizedszerre is engedetlenek, vagy a házastársa félreérti őt, a nyugalom szertefoszlik. A psziché átveszi az uralmat, és a hívő felemeli a hangját, kiabálni kezd, engedve a belső feszültségnek.

• Hűség: A hívő odaszánja magát egy gyülekezeti feladatra vagy a napi kitartó imaéletre. A hűség addig tart, amíg a körülmények ideálisak. Amint azonban megfeszített tempójú lesz a világi munkája, fáradtan ér haza, vagy egy apró konfliktusba keveredik egy testvérrel a közösségben, az érzelmei azonnal felülírják a döntését. Hűtlenné válik az elhatározásához, és egyszerűen otthagyja a rábízott feladatot vagy a szellemi közösséget.

Ez a folyamatos elbukásokkal és újraindulásokkal teli, instabil időszak azonban már a szellemi kor előszobája. A hívő pontosan ezeken a kudarcokon keresztül tanulja meg, hogy a saját pszichéje, a puszta emberi akaratereje és az analitikus elme logikája kevés a győzelemhez. Itt érik meg benne a végső döntés, hogy az irányítást maradéktalanul át kell adnia Isten Szellemének.

De ahogy meg van írva: „Isten elvégzi bennünk a munkát amit elkezdett”… persze csak ha együttműködünk Vele.

A SZELLEMI EMBER (PNEUMATIKOSZ) KORSZAKA: A FIÚSÁG

A harmadik állomás a felnőtt fiúság, a hüiosz kora. A lelki (pszichikai) szakasz, amely a tanítványság kora, egyszer véget ér. Ezt a korszakváltást is a tizenkét tanítvány élete mutatja be a legtisztábban. Bár az Írásokat már ismerték, sőt Jézus a János 15:3-ban kijelentette, hogy az Ő beszédei már megtisztították őket, mégis szükség volt egy döntő lépésre. A Lukács 24:45 szerint Jézus ekkor megnyitotta a szívük értelmét, hogy értsék az Írásokat. Ekkor látták meg azokat a mély szellemi összefüggéseket, amelyeket az analitikus elme korábban képtelen volt megragadni.

Ezt én is megtapasztaltam, eljött egy pont, amikor egyszerűen mindent megértettem. Az Igét addig is ismertem de egyik napról a másikra elkezdtem meglátni köztük az összefüggéseket, azokat a mély igazságokat, amelyekről azelőtt soha nem hallottam

Ezen a ponton lettek a tanítványokból KÜLDÖTTEK, azaz apostolok. Az Apostolok Cselekedeteitől az Ige már nem tanítványokként, hanem apostolokként és szentekként hivatkozik rájuk. A felnőtt fiú (hüiosz) már kész önálló, érett döntéseket hozni Isten Királyságának építése céljából. Az Apostolok Cselekedetei 1-ben látható, hogy már nem a régi világi identitásukhoz térnek vissza halászni. Ehelyett felelősséget vállalnak a közösségért, kiválasztják Mátyást, és egy akarattal tudnak imádkozni, illetve böjtölni. A böjt és a szellemi fegyelem itt már nem egy-egy küldetésre szóló ideiglenes állapot, hanem a hüiosz természetének szerves része. Megértik a közösség szerepének jelentőségét, ezért már tudnak egy akarattal imádkozni, és várni az Isten válaszára

Pünkösdkor (ApCsel 2) pedig eljön a felkenetés, és a jellem végleg beérik az isteni erő elhordozására. Péter, akit korábban az érzelmei és a pszichéje irányított, és aki félelmében egy szolgálólány előtt megtagadta Jézust, most határozottan kiáll több ezer ember és a nép vezetői elé, hogy bizonyságot tegyen Krisztusról. Egy felnőtt férfiú, egy hüiosz már Isten nevében cselekszik, és szorosan együtt munkálkodik Jézussal. Ez az isteni felhatalmazás mutatkozik meg az Ékes kapunál is, amikor Péter így szól a sántához: "amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!" (ApCsel 3:6).

A hüiosz már nem szolgaként, nem is kívülállóként azonosítja önmagát, hanem Isten munkatársaként (1Korinthus 3:9). Az egész keresztény növekedés útján az identitás mutatja meg a legtisztábban, hogy a hívő éppen melyik korban jár.

A testi-kisgyermek kort a világi identitás és a régi ösztönök uralma határozza meg.

A lelki-tinédzser kort az érzelmi vezetettség jellemzi, ahol a saját psziché, az érzelmek és az analitikus elme áll a középpontban.

A szellemi-felnőtt korban azonban már az isteni identitás a meghatározó: a hívő Isten teljes jogú fiaként, a Szellem állandó vezetése alatt él és cselekszik a földön.

A szellemi (pneumatikosz) korszak, a felnőtt fiúság végső ismérve, hogy az ember jelleme a hétköznapokban egyszerűen visszatükrözi Isten jellemét. Ebben az állapotban jelenik meg a stabil szavahihetőség, az érzelmi stabilitás, a megbízhatóság és a számonkérhetőség.

Nézzük meg Péter apostolt, miután bement a pogány Kornéliusz házába. Amikor visszatért Jeruzsálembe, a hívők azonnal elővették, és számonkérték a cselekedetét (ApCsel 11). Péter ekkor már igazi hüiosz volt. Nem az analitikus elme gőgjével és nem is a pszichéjéből fakadó sértődöttséggel reagált. Nem mondta azt: „Mit kértek engem számon? Én vagyok a vezető, és kész!” Ehelyett teljes szelídséggel, lépésről lépésre beszámolt a testvéreknek Isten Szellemének vezetéséről és a megtérés gyümölcseiről. Egy érett fiú képes alávetni magát a számonkérhetőségnek, mert az identitása már Krisztusban van, nem pedig a saját emberi pozíciójában.

Ez a krisztusi jellem elengedhetetlen feltétele a szellemi felhatalmazásnak. Amíg elkésel a hétköznapi találkozókról, amíg nem tartod meg az ígéreteidet az embereknek, addig egyszerűen nem vagy alkalmas arra, hogy Isten rád bízza az Ő képviseletét a földön – márpedig a hüiosznak ez lenne a legfőbb feladata! Amíg hiányzik belőled az érzelmi stabilitás és a megbízhatóság, Isten nem fogja a saját tekintélyét a te szavaid és döntéseid mögé tenni. A királyi hatalom alapja mindig a hiteles, megbízható isteni jellem.

A NEGYEDIK FÁZIS: FELKÉSZÜLÉS A SPECIÁLIS SZOLGÁLATRA (KIRÁLYSÁG)

Sokan azt hiszik, a hüiosz állapot a végállomás. Nem, ez csupán a felnőttkor kezdete és az érettség igazolása. Aki eljutott idáig, és bizonyítottan uralkodik a testén és a lelkén, azt Isten beviszi egy speciális, magasabb szintű kiképzésre. Ez a királyi felkészítés.

Nézzük a mintákat: Dávid már megölte az oroszlánt és a medvét a pusztában, már felkenték királlyá, de még éveket kellett várnia és bujdosnia, mielőtt trónra ülhetett. Ebben az időszakban tanulta meg a vezetés súlyát. Jézus harminc évesen már tökéletes jellemmel rendelkezett, de még negyven napot böjtölt a pusztában, hogy megkapja a Szellem erejét. Az apostolok pünkösd előtt már hüioszok voltak, hiszen Jézus rájuk lehelt, és vették a Szent Szellemet a János 20:22-ben, de még várniuk kellett Jeruzsálemben, amíg felruháztatnak erővel a magasságból.

Ez a szint már nem a bűn elleni harcról szól, hiszen azon a hüiosz már túl van. Ez a teherbírásról szól. Ezen a szinten mutatkoznak meg igazán a felnőtt fiú legfontosabb jellemzői.

A várakozás képessége A testi vagy lelki keresztény türelmetlen, azonnal akar cselekedni a pillanatnyi érzelmei vagy az analitikus elme logikája alapján. Az érett fiú viszont ismeri a Szellem ritmusát, és tud várni. Ahogy Jézus is meghagyta nekik pünkösd előtt a Cselekedetek 1:4-ben, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét. Ők képesek voltak egy helyben maradni, engedelmesen, egységben, amíg az erő le nem szállt.

Önálló szellemi döntéshozatal Egy érett fiú nem szorul folyamatos gyámságra, és nem esik kétségbe, ha nem kap minden apró lépéshez külön égi szózatot. Képes az Ige és a Szellem alapján önállóan, tekintélyben cselekedni. Amikor a tizenkettedik apostolt, Mátyást meg kellett választaniuk, már nem vártak rendkívüli jelenésekre: alkalmazták a kijelentést, és felnőtt fiakként meghozták a szükséges döntést.

Ennek az önálló döntéshozatalnak a legmagasabb szintjét az Apostolok Cselekedetei 15-ben, az apostoli zsinaton látjuk. Hogy megértsük ennek a helyzetnek a súlyát, látnunk kell a hátteret. Az első keresztények mind zsidók voltak, akik beleszülettek a mózesi törvényekbe, és évezredes vallási szabályok szerint éltek. Amikor azonban a pogányok – vagyis a nem zsidó származásúak – is elkezdtek megtérni, egy hatalmas, szakadással fenyegető hitbeli vita robbant ki. A zsidó hívők egy része azt követelte, hogy a pogányok is metélkedjenek körül, és tartsák meg a mózesi törvényeket, mert úgy hitték, csak így lehetnek részei Isten népének.

A kérdést ekkor Jeruzsálembe vitték. Ott a felnőtt fiak, a hüioszok ültek össze. Kezdetben az analitikus elme szintjén heves vita zajlott, hiszen a logikus emberi érvelés, a puszta intellektus és a több ezer éves vallásos megszokás egymásnak feszült az új szellemi valósággal.

Nem estek pánikba, és nem vártak arra sem, hogy egy angyal jelenjen meg nekik, vagy egy mennydörgő hang mondja meg a kész választ. Ehelyett meghallgatták egymás bizonyságait arról, hogyan munkálkodik Isten, majd az Ige alapján önállóan hoztak ítéletet. Úgy döntöttek, hogy nem teszik a zsidó vallási terheket a pogányok nyakába. A levélben, amit a gyülekezeteknek küldtek, ez az elképesztő kinyilatkoztatás állt: „Mert tetszett a Szent Szellemnek és nekünk...” (ApCsel 15:28).

Látjuk ennek a magabiztosságnak a mélységét? A jellemük annyira megtisztult, és a szellemük annyira egyé vált Istennel, hogy képesek voltak Isten nevében, teljes felhatalmazással törvényt alkotni a Királyság számára. Kimondták, hogy az ő érett, igén alapuló emberi döntésük teljesen megegyezik a Szent Szellem akaratával. Ez az igazi hüiosz állapot: amikor Isten munkatársaként, stabil isteni identitásban te magad hozod meg a döntést a földön, és a Menny azt hitelesíti.

A végső teherbírás Pál apostol élete tökéletesen bemutatja a pszichikai (lelki) keresztények és a hüiosz közötti óriási különbséget a teherbírás terén. Pál a szellemében kötve volt, hogy Jeruzsálembe menjen, tudva, hogy ott fogság és nyomorúság vár rá (ApCsel 20:22-23). Amikor Cézáreában Agabus próféta is kijelenti, hogy Pált meg fogják kötözni, a tanítványok sírva fakadnak, és kérlelik, hogy ne menjen fel.

A tanítványok reakciója itt tisztán lelki: az érzelmeik vezérlik őket, és az analitikus elme logikája alapján próbálják megóvni a vezetőjüket a szenvedéstől. Pál azonban, mint igazi hüiosz, aki már felkészült a végső teherbírással járó áldozatra, ezt válaszolja: „Mit csináltok, hogy sírtok és a szívemet keserítitek? Mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért” (ApCsel 21:13). A lelki hívő a kényelemre és a megmenekülésre törekszik, a hüiosz viszont képes felvenni a keresztet, és beállni a teher alá Isten Királyságáért, függetlenül a mások felől érkező érzelmi nyomástól.

Isten ebben a fázisban pakolja rád azokat a súlyokat, amiket majd vinned kell: mások sorsát, gyülekezetek terhét, és a szellemi tekintélyt fejedelemségek és hatalmasságok felett. A hüiosz itt válik atyává, aki képes fiakat nemzeni és felnevelni az 1János 2:13 alapján. Itt már nem magadért harcolsz.

Isten ezt a szintet soha nem adja oda olyannak, aki még a lelki vagy testi szinten harcol a saját bűneivel. Az erő krisztusi jellem nélkül pusztít, ahogy az Sámson életében is látható, aki hatalmas erőt kapott, de a jelleme testi maradt, és ez a saját vesztét okozta. Isten nem azért hívott el, hogy kiskorú maradj, hanem hogy felnőj, és uralkodj Vele.

BEFEJEZÉS

A fiúság útja tehát nem egy passzív állapot, hanem egy határozott szellemi és jellembeli fejlődés. Ahogy az elemzett igékből és életek példáiból egyértelműen látszik, a puszta és a nyomás nem Isten büntetése, hanem a felkészítés szükségszerű helyszíne. Ez az a pont, ahol a hívő jelleme kompatibilissé válik a krisztusi hatalom elhordozására. Jézus földi élete, Mózes, Dávid és Pál története, valamint a tanítványok fejlődése egyaránt ugyanazt a szellemi törvényszerűséget igazolja: Isten soha nem adja a Királyság teljhatalmát egy kiskorú (teknon) örökös, vagy egy kizárólag az érzelmei és az analitikus elméje által vezérelt lelki keresztény kezébe.

Ameddig a régi beidegződések vagy a saját emberi akaraterő és psziché irányít, a szellemi felhatalmazás önpusztító lenne. A cél az, hogy a folyamatos igehallgatás és a pusztában megélt mindennapi engedelmesség révén a szív értelme teljesen megújuljon, és kiszorítsa a régi ösztönöket. Így a krisztusi engedelmesség, a szellemi uralom és a fegyelem egy felvett viselkedés helyett a hívő valóságos természetévé válik.

A felnőtt fiúság (hüiosz) és az arra épülő királyi felkészítés már messze túlmutat a bűn feletti alapvető küzdelmeken. Ez a szint már a teherbírásról szól: arról az állapotról, amikor Isten teljes jogú munkatársaként, stabil isteni identitásban tudsz várakozni, önálló szellemi döntéseket hozni, és képes vagy szellemi tekintélyt gyakorolni a rád bízottak védelmében és Isten Királyságának építésében.

Akarsz növekedni Krisztusban? Meg akarod gyorsítani a szellemi fejlődésedet? Dobd ki a tévét. Szakadj le a világ médiumairól, és kezdj el teljes erőből Istenre figyelni. Tartsd szigorú kontroll alatt a gondolataidat, és vizsgáld meg, mit engedsz be az elmédben. Ejts foglyul minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre. Meditálj az Igén.

Szánj sok időt az Istennel való közösségre a belső szobádban. Hallgass sok tanítást, olvass keresztény könyveket, és a bibliaolvasás legyen a szigorú napirended része. Imádkozz sokat nyelveken.

Tanulj meg nem az érzéseid, a pillanatnyi érzelmeid vagy az analitikus elme logikája szerint döntéseket hozni, hanem kizárólag Isten Igéje alapján. A rendszeres böjt legyen az életed elválaszthatatlan része. Tanítsd meg a testednek, hogy nem ő irányít.

A nyitó kérdésre adott válasz végső soron nem az, hogy Isten visszavonta-e az erejét, hiszen az ígérete mindvégig adott. A kérdés kizárólag az: hajlandó vagy-e alárendelni a saját emberi akaratodat az Atyának, és végigmenni a puszta formáló folyamatán, hogy a jellemed elbírja azt a hatalmat és felelősséget, amit Isten az Ő fiainak szánt?

A Fiúvá Válás Útja

BEVEZETÉS: A Téves Biztonság és a Bibliai Valóság

Amikor körbenézünk a mai kereszténységben, egy nagyon furcsa és sokszor fájdalmas ellentmondással találkozunk. Egyfelől azt hirdetjük – és helyesen –, hogy Isten kegyelme mindenre elégséges, és aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül. Másfelől viszont azt látjuk, hogy tömegek térnek meg, mondják el a „megtérők imáját”, merítkeznek be, majd évekkel később mégis erőtlenek, visszatérnek a bűnbe, vagy ami még rosszabb: úgy élnek a gyülekezetben, mint a világban, képmutatásban, erő nélkül.

Hogyan lehetséges ez? Ha az újjászületés egyetlen pillanat műve, ami azonnal, automatikusan és véglegesen „Isten gyermékévé” tesz valakit, akkor miért vannak tele az Újszövetség levelei figyelmeztetésekkel? (Egy pásztor barátom szerint azért hogy figyelmeztessen minket a hogy megszentelődés nélkül a földi életünk kudarcok sorozata lesz…)

Miért mondja Jézus a Máté evangéliuma 7. részében azt a megdöbbentő mondatot, hogy a végítéletkor sokan fognak elé állni azzal, hogy „Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e?”, Ő pedig azt feleli majd: „Sohasem ismertelek titeket”? Figyeljük meg jól: ezek az emberek nem ateisták voltak. Használták a Nevet. Sőt, szellemi ajándékok működtek az életükben, hiszen prófétáltak és csodákat tettek. A Szent Szellem tehát valamilyen módon jelen volt az életükben, hatott rájuk, mégsem volt üdvösségük. Jézus nem ismerte őket. Ez a szó, hogy „ismerni”, a Bibliában a legmélyebb, legintimebb egyesülést jelenti. Nem volt közösségük Vele.

Ez a tanítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a különbség a vallásos fellángolás és a valódi, Isten szerinti átformálódás között, hol van az a pont amikor Jézus ismer minket? Megvizsgáljuk, hogy lehetséges-e, hogy valaki megtér, elindul az úton, Isten Szelleme megérinti, sőt vezeti is egy darabig, de végül mégsem ér célba.

A kulcs, amit használni fogunk, Pál apostol egyik legfontosabb képe a korinthusi gyülekezetnek írt leveléből: „Mert Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak oda a Krisztus elé.” (2Korinthus 11:2).

Pál itt nem házasságról beszél, hanem eljegyzésről. És itt van elásva az igazság, amit sokszor elfelejtünk. A modern gondolkodásunkban a megtérés egyenlő a célba éréssel. A Biblia szerint azonban a megtérés a kezdet, az eljegyzés pillanata. Az eljegyzés egy a zsidó jog szerint, egy jogi kötelék. A vőlegény kiválasztotta a menyasszonyt, a menyasszony igent mondott, és a gyűrű – ami a Biblia szerint a Szent Szellem záloga – felkerült az ujjára. A menyasszony már nem tartozik a világhoz, már a vőlegény tulajdona, de még nem élnek együtt, még váltak eggyé nem lettek egy testté.

Ebben az állapotban, a „jegyesség” ideje alatt dől el minden. Ez a próba ideje. Ez a puszta időszaka. Itt válik el, hogy a hívő csak a „gyűrűt” akarta (az üdvösséget, a biztonságot, az áldásokat), vagy magát a Vőlegényt.

Ebben a tanításban végigvesszük az újjászületés bibliai folyamatát. Látni fogjuk, hogy ez nem egy egyszeri esemény, hanem egy út, ami a fogantatástól a születésig tart.

Meg fogjuk érteni a különbséget aközött, amikor valaki Isten „gyermeke” – aki már megszületett, van élete, de még kiskorú, gyámra szorul és nem kormányozhat –, és aközött, aki Isten „fiává” érett, akit már a Szellem nemcsak kívülről terelget, hanem belülről vezérel és ural.

Megfogjuk érteni hogy mi az hogy rászáll a Szent Szellem, vagy egy Szellemmé válik az Úrral. És ez lesz az utolsó puzzle ami mindent megmutat…

Sokan azért buknak el, mert azt hiszik, hogy a startvonal a célvonal. Azt hiszik, hogy mivel megtértek, már nincs dolguk a megszentelődéssel, az engedelmességgel, a bűn elleni harccal, mert már bennük van Isten Szelleme, ami az örök élet garanciája a biblia szerint. Ez a téves biztonságérzet altatja el a vigyázást. Pedig a Vőlegény visszajön, és a kérdés az lesz: ki az akin rajta lesz a menyegzői ruha?

Ahhoz, hogy megértsük a saját életünket és harcainkat, le kell bontanunk a vallásos hagyományokat, és vissza kell térnünk az Ige tiszta beszédéhez. Látni fogjuk, hogy Isten nemcsak megmenteni akar minket a pokoltól, hanem fiaivá akar fogadni, akikre rábízhatja a Királyság erejét. De erőt csak annak ad, aki a nehézségekben is hűségesnek bizonyul.

Induljunk el tehát ezen az úton, és vizsgáljuk meg, hol tartunk most.  A pusztában küzdünk, vagy eljutottunk oda, amikor egy vagyunk az Úrral, ahol már meghalt az egó és él bennünk a Krisztus?

1. FEJEZET

Az utazásunk a kezdeteknél indul. Amikor arról beszélünk, hogy valaki keresztény lesz, a legtöbben arra a pillanatra gondolnak, amikor felemelték a kezüket egy evangelizáción, vagy elmondtak egy imát, vagy megérintette őket a Szent Szellem. Azt mondjuk: „Megtértem”, és ezzel lezártnak tekintjük a kérdést. De vajon a Biblia is így látja? Vajon az újjászületés egyetlen pillanat, ami után már hátra dőlhetünk, vagy valami egészen más kezdődik ekkor?

Ahhoz, hogy megértsük a szellemi életünket, vissza kell térnünk a biológiai élet mintájához, amit Isten teremtett. Mielőtt egy gyermek megszületne a világra, meg kell fogannia. A fogantatás pillanata a legcsodálatosabb titok: az élet elindul. Ott van a teljes genetikai kód, ott van a lehetőség, ott van az élet ígérete. De egy megfogant élet még nem született meg, még nem önálló, és még nem érett. A Biblia tanítása szerint a megtérésünk pontosan ilyen: egy szellemi fogantatás, az Út kezdete, de nem a vége.

A lehetőség hatalma

De mit jelent pontosan ez az indulás? János 1:12-13-ban találjuk a kulcsot, ami megnyitja előttünk a fiúság titkát:

 „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek;  Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.  .”

A magyar fordítás néha elrejti a lényeget, de az eredeti üzenet kristálytiszta.

Nézzük meg közelebbről, mit is mond itt az eredeti görög szöveg, mert négy olyan kifejezést használ, amelyek teljesen megváltoztatják a gondolkodásunkat az újjászületésről:

·        „hatalmat ada” (Exousia): Ez a szó nem fizikai erőt jelent, hanem jogosultságot, jogi felhatalmazást vagy lehetőséget. Olyan ez, mint egy útlevél vagy egy belépőkártya. A megtéréskor nem a kész állapotot kaptad meg, hanem a jogot, a legális felhatalmazást arra, hogy elindulj a fiúság útján.

·        „fiaivá legyenek” (Geneszhai): Ez az ige a valamivé válás folyamatát jelöli. Nem azt mondja, hogy abban a pillanatban készen vannak, hanem hogy megkapták a lehetőséget arra, hogy valamivé váljanak. Ez egy fejlődési folyamat kezdete, nem a vége.

·        „fiaivá” (Teknon): Itt az Ige nem a hüiosz (az érett, kormányzó fiú) szót használja, hanem a teknon-t, ami a születés szerinti gyermeket, a kiskorút jelenti. A biológiai kapcsolat létrejött, a DNS azonos, de a gyermek még nem érett, még növekedésre és nevelésre szorul.

·        „Istentől születtek” (Egennéthészan / Gennao): Ez a szó a nemzést, a fogantatást is jelent.

Ahogy a fizikai életben a fogantatás egy pillanat műve, de a felnőtté válás évek kérdése, úgy itt is: Isten »nemzett« minket, az Ő élete megfogant bennünk. Ez az isteni kezdeményezés, az élet csírája, ami nélkül nincs kereszténység – de ez még csak a kezdet, az »embrió« állapota.”

Amikor megtértél, nem kaptad meg azonnal a „kész” fiúságot, a teljes érettséget. Amit kaptál, az egy útlevél. Egy belépőkártya a Királyságba. Egy jogi státusz, ami feljogosít arra, hogy elindulj a növekedés útján. Olyan ez, mint amikor a magzat megfogan: minden lehetőség benne van, hogy felnőtt ember legyen belőle, de még hosszú út áll előtte.

A fogantatás után a következő lépés a legkritikusabb: a Szent Szellem elkezdi a munkát, és eljegyzi a hívőt.

2. FEJEZET

Ahhoz, hogy megértsük, mi történik velünk ilyenkor valójában, vissza kell mennünk a Mesterünkhöz, a Jordán partjára. Mert ami ott történt, az nem csupán egy vallásos szertartás volt, hanem egy kozmikus léptékű hatalomátvétel.

Harminc évig Jézus „rejtőzködött”. Ki volt Ő a világ szemében? Az ács fia. Mária fia. József földi tekintélye alatt élt, engedelmeskedett a szüleinek, és ahogy Ő maga gyakran azonosította magát: „Emberfia” volt.

De eljött a nap, amikor alámerítkezett a Jordánban. Miért tette? Azt mondta Jánosnak: „Illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” Jézus itt lefektette a mintát. A bemerítkezés az „igazság betöltése”: a törvényes útja annak, hogy az ember átlépjen a földi szférából a mennyeibe. Amikor Jézus alámerült a Jordánban, szellemi értelemben lezárult az 'ács fia' korszak, és amikor kijött a vízből, valami történt, ami megrengette a mindenséget. Megszólalt Isten! „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm!”

Értjük ennek a súlyát?

• Eddig József fia volt. Most az Atya nyilvánosan, mindenki előtt a Fiának deklarálta!

• Ez a kiáltás elhallatszott a szellemi világ legvégső pontjáig. Itt lett nyilvánvaló minden látható és láthatatlan lény, angyal és démon előtt, hogy Ő KICSODA.

• A „rejtőzködés” véget ért. A tekintély átkerült a földi szférából a Mennyeibe.

A Mi Jordánunk Ez a pont a mi életünkben a vízkeresztség, az újjászületés pillanata. Amikor te belemész a vízbe, még „emberfia” vagy: a szüleid gyermeke, a múltad hordozója. De amikor hit által alámerülsz és kijössz, Isten a szellemvilág előtt kijelenti rólad: „Ez az én gyermekem!” Itt történik meg a státuszváltás. Itt válsz Isten Gyermekévé. Ez az út kezdete.

De mi előzte meg ezt a hatalmas kijelentést? Lukács evangéliuma 3:22-ben olvassuk: „...és leszállt rá a Szent Szellem galambhoz hasonló testi alakban...”

Figyeljük meg a prepozíciót: „leszállt RÁ”. Jézus Isten Fia volt a születésétől fogva, de a szolgálatra való felkenetése ehhez a konkrét pillanathoz kötődött. A Biblia eredeti szövege itt szigorúan megkülönbözteti a fogalmakat. Amikor Jézus bemerítkezett, az Ige nem azt mondja, hogy »betöltötte« (pléróó) őt a Szellem – amit később, Pünkösdkor használ a tanítványokra –, hanem azt, hogy rászállt (katabainó).

Óriási a különbség!

• A »betöltekezés« egy belső állapot, amikor az edény színültig van, és a tartalom eggyé válik a formával.

• A »rászállás« viszont egy külső érintés, egy felkenetés, mint amikor egy palástot tesznek a király vállára, vagy egy pecsét kerül a dokumentumra. Ez a felhatalmazás a szolgálatra, az eljegyzés jele, de még nem azonos a belső, teljes egyesüléssel.

A minta tehát ez: az útnak ebben a szakaszában a Szellem RÁNK SZÁLL, beborít minket (erre utal a bemerítkezés szó is), elindítja a folyamatot. Ez a „rászállás” a hívő életében az a pillanat, amikor a Szent Szellem nemcsak vonzza őt kívülről, hanem konkrétan megérinti, körbeveszi.

A bizonyítékok: Samária és Kornéliusz háza

Az Apostolok Cselekedetei két olyan történetet is elénk tár, amelyek romba döntik azt az elméletet, hogy minden egyszerre történik.

·        Samária (ApCsel 8:12-16): A samáriaiak hittek Fülöpnek, és bemerítkeztek mind a férfiak, mind a nők. Tehát megtértek, hittek, és vízkeresztséget vettek. Mégis, amikor Péter és János lement hozzájuk, imádkoztak értük, hogy kapjanak Szent Szellemet. Miért? Az Ige megdöbbentő választ ad: „Mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.” Az eredeti ige itt az epipiptó, ami szó szerint azt jelenti: ráesett, ráborult. Látjuk a képet? Ez nem egy belső, csendes betöltekezés volt, hanem egy erőteljes, kívülről érkező beborítás. A Szent Szellem rájuk zuhant, mint egy palást. Ez a mondat bizonyítja, hogy lehetséges hinni és „kereszténynek” lenni anélkül, hogy a Szent Szellem teljessége betöltötte volna az embert!

·        Kornéliusz esete (ApCsel 10:44): Péter még beszél, amikor a Szent Szellem „rászállt mindazokra, akik hallgatták az igét”. Ők még be sem voltak merítkezve! Itt szintén az epipiptó ige áll.

Mi a közös a két történetben? Az, hogy a „rászállás” Isten ajándéka, az eljegyzés pecsétje. Pál apostol az Efézusi levélben (1:13-14) ezt a Szent Szellemet „örökségünk zálogának” nevezi. A „zálog” az üzleti életben azt jelentette: ez az összeg a biztosíték arra, hogy az üzlet megköttetett, de a teljes kifizetés, a teljes birtokbavétel még hátravan. Tehát amikor a Szent Szellem megérintett téged, az az eljegyzési gyűrű átadása volt. Isten ezzel jelezte: „Ez az ember az enyém.” Jogi értelemben már az Övé vagy, de a kapcsolatotok még nem forrt egybe teljesen.

Már az előbb megemlítettem de itt érkezünk el a legfontosabb fogalmi különbségtételhez. A Biblia két szót használ az Isten gyermekére:

• Teknon: gyermek, szülött (biológiai származás).

• Hüiosz: fiú, érett örökös (aki képviseli az apját).

János 1:12-ben hatalmat kaptunk, hogy Isten gyermekeivé (teknon) legyünk. De Pál a Galata 4-ben leírja a drámát: „Ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, noha ura mindennek, hanem gyámok és gondviselők alatt van...” Ez a Teknon állapota! Megtértünk, van életünk, de még nem uralkodunk. Miért? Mert bár örökösök vagyunk, de még kiskorúak. Ebben az állapotban a Szent Szellem vezetésére vagyunk bízva. Ő a „gyám és gondviselő”. Tanít, fegyelmez, vigasztal. Az emberi szellemünk már él, de a lelkünk (az értelmünk, az akaratunk) még nincs az uralma alatt.

Ez a „jegyesség” vagy „kiskorúság” ideje a legveszélyesebb szakasz. Sokan azt hiszik, hogy mivel „érzik a kenetet”, már készen vannak. De Isten nem azért adott életet, hogy örökre kiskorúak maradjunk. A cél az, hogy Hüiosz-szá váljunk.

Nézzük meg Eszter könyvét! Eszter nem eshetett be az utcáról a király hálószobájába. A Biblia leírja, hogy tizenkét hónapig tartó, szigorú felkészítésen kellett átesnie.

• Hat hónapig mirhaolajjal kezelték.

• Hat hónapig illatszerekkel.

Ez nem csupán történelem, ez szellemi prototípus! A Szent Szellem azért szállt ránk a Jordánnál, hogy elvégezze rajtunk ezt a munkát. Felkészítsen a Királlyal való találkozásra.

3. FEJEZET

Tehát Szent Szellem „rászállt” a hívőre és megtörtént az eljegyzés, átvettük a zálogot, a szellemünk életre kelt, és Isten gyermekének (Teknon) nevezhetjük magunkat. A Szent Szellem, elkezdi a felkészítésünket, mint Hégai készítette fel Esztert, a Királlyal való egyesülésre.

Ilyenkor a legtöbb keresztény azt várja, hogy most következik a dicsőség, a csodák sorozata, a problémamentes élet és a mennyei trónus. A valóság azonban sokszor hidegzuhanyként éri őket. Mert a Biblia rendje szerint a Jordán után nem a Mennybemenetel következik, hanem a Puszta.

A Mester lábnyomában: A Szellem vezetése a próbába

Soha ne felejtsük el: a tanítvány nem nagyobb a Mesterénél. Ha Jézusnak végig kellett mennie ezen az úton, nekünk sem lesz „kiskapu”. Márk evangéliuma 1:12-ben egy olyan drasztikus mondatot találunk, amely megvilágítja a szellemi folyamat lényegét: „A Lélek pedig azonnal kiűzte őt a pusztába.”

Ez a „kiűzés” (ekballó) nem büntetés, hanem elengedhetetlen kiképzés. A Puszta az a hely, ahol végre megtanuljuk a testnek azt mondani: NEM. Ebben a folyamatban a böjt nem egy üres vallásos rituálé, hanem a legfontosabb gyakorlati eszköz: ez az a fegyelmezés, amellyel megtörjük a fizikai szükségletek uralmát, és alárendeljük a testet a szellemi céloknak.

A Puszta csendjében és szorításában tanuljuk meg valóságosan hallani és felismerni a Szellem hangját. Ott, ahol a külső zajok és a megszokott biztonság megszűnik, rá kényszerülünk, hogy végre figyelmen kívül hagyjuk az érzelmeink hullámzását, a félelmeinket és a saját logikánk érveléseit. Nem azért engedi Isten a nehézségeket, fájdalmakat, próbákat az életünkbe hogy elvesszünk, hanem hogy felkészítsen minket a valódi Fiúságra. Pál így fogalmaz erről a folyamatról: Filippi 4:11 - 4:13…”mert én megtanultam, hogy abban a helyzetben, amiben éppen vagyok, elégedett legyek.  Tudok szűkölködni, és tudok bővelkedni, egészen be vagyok avatva mindenbe: a jóllakásba is és az éhezésbe is, a bővelkedésbe is és a nélkülözésbe is.  Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít!”  

Itt a pusztában dől el, hogy ki az úr: a saját testünk, vagy az Isten Szava. Ez az a hely, ahol elsajátítjuk a próbákban való rendíthetetlen megállást, hogy ne a körülmények határozzanak meg minket, hanem a belső, kipróbált tartásunk. A Puszta tehát a győzelem iskolája, ahol a „kiskorú” gyermek megtanulja a felnőtt fiúk fegyelmét és erejét.

Álljunk meg egy pillanatra! Nem az ördög vitte oda Jézust. Nem a véletlen sodorta oda. A Szent Szellem vitte Őt! Ugyanaz a Szellem, aki az előbb még galamb formájában a szeretetét fejezte ki, most határozottan bevezeti Őt a kietlenbe, a nélkülözésbe, a harc helyére. Miért?

Mert a fiúság nem egy cím, amit ajándékba adnak, hanem egy státusz, amire meg kell érni. A kiskorú gyermek megkapta az életet ingyen, kegyelemből. De az érett fiú, akire az Atya rábízza a hatalmat, csak a próba tüzében formálódhat ki. Isten nem bíz éles fegyvert, királyi hatalmat és szellemi tekintélyt olyanra, akinek a jelleme még nem vizsgázott le, aki még mindig a test kívánságait szolgálja ki.

Mit mond Pál, kik a Krisztuséi?: Gal 5:24 „Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.”

Amíg minden jól megy, amíg „érezzük a kenetet”, könnyű dicsőíteni. De mi van a szívedben, amikor éhes vagy? Amikor egyedül vagy? Amikor a sátán – mint Jézust – a legérzékenyebb pontjaidon támad: az identitásodban, a fizikai szükségleteidben és a hatalomvágyadban? Itt dől el, hogy csupán beszélsz a hitről, vagy valóban megértetted hogy ki vagy a Krisztusban.

Nem véletlen, hogy mind Jézus, mind Pál apostol előszeretettel használja a Vőlegény és a Menyasszony hasonlatát. Ez több mint egy szép költői kép: ez a kulcs a helyzetünk megértéséhez. Ha ugyanis megértjük ennek a kapcsolatnak a dinamikáját, azonnal tűpontosan fogjuk látni a saját jelenlegi helyzetünket is.

Hogy lássuk a súlyát, képzeljük magunk elé, hogyan történt ez régen. A vőlegény kiválasztotta a lányt, akit szeretett, és elhagyta érte az apja házát. De nem üres kézzel ment! A zsidó szokás szerint a vőlegénynek egy komoly jegyajándékot és egy vételárat (mohart) kellett vinnie magával a lány szüleihez. Amikor megérkezett, leült a lány apjával tárgyalni.

Ez nem romantika volt, hanem kőkemény jogi alku. Az apa megmondta, mennyi a lány ára, mennyibe kerül, hogy kiváltsák őt a szülői házból. A vőlegénynek ezt az árat az utolsó fillérig ki kellett fizetnie az asztalra.

És csak miután a vételárat kifizette, akkor fordult a lányhoz egy pohár borral. Ez volt a szövetség pohara. Ha a lány elvette és ivott belőle, azzal azt mondta: „Igen, elfogadom, hogy megvettél, és a feleséged leszek.”

Pontosan ez történt velünk is! Jézus elhagyta a Mennyet, eljött értünk. Az ár már megvolt határozva: „A bűn zsoldja a halál.” A vételár egy bűntelen élet vére volt. Jézus kifizette ezt az árat a Kereszten – nem arannyal, hanem a saját vérével. Mi pedig, amikor megtértünk, jelképesen megittuk a bort, elfogadtuk a lánykérést. Aztán a Vőlegény átadta az ajándékot (a mattan-t), a Szent Szellemet, hogy a lány ne maradjon üres kézzel, és utána elment. Ő maga mondta: „Elmegyek, hogy helyet készítselek nektek...” (János 14:2).

Ez a »köztes idő« a jegyesség legkritikusabb szakasza...

Gondoljunk csak az Úrvacsorára! Sokan nem értik, mit is csinálunk olyankor. De ha ismerjük a jegyesség titkát, minden a helyére kerül. Amikor a kezünkbe vesszük a poharat, pontosan ezt az eljegyzési jelenetet játsszuk újra. Jézus az utolsó vacsoránál – mint egy vőlegény – felemelte a poharat és azt mondta: »E pohár az új szövetség az én véremben.« Sőt! Hozzátette azt a titokzatos mondatot is, amit csak a vőlegény mondott a lánynak, mielőtt elment házat építeni: »Nem iszom mostantól a szőlőtőnek ebből a terméséből, addig a napig, amelyen újat iszom veletek Atyám országában.« (Máté 26:29).

Látjátok? Ezzel pecsételte meg a jegyességet! Ezért valahányszor úrvacsorázunk, a Menyasszony emeli fel a poharat a Vőlegény távollétében, és azt mondja: »Igen, Uram! Emlékszem a szövetségre! Nem felejtettelek el, és várom a napot!«

De a kenyérről se feledkezzünk meg! Mert ha a pohár volt a szövetség vére, akkor a kenyér volt a Test, amit értünk adtak oda. Amikor Jézus megtörte a kenyeret, azt mondta: »Ez az én testem, mely értetek adatik.« Ezzel üzente meg: »Nemcsak ígérek, hanem fizetek is érted! A saját életemet adom oda, a testemet törik meg, hogy te szabad lehess az ördögtől.«

És van itt még egy titok: a házasság célja, hogy a két fél »egy testté« legyen. Amikor eszünk a kenyérből a Vőlegény távollétében, azzal hitben megelőlegezzük ezt az egységet. Azt valljuk meg: »Uram, bár most nem látlak, de a te életed van bennem. A te testedből való vagyok. Egyek vagyunk.«

Ez a kenyér, ez az Élet tartja meg a Menyasszonyt a hosszú várakozás, a Puszta ideje alatt. Mert a vőlegény nincs ott testben, hogy fogja a kezét. A menyasszony még a saját apja házában van (a világban él), de már nem tartozik a világhoz.

Ez a hűség próbája.

A vőlegény távollétében dől el, hogy a menyasszony valóban szereti-e őt. Vajon tisztán megőrzi magát a nászéjszakára, vagy elkezd kacérkodni a régi szeretőivel? Vajon várja a visszatérést, vagy belefeledkezik a mindennapokba, és leveszi a gyűrűt, ha jön egy csábítóbb ajánlat?

Jakab apostol ezért használ olyan kemény szavakat a levelében (4:4): „Parázna férfiak és asszonyok! Nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel?”

Kikhez beszél? Hívőkhöz! És miért nevezi őket paráznának? Mert el vannak jegyezve Krisztussal, de a világgal fekszenek össze minden nap. A szellemi házasságtörés nem akkor történik, amikor megtagadjuk Istent szóban. Akkor történik, amikor a szívünk visszatér ahhoz, amitől Isten elválasztott minket.

És itt a megdöbbentő igazság: a zsidó törvények szerint, ha a menyasszony a jegyesség ideje alatt hűtlen lett (paráználkodott), a vőlegénynek joga volt „válólevelet” adni neki, még az esküvő előtt! József is ezt akarta tenni Máriával, amikor azt hitte hogy vétkezett.

Ez a válasz az „elveszíthető üdvösség” kérdésére. Igen, a jegyesség megkötetett. Igen, a gyűrű (a Szellem záloga) ott van rajtad de még nem egyesültél az Úrral hogy egy Szellem legyél vele. Ha a menyasszony a próba idején hűtlen lesz, és nem tér meg, a szövetség felbomlik, és nem lesz menyegző, sőt a jeggyűrű is visszakerül a tulajdonoshoz.

4. FEJEZET

Figyeljük meg Lukács evangéliuma 4:14-et: Amikor Jézus kijött a pusztából a böjt és a sátán kísértése után, az Ige azt írja: „a Szellem EREJÉVEL”.

Látjuk a különbséget? Bevitte a Szellem (Vezetés). Kijött az Erővel (Dünamisz).

Mi történt a kettő között? GYŐZELEM.

Jézus nem azért kapott erőt, mert alámerítkezett vízben. Azért kapta meg a Szent Szellem hatalmát a szolgálatra, mert emberként, a próba tüzében, éhesen és kísértve is engedelmes maradt az Atyának. Nem engedett a sátán ajánlatának.

Ez a vízválasztó a Teknon (gyermek) és a Hüiosz (fiú) között. A gyermeknek van élete. A fiúnak van ereje. De az erőt csak a győztes vizsga után adja oda az Atya. Isten nem ad „nukleáris fegyvert”  egy olyan keresztény kezébe, aki még nem tud uralkodni a saját indulatain, a nyelvén vagy a testi vágyain.

Az erő jellem nélkül pusztít – lásd Sámson példáját.

Sokan azt hiszik, hogy a Szent Szellem teljessége automatikusan jár a megtéréssel. De Péter apostol a Főtanács előtt egy olyan teológiai bombát dob le, ami alapjaiban rengeti meg ezt a kényelmes elképzelést. Azt mondja: „...a Szent Szellem, akit azoknak adott az Isten, akik engedelmeskednek neki.” (ApCsel 5:32).

Ez az igehely megkerülhetetlen. Péter itt nem a kezdeti üdvösségről beszél (amit hit által kapunk), hanem a Szellem birtoklásáról, a Szellem áradásáról, arról a kenetről, ami a tanítványokat is képessé tette a bizonyságtételre életveszélyben is. Isten azoknak adja a Szellemét – ebben a minőségben –, akik engedelmesek. Ha nincs engedelmesség, a Szellem megszomorodik, majd kioltódik. Ha van engedelmesség, a Szellem árad.

Itt kell leszámolnunk a legnagyobb illúzióval. A legtöbb hívő azt gondolja: „Megtértem, tehát Krisztus bennem lakik, egy vagyok Vele.” De ha ez igaz, miért van tele az Újszövetség olyan figyelmeztetésekkel, amelyeknek semmi értelmük nem lenne, ha az egyesülés automatikus volna? Nézzünk meg két megdöbbentő bizonyítékot!

1. 1Korinthos 6:16-17 Pál apostol a korinthusi hívőknek írja: „Vagy nem tudjátok, hogy aki paráznával egyesül, egy test vele?... Aki pedig az Úrral egyesül, egy szellem ővele.”

Gondolkodjunk! Ha a megtéréssel automatikusan és visszavonhatatlanul egy szellem lennénk az Úrral, akkor Pálnak nem kellene figyelmeztetnie! Az Ige itt választás elé állítja a hívőt:

Van szabad akaratod. Eldöntheted, hogy a tested vágyaival (a paráznával/világgal) egyesülsz, vagy az Úrral. De a kettő együtt nem megy! Nem lehetsz egyszerre egy test a bűnnel és egy szellem az Úrral. Ez bizonyítja, hogy az „Egyesülés” (Unió) nem egy statikus állapot, amit megkaptál, hanem egy szellemi pozíció, amit az engedelmességgel érsz el és tartasz fenn.

2. Efézus 3:17 Pál az efézusi szenteknek ír (tehát újjászületett, Szent Szellemmel elpecsételt hívőknek). Mégis, térden állva ezt imádkozza értük: „...hogy a Krisztus lakjék a szívetekben a hit által.”

Mi értelme van Pál imájának, ha Krisztus már a szívükben lakik, mint ahogy azt a legtöbben tanítják? Miért kérné Istentől, hogy költözzön be, ha már ott van? Azért, mert a lakozás (katoikeó – otthont venni) nem ugyanaz, mint a látogatás vagy a jegyesség!

Ezért kell imádkozni, és ezért kell hit: hogy a Teknon-állapotból eljussanak a Hüiosz-ba, ahol Krisztus már valóban OTTHON van bennük.

Ez a bizonyíték arra, hogy az Úr valóságos, átformáló jelenléte nem „azonnal van”, hanem akkor amikor győztünk a próbákban és a világ már nincs hatással az Úrral való kapcsolatunkra.

Itt válik kristálytisztává Pál apostol talán legfélelmetesebb mondata a Róma 8:9-ben: „Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé.”

Eddig ezt úgy olvastuk, mint egy belépő szintű feltételt. De a fenti bizonyítékok fényében látnunk kell a mélységét! De a fenti bizonyítékok fényében látnunk kell a mélységét! Pál itt nem a hitetlenekről beszél. Pál a gyülekezetnek írja a leveleit, azoknak, akik már elindultak! A Szent Szellem (a Pecsét) ott lehet rajtad. De a Krisztus Szelleme csak az engedelmesség útján válik eggyé veled.

Ez azt jelenti, hogy az Egyesüléshez IDŐ kell. A jegyesség nem egy pillanat, hanem egy folyamat. Ebben a köztes időben te az Úr jegyese vagy – jogilag elkötelezve –, de rajtad múlik, hogy a folyamat végén valóban egyesülsz-e Vele, vagy felbomlik a szövetség.

Ezért élet-halál kérdés a metamorfózis-átalakulás.

5. FEJEZET

Jézus a Magvető példázatában nemcsak egy szép történetet mondott el, hanem egy diagnosztikai térképet adott a kezünkbe. Sokan azt hiszik, ez a példázat csak az evangelizációról szól (hogy megtér-e a hitetlen). De ha jobban megnézzük, ez a példázat arról szól, hogy mi történik az „Igével” (a Mennyei Maggal/Szellemmel) az emberi szívben a fogantatás után.

Látni fogjuk, hogy a négyből csak EGY jut el a Célig, az Egyesülésig (Hüiosz). A többi elbukik vagy megreked. Nézzük meg, melyik csoport mit jelképez a mi „fiúvá válás” folyamatunkban!

1.

„Amikor valaki hallja a királyság igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami a szívébe volt vetve.” (Máté 13:19)

Ez az a csoport, akinél nem történik meg a Fogantatás. A Mag (Isten Igéje) elhullik, de nem hatol be. Miért? Mert a talaj kemény. Ez a világi ember, aki hallja az evangéliumot, de az analitikus elméje, a büszkesége vagy a bűnkeménysége miatt lepattan róla.

• A Sátánnak itt könnyű dolga van: azonnal elragadja a lehetőséget.

• Ők azok, akik meg sem térnek. Nincs Teknon-státusz, nincs élet, nincs kezdet. Ők kívül maradnak a Királyságon.

2.

„...aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nincs gyökere... amikor nyomorúság vagy üldözés támad, azonnal megbotránkozik.” (Máté 13:20-21)

Ez a csoport a legmegtévesztőbb a kezdetekkor.

• A jelenség: Nagy megtérés, sírás, kézfeltartás, óriási lelkesedés. A „növekedés” hirtelen indul, látványos. Mindenki azt hiszi: „Ez igen! Micsoda tűz!”

• A hiba: Nincs gyökere! A hitük csak az érzelmekre épült, nem az Ige (a Név) mély ismeretére.

• A Puszta hatása: Amikor kisüt a Nap (jön a próba, a „kiszárítás”, a kényelmetlenség), ők nem bírják. Mivel nincs mélységük, a hitük kiszárad.

• A sorsuk: Ők azok, akik elhagyják a gyülekezetet. Megbotránkoznak Istenben („Nem ezt ígérték!”), megsértődnek a testvéreken, és visszamennek a világba. A Teknon-státuszuk volt, de elvetették maguktól.

3.

„...aki hallja az igét, de a világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és gyümölcstelen lesz.” (Máté 13:22)

Ez a legveszélyesebb kategória! Ez a mai gyülekezetek 80%-a.

• A helyzet: Ők nem mennek el! Ott ülnek a padokban vasárnapról vasárnapra. Nem botránkoztak meg látványosan. Elkezdődött a növekedés.

• A probléma: Nem irtották ki a „gyomokat” a szívükből. A Szent Szellem (Hégai) próbálta tisztítani őket, de ők nem engedték el a világ szeretetét.

  • A világ gondja: A megélhetés, a stressz, a félelem.

  • A gazdagság csábítása: A karrier, a kényelem, az anyagiak hajszolása.

• Az eredmény: A világ zaja elnyomja a Szellem hangját. Az Ige „megfojtatik”.

  • Van életük? Talán pislákol.

  • Van erejük? Semmi.

  • Van gyümölcsük? Nincs.

• A sorsuk: Ők azok a Teknonok (gyermekek), akik soha nem válnak Hüiosz (fiú) érettségűvé.

  • Az ítélet: Pál apostol az 1Korinthus 3:15-ben ír róluk: „De ha valakinek a műve megég, kárt vall. Ő maga ugyan megmenekül, de úgy, mintha tűzön kapták volna ki.”

  • Lehet, hogy a poklot megússzák (a kegyelem miatt), de a Menyegzőről lemaradnak. Nem lesznek az Úrral „egy szellem”, mert a szívük megosztott maradt. Nem lesz jutalmuk, nem lesz örökségük, nem fognak uralkodni. Ők a „megmentett, de nincstelen” tömeg.

4.

„...aki hallja és érti az igét, és gyümölcsöt terem: az egyik százannyit...” (Máté 13:23)

Ez az egyetlen csoport, amelyik eléri a célt.

• A titok: Ők nemcsak „hallották” (érzelmi szint) vagy „befogadták” (értelmi szint), hanem MEGÉRTETTÉK (szív értelme - szüniemi).

• A folyamat: Ők azok, akik a Pusztában engedték, hogy a Szent Szellem kiszántsa belőlük a köveket és kitépje a töviseket. Fájdalmas volt? Igen. De vállalták a tisztulást az engedelmesség által.

• A Gyümölcs: Mi a gyümölcs? Nem a "sok szolgálat", hanem a Krisztusi Természet (Galata 5:22). A szeretet, öröm, békesség, türelem...

• A sorsuk: Mivel a természetük átformálódott, ők alkalmassá váltak az Egyesülésre. Ők azok, akikről az Ige azt mondja: „Aki az Úrral egyesül, egy Szellem ővele.” Ők a Hüioszok, az érett fiak, a Menyasszony.

Ha körbenézünk, ne tévesszen meg minket a létszám.

·        Aki köves talaj, az hamarosan eltűnik, amint jön az első komoly próba vagy sértődés.

·        Aki tövises talaj, az lehet, hogy ott marad élete végéig, de szellemileg meddő lesz. Folyton a problémáival, a pénzzel, a világ dolgaival lesz elfoglalva, és sosem jut el a Szellemmel való mély intimitásig.

·        Csak a jó föld (a megtisztított szív) jut el a Menyegzőre.

A kérdés nem az, hogy „keresztény vagy-e”, hanem az: Milyen a talaj a szívedben? Engeded-e a Szellemnek, hogy kigyomlálja a töviseket, vagy ragaszkodsz a világ gondjaihoz? Mert gyümölcs (Hüiosz-természet) nélkül nincs Egyesülés.

.

6. FEJEZET

Talán most páran felkapjátok a fejeteket, és azt mondjátok: »De hát a Biblia szerint a Bárány Menyegzője, a nagy lakodalom a Jelenések könyve végén, a Mennyben lesz! Nem keverjük itt össze a dolgokat?«

Tegyük ezt tisztába! Teljesen igaz, hogy a kozmikus ünnep, ahol a teljes EGYHÁZ (mint testület) dicsőségben egyesül a Vőlegénnyel, az a jövőben lesz. De amiről én végig beszéltem – az 'Egy Szellem az Úrral', a 'Hüiosz' állapot –, az a személyes, belső, szellemi egyesülés, aminek viszont ITT, a Földön történik meg, sőt, itt KELL megtörténnie!

Miért? Mert a Mennyei Menyegzőre csak az jut el, aki itt a földön, a 'jegyesség' és a 'puszta' ideje alatt már szellemben eggyé vált az Úrral.

• A Mennyben az ünneplés lesz.

• De a természetcserének, az akaratunk eggyé forrasztásának már itt végbe kell mennie. Aki itt a földön idegen marad Krisztustól (nem egyesül Vele a próbák alatt), az a Mennyben sem fog tudni egyesülni Vele. A földi egyesülés a belépő a mennyei lakodalomra.”

A Jelenések könyve 21:7 teszi fel a koronát a folyamatra: „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiammá (Hüiosz) lesz.”

Látjuk a folyamat végét?

• Nem az lesz a Fia, aki elindult.

• Nem az, aki "jó talajnak" indult, de benőtte a gaz.

• Hanem AKI GYŐZ.

A győzelem a pusztai harcok felett, a hűség a jegyesség ideje alatt, és az engedelmesség vezet el oda, hogy Isten nyilvánosan, az egész teremtett világ előtt Fiává fogad. Ez a nagykorúsítás ünnepe. Ez a Bárány menyegzője. Itt már nincs próba. Nincs kísértés. A vőlegény visszajött, a menyasszony készen állt, mert engedte, hogy Krisztus belakja a szívét. Az ajtó bezárult, és kezdődik az örökkévaló együttlét.

BEFEJEZÉS:

Végigvettük az utat a fogantatástól az egyesülésig. A Biblia üzenete világos és félelmetes: Isten nem elégszik meg azzal, hogy „beenged” a mennybe. Ő uralkodótársakat keres.

A „PUSZTA” az egyetlen hely, ahol érett FIÚVÁ tudsz válni. A pusztát Isten helyezte az életedbe, a kísértések és próbák tesznek állhatatossá minket. És ha ezt megérted, értelmet fognak nyerni Jakab szavai: „Teljes örömnek tekintsétek, testvéreim, mikor különböző megpróbáltatásokba kerültök,  tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot hoz létre.  Az állhatatosságban pedig tökéletesen cselekedjetek, hogy tökéletesek és teljesek legyetek minden hiányosság nélkül.”

Hogy miért? Hogy ott lehessetek a Menyegzőn!!! Hogy elérjétek a hit célját a lelketek üdvösségét, hogy ne szégyenüljetek meg azon a napon amikor megjelentek Isten előtt. 

Az út nyitva áll. A Szent Szellem, a mi drága Segítőnk itt van, és kész arra, hogy elvezessen a teljes Egyesülésig. A kérdés csak az: Végigmész-e az úton?

„A Szellem és a menyasszony így szól: Jöjj! És aki hallja, ezt mondja: Jöjj!” (Jelenések 22:17). Ámen.

A gondolatok harca

BEVEZETÉS

Akik ismertek és követtek, jól tudjátok rólam, hogy évek óta egyetlen kérdés foglalkoztat a legmélyebben. Folyamatosan keresem a feloldást arra a feszültségre, ami a Biblia tökéletes Igazsága és a mi földi valóságunk között feszül.

Miért van az, hogy Isten Igéje abszolút igazság, a hétköznapi életünkben mégis sokszor csak részlegesen vagy alig érvényesül? Évek óta kutatom a 'miérteket', és keresem a gyakorlati megoldást erre a szakadékra!

 A mai alkalommal egy olyan témáról fogunk beszélni, ami talán a hívő élet legnagyobb és leggyakoribb küzdelme. Biztosan éreztétek már úgy, hogy bár döntöttetek Krisztus mellett, bár újjászülettetek, mégis sokszor olyan, mintha két különböző ember lakna bennetek.

Az egyik énetek vágyik Istenre, a tisztaságra és a békességre, de van egy másik oldal, ami időnként megmagyarázhatatlan erővel húz lefelé, a régi szokások, a harag vagy az önzés felé. Sokan emiatt bizonytalanok lesznek, és felteszik a kérdést: vajon tényleg keresztény vagyok, ha ilyen gondolatok vannak a fejemben?

Pál apostol  Róma 7-ben fejti ki részletesen ez a belső harcot… amit most nem fogok felolvasni mert biztos ismeritek, aki pedig nem, az otthon olvassa el.

Az Újszövetség  több mint 50-szer beszél a gondolatok megváltoztatásáról, mint a hívő élet alapfeltételéről. Pont ezért meg kell vizsgálnunk, mit tanít a Biblia az emberi gondolkodás természetéről.

Nem csupán rossz vagy jó gondolatokról van szó, hanem két teljesen különböző forrásról, két ellentétes rendszerről.

nézzük meg a Róma levelénél, a 8. rész 6. és 7. versét.

„Mert a testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.”

És itt álljunk meg egy nagyon fontos pillanatra. Mert ha csak a magyar fordítást olvassuk, könnyen félreérthetjük Pál apostolt. A magyarban azt olvassuk: a test gondolata és a Szellem gondolata.

Sokan emiatt azt hiszik, hogy itt azokról a gondolatokról van szó, amik átcikáznak az agyunkon nap mint nap. De az eredeti szövegben itt egy nagyon speciális görög szó szerepel, amit muszáj megismernünk ahhoz, hogy megértsük a problémánk gyökerét.

Ez a szó a PHRONÉMA.

Jegyezzétek meg ezt a szót: Phronéma. Ez ugyanis nem egy egyszerű, átsuhanó kósza gondolatot jelent. Arra más szavaik voltak a görögöknek: pl logismos/noéma az a gondolat, ami átfut az agyadon, a phronéma pedig az a mély beállítottság-irányultság (gyökér), ahonnan ezek a gondolatok származnak

Miért fontos ez? Mert ez igazolja azt, hogy a probléma nem a felszínen van, hanem a mélyben! Amikor az Ige a "test gondolatáról" (a test phronémájáról) beszél, akkor nem arról beszél, hogy véletlenül eszedbe jutott egy csoki vagy egy rossz emlék. Hanem arról beszél, hogy honnan származik az a gondolat! Mi a forrása?

A phronéma azt mutatja meg, hogy mire van ráállva a szíved iránytűje.

• Ha a test phronémája működik benned: akkor a gondolataid gyökere a régi természeted, a szükségleteid, az ösztöneid.

• Ha a Szellem phronémája működik: akkor a gondolataid forrása Isten Szelleme és az Ő Igéje.

Tehát nem az a kérdés, hogy mi villan be az agyadba (az a kísértés), hanem az, hogy mi az alapbeállítása a szívednek. Milyen szemüvegen keresztül nézed a világot? Mert a Biblia szerint ez a beállítottság dönti el, hogy élet vagy halál felé tartasz.

A Biblia itt, ebben a szakaszban kétféle szív-beállítást azonosít, és nagyon élesen szembeállítja őket egymással.

Az első, amit az Ige említ: a test gondolata. Mit mond erről az Ige? Azt mondja, hogy ez „halál”. És azt is mondja a 7. versben, hogy ez „ellenségeskedés Isten ellen”. Ez egy nagyon kemény megállapítás. Nem azt mondja, hogy a test gondolata néha téved, vagy kicsit gyenge, hanem azt, hogy aktívan ellenséges Istennel szemben. Sőt, azt mondja: „Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti”.

Ez azt jelenti, hogy a régi természetünk, a világias gondolkodásmódunk képtelen arra, hogy Istennek tetsző módon működjön. Ez a gondolkodásmód jellemző ránk addig, amíg kiskorú keresztények vagyunk, és ez jellemző a világra is.

A második, amit az Ige említ: a Szellem gondolata. Ez a teljesen újjászületett belső emberünk gondolkodása. Mit eredményez ez? Az Ige szerint „életet és békességet”.

Tehát látnunk kell, hogy nem egyetlen, egységes gondolkodásunk van, amit néha ide, néha oda billentünk. Két egymással harcoló rendszer van jelen. Az egyik a testi, ami a halál felé visz, a másik a szellemi, ami az élet forrása.

Az érett keresztény élet, a felnőtt fiúvá válás útja pontosan arról szól, hogy megtanuljuk felismerni ezt a kétféle hangot, és megtanulunk átállni a test gondolatáról a Szellem gondolatára. Mert amíg nem ismerjük fel ezt a különbséget, addig csak sodródunk az érzelmeinkkel és a régi beidegződéseinkkel.

De hogyan működik ez a gyakorlatban? Hogyan lesz egy ártatlannak tűnő gondolatból bűnös cselekedet? És hogyan tudjuk ezt megállítani?

I. FEJEZET

Tehát kétféle gondolkodásmód létezik: a testi és a szellemi. De felmerül a kérdés: hogyan működik ez a gyakorlatban? Hogyan válik egy egyszerű, átsuhanó gondolat a fejünkben konkrét cselekedetté?

Sokan ott követik el a hibát, hogy már akkor bűnösnek érzik magukat, amikor egy rossz gondolat megjelenik. Pedig a gondolatban önmagában még nincs ott a "rossz" vagy a "jó" minősítése, ezek csak lehetőségek. A Biblia nagyon precízen leírja nekünk azt a folyamatot, azt a "metodikát", ahogyan a gondolatból tett lesz.

Ehhez Jakab apostol levelét hívjuk segítségül. Olvassuk el a Jakab 1:14-15-öt:

„Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.”

Nézzük meg lépésről lépésre, mit tanít itt az Ige, mert ez az alapja a mindennapi működésünknek.

Először is azt mondja: „mindenki kísértetik”. Ez az első fázis. Ez a gondolat szintje. Fontos tudnunk: a kísértés önmagában még nem bűn. Az, hogy átfut az agyadon egy rossz lehetőség, egy inger, az nem azt jelenti, hogy elbuktál.

Tehát: meglátsz pl egy meztelen képet egy nőről az interneten. Két választásod van, tovább görgetsz és nem foglalkozol vele tovább és ennyi a sztori! De világiként nincs választásod! Az analitikus elme elkezdi elemezni a látott képet…

De mi történik ezután a gondolattal? Az Ige azt mondja: „amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága”. Honnan jön ez a kívánság? Ahol el van raktározva minden emlékeid és tapasztalataid lenyomata, a szívedben. Amikor egy kísértő gondolat megérkezik, a szívünk talál hozzá egy emléket, egy érzést, egy vágyat.

Hadd szemléltessem a szív működését: Hogy értsük, hogyan válik egy cselekedet kitörölhetetlen emlékké a szívben, gondoljatok az autóvezetés tanulására.

Emlékeztek az első órára amikor vezetni tanultál? Beültél az autóba. A kezed szorította a kormányt, izzadt a tenyered. Az elméd ezerrel pörgött. Azt mondtad magadban: "Most benyomom a kuplungot... most megkeresem az egyest... most lassan felengedem..." Minden egyes mozdulat tudatos döntés volt. Fárasztó volt. Az agyaddal irányítottad a kezedet.

De mi a helyzet ma, évekkel később? Beülsz, és elvezetsz a munkahelyedre úgy, hogy közben beszélgetsz, és észre sem veszed, hogyan váltottál sebességet. Miért? Mert a tudás lecsúszott a fejedből a szívedbe. Bevésődött. Az "automatika" átvette az irányítást.

De van itt egy még mélyebb réteg is, és ez a legfontosabb! A szívünk nemcsak a mozdulatokat rögzíti, hanem mindent, amit az 5 érzékszerveddel abban a pillanatban tapasztaltál. A szív egy tökéletes, 5 dimenziós rögzítő eszköz.

Gondoljatok bele: hányszor történt már meg veletek, hogy valahol megéreztetek egy ismerős illatot? Csak egy illat volt. De a szíved abban a pillanatban levetített egy egész filmet. Eszembe jutott a nagymamád konyhája, vagy egy régi szerelem, és hirtelen ugyanazt az érzést érezted, mint tíz évvel ezelőtt.

Vagy meglátsz a tömegben egy bizonyos színű hajat, egy ismerős frizurát.

És a szíved azonnal "behívja" a hozzá tartozó történetet, a fájdalmat vagy az örömöt. Nem akartál rá gondolni, de a kép, a hang, az illat előhívta a rögzített fájlt.

Na, pontosan így működik a bűn is! Amikor elkövettél egy bűnt, a szíved nemcsak a tettet rögzítette, hanem az élvezetet, az izgalmat, az illatot, a hangulatot is. És most, amikor jön a kísértés, a szíved nemcsak egy logikai érvet dob fel, hanem ezt a komplex, érzéki csomagot. Ugyan azok a biokémiai folyamatok indulnak a testedben ami az első eseménynél. Érzed a feszültséget, az izgalmat, vagy dühöt stb… Ezért olyan nehéz ellenállni. Mert a robotpilóta nemcsak cselekedni akar, hanem újra érezni akarja azt, ami a "szalagra" van rögzítve.

(A szív erkölcsi értelemben nem rossz vagy jó, mindig a szív tartalma teszi azzá ami Isten számára kedves vagy gyűlöletes, és ez mind attól függ hogy milyen impulzusok értek az életben. Tehát erkölcsi értelemben egy világi ember szíve, lehet jobb mint egy újjászületett hívőé.)

Visszatérve Jakabhoz: Tehát a gondolat megszületése után vagyunk. Itt érkezünk el a legkritikusabb ponthoz. Az Ige azt mondja: „Azután a kívánság megfoganván bűnt szül”. A "megfoganván" kifejezés a biológiai fogantatásra utal. Ahhoz, hogy élet szülessen, két dolog találkozása kell. Itt is erről van szó. Mi találkozik mivel? A szívből feljövő vágy találkozik a gondolattal, és ekkor történik meg a fogantatás.

Amikor ez megtörténik, a megtermékenyült mag beesik a „szíved-szántóföldjébe” és elindul a növekedés folyamata, amiről az Ige azt mondja: „bűnt szül”. Na ezért van az hogy ugyan az az élethelyzetben, ugyan úgy reagálunk újra és újra, mert a phronéma-irányultság nem tud magától megváltozni!

Tehát itt válik el élesen, hogy melyik gondolkodás szerint élünk. Mert a gondolatból cselekedet születik. Nem az a baj, hogy van egy gondolatod. A baj ott kezdődik, ha a gondolatod találkozik a vággyal, és cselekedetté formálódik.

Jakab tehát feltárja előttünk a metodikát:

1.   Jön a gondolat (kísértés).

2.   A szív reagál rá egy emlékkel-vággyal.

3.   Ez visszaesik a szívbe

4.   És megszületik a tett.

II. FEJEZET

Felmerül egy nagyon jogos kérdés: miért van az, hogy a szívünk – a tudatalattink – még mindig a régmúlt emlékeit, tapasztalatait idézi fel? Miért van az, hogy tudat alatti szinten nem a jót, hanem a rosszat akarjuk?

A válasz a múltunkban rejlik. Egész életünket, a megtérésünk előtti időszakot egy nagyon sajátos szellemi közegben éltük le. Nem légüres térben voltunk, hanem a „világ” szellemi befolyása alatt.

Pál apostol az Efézusi levélben nagyon szépen, de kíméletlenül fogalmaz erről az állapotról. Efézus 2:1-3:

„Titeket is, akik halottak voltatok Isten elleni vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben régebben éltetek ennek a világnak a korszakát, a légkör felett uralkodó hatalom fejedelmét, azt a szellemet követve, amely most az engedetlenség fiaiban működik; akik között egykor mi is ott forgolódtunk mindannyian, testünk vágyai közepette, megtéve, amit a test és a gondolatok diktáltak, és természet szerint a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többiek.”

Ez az Ige egy diagnózis a múltunkról. Pál azt mondja, hogy régebben, mielőtt újjászülettünk volna, „ennek a világnak a szellemi környezetében” éltünk. És nem csak éltünk benne, hanem e világ szelleme szerint is gondolkodtunk.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt jelenti, hogy volt egy teljesen automatikus működésünk. A szöveg azt mondja: „megtéve, amit a test és a gondolatok diktáltak”.

Figyeljük meg, milyen pontosan fogalmaz az Ige! Azt mondja, hogy megtettük, amit a test és a gondolatok diktáltak.

Azt tudjuk mi a test, de mi a „gondolatok” és a „diktálnak”?

·        Az első a Gondolatok (görögül: dianoia). Tudjátok, mi ez? Ez a lelkünk logikus, tervező része, az analitikus elme.

·        A másik a diktáltak (görögül: thelémata). Jelentése: Akaratok, kívánságok, parancsok.(Többes számban van!) A theléma egy aktív, parancsoló erejű akarat. Ez az, ami ránk rúgja az ajtót: "Kell az élvezet! Most azonnal!" Ez az a nyomás, amit érzel.

A test azt mondta: "Lopd el!" A gondolat (dianoia) pedig hozzátette: "Nyugodtan, hiszen neked ez jár, és senki nem látja."

Látjátok? A saját eszünk, a saját logikánk állt a bűn szolgálatába. A gondolataink nemhogy fékezték volna a testet, hanem még olajat is öntöttek a tűzre azzal, hogy megmagyarázták, miért "jó" az a rossz döntés.”

Ha a testünknek vagy a lelkünknek szüksége volt valamire, azt a régi beállítottságunk szerint azonnal, gondolkodás nélkül megszereztük. Ez volt a program. Ez égett be a szívünkbe évtizedeken keresztül.

Nézzünk erre három nagyon gyakorlati példát, hogy megértsük, hogyan működött ez a régi rendszer:

·        A pénztárca példája: Sétálunk az utcán, és meglátunk egy elhagyott pénztárcát. Az első lépés csak egy információ: "Ott egy tárca." A test azonnal jelez: "Nincs pénzem, szükségem van rá." De mi történt a szívben? A szív, azonnal előbányászott egy emléket. Felidézte azt a régi érzést, hogy milyen édes a könnyen szerzett pénz, milyen jó érzés ingyen birtokolni valamit. A szív hozzátapaszotta ezt az édes vágyat a látványhoz. És ekkor belépett a gondolat (a dianoia), a te logikus elméd, és elkezdte gyártani a tervet: "Nézz körbe! Nem látja senki. Nincs kamera. Ha most elteszed, senki nem tudja meg." Az akaratod pedig, látva a szív vágyát és az elme megnyugtató tervét, kiadta a parancsot: "Vedd el!"

·        A párkapcsolat példája: Vagy vegyük a szexualitás területét. Adódott egy lehetőség, egy kísértés. A test vágyott az élvezetre. De miért volt ez olyan erős? Mert a szív bekapcsolt. A tudatalattid előhozta a régi emlékeket: a bizsergést, a hódítás örömét, azt, hogy "végre valaki engem akar". A szív érzelmi töltetet adott a dolognak. A gondolataid pedig azonnal szállították a kifogást: "A házasságod úgyis romokban van. Csak egyszeri alkalom. Neked is jár egy kis boldogság." A szív vágyott, az ész megmagyarázta, az akarat pedig engedett.

·        A konfliktus példája: Valaki megsértett téged, vagy egy éles helyzetbe kerültél. A lélekben az érzelmekben azonnal feljött a sértettség és a harag. De nézzük meg, mit dobott fel a szív! A te belső raktárad nemcsak a saját emlékeidet őrzi, hanem a látott mintákat is. A szívből feltört a családi örökség: "Apám is így oldotta meg a konfliktusokat, és hogy tisztelték a kocsmában! Neki volt tekintélye!" A szív tehát egy pozitívnak tűnő érzelmi töltetet csatolt az erőszakhoz: a tekintély és az elismerés vágyát. A gondolkodásod (a dianoia) pedig azonnal ráépítette a logikát: "Ha azt akarod, hogy téged is tiszteljenek, mint apádat, akkor nem lehetsz gyenge. Ütnöd kell. Ez a férfi útja." És az akarat, engedve a szívben lévő mintának és az elme érvelésének, kiadta a parancsot a támadásra.

Ez a múltunk.

De aztán történt valami hatalmas dolog. Újjászülettünk! Isten Szelleme beköltözött a bensőnkbe. És ezzel egy teljesen új szereplő lépett be a belső világunkba. Most már nem csak a régi diktátum van jelen, hanem megjelent egy új hang, egy új gondolat: a Szellem gondolata.

És itt álljunk meg itt egy pillanatra, és vonjuk le a következtetést, mert ez sorsdöntő a megértés szempontjából! A probléma az, hogy bár a megtéréskor a szellemünk újjászületett, a testünkben, a lelkünkben és a szívünkben (a gondolkodásmódunkban és az emlékeinkben) ott maradtak ezek a régi lenyomatok.

Emlékeztek arra a különleges szóra, amit az elején tanultunk? Phronéma. Azt mondtuk, ez jelenti a beállítottságot, az irányultságot. Most, hogy láttuk ezeket a példákat, már pontosan tudjuk, hogy mi ez a phronéma a valóságban.

A gondolkodásmódunk beállítottsága (a phronéma) valójában nem más, mint a szívünk állapota, ami irányít minket.

Jegyezzétek meg jól: A viselkedésünk, a cselekedeteink, sőt még az a logika is, amivel megmagyarázzuk a döntéseinket – ezek mind csak a felszín. Ezek csak a látható gyümölcsök. A gyökér a mélyben van.

A test gondolkodásmódja, a test phronémája abból táplálkozik, ami el van raktározva a szívedben:

• A régi emlékek a bűn édességéről.

• A rögzült érzések, amiket megszoktál.

• És a családi minták, amiket láttál és eltanultál.

• de lehetnek félelmek is

Na, itt értjük meg igazán mélységében azt, amit az Úr Jézus mondott! Ő pontosan erre a törvényszerűségre mutatott rá, amikor azt mondta: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások...”

Látjátok? Jézus nem a kezet vagy a szemet okolta, hanem a forrást jelölte meg. Azt mondta: a szívből származnak! A szívben lévő magokból lesznek a látható cselekedetek. Ha a mag ott van a szívben – a sértettség magja, a paráznaság magja, a kapzsiság magja –, akkor az előbb-utóbb szárba szökken, és cselekedetté válik.

Ezért mondja a Biblia, hogy a test gondolata halál. Miért? Mert a régi, romlott szív-raktárkészletből dolgozik! Amíg a szívünk ezekkel a régi magokkal és mintákkal van tele, addig a gondolkodásunk és az akaratunk kénytelen ezt a régi utat járni.

De a jó hír az, hogy Isten nem a felszínt akarja kozmetikázni. Ő nem a viselkedésedet akarja megváltoztatni kívülről, hanem a szívedet akarja kicserélni belülről. És amikor újjászülettünk, ez a folyamat elkezdődött...

És itt, ennél a pontnál kezdődik az igazi keresztény élet drámája és szépsége. Mert most már van választásunk. De ez a választás nem megy harc nélkül.

Most ezt a belső konfliktust, ezt a "nagy dilemmát" fogjuk megnézni, ami akkor történik, amikor a régi beidegződés találkozik az új természettel.

III. FEJEZET:

Tehát láttuk, hogyan működtünk régen: jött a vágy a szívből, az ész megmagyarázta, és mi automatikusan cselekedtünk. De az újjászületésben egy hatalmas változás állt be. Isten Szelleme beköltözött a te szellemedbe, és ezzel létrejött benned egy új, tökéletes Belső Ember.

És itt jön a képbe a nagy dilemma. Mert attól, hogy a szellemed újjászületett, és a kő (azaz érzéketlen) szívedet Isten kicserélte egy hús (azaz érzékelni képes) szívre az emlékeid, tapasztalataid ugyan azok maradtak mint voltak, ez miatt sajnos a gondolatokra adott reakcióid sem változtak, így a régi ösztönök szerint mész tovább egy kis nehezítéssel.

Nézzük meg újra a pénztárcás példát, de most már úgy, hogy egy hívő, újjászületett emberről beszélünk.

Sétálsz az utcán, és meglátod ugyanazt az elhagyott pénztárcát. Mi történik az első tizedmásodpercben? A régi rendszer ugyanúgy bekapcsol, mint régen! A test jelzi a hiányt. A szív feldobja a régi emléket: "Kell a pénz!" A dianoia (az elméd) elkezdi gyártani a tervet: "Senki nem látja..."

De – és ez a hatalmas különbség – ebben a pillanatban megszólal valami más is! Bejön a Szellem gondolata. Ez a gondolat már egy magasabb szinten, Isten beszéde alapján működik. A belső embered, aki kapcsolatban van a Szent Szellemmel, azt üzeni: "Állj meg! Ez nem a tiéd. Isten azt mondja: ne lopj. Isten a te Atyád, Ő majd betölti az anyagi szükségeidet tisztességes úton. Ne tedd!"

És ott állsz a két tűz között. A régi természeted (a szív emlékei) azt kiabálják: "Vedd el!" Az új természeted (a Szellem) azt mondja: "Add vissza!"

Melyik győz? Ez a két gondolatvilág nem csak úgy megfér egymás mellett, hanem konkrétan vitatkozik és érvel egymással a fejedben. Pál apostol a Római levélben egy zseniális képet használ erre a belső mechanizmusra.

Róma 2:15:

„Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.”

Figyeljétek meg a kifejezéseket! Olyan ez, mint egy belső bírósági tárgyalás. Azt mondja az Ige: a gondolatok „egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik”.

Hogyan néz ki ez a tárgyalás a fejedben a pénztárca felett állva?

·        A régi Dianoia: Ez a testi gondolat. Mentegetni próbálja a bűnt. "Nem is olyan nagy dolog ez... más is ezt tenné... Talált pénz, nem lopott... Úgysem tudja meg senki... Tényleg nagyon kell a rezsire." Próbálja elaltatni az éberségedet.

·        A Lelkiismeret: De a lelkiismeret, ami most már össze van kapcsolva a Szent Szellemmel, nem hagy nyugodni. "Ez bűn! Ezzel megszomorítod Istent. Te már nem vagy ilyen. Te a világosság fia vagy. Ne nyúlj hozzá!"

Ezt a belső harcot, ezt a feszültséget fogja vívni minden újjászületett keresztény. És nagyon fontos, hogy ezt megértsétek: ez a harc nem azt jelenti, hogy rossz keresztény vagy! Sőt!

Ez a harc a bizonyítéka annak, hogy élő keresztény vagy. A világi emberben nincs ilyen szintű konfliktus. Neki a szíve és az elméje egyetért a bűnnel, ő simán elteszi a pénzt, és még örül is neki.

(Persze itt azért megjegyzem hogy NEM MINDEN emberről beszélek, mert vannak világiak, akikben a szülei vagy az élet, erkölcsi gátakat épített és ezért sokszor erkölcsösebbek mint mi, de most azért nem foglalkozunk ezzel mert webben az éles kontraszttal fogod megérteni a tanítást)

Tehát nálad azért van konfliktus, azért van "zaj" a rendszerben, mert bekerült a képbe az Isten Szelleme, aki nem ért egyet a régi szív-programmal.

Ez a folyamat jellemzi a szellemi "gyermekkort". Amíg gyermekek vagyunk a hitben, addig ezek a belső viták hangosak. A szívünk még tele van a régi "magokkal", a Szellemünk pedig próbálja ezeket felülírni. De miért engedi ezt Isten? Azért, mert ezek a belső harcok által erősödik meg az újjászületett belső ember. Mert ezek a konfliktusok mindig döntés elé vezetnek. Itt változik a jellemed és egyre jobban látszik benned a Krisztus!

Nem maradhatsz semleges. A tárgyalásnak vége lesz, és az ítéletet az „akaratod” fogja kimondani. A pénztárca ott van előtted. A két hang vitatkozik. A döntés az akaratod kezében van. És attól függően, hogy hogyan döntesz, kétféle kimenetele lehet a dolognak, aminek nagyon komoly hatása lesz a lelkiállapotodra.

IV. FEJEZET

A fejünkben zajlik a vita. A régi természetünk, a test kiabál, hogy „szerezd meg, elégítsd ki a vágyat, üss vissza, vedd el!”. Ugyanakkor az újjászületett szellem, csendesen, de határozottan érvel az Ige mellett: „ne tedd, ez bűn, ez nem a te utad, nem illik hozzád”.

Ez a feszültség, ez a huzavona elkerülhetetlen. De a vita nem tarthat örökké. Eljön a pillanat, amikor a bírói kalapácsnak le kell sújtania. Dönteni kell. És itt válik el minden.

A döntést az akarat hozza meg. Isten úgy teremtett minket, hogy szabad akaratunk van, akár jól, akár rosszul dönteni. Még újjászületett keresztényként is mi döntjük el, hogy a bennünk lakó két "tanácsadó" közül melyikre hallgatunk.

Nézzük meg nagyon alaposan, mi a két lehetséges kimenetel, és mit élünk át ilyenkor.

Térjünk vissza a pénztárcás példához, vagy bármilyen kísértéshez, amivel küzdesz. Ott a lehetőség. A vágyad azt mondja: "Kell!" A szellemed figyelmeztet. De te, az akaratoddal, abban a pillanatban a régi, hangosabb vágyat választod. Engedsz a nyomásnak. Mi történik ilyenkor?

Először is megtörténik a cselekedet. Elteszed a pénzt. Vagy kimondod a bántó szót. Vagy rákattintasz a tiltott oldalra az interneten. Abban a másodpercben talán érzel egy kis megkönnyebbülést vagy élvezetet, amit a test kívánt. De ez csak egy pillanatig tart.

Mert mi történik rögtön utána? Azonnal érzel egy változást a szellemedben, mert elveszíted az Istennel való közösség örömét. Beáll egy szégyen mint Ádámnál, egy nehézség a bensődben. Eltűnik a békesség, és helyére lép a lelkiismeret furdalás.

Ilyenkor a lelkiismeret – amit nem hallgattattál el, csak figyelmen kívül hagytál – elkezd "üvölteni": "Hogy tehettem ezt meg? Már megint? Hiszen én keresztény vagyok!" – mondod magadnak. Ez a belső kétségbe esés állapota: az üresség, a szomorúság, a távolságérzet Istentől.

De figyeljetek, ez nagyon fontos: ez a rossz érzés valójában kegyelem! Miért? Mert jelzi, hogy a rendszer működik! Egy világi ember, akinek nincs újjászületett szelleme, vígan elkölti a talált pénzt, és még büszke is rá, hogy milyen szerencsés volt. Neki nem fáj. Neked fáj. Miért? Mert a benned lévő Szent Szellem megszomorodott, és ezt érzed a lelkedben is. Ez a fájdalom arra való, hogy megbánásra és megtérésre vezessen.

Itt nem szabad megállni! Ha a test győzött, és elbuktál, a megoldás nem az önostorozás, hanem az őszinte bűnbánat. Oda kell menni Isten elé, és azt mondani: "Uram, a testem vágyára hallgattam, vétkeztem. Kérlek, bocsáss meg." És Isten megbocsát, a vér megtisztít, és felállhatsz. Ez a "gyermekkor" tanulási folyamata: elesünk, de felkelünk.

De nézzük a másik oldalt, mert ez a célunk! Ott a pénztárca. A test kívánja. De te összeszeded magad, emlékezteted magad arra, hogy ki vagy Krisztusban, és az akaratoddal azt mondod: NEM. "Nem teszem el. Nem nézem meg. Nem szólok vissza." Úgy döntesz, hogy a Szellem hangjára hallgatsz. Otthagyod a tárcát, vagy megkeresed a tulajdonost.

Mi történik ilyenkor? Először talán nehéz. A tested "hisztizik", mert nem kapta meg, amit akart. Az analitikus elme ilyenkor logikázik, megpróbál meggyőzni hogy rossz döntést hoztál. Fáj egy kicsit lemondani a pénzről, vagy lenyelni a büszkeségünket és nem visszaszólni. Ez az a pont, amit a Jézus "kereszthordozásnak" hív. Nemet mondani az egónknak, a vágyainknak.

De mi történik közvetlenül a döntés után? Nézzük az alapigét: „a Szellem gondolata pedig élet és békesség.” Abban a pillanatban, ahogy meghoztad a helyes döntést, valami csodálatos dolog árad szét benned. Felszabadul egy természetfeletti békesség. Ez nem az a nyugalom, amit akkor érzel, ha alszol. Ez egy aktív, isteni békesség, ami azt üzeni: "Jól döntöttél. Helyén vagy. Isten veled van."

És megjelenik az öröm. Nem a testi élvezet öröme, hanem a tiszta lelkiismeret öröme. Úgy érzed, mintha mázsás súlyok esnének le rólad. Büszke lehetsz magadra az Úrban, hogy "Igen! Sikerült! Nem a régi énem győzött!"

Van itt még valami, amit muszáj megértenünk. Minden egyes ilyen döntés – amikor a Szellem mellett döntesz a test ellenében – olyan, mint egy edzés a konditeremben. Amikor súlyt emelsz, az izmaid először elfáradnak, de utána erősebben épülnek újjá.

Ugyanígy, amikor a belső konfliktusban a Szellemet választod, a Belső Embered megerősödik. Minél többször hozod meg ezt a jó döntést, annál erősebb lesz a szellemi "izomzatod". Az első alkalommal talán vért izzadsz, hogy ne lopd el a pénzt. A tizedik alkalommal már könnyebb lesz. A századik alkalommal pedig már  természetes lesz, hogy a Szellem szerint döntesz.

Miért? Mert a sorozatos győzelmek által átformálódik a gondolkodásod. A "gyermekségből" elkezdesz átlépni a "fiúságba". A lelked megtanulja, hogy a békesség többet ér, mint a pillanatnyi haszon.

De hogyan jutunk el oda, hogy ez a harc ne legyen mindig ilyen kimerítő? Hogyan válhatunk olyan emberekké, akiknél már dominánsan a Szellem vezet?

V. FEJEZET

A keresztény élet egy harcmező. A test és a Szellem vitatkozik, az akaratunk pedig dönt. De felmerül a kérdés: mindig így marad ez? Egész életünkben ott kell állnunk a ringben, és minden egyes nap vért izzadva kell küzdenünk a saját gondolatainkkal?

Hála Istennek, a válasz: nem. Van egy út, ami a folyamatos küzdelemből elvezet a stabil győzelemhez. Ez az út a szellemi felnőtté válás útja.

A Bibliában a "fiúság" nem csak azt jelenti, hogy Isten gyermekei vagyunk (hiszen minden újjászületett hívő az), hanem egy érettségi szintet jelöl. Azt az állapotot, amikor már nem a hisztis, követelőző test irányít minket, hanem Isten Szelleme.

Hogyan érjük el ezt? Pál apostol a Római levélben adja meg a kulcsot, pár verssel később az alapigénk után. A Róma 8:13-ban ezt olvassuk:

„Mert ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a Szellemmel a test cselekedeteit megöldöklitek, éltek.”

Ez egy nagyon erős kifejezés: „megöldöklitek”. Nem azt mondja, hogy "szépen megkéritek a testet, hogy maradjon csendben". Nem azt mondja, hogy "alkut köttök vele". Azt mondja: meg kell ölni a test cselekedeteit.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Természetesen nem fizikai önkínzásról van szó. Ez azt jelenti, hogy teljesen elvesszük az erőt a régi vágyaktól. Semmissé tesszük őket. Elnémítjuk a régi természet követelőzését.

Hogyan lehet ezt megtenni? Az Ige pontosan fogalmaz: „a Szellemmel”. Nem akaraterőből! Sokan itt buknak el. Megpróbálják összeszorított foggal, saját erőből legyőzni a bűnt. "Nem fogom megtenni, nem fogom megtenni..." – hajtogatják, de előbb-utóbb elfáradnak és elbuknak. A testet nem lehet testtel legyőzni. A testet csak a Szellem erejével lehet megöldökölni.

Ez a folyamat a következőképpen néz ki a felnőtté válás útján:

1. A felelősségvállalás szintje A gyermekekre jellemző, hogy mindig másra mutogatnak. "Azért ütöttem meg, mert ő kezdte." "Azért loptam el, mert nehéz gyerekkorom volt." "A sátán kísértett meg." Ez a csecsemő keresztény hozzáállása: a kimagyarázás, a logikai elme védekezése. A felnőtt fiú azonban felelősséget vállal. Azt mondja: "Igen, éreztem a haragot. Éreztem a kísértést. De én vagyok a felelős a tetteimért, és Krisztusban van erőm nemet mondani." A fiúvá válás ott kezdődik, amikor abbahagyjuk a kifogások gyártását, és elkezdjük használni a Szellem erejét.

2. A szív értelmének megújítása Ahhoz, hogy a "megöldöklés" sikeres legyen, át kell programoznunk a központot. Emlékeztek? A szív (a tudatalatti) dobta fel a rossz vágyakat a régi emlékek alapján. Mit mond Pál az Efezus levélben?

Efézus 4:22 - 4:24

hogy vetkőzzétek le az előző életmódhoz igazodó régi ént, aki megromlott a csábító kívánságok miatt,  újuljatok meg szívetek értelmének szelleme által,  és öltözzétek fel az új ént, aki Istennek megfelelően igaz állapotban és valóságos szentségben teremtetett.  

Tehát, Pál utasítása szerint, a célunk az, hogy a szív értelme, a szív felfogóképessége megváltozzon. Azt kell elérnünk, hogy amikor meglátjuk a pénztárcát, a szívünk ne a lopás vágyát dobja fel automatikusan, hanem Isten Igéjét.

Hogyan történik ez? Úgy, hogy folyamatosan tápláljuk a szívünket Isten beszédével. Ha sokat olvasod az Igét, ha sokat hallgatsz tanításokat, ha sokat imádkozol nyelveken, és rendszeresen a belső szobádban, Isten Beszédén elmélkedsz, (és ez nagyon fontos hogy elmélkedj rajta!!!) akkor a szív tartalma lecserélődik. A régi, világi tapasztalatok, emlékek helyére bekerülnek az Isten beszédei. Az emlékek nem tűnnek el, az élet-tapasztalataid megmaradnak de elveszítik a ható erejüket, már nem ezek fogják meghatározni a döntéseidet  ezáltal a cselekedeteidet. A böjt pedig megtanítja a testet hogy ki az úr a házba. Hidd el, amíg nem kezdesz rendszeresen böjtölni, megfeszíteni a testet, indulataival együtt, addig a test irányít még akkor is ha látszólag erkölcsös életet élsz. Ne csapd be magadat! A test nem akar böjtölni. Ha engedsz neki, igazából te is meglátod ki irányít! Vagy a test a főnök vagy a szellem. Az egyik a halál felé visz a másik az élet felé!

Filippi 3:7 - 3:8

De azokat, amelyek hasznomra voltak, a Krisztus miatt kárnak ítélem!  Sőt mi több, mindent kárnak ítélek az én Uram, Krisztus Jézus ismeretének felülmúlhatatlanságáért, aki miatt mindent kárba veszni hagytam és szemétnek tartok, hogy Krisztust megkapjam,..

Eljön az idő, amikor a régi emlékeket, tapasztalatokat kárnak és szemétnek fogjuk tartani és azt gondoljuk hogy „bárcsak meg sem történtek volna)

3. A dominancia megfordulása Kezdetben a test hangja üvölt, a Szellemé suttog. De ahogy haladsz előre a fiúságban, és minden egyes alkalommal a Szellemre hallgatsz, az arány megfordul. A belső embered, a szellemed egyre hatalmasabb lesz. A tested hangja pedig egyre halkabb.

Már nem lesz élethalálharc minden döntés. Már nem fogsz remegni a kísértés alatt. Miért? Mert "megöldökölted" a vágyat. A vágy már nem tud "megfoganni", mert az akaratod már reflexszerűen a Szellemmel ért egyet.

Itt látszik meg igazán a Krisztusban való érett férfiúság. Amikor már nem a törvény betűje kényszerít ("nem szabad lopni"), hanem a bensődből fakadó új természeted egyszerűen nem akar lopni. Már nem azért nem paráználkodsz, mert félsz a büntetéstől, hanem azért, mert a Szellem gondolata (a tisztaság és a hűség) annyira betölti a szívedet, hogy a parázna gondolat undorítóvá válik számodra.

Ez a szabadság állapota. Ez az, amire Isten hív minket. Nem arra, hogy egész életünkben küszködjünk a bűnnel, hanem arra, hogy uralkodjunk felette a Szellem által.

De ne feledjük: ez egy folyamat. Senki nem válik egyik napról a másikra felnőtté. De a kérdés ma az: elindultál-e ezen az úton? Akarod-e a fiúságot, vagy megelégszel a gyermekséggel?

VI. FEJEZET

Elérkeztünk a tanításunk végéhez. Láttuk a diagnózist, megértettük a harc működését, és felismertük, hogy a célunk a szellemi felnőttkor elérése. De van még egy utolsó, mindent lezáró szellemi törvényszerűség, amit meg kell értenünk ahhoz, hogy motiváltak maradjunk ebben a küzdelemben.

Sokan azt hiszik, hogy egy-egy rossz gondolat vagy egy apró engedetlenség "belefér", elszáll, nincs nyoma. De a Biblia mást mond. Minden egyes döntésünk – amikor az akaratunk igent mond egy gondolatra – valójában egy mag elvetése.

Pál apostol a Galata levélben foglalja össze legtökéletesebben mindazt, amiről ma beszéltünk. Olvassuk el a Galata 6:8-at:

„Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet.”

Ez az Ige a kulcs a hosszú távú győzelemhez. Mit jelent „vetni a testnek”? Azt jelenti, hogy amikor jön a kísértés – például a pénztárca esete, vagy a harag –, és te a tested vágyát elégíted ki, akkor te abban a pillanatban vetettél egy magot. És mit mond az Ige? Ha a testnek vetsz, a testből fogsz aratni veszedelmet (vagy más fordítás szerint romlást).

Ez nem feltétlenül azonnali büntetést jelent. A romlás egy folyamat. Ha mindig engedsz a testnek, a jellemed elkezd romlani. A lelkiismereted eltompul. A szíved keményebbé válik. A belső embered elgyengül. Ez a "romlás", amit learatunk.

De nézzük a másik oldalt: „aki pedig vet a Szellemnek”. Mikor vetsz a Szellemnek? Akkor, amikor ott állsz a harcban, a tested üvölt, de te összeszorítod a fogad, és azt mondod: "NEM! Isten Igéje mást mond." És a Szellem gondolata szerint cselekszel. Lehet, hogy abban a pillanatban nehéz. De tudd meg: éppen most vetettél el egy magot az örökkévalóságba!

És mit fogsz aratni? „A Szellemből arat örök életet.” Ez az az élet és békesség, amiről a Róma 8-ban beszéltünk. Minden egyes szellemi döntésed egy befektetés a jövődbe. Minden egyes alkalommal, amikor legyőzöd a testet, egy kicsit erősebb, érettebb, tisztább férfi vagy nő leszel Krisztusban.

Ne csüggedjetek el, ha érzitek a belső harcot! Pál azt mondja:

2 Korinthus 4:16 - 4:18

Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról - napra újul.  Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk;  Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.  

A mai nap legfontosabb üzenete ez: Az, hogy a fejedben kétféle gondolkodás vitázik, nem azt jelenti, hogy rossz keresztény vagy. Ez azt jelenti, hogy a küzdelem valóságos. A régi természeted (a test) és az új természeted (a Szellem) harcol a lelkedért, a döntésedért, de egyszer fel kell hogy nőj! Nem maradhatsz állandó csecsemő, akit még a teste irányít.

Ma szándékosan nem beszéltem démonokról és a sátánról, szeretném ha tisztában lennénk a saját felelősségünkkel és nem mindig hárítanánk. Majd –ha Isten úgy vezet- őket is elő fogom venni….

A döntés a te kezedben van. Te vagy a mérleg nyelve. A szíved feldobja a régi vágyat. A szellemed feldobja Isten Igéjét. Te pedig az akaratoddal döntesz.

Azt kívánom nektek, hogy ettől a naptól kezdve, valahányszor jön egy kísértés, ne csak egy bosszantó gondolatot lássatok benne, hanem egy lehetőséget a vetésre! Lásd meg magad előtt: "Ha most ennek engedek, romlást vetek. Ha most a Szellemnek engedelmeskedem, életet vetek."

Legyen a célunk az, hogy kilépjünk a csecsemőkorból, ahol még a vágyaink rángatnak minket. Váljunk érett fiakká, akik felelősséget vállalnak, akik megújítják a gondolkodásukat Isten Igéjével, és akik a Szellem erejével uralkodnak a testük felett.

Mert a test gondolata halál, de a Szellem gondolata élet és békesség. Válasszátok az életet! Ámen.

AZ EGYSÉG EREJE

BEVEZETÉS:

Ma egy új, alapvető fontosságú tanításba kezdünk bele, aminek a címe: "Az Egység ereje". Sokan, amikor meghallják ezt a szót a gyülekezetben, azonnal valami langyos, érzelgős dologra gondolnak: „szeressük egymást, fogjuk meg egymás kezét, ne veszekedjünk”. De az egység a Bibliában nem egy érzelmi állapot, és nem is egy szociális klub szabályzata.

Az egység egy szellemi törvényszerűség. Egy olyan erő, amit Isten beleteremtett a világmindenség működésébe. Olyan ez, mint a gravitáció vagy az elektromosság. Ha létezik egység, akkor felszabadul egy erő. Ha nincs egység, az erő elillan.

De kezdjük az alapoknál. Ahhoz, hogy megértsük az Isten szerinti egységet, először meg kell néznünk egy megdöbbentő ószövetségi példát, ahol az egység ereje – negatív előjellel – de brutális erővel mutatkozott meg.

1Mózes 11:1-6

"Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. [...] És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet... Az Úr pedig leszálla... És monda az Úr: Íme e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban."

Figyeljük meg a történet szereplőit. Ezek az emberek nem Isten dicsőségére gyűltek össze. Sőt! A motivációjuk tisztán az Ego volt:

• "Szerezzünk magunknak nevet" – Ez a büszkeség.

A bukott ember már eltávolodott Istentől, a megromlott kő-szív,  a számító, logikus emberi elme és a test kívánsága vezette őt. Mégis, ez a közösség felfedezett egy titkot. Rájöttek, hogy ha félreteszik az egyéni vitáikat, és egyetlen cél érdekében összehangolják az akaratukat, akkor képesek valami természetfelettit alkotni.

Ez a tanításunk kulcsa. Isten leszáll, ránéz a toronyra. Nem a torony magassága zavarja – Istennek nem kihívás egy téglaépítmény. Ami miatt beavatkozik, az a működési mechanizmus, amit az emberek beindítottak.

Olvassuk újra a 6. verset, mert ez a Biblia egyik legmegdöbbentőbb mondata:

" Íme e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban."

Mit jelent ez? Isten elismeri, hogy az egység ereje abszolút. Azt mondja: ha ezek az emberek, akiknek a szíve romlott, a céljaik önzők, képesek így egységbe forrni, akkor nincs az a fizikai vagy szellemi akadály, ami megállítaná őket. Még Isten is úgy fogalmaz: semmi sem gátolja őket. Ezért Neki kellett drasztikusan beavatkoznia, és összezavarni a nyelvet (a kommunikációt), hogy megtörje ezt az erőt.

Ebből vonjuk le a szellemi alapelvet:

Mi jellemző  az egységre amit senki nem tud megállítani? A közös nyelv és a közös cél!

A baj nem az erővel volt, hanem a céllal. Gondoljunk bele: Ha a sátán királysága, a világi cégek, vagy akár bűnszervezetek képesek használni az egység erejét, és ezzel hatalmas dolgokat visznek véghez, akkor miért van az, hogy az Egyház – akiknél ott van az Igazság és a Szent Szellem – sokszor fele annyira sem hatékony?

Mert ők (a szervezetek) értik a törvényt: Az egyetértés erőt generál.

Ha a romlott, pszichikai szinten működő, Istentől elszakadt emberi egységre azt mondja az Úr, hogy "semmi sem gátolja őket", akkor tegyük fel a kérdést:

Mennyivel hatalmasabb erőt szabadít fel az, ha újjászületett emberek, akikben Isten Szelleme  lakik, kerülnek ugyanilyen szoros, egycélú egységbe?

Ha a bábeli egység az eget akarta érni, akkor a Krisztusban hívők egysége le tudja hozni a Mennyet a földre! A sátán pontosan ezt tudja. Nem a teológiai tudásunktól fél, nem a szép énekeinktől. Attól fél, hogy felismerjük hogy, ha egy akaraton vagyunk, akkor az Isten ereje akadálytalanul árad ki rajtunk keresztül. Ezért az ő elsődleges stratégiája mindig ugyanaz: Szétverni az egységet. Mert ha nincs egység, a munka leáll, és az Egyház ártalmatlanná válik.

Mielőtt tovább mennénk a szellemi mélységekbe, nézzünk szét a teremtett világban! Isten a természetbe rejtette el a szellemi igazságok fizikai lenyomatait. A biológia kíméletlen őszinteséggel mutatja meg a különbséget az "Ego" és az "Egység" között.

1. Kezdjük a vizsgálatot a magányos ragadozókkal! Nézzük meg például a tigris vagy a pók életét. Ők a tökéletes „individuális” lények.

• Az Érdekük: Kizárólag a „MA”. Ha ma vadászik, ma eszik. Ha holnap beteg lesz, elpusztul.

• A Módszerük: Mindent egyedül csinálnak. Egyedül építi a hálót, egyedül cserkészi be a vadat. Nem osztja meg a zsákmányt.

• Az Eredmény: Nincs építkezés. Egy tigris után nem marad semmi, csak csontok. A magányos életmód határa a saját fizikai ereje. Nincs generációkon átívelő alkotás.

2. Ezzel éles ellentétben állnak a „szuperorganizmusok”, mint a hangyák és a méhek. Ők biológiailag bizonyítják, hogy az egységben mekkora erő rejlik.

• Az Érdekük: A „JÖVŐ”. Gondoljatok bele: a méhek nyáron olyan mézet gyűjtenek, amit ők maguk sosem fognak megenni! Télen elpusztulnak, de a munkájuk táplálja a következő generációt.

• A Módszerük: Teljes önfeláldozás. Ha kell, a testükből építenek élő hidat, hogy a társaik átkeljenek rajta. Náluk nincs „enyém”, csak „közös”. (ahogy Krisztus tette)

• Az Eredmény: Városokat építenek! Hatalmas rendszereket hoznak létre, amelyek messze meghaladják egy egyén képességeit. Így a közösség túléli a telet és uralkodik a környezetén.

3. De menjünk még közelebb, és nézzük meg a saját testünket, a sejtek szintjén! Itt dől el a legbrutálisabban, hogy az önérdek életet vagy halált jelent-e.

Először nézzük meg, mit tesz egy Egészséges Sejt:

• Minden sejtnek van egy funkciója, amivel a Testet szolgálja. (ahogy Krisztus Testében, az Egyházban kellene)

• Van bennük egy biológiai kód (apoptózis), ami a programozott sejthalált jelenti.

• Ha a sejt érzi, hogy elöregedett vagy veszélyes a testre, ez a kód bekapcsol, és a sejt önként megsemmisíti magát, hogy a Test élhessen. Az eredmény: ÉLET.

Most pedig nézzük meg ezzel szemben a Rákos Sejtet:

• Mi a rák biológiai definíciója? Egy sejt, ami nem hajlandó meghalni.

• Kikapcsolja magában a halál-kódot, és azt mondja: „Én vagyok a fontos! Én akarok nagyra nőni!”

• Elszívja a táplálékot a szomszédos sejtektől. Nem szolgál, csak fogyaszt.

• És mi a vége? HALÁL. Mivel nem szolgálja a testet, csak önmagát hizlalja, végül megöli a gazdatestet – és ezzel paradox módon a saját pusztulását is okozza.

Ez a természet törvénye: az önző egység vége mindig pusztulás, az áldozatkész egységé pedig Élet.

1.   FEJEZET

Ha a természetben – a fizikai világban – ez a törvény ennyire kíméletlen és egyértelmű, akkor mennyivel inkább igaz ez ránk a szellemi világban!

Istennek van egy tökéletes mintája a számunkra.

Láttuk Bábelnél, hogy az egység erő. De Isten nem "bábeli" egységet akar, ahol mindenki egyforma "tégla", és az emberi gőg tartja össze őket. Istennek van egy saját mintája.

Jézus az elfogása előtt mondja el a történelem legfontosabb imáját. Nem a tanítványok kényelméért imádkozik, hanem az egységükért:

"Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk..." (János 17:21)

Ugye tudjuk hogy Jézus már előbb kijelentette a János 10:30-ban  „Én és az Atya egy vagyunk.”

Mi a mércénk? Az Atya és a Fiú kapcsolata. Vizsgáljuk meg ezt teológiailag:

• Az Atya és a Fiú két külön személy? Igen.

• Van külön akaratuk? Igen (Jézus mondja: "ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd").

• Mégis EGYEK. Hogyan?

Úgy, hogy Jézus a saját akaratát, a saját döntését teljesen alárendelte és összehangolta az Atyáéval. Jézus semmit nem tett magától, csak amit az Atyától látott.

Ez a titok: Az isteni egység nem azt jelenti, hogy "egyformák vagyunk", hanem azt, hogy ugyanaz a Szellem és ugyanaz az akarat vezérel minket.

Hogyan működik ez a földön, a hétköznapokban? Jézus ad egy technikai leírást:

"Ismét, mondom nektek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám."

Az eredeti görög szövegben az "egy akaraton" kifejezés a szümfóneó. Ebből származik a szimfónia szavunk. Gondoljunk egy zenekarra:

• Sokféle hangszer van (hegedű, dob, trombita) – ezek vagyunk mi, a különböző hívők.

• Ha mindenki a saját érzései, gondolatai szerint játszik, az csak zaj lesz. (kakofónia).

• De ha mindenki a Karmesterre (a Szent Szellemre) figyel, és egyszerre lépnek be, akkor megszületik az összhangzás (szimfónia).

Ez a szellemi törvény: Amikor két hívő szíve "egybehangzik", ott megnyílik az ég. Nem azért, mert "kisírták" Istennél, hanem mert beléptek abba a frekvenciába, ahol Isten akarata van. Ahol szümfóneó van, ott Isten jelenléte manifesztálódik.

Az Apostolok Cselekedetei 2:1-4

"És mikor a Pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. [...] És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel..." (Károli)

KIEMELNÉM A: „mindnyájan egyakarattal”-t

Mi történt az egység hatására?

• Mennyei beavatkozás: A természetfeletti világ fizikailag érzékelhetővé vált (zúgó szél, tűz).

• Beteljesedés: Amiért imádkoztak (az Atya ígérete), az megérkezett. Az egység volt a "leszállópálya" a Szent Szellem számára.

Az Apostolok Cselekedetei 4:24-31

Ez a rész talán még drámaibb. Itt fenyegetés érte a tanítványokat (a főpapok megiltották a prédikálást). A válasz nem pánik volt, és nem vita ("mit csináljunk?"), hanem egy tökéletes szellemi egységbe forrt ima.

"Ezek pedig mikor ezt hallották, egyakarattal kiálták az Istenhez..." (24. vers) "Amint könyörögtek, megmozdult a hely, ahol egybegyűltek; és beteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala." (31. vers)

ITT IS KIEMELNÉM AZ: „egyakarattal kiálttottak az Istenhez”

Mi történt az egység hatására?

·        Fizikai manifesztáció: "Megmozdult a hely" (földrengés). Az egységes ima olyan szellemi súlyt (dicsőséget) képviselt, amit a fizikai világ megérzett.

·        Újabb kenet: Újra beteltek Szent Szellemmel (pedig a 2. részben már beteltek!). Az egység mindig friss olajat hoz.

·        Természetfeletti bátorság (Parrhésia): A félelem eltűnt.

A Biblia mintája alapján, ahol a hívők "egyakarattal" (Ego nélkül, közös célra fókuszálva) lépnek fel:

·        Megnyílik az ég

·        A fizikai korlátok megrendülnek

·        Az ellenség fenyegetése hatástalanná válik, és Isten ereje veszi át az uralmat.

De talán a legtökéletesebben Pál apostol mutatja be ezt a szellemi mechanizmust az 1Korinthus 3:5-6-ban. Azt kérdezi:

"Ugyan kicsoda Apollósz, és ki az a Pál? Szolgák csupán... Én ültettem, Apollósz öntözte, ám a növekedést az Isten adta."

Figyeljük meg a dinamikát! Itt nincs verseny, nincs "ki a fontosabb". Ez az emberek tökéletes együtt-mozdulása az Isten tervében. Az egyik ültet, a másik öntöz. És itt látszik tisztán a titok: Isten akkor tud belépni a folyamatba – Ő akkor adja a növekedést –, amikor az ember elvégezte a rá bízott részt az egységben.

Amíg mi egymással harcolunk, addig Isten nem tud növekedést adni. A növekedés a mi egységünk és Isten erejének a közös gyümölcse.

Itt érkezünk el a mai egyházi problémák gyökeréhez.

• Bábel: Téglákból épült. A tégla emberi alkotás, mindegyik egyforma, és ha egy eltörik, kiveszed és beteszel egy másikat. Ez a Szervezet.

• Krisztus Teste: "Mert amiképpen a test egy, noha sok része van..." (1Kor 12:12). Ez Organizmus (élő szervezet).

A Testben nincs két egyforma tag. A szem nem tudja elvégezni a kéz munkáját. Az egység itt nem uniformizálást jelent!

• Az elemző, logikus elme ránéz a másik hívőre, és azt mondja: "Ő más, mint én. Másképp imádkozik, más a stílusa, idegesít." Az elme különbségeket lát és falakat épít.

• De a megújult szív felismeri: "Ő más, de ugyanaz a Vér (Jézus vére) folyik benne, és ugyanaz a Szellem élteti. Ő a testvérem."

A Bábel tornyát a szurok tartotta össze. Az Egyházat a Szeretet köteléke és a közös Szellem tartja össze.

Az egység nem az értelemben  dől el, hanem a Szívben . Sokan ott rontják el, hogy "egyetérteni" akarnak minden teológiai apróságban vagy ízlésbeli kérdésben. Ez lehetetlen, mert az elménk különböző.

Az egység egy döntés a szívben. Azt mondom: "Bár a logikám  tiltakozik a stílusod ellen, de a szellemem bizonyságot tesz arról, hogy te is Krisztusé vagy. Ezért a Szívemben hozok egy döntést: közösséget vállalok veled a közös célért."

Figyelj! Pál apostol szinte minden levelében könyörögve inti a szenteket, hogy ugyanazon az értelmen és véleményen legyenek, kerülve minden szakadást, és igyekezzenek megőrizni a Szellem egységét a békesség kötelében.

Arra szólít fel, hogy semmit se tegyünk hiú dicsőségvágyból vagy versengésből, hanem alázattal tartsuk a másikat magunknál különbnek, nem a magunk hasznát keresve, hanem a másikét is.

A keresztényi érettség próbája, hogy képesek vagyunk teljes szelídséggel és hosszútűréssel elszenvedni egymást szeretetben, és megbocsátani, ha panaszunk van valaki ellen, ahogy Krisztus is megbocsátott nekünk.

Vigyáznunk kell, hogy ne marjuk és faljuk egymást a test indulataitól hajtva, hanem öltözzük fel a könyörületes szívet, hogy a szeretet legyen a tökéletesség összetartó ereje közöttünk.

Isten mintája nem az egyformaság, hanem a Szeretetben való összefonódás. Ahol ez a szívbéli egység létrejön, ott a Máté 18:19 szerint Isten kénytelen válaszolni az imákra, mert a mennyei akarat tükröződik a földön.

De – és itt jön a következő nagy kérdés – miért olyan nehéz ezt megvalósítani? Mi akadályozza meg, hogy a hívők ebbe az állapotba eljussanak? A válasz az emberi természetünkben, a "Pszichikai Keresztényben" és az Egóban keresendő.

2.FEJEZET

Tudom most sok keresztény felhúzza a szemöldökét, mondva: „de hát mi egy akaraton vagyunk” Kérdem én: Valóban? Ha mi egy akaraton tudnánk lenni, nemcsak földrengés lenne és hatalmas erővel áradna a Szent Szellem, hanem ez a világ, leborulna Krisztus előtt!

A kérdés még mindig ugyan az: Ha Isten akarata az egység, és a mi érdekünk is, akkor miért van mégis annyi szakadás, sértődés és pártoskodás a gyülekezetekben? A válasz nem a körülményekben van, hanem az emberben. A legnagyobb akadály nem a sátán (ő csak kihasználja a helyzetet), hanem a Pszichikai Keresztény és az Ego.

A Bibliában Júdás apostol ad egy megdöbbentő diagnózist a szakadárokról:

"Ezek azok, akik szakadásokat támasztanak, érzékiek [pszichikaiak], akikben nincs Szellem." (Júdás 1:19)

Itt meg kell értenünk egy antropológiai különbséget:

·        A Pszichikai Ember akiről Pál beszél az 1 Korinthosz 2:14-ben: Őt a lelke (Psziché) irányítja. A lelkének két fő vezérlője van: az érzelmei és az elemző, logikus elme.

·        A Pneumatikus Ember (Szellemi ember) ezzel szemben: Őt a szelleme irányítja, a Szent Szellemmel közösségben, a megújult szellemi  értelem és a szív vezetése  által.

Hogyan öli meg az egységet a Pszichikai működés? Tudjuk hogy a lélek 3 részből áll össze: értelem-érzelem-akarat.

• Az „értelem feladata az elemzés, a különbségek keresése”. Ha egy hívőt a puszta elemző elméje vezet, akkor ránéz a másikra, és érvel: "miért nem emeli fel a kezét dicséret közben", "miért veszi elő a telefonját amikor a pásztor prédikál". A lélek mindig szétválaszt, mert az "ego igazára" épít.

• Az Érzelmek "Megbántott", "Nem érzem a szeretetet", "Nem köszönt". Az érzelmek hullámzanak.

Amíg egy hívő "pszichikai üzemmódban" van, képtelen a tartós egységre, mert a saját lelkének a változó állapota a mércéje. Még egyszer ismétlem: Az elemző elme feladata az analízis, vagyis a részekre bontás és a különbségek keresése. A természete miatt képtelen az egység megteremtésére – arra csak a Szellem képes. Ez tudományos tény!!! (ugye értjük pontosan miről beszélek? a lélek azaz a pszükhé részei: értelem-érzelem-akarat, pontosan az ÉRTELEM-ről beszélek, amit Pál a „testi gondolkodással” azonosít)

A psziché által vezetett ember képtelen az egység megtartására!!!

Pál apostol az Efézusi levélben rámutat, hogy a széthúzás valójában gyerekes viselkedés.

"Hogy többé ne legyünk gyermekek, akiket a tanítások szélvésze ide-oda hány..."

Nézzünk meg egy óvodát. Két gyerek békésen játszik, amíg oda nem kerül közéjük egyetlen kisautó. Abban a pillanatban kitör a háború. Miért? Mert a gyermek élete egyetlen szó körül forog: "ENYÉM". Ez az Ego.

A gyermeknek nincs kiépülve az az idegi hálózata amely képes a másik szemszögéből nézi a dolgokat. Képtelen lemondani a másik javára. Ugyan ez látszik a gyermek-keresztényeknél is, képtelen lemondani az egó érdekeiről, a közösség vagy Isten javára!

Az Ego definíciója: Én vagyok a középpont, mindenki más engem szolgáljon. A gyülekezeti viszályok 90%-a nem teológiai vita, hanem Ego-harc!

• "Nem köszöntek nekem." (Megsértett Ego)

• "Nem engem kértek fel a szolgálatra." (Mellőzött Ego)

• "Én jobban tudom, hogy kellene vezetni a dicsőítést." (Okoskodó Ego)

A kiskorú keresztény jellemzője, hogy mindent magára vesz, mindent a saját szemszögéből néz.

Vagy az egó irányít, vagy Jézus. A kettő együtt nem fog menni! Ha az emberi akaratod az egót támogatja akkor nem tudja támogatni a Krisztust.

Hogyan lehet ezt feloldani? Hogyan lehet egység két különböző ember között? A válasz a "keresztény matematika" legfontosabb képlete: Az Ego kivonása az egyenletből.

Pál apostol adja meg a kulcsot:

"Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek többé nem én (ego), hanem él bennem a Krisztus." (Galata 2:20)

Ez a titok!

• Ha az én egóm találkozik a te egóddal, abból ütközés lesz!.

• Ha a bennem lévő Krisztus találkozik a benned lévő Krisztussal, abból egység születik.

Krisztus nem tud meghasonlani önmagával! Ha bennem Jézus uralkodik, és benned is Jézus uralkodik, akkor a két szív automatikusan vonzza egymást. Az egység feltétele tehát a halál. Az önző, sértődékeny, okoskodó óembernek meg kell halnia.

(Ezt magamnak is mondom, nekem is tanulnom kell)

Az egységért harcolni kell, de nem a másikkal, hanem a saját lelkünkkel. Amikor konfliktushelyzet van, egyszerűen kell egy döntést hozni az Ige, és Isten akarata alapján

·        Felismerem, hogy most az elmém vagy az érzelmeim –azaz a pszichém-akarnak vezetni.

·        Alárendelem az igazam Krisztusnak, és Isten  érdekeit az Én érdekeim elé helyezem.

Nézd csak az 1 Korinthus 13-ban mi a valódi szeretet ismérve? „Nem cselekszik éktelenül, NEM KERESI A MAGA HASZNÁT…”

És folytatja a Filippi 2:21-ben „ Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.”

Ha az 1 Korinthusban  Pál azt mondja hogy az „agapé”-szeretet …nem keresi a maga hasznát, viszont  Filippi levélben elmondja a diagnózist hogy ”mindenki a maga hasznát keresi”, akkor nagyobb a baj mint azt gondoljuk csak épp besöpörjük a szőnyeg alá!

Az a nagykorúság, amikor Isten célját a saját célom fölé rendelem. A felnőtt keresztény képes lenyelni a békát, képes hátralépni, képes elengedni a sérelmet, mert látja a nagyobb célt: Isten Országának építését. A csecsemő csak sír, ha nem kapja meg, amit akar. A felnőtt épít.

3.FEJEZET

Látjuk a problémát: az Ego és a pszichikai természetünk miatt csecsemők vagyunk, akik nem tudnak egységben élni. De hogyan nőhetünk fel? Hogyan győzhetjük le az Egot? Isten nem bízta ezt a véletlenre. Felépített egy tökéletes ellátórendszert.

Efézus 4:11 - 4:22

És Ő rendelte az apostolokat csakúgy, mint a prófétákat, az evangélistákat, a pásztorokat és a tanítókat,  hogy fölkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére,  

míg mindnyájan el nem jutunk a hitnek, valamint Isten Fia felismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességéhez hasonló nagykorúság szintjére,  

hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda vet és körbesodor mindenféle tanítás szele, csaló játékosok fortélyaival, agyafúrtságával, a félrevezetés aljas módszereivel,  

hanem az igazsághoz ragaszkodva minden tekintetben szeretetben nőjünk fel Őhozzá, aki a fej, a Krisztus;  akiből az egész test gondosan egybeszerkesztve és összeillesztve valamennyi támaszték kötelékével növekszik, és felépíti önmagát, ahogy minden egyes tag elvégzi a saját munkáját.  

Isten öt konkrét hivatalon (szolgálati ajándékon) keresztül közli a növekedéshez szükséges "tápanyagot" a Testtel. Ha ezek közül bármelyik hiányzik vagy torz, a Test beteg lesz.

·        Az Apostol (Az Építész): Ő látja a nagy képet. Ő rakja le az alapokat, ő tartja irányban a stratégiát. Nélküle a gyülekezet csak egy laza klub, nincs szellemi gerince.

·        A Próféta (A Szem): Ő hozza a természetfeletti látást és a Kairrosz (időszerű) igét közvetlenül a Szellemtől. Nélküle a nép vak, és csak a logikájára (Dianoia) hagyatkozhat.

·        Az Evangélista (A Vérkeringés): Ő a felelős a növekedésért. Nem rábeszél, hanem Isten Erejét (Dünamisz) demonstrálja, ami által a hitetlenek szelleme (Pneuma) életre kel.

·        A Pásztor (A Gondviselő): Őrzi a nyájat, bekötözi a sebeket, biztonságot ad.

·        A Tanító (Az Értelem megújítója): Feltárja az Ige mélységeit, isteni bölcsességet (Szofia) ad, hogy a Nous (felfogóképesség) megújuljon, és ne dőljünk be a tévelygéseknek.

Mi a céljuk? (12. vers): "Hogy fölkészítse a szenteket a szolgálat végzésére." Figyelem! Nem a szolgálók végzik el a munkát a hívők helyett! Ők kiképzőtisztek. A cél, hogy a hívő (Te!) képes legyél elvégezni a szolgálatot.

Itt álljunk meg egy pillanatra!

Fontos tisztáznunk valamit: az itt felsorolt emberek nem kiskirályok, akiket a gyülekezetnek kell kiszolgálnia. Épp ellenkezőleg!

Ők Krisztus szolgái, akiknek nem rangjuk van, hanem óriási felelősségük. A küldetésük és a feladatuk egyetlen dolog: hogy ti felnőjetek. Nem azért vannak, hogy uralkodjanak rajtatok, hanem hogy szolgáljanak nektek, amíg el nem éritek az érettséget.

Ha Isten terve ilyen tökéletes, miért látunk mégis annyi éretlen, "óvodás" keresztényt, akiket 20-30 év után is pátyolgatni kell? Mert a csatornák eldugultak. A mai egyházi gyakorlat sok helyen eltért az Igei mintától, és pótszerekkel helyettesíti az Isten erejét.

A hívő egészséges növekedéséhez szükség van: szeretetre-vigyázásra, ezt a pásztor adja. Szükség van természetfeletti kijelentésre, ezt a prófétától kapja. Szüksége van az Ige mély megértésére, ez a tanító feladata. És szüksége van növekedésre és Isten erejére, ez az evangelista munkája. Szükség van természetfeletti befedezésre ez pedig az apostol funkciója. Ezek nélkül nagyon ritka az egészségesen felnövekedett hívő….

A legtöbb gyülekezetben felborult az egyensúly: mindent a pásztor akar csinálni. Személyi kultuszok épültek ki.

• Sok vezető ma inkább előadóművész. Szépen beszélnek, retorikailag képzettek, hatnak az érzelmekre (psziché), de hiányzik mögüle a Szellem átformáló ereje.

• Mivel a pásztori kenet alapvetően "gondoskodó", a gyülekezet egy szellemi kórházzá vált, ahol a hívőket folyamatosan ápolni, vigasztalni kell. Nem Isten hadserege épül, hanem egy "bölcsőde", ahol a pásztor a dadus. Ezért maradnak a hívők csecsemők.

A prófétaságot nem lehet iskolapadban megtanulni. Ma divat lett a "próféta iskola", ahol technikákat tanítanak, és a végén adnak egy oklevelet.

• A probléma: A papír nem ad kenetet. Ezek az emberek sokszor pszichikai alapon "prófétálnak" (tippelgetnek, az elméjükből beszélnek), vagy manipulálnak.

• Az eredmény: Mivel nincs tiszta, hiteles prófétai szó, az Egyház elveszítette a természetfeletti látását. "Vak vezet világtalant."

Mindenki rohangál az utcára téríteni, de hiányzik az alapvető összetevő: Isten Ereje.

• A módszer: Pszichológiai ráhatással, érzelmi manipulációval elmondatnak egy "megtérő imát" az emberekkel, és striguláznak de a gyülekezetek mégsem növekszenek.

• Az eredmény: Nincs valódi újjászületés, csak egy vallásos máz. Ezért nem növekednek a gyülekezetek: a "megtérők" valójában nem tértek meg, csak beléptek egy keresztény klubba, ahonnan hamar ki is kopnak.

Mivel a hívők nem kapják meg a tiszta táplálékot (apostoli alap, prófétai látás, tanítói mélység, pásztori szeretet, evangelista erő), kiskorúak maradnak.

Pál azt mondja: "Hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda vet és körbesodor mindenféle tanítás szele, csaló játékosok fortélyaival..."

Ez a lényeg!

• Aki kiskorú, annak nincs ítélőképessége. Mindent elhisz, amit a YouTube-on lát, vagy amit egy karizmatikus "csaló játékos" mond neki.

• A sátán ezt használja ki. A csecsemőket könnyű összeveszíteni, és könnyű hatni az érzelmeikre.

• Mivel a gyülekezet éretlen, az energiák nem az Isten országának építésére mennek el, hanem a belső viszályok kezelésére, a sértődések elsimítására.

• A sátán célja teljesült: A gépezet üresjáratban pörög, zajt csap, de nem halad.

Nincs más út, csak a radikális visszatérés az eredeti mintához. Isten beavatkozására van szükség, hogy lerombolja a vallásos "színházat" és visszaállítsa a hiteles szolgálatokat. Nekünk pedig fel kell ezt ismernünk:

·        Nem elégedhetünk meg azzal, hogy "szórakoztatnak" minket vasárnaponként.

·        Fel kell nőnünk a Krisztus teljességére.

·        Az egység csak érett, felnőtt hívők között jöhet létre, akik "igazsághoz ragaszkodva, szeretetben" kapcsolódnak össze.

Elérkeztünk a tanítás legkritikusabb részéhez. Eddig beszéltünk a bennünk lévő akadályról (az Ego), de tisztán kell látnunk: van egy külső ellenség is, aki nagyon tudatosan játszik a mi gyengeségeinkre. A sátán nem csak „kísértget” minket bűnökkel. Ő egy katonai stratéga, akinek egyetlen célja van: megállítani Isten Királyságának építését.

      4.Fejezet

Miért támadja a sátán ilyen dühödten a közösségeket, a házasságokat és a gyülekezeti vezetőségeket? Emlékezzünk vissza az 1. fejezetre (Bábel): "Semmi sem gátolja őket..." A sátán tudja ezt a legjobban. Nem a teológiai tudásunktól fél. Nem attól fél, hogy hányan ülünk a padsorokban vasárnap. Attól retteg, hogy a "téglák" összekapcsolódnak. Mert abban a pillanatban, amikor a hívők Szíve és Szelleme egységbe kerül, a Szent Szellem ereje akadálytalanul kezd áradni.

Ezért a stratégiája sosem változik: a sátán neve-diabolosz-szétválasztó.

Ha a hívők azt hiszik, hogy a vitáik, a sértődéseik, az érzéseken alapuló konfliktusaik csak emberi súrlódások, akkor vakok. Ez nem véletlen, ez egy tervezett offenzíva a kapcsolódási pontok ellen.

Az emberi lélek ehhez a világhoz kapcsolódik, így tehát a sátánnak van hozzáférése. a szellemedhez nincs mert az nem kapcsolódik a világhoz.

Péter apostol úgy írja le az ellenséget, mint „ordító oroszlán” (1Pét 5:8). Figyeljük meg a természetben, hogyan vadászik az oroszlán! Sosem ront neki a tömör nyájnak, ahol a legerősebb bikák állnak elöl.

·        Keresi a gyenge láncszemet.

o Ki az, aki éretlen? (A pszichikai keresztény, akit az érzelmei rángatnak).

o Ki az, aki sértődött? (Akinek az Egója megsérült).

o Ki az, aki elégedetlen a vezetéssel? (Akit az okoskodás vezet).

·        A ragadozó célja, hogy az áldozatot elszakítsa a Testtől.

o Először csak egy gondolatot ültet el: "Nem becsülnek meg téged." "Jobban tudnád csinálni." "Nem szeretnek.". De a legdurvább: „Ő az oka a kudarcaidnak”

o A sértődött hívő elkezd távolodni. Kimarad az alkalmakról, nem veszi fel a telefont, belül bezárkózik.

·        Amint a hívő elszakad a közösség védelmétől (a szellemi fedezéktől), szabad prédává válik. Egyedül a saját esze és a hullámzó érzelmei maradnak neki védelemül, ami a szellemi harcban édeskevés. Így válik a hívő keserűvé, vádlóvá, és végül teljesen kiesik Isten munkájából.

Ezt a pontot látnunk kell a legélesebben, mert ez a mai egyház legnagyobb tragédiája. A sátán célja nem csupán az, hogy egy embert elragadjon. Az igazi célja az, hogy a Többieket megállítsa a munkában.

Képzeljünk el egy építkezést (Isten Országának építését). Mindenki dolgozik, hordják a téglát, emelkednek a falak. De hirtelen az egyik munkás (a leválasztott bárány) elkezd kiabálni, elégedetlenkedni, vagy megsérül a harcban. Mi történik?

• A többiek leteszik a szerszámot.

• Odafutnak hozzá.

• Próbálják vigasztalni, győzködni, bekötözni, békíteni.

• A FAL ÉPÍTÉSE MEGÁLL.

Ez a sátán sakk-mattja. Amíg a gyülekezet energiájának 80-90%-a a belső konfliktuskezelésre, a sértődöttek pátyolgatására, a lelkigondozásra és az "elveszett bárányok" kergetésére megy el, addig senki sem harcol az ellenséggel.

• Ahelyett, hogy a pásztorok és a vezetők új területeket hódítanának meg Istennek, állandóan "tűzoltást" végeznek.

• A gyülekezet átalakul egy "rehabilitációs intézetté", ahol a cél már nem a növekedés, hanem a puszta túlélés és a béke fenntartása.

Így éri el az ellenség, hogy bár vannak gyülekezeteink, van dicsőítésünk, mégsem épül Krisztus Teste, és nem hódítjuk meg a világot. Mert egymással vagyunk elfoglalva.

5.FEJEZET

Őszintén megmondom nektek: az ilyen tanításokat én vallásos maszlagnak hívom, mert csak felfedi a problémát de nem ad megoldást..

Adhatnék nektek egy "5 pontos tervet", hogy mit csináljatok holnaptól. Mondhatnám, hogy "imádkozz többet", "légy alázatosabb", "gyűrd le az egódat", de nem ez a megoldás.

Hányszor fogadtátok már meg, hogy jobbak lesztek? És sikerült? Nem. Mert emberi erőből a pszichikai keresztény nem tudja magát hajánál fogva kirángatni a mocsárból és szellemivé válni

Nem tudom, hogy a könyörgésen kívül, emberileg mit lehet tenni, hogy az Egyház kijöjjön a csecsemőkorból. Nem tudom, mit tudunk tenni mi, emberek, hogy a szellemi ajándékok újra működjenek. Mert ez mind Isten kezében van. Ő a Szuverén Úr. Ha Ő nem adja a növekedést, erőlködhetünk napestig.

De egy dolgot megtehetek. És ezt meg is teszem most: Felfedem az igazságot, a szívetekre helyezem ennek a fontosságát hogy tudjatok ezért imádkozni-böjtölni…Sok mai vezető, akik valójában nem pásztorok, hanem "béresek" (János 10:12), el akarják rejteni előletek a kulcsokat. Miért? Mert az érdekük azt diktálja, hogy ne nőjetek fel.

Amíg csecsemők vagytok, addig függtök tőlük. Addig ők a "sztárok", ők a közvetítők Isten és köztetek. A csecsemő irányítható. A felnőtt, érett, Isten hangját halló fiú viszont önálló és veszélyes a vallásos rendszerre.

Mit tehetek én, mint Krisztus szolgája, és mit tehetsz te? Nem "vallásos tornát". Hanem azt, hogy keresem az Ige mélységeit. Nem elégszem meg a felszínnel, a vasárnapi "krisztusi kakaóval". Ások lefelé, oda, ahonnan a valódi megértések és a kijelentések születnek. Mert az Igazság tesz szabaddá, nem a vallásos gyakorlatok.

Megtanulom a saját lelkem (pszichém) céljait, vágyait, sértődéseit alárendelni Isten Beszédének. Nem azért, mert "kell", hanem mert rájöttem, hogy az "Én" (Ego) nem vezet sehova.

Csak Isten tud megváltoztatni minket. Ezért egyetlen reményünk van: Rendszeresen – minden nap – belépni Isten jelenlétébe a belső szobában. Nem kérni, nem panaszkodni, hanem Vele lenni. (Ez a Meditáció -Szemlélődés). Hagyni, hogy az Ő Szelleme és Igéje átjárja és átformáljaa lényünket.

Mert hiszem, és tudom: Ő nemcsak meg tudja csinálni a változást,           hanem AKARJA is, hogy valamennyien eljussunk a nagykorúságra.  Az Ő érdeke, hogy a Test felépüljön. És ha mi ebben partnerek vagyunk azzal, hogy keressük az Ő arcát és az Igazságot, akkor a Szent Szellem elvégzi a munkát, amit emberi kéz sosem tudna.

ZÁRÓ GONDOLAT

Ne próbáljatok meg "erőből" egységben lenni. Menjetek be a belső szobába, keressétek az Igazságot, és hagyjátok, hogy Isten felnövesszen titeket. Ahol felnőtt fiak vannak, ott az egység nem erőlködés, hanem természetes állapot. Erre hívlak titeket… ÉS IMÁDKOZZATOK AZ EGYSÉGÉRT! Nem új hangtechnikáért, nem új focipályáért! EGYSÉGÉRT! Mert ahol megszületik az egység, ott minden más is megadatik.

Az Ige ígérete áll: Ha mi egyek leszünk, ahogy az Atya és a Fiú egy, akkor a világ el fogja hinni, hogy Isten küldte a Fiút (János 17:21). Az ébredés kulcsa a mi kezünkben van – ez a kulcs pedig az Egység.

Ámen.

Bibliai meditáció!

BEVEZETÉS

Fogadni mernék, hogy százból kilencven kereszténynek azonnal megszólal a fejében a „vészcsengő”. Látjátok magatok előtt a lótuszülésben ülő buddhista szerzetest? Érzitek a füstölő illatát? Vagy bevillan a jóga, az agykontroll és a New Age? A vallásos démonok e szóra nagyon kellemetlenül érzik magukat…

Ma azért jöttem, hogy a Biblia tekintélyével jelentsem ki: Ez a félelem a modern kereszténység egyik legnagyobb hazugsága! Ez egy „vallásos démon” suttogása, aminek egyetlen célja van: hogy ellopja tőled azt a fegyvert, amit Isten a győzelemre adott neked.

1.

Tegyük helyre a teológiai alapokat! Hiszitek-e, hogy a sátán teremtő? Képes a sátán bármi újat, bármi eredetit alkotni? NEM! Egyedül Isten a Teremtő. A sátánnak nincs saját „szellemi technológiája”. Ő egy tolvaj és egy hamisító. Mit csinál? Fogja azt, amit Isten tökéletesnek teremtett, eltorzítja, és  ráüti a saját pecsétjét, és eladja a világnak.

Nézzük meg a ZENÉT! Gondoljatok bele: Mi a zene? A zene a hangok rendezettsége. A csend a semmi, a zaj a káosz. De Isten a Rend Istene! Ő teremtette a zenét: elrendezte a hangokat, a ritmust és a harmóniát, hogy a káoszból rend legyen, ami az Ő dicsőségét hordozza. És mi azért tudunk zenét alkotni mert Isten képére lettünk teremtve.

De mit tett a Sátán? Mivel teremteni nem tud, létrehozott egy „rendnek látszó” zenét. Ez a nagy csapda! Olyan zenéket alkotott, amik szerkezetileg hasonlítanak az isteni zenére (van ritmusa, van dallama), de a szellemi tartalom mérgezett! A hangok hátán nem Isten dicsősége utazik, hanem a lázadás, a sötétség és az erőszak szelleme.

De most figyeljetek: Azért, mert létezik sátáni zene (ami csak külsőleg hasonlít a rendre), mi kidobjuk a zenét a gyülekezetből? Azt mondjuk, hogy „énekelni bűn, mert a sátánisták is énekelnek”? Dehogyis! Hanem visszavesszük a zenét, megszenteljük, és arra használjuk, amire Isten teremtette!

Nézzük meg a SZEXUALITÁST! Isten teremtette a legmélyebb szövetségi intimitásra, a házasságra, ahol a férj és feleség testileg és lelkileg is eggyé tud válni. A Sátán mit csinált? Nem tudott jobbat kitalálni, ezért eltorzította: csinálta belőle paráznaságot, pornót, perverziót. Mi a válaszunk? Megszűnünk házasodni? Nem! Hanem az eredeti minta szerint élünk vele.

És itt a lényeg: Ugyanez történt a MEDITÁCIÓVAL is! Az elmélyülés, a belső csend, a szellemi fókuszálás képességét Isten teremtette az emberbe! Ez az Ő ajándéka, hogy kapcsolatba léphessünk Vele. Isten Szellem és csak a szellemünkben és szívünkben  tudunk vele kapcsolatba kerülni.

A sátán mit tett? Ellopta a fogalmat! Létrehozta a keleti vallásokat, a jógát, a transzcendentális meditációt, az üresség kultuszát. Bemocskolta a szót. És elhitette az egyházzal, hogy a „meditáció” az ő találmánya.

És mi, keresztények, bedőltünk a cselnek! Önként átadtuk neki ezt a területet.  Ezzel a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Lemondtunk a szellemi mélységről, és maradt nekünk a felszínes, testi vallásosság.

2.

Félünk a szótól, pedig csak a jelentését nem ismerjük. A „meditáció” egy latin eredetű szó (meditatio). Tudjátok, mit jelent magyarul? ELMÉLKEDÉS. Tudjátok, mit jelent az angol Bibliákban (pl. King James Version)? Ott, ahol a magyar Biblia azt írja, hogy „elmélkedik” vagy „gondolkodik”, az angol azt írja: „meditate”.

• Amikor Isten Józsuénak adja a parancsot a sikerre: „El ne távozzék e törvénykönyv a te szádtól, hanem elmélkedjél (meditálj) arról éjjel és nappal...” (Józsué 1:8).

• Amikor a Zsoltáros a boldog emberről beszél: „Az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik (meditál) éjjel és nappal.” (Zsoltárok 1:2).

Ez nem egy „extra” opció a hívőknek. Ez Isten parancsa! Ez a bibliai hit, és az Istennel való kapcsolat alapfeltétele.

Az első egyház, az egyházatyák, a reformátorok – Luther, Kálvin – mindennapi gyakorlata volt a csendes elmélkedés. Ők tudták a titkot: Olvasni a Bibliát jó, de meditálni rajta életbevágó.

3.

És itt érkeztünk el a lényeghez. Miért van tele a világ ma meditációval? Miért tanítják ezt mindenhol, az üzleti élettől a jógastúdiókig? A sátán ismeri a szellemi dolgokat, ő egész pontosan tudja hogy az embert teljes egészében csak úgy tudja uralni hogy a szellemében összekapcsolódik vele. („Aki  -viszont- az Úrral egyesül, egy szellem Ővele”)

Mit csinált ezután? Létrehozta a különböző kultuszokat, vallásokat, ideológiákat, amelyek alapból bukott angyalok és démonok imádatáról szólnak, és azt mondta: "Csináljátok ti is! Csendesedjetek el! Nyissátok ki a tudatotokat!" De ez egy halálos csapda. Mert bár a meditáció metodikája ugyanaz, de nem istennel találkozol hanem a sötétséggel!

A sátán arra használja fel az Istentől rendelt belső utat, hogy a világ gyermekei – miközben azt hiszik, a "békét" vagy az "univerzumot" keresik – valójában vele, a sötétség fejedelmével találkozzanak. Ha bárki Jézus vére nélkül megy be a szellemi zónába, az nagy valószínűséggel démoni befolyás alá fog kerülni.

Ezért nem mondhatjuk azt, hogy "a meditáció rossz". A meditáció jó – de a Sátán ellopta a hozzáférési kódot, hogy a saját céljaira használja.

Nekünk nem az a dolgunk, hogy eldobjuk a kódot, hanem hogy visszavegyük, és végre személyesen találkozzunk a teremtőnkkel.

1. FEJEZET

1.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ingoványos talajra tévedtünk, nézzük meg, kik jártak előttünk ezen az úton!

• Már az első századokban, a sivatagi atyák és a nagy teológusok, mint Szent Ágoston vagy később Luther Márton, a teológia alapkövének tartották a meditációt. Luther azt mondta: a teológiának három szabálya van: Oratio (Imádság), Meditatio (Elmélkedés, az Ige forgatása) és Tentatio (Kísértés/Próba). Számára a meditáció nem opció volt, hanem az a folyamat, ahogy az Ige "belemegy a csontjaidba".

• David Yonggi Cho: A világ legnagyobb gyülekezetének pásztora, aki Koreában a semmiből épített fel egy közel egymilliós közösséget. Ő a "Negyedik Dimenzió" című tanításában világította meg, hogy a csodákhoz nem elég imádkozni, hanem inkubálni (kihordani) kell azokat a szívünkben, látomások és vizualizáció által. Ő "szellemi várandósságnak" hívta ezt.

• Andrew Wommack: A mai idők egyik legnagyobb bibliatanítója, aki radikálisan hirdeti: „A képzeleted (a meditációd) a hited méhe.” Ő tanítja, hogy a meditáció nélkül a hit meddő marad, mert nem tud megfoganni a szívben a csoda.

2.

De miben különbözik az eredeti –bibliai meditáció, és a hamisítvány? Kívülről hasonlónak tűnhet: mindkettő csendben ül, csukott szemmel. De belül ég és föld a különbség!

A)

• A Keleti Meditáció: A célja az elme kiürítése. Azt mondják: "Ürítsd ki a fejed, ne gondolj semmire, olvadj fel a Semmiben, ÉS -AMIT MÁR ÉN IS HALLOTTAM-: VÁLJ EGGYÉ A SÖTÉTSÉGGEL." Ez rendkívül veszélyes!

• A Keresztény Meditáció: A célja az elme megtöltése! Mi nem a semmire figyelünk, hanem Valakire! Mi azért csendesítjük le a saját gondolatainkat, hogy legyen helye Isten Igéjének. Mi nem „üres ház” vagyunk, hanem a Szent Szellem temploma, amit berendezünk az Igével.

B)

·        A Keleti Meditáció: Mantrát használ. Ez sokszor egy értelmetlen szótag (pl. „Om”), vagy egy pogány isten neve, amit gépiesen ismételgetnek, hogy kikapcsolják az értelmet és transzba essenek.

• A Keresztény Meditáció: Igét használ. Mi értelmes beszédet forgatunk a szívünkben! Amikor Dávid azt mondja, hogy "törvényeden elmélkedem", a héber szó a HAGAH. Tudjátok mit jelent? Mormolni, dünnyögni, morogni –

. Ez nem egy passzív transz, hanem egy aktív, tudatos "rágás". Ízlelgetjük az Igét, amíg részünkké nem válik.

C)

·        A Keleti Meditáció: A cél az „Én” elvesztése, feloldódás az univerzumban.

• A Keresztény Meditáció: A cél az „Én” megtalálása Krisztusban! Egy személyes kapcsolat elmélyítése az Atyával. Nem megszűnsz létezni, hanem ott kezdesz el igazán élni!

3.

Tehát, amikor meditációról beszélünk, ne a jógaszőnyegre gondoljatok! Gondoljatok arra a helyre, amit Jézus a Hegyi beszédben jelölt ki:

„Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van...” (Máté 6:6)

A vallásos nyelvezetünkben ezt sokféleképpen hívtuk már, hogy elkerüljük a „meditáció” szót:

• Csendesség

• Az Úrra való várakozás

• Szellemben járás

• Áhitat

Nevezheted bárhogy, a lényeg ugyanaz: Ez az a technológia, amikor a tudatodat leveszed a látható világról, és ráirányítod a láthatatlan Istenre.

2. FEJEZET

Sokan kérdezik: "Isten miért nem szól hozzám? Miért olyan ritka, hogy hallom Őt?" Hadd mondjak egy megdöbbentő dolgot: Isten folyamatosan szól! A probléma nem az Adóval van, hanem a Vevővel. A mi tudatállapotunk az, ami alkalmatlan a vételre.

1.

Ha megvizsgáljuk a Bibliát, egy nagyon érdekes mintázatot látunk arra nézve, hogy Isten mikor és milyen állapotban szólítja meg az embert.

A)

Amikor Isten éjszaka, álomban szól (A passzív befogadás) A Szentírás tele van olyan esetekkel, amikor Isten éjszaka, álomban kommunikál. Miért? Véletlen lenne? Nem! Jób könyve adja meg a kulcsot:

"Mert egyszer szól az Isten, vagy kétszer, de nem ügyelnek rá. Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberekre, és mikor ágyasházukban szenderegnek: Akkor nyitja meg az emberek fülét, és a nekik való intést megpecsételi." (Jób 33:14-16)

Figyeljétek a logikát: Isten szólna nappal is ("egyszer vagy kétszer"), de az ember "nem ügyel rá". Miért? Mert az elemző, logikus elme túl zajos! Túl sok a gondolat, túl sok az ellenállás. Ezért Istennek meg kell várnia az éjszakát. Meg kell várnia, amíg a tested és a logikád elalszik, és a védekező mechanizmusod "kikapcsol". Ilyenkor a Szív védtelen marad, és Isten végre be tudja csempészni az üzenetét.

• Így szólt Salamonhoz Gibeonban (1Kir 3:5) „Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, amit [akarsz], hogy adjak neked.”  

• Sámuel történetét ismeritek? (1 Sámuel 3:9 -10) „…Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ő helyére.  Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!”  

• Így szólt Józsefhez, Jézus nevelőapjához (Máté 1:20)  „…íme az Úrnak angyala álomban megjelenék neki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az„

• És bár Pál apostol éber szellemi óriás volt, a kritikus stratégiai parancsot ő is éjszakai látomásban kapta (ApCsel 16:9) „És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt [előtte], kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nekünk!  

B)

Persze több helyen olvassuk hogy Isten, nappal szólt:

Péter apostol: „Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla ő reá ELRAGADTATÁS” (Apcs 10:10)

Pál apostol: „ Lőn pedig, hogy mikor Jeruzsálembe megtértem és imádkozám a templomban, ELRAGADTATÁM lelkemben,  

Ádámnál (Éva teremtése): "Bocsáta tehát az Úr Isten MÉLY ÁLMOT (tardema / LXX: ekstasis) az emberre..." (1 Mózes 2:21)

Ábrahámnál (szövetséget köt Istennel): "MÉLY ÁLOM (tardema / LXX: ekstasis) lepé meg Ábrámot..." (1 Mózes 15:12)

Van egy közös ebben az isteni kommunikációban, ez pedig a megváltozott tudatállapot amit a  Károli Biblia "révületnek", a görög eredeti pedig Ekstasis-nak (extázisnak) nevez.

Ez nem őrületet jelent! A görög szó jelentése: "Kilépés önmagából" vagy "elmozdulás az állásból" (az ek = ki és stasis = állás szavakból).

Bibliai értelemben: Révület. Egy olyan módosult tudatállapot, amikor az ember elméje "kilép" a fizikai érzékelés kereteiből, hogy a szellemi világot érzékelje.

A modern tudomány ezt Théta-állapotnak hívja (4-7 Hz). Ez az az agyhullám-sáv, ami közvetlenül az elalvás előtt, a mély meditációban vagy a REM-fázisú álomban jellemző. Ebben az állapotban:

1.   A  logikus, elemző elme elcsendesedik. Nem alszik el teljesen, de megszűnik a "zaj", a folyamatos agyalás.

2.   A fizikai érzékszervek tompulnak.

3.   És ami a lényeg: A Szív (Tudatalatti) válik dominánssá!

Nézzétek meg Péter esetét Joppéban (Csel 10:10)! Imádkozott a háztetőn. Éhes volt (a teste le volt gyengítve). És ekkor "révület (ekstasis) szálla reá". Nem aludt! De nem is a fizikai valóságot látta. A tudata átlépett a szellemi tartományba.

2/B

Az első egyház óriásai pontosan ismerték és tanítottak erről az állapotról.

1. Tertullianus (Kr. u. 200 körül) Ő a "De Anima" című művében kristálytisztán fogalmaz. Azt írja, hogy az Ekstasis (a révület) az az állapot, amikor a lélek "megpihen" a test érzékelésétől. És figyeljétek, milyen gyönyörűen fogalmaz: Ez az állapot a prófétaság előszobája! Tertullianus szerint az álom is egyfajta Ekstasis, de a meditáció  abban különbözik az álomtól, hogy van benne egyfajta szent figyelem.

• Amikor alszol, sodródsz.

• Amikor meditálsz (révületben vagy), a tested alszik, de a figyelmed éles és szent dolgokra irányul!

2. Szent Ágoston A nyugati teológia atyja még mélyebbre ásott. Ő háromféle látást különböztetett meg, és ez segít megértenünk, mi történik a meditációban:

• Testi látás: Amit a fizikai szemeddel látsz (a külvilág).

• Szellemi látás (Visio Spiritualis): Ez a szellem képi nyelve! Amikor a képzeletben vagy álomban látsz képeket. Ez az, amikor a Szent Szellem a belső vászonra vetít.

• Értelmi látás (Visio Intellectualis): Ez a legmagasabb szint. Amikor már kép nélkül, tisztán a szív értelmével fogod fel az Igazságot.

Ágoston szerint a bibliai "révület" (mint Pálnál) pontosan az, amikor a lélek elszakad a testi érzékektől, hogy a szellemi látás tartományába lépjen.

Összegezzük tehát: Mi a bibliai meditáció vagy a "révület" lényege? A szív  FELSZABADÍTÁSA! Ebben az állapotban a lelked elcsendesedik, a fizikai érzékelés elhallgat, hogy a belső szemed  végre tisztán lássa a szellemi valóságot.

Tehát mi a célunk a meditációval? A cél az, hogy mesterségesen, tudatosan előidézzük ezt az állapotot. Nem kell várnunk éjszakáig, hogy Isten szólhasson!

Az Ige azt mondja a boldog emberről: "Az Úr törvényéről gondolkodik (meditál) éjjel és nappal" (Zsolt 1:2). Figyeljétek meg: Éjjel és Nappal! Aki nem meditál, ahhoz Isten csak –legfeljebb- éjjel (álomban) tud szólni, amikor a "rendszer" végre kikapcsol. De aki meditál, az megtanulja napközben is elcsendesíteni az analitikus elméjét. Megtanulja "révületbe", azaz a Szellemre hangolt állapotba hozni magát, ahol a Szív nyitva van.

2. FEJEZET

Eljutottunk oda hogy bizonyítottuk hogy a meditáció nem a sátántól van és elengedhetetlen az Istennel való kapcsolathoz, de a nagy kérdés hogy hogyan csináljuk? Mit csináljunk a csendben? Csak üljünk és várjunk a csodára? Sokan azért adják fel a belső imát, mert nincs „térképük”. Becsukják a szemüket, és eltévednek a saját gondolataik labirintusában.

Ma egy olyan térképet adok a kezetekbe, amit maga Isten rajzolt meg. Ez pedig nem más, mint az Ószövetségi Szent Sátor. Nem egy új találmány a szellemi ima és a Szent Sátor párhuzama, többen írtak már tanulmányt erről.

-Dr. David Yonggi Cho

-Benny Hinn

-Watchman Nee

-Németh Sándor bár nem írt erről könyvet de rendszeresen használja azt a képet, hogy a Szív  a Szentek Szentje, ahol Isten lakik , a Lélek a Szentély, és a Test a Pitvar.

Nézzük meg lépésről lépésre, hogy milyen állomások vannak ezen az úton amíg Istenhez érünk.

1. ZÓNA: A PITVAR, ahol az áldozati oltárt és a mosdómedencét találjuk.

Amikor leülsz a foteledbe, és elhatározod, hogy belépsz a Kegyelem Királyi Trónszéke elé, először a Pitvarba érkezel meg. Ez a te fizikai valóságod. Itt még „süt a nap” (érzékeled a külvilágot). Itt még zaj van. Itt a tested dominál: viszket az orrod, kényelmetlen a szék, eszedbe jut a bevásárlólista.

Mit kell itt tenned? A meditáció első fázisa az áldoznivaló „levágása”. Az ószövetségi papok itt két dolgot tettek, és neked is ezt kell tenned:

• A Rézoltár (Az Áldozat): Pál azt mondja: „szánjátok oda a ti testeiteket élő áldozatul” (Róma 12:1). Ez egy tudatos döntés. Azt mondod: „Testem, most maradj nyugton! Most nem a világra figyelek.” Itt kapcsolod ki a telefonodat, itt zárod be az ajtót. Megfeszíted a külső emberedet hogy a belső ember teret nyerjen és átvegye a vezetést.

• A Rézmedence (A Mosakodás): Mielőtt beljebb lépnél, le kell mosni a „világ sarát”. Ez a bűnbánat és a gondolatok megtisztítása. Ha haraggal vagy aggodalommal vagy tele, nem tudsz belépni.

Gyakorlati tanács: Ne akard ezt a lépést átugrani! Sokan azonnal „nagy kijelentést” akarnak, de még sáros a lábuk. Szánj időt a megérkezésre, a légzésed lenyugtatására, a tested elcsendesítésére, a gondolataid lecsitítására.

Dávid pontos tanácsot ad hogy ezt hogyan csináld:

Zsoltárok 100:4 „Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat neki, áldjátok az ő nevét!”

Zsolt 77:12 „Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról”

Vedd le a szemeidet magadról, a családodról, a világról és kezdj el megemlékezni arról hogy Isten mit tett az életedben. És adj hálát minden jóért ami van az életedben. A hálaadás fogja megnyitni a Szentély ajtaját.

2. ZÓNA: A SZENTÉLY, ahol a „kenyerek asztala” és a 7 ágú gyertyatartó van.

Ez a belső világod előszobája. Itt már nem a nap süt, hanem a Menóra fénye világít. (A menóra a Szent Szellem jelképe a bibliában)

Ez a meditáció aktív szakasza! De nagyon figyeljetek: Itt már nem dolgozik a te logikus, elemző elméd! Azt kint hagytad. Itt találod a Kenyerek Asztalát. A kenyér az Ige (a Logosz). A meditáció nem az „üres fej”, hanem az „Ige szívben való forgatása”!

De mi történik itt valójában? A Zsidókhoz írt levél 4:12 rántja le a leplet a titokról:

„Mert az Istennek beszéde (Logosz) élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek (pszükhé) és léleknek (phneuma), az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szívnek (kardia) gondolatait és indulatait.”

Látjátok? Itt találkozik az Isten Élő Beszéde a te szívedbe beégetett régi hiedelmeiddel, a rossz gondolkodási mintáiddal és a viselkedésmintáiddal.

És az Ige ítéletet mond ezek felett! A meditációban az Ige fénye alatt meglátod, hogy mi a jó (mi az, ami Istentől van – az maradhat), és mi a rossz (mi a régi program – annak mennie kell).

Hogyan néz ez ki a gyakorlatban? Tanuljuk el Máriától, Jézus anyjától! Ismeritek a történetet, amikor Jézus születésekor angyalok jelentek meg a pusztában és kijelentéseket mondtak neki a megváltóról. A pásztorok rohantak Máriához és átadták neki ezeket a kijelentéseket: Mária így reagált:

„Mária pedig mind ez igéket megtartja, és szívében forgatja vala.” (Lukács 2:19).

Tudod jelent ez a szó: "forgatja"? Az eredeti görög szó a szümballó (συμβάλλω). És ez a szó sokkal többet jelent, mint gondolnánk! Azt jelenti:

• Egybevet, összevet, értelmez.

• Mérlegel, megfontol.

• De azt is jelenti: HÁBORÚT INDÍT, csatát kezd, megütközik!

Amikor meditálsz, te egy szellemi ütközetet vívsz!

1.   Előveszel egy igeverset (pl. „Sebeiben gyógyultam meg”).

2.   A Nous (a szíved értelme) elkezdi ezt a munkát: elkezdi mérlegelni, egybevetni a valóságoddal, az emlékeiddel, a tanultakkal, a tapasztalataiddal.

3.   "Harcolsz" a gondolattal: „A testem azt mondja, fáj. De az Ige azt mondja, gyógyult vagyok. Kinek hiszek?” Ez a szümballó! Ez a harc a régi és az új között.

4.   És ahogy a szívben forgatod, elemzed, egyszer csak megtörténik az áttörés: a Logosz (írott ige) átváltozik Rhémává (élő kijelentéssé)!

Dávid is pontosan tudta ezt, ezért mondta:

„Szemem megelőzi az éjszakai őrváltást, hogy a te beszédeden elmélkedjem.” (Zsoltárok 119:148)

„Minden tanítómnál bölcsebb lettem, mert a te bizonyságaidon gondolkodom.” (Zsoltárok 119:99)

3. ZÓNA: A SZENTEK SZENTJE, ahol csupán a szövetség ládája található.

Végül elérkezünk a legbelső helyre, a kárpit mögé. Ez a Szentek Szentje. Ez a  SZÍV legbelső része, a szív „rejteke”.

Jézus beszédét sokan félreértik amikor arra szólít fel:

Máté 6:6 „Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván.”

Az ember azt gondolná hogy arról beszél hogy menj el egy elkülönített helyre, ahol nincs ott más ember. De nem!

Nézzük csak meg ezt az Igét:

Példabeszédek  20:27 „Az Úrtól való szövétnek az embernek szelleme, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét.”

Nézd csak a „rejtek„ szót: héberül- ḥeḏer

1) belső szoba, tároló helyiség, kamra

2) átvitt értelemben: a legbenső rész

Tehát Jézus nem egy fizikai szobáról beszél hanem magáról a szív legbelső részéről, ahol Isten meghallgatja az imádat és válaszol is „nyílván”.

Mi volt az Ószövetségben a Szentek Szentjében? A Frigyláda. És mi volt a ládában? A szövetség kőtáblái, amelyre Isten törvénye volt felírva.  Most az újjászületésben mit mond Isten, hova is írja fel a törvényeit? Zsidó 10:16 …”Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat”

A fizikai Szentek Szentjében Isten törvénye kőtáblákra volt felírva, de a szellemi Szentek Szentjében – a te szívedbe a hústáblákba van beleírva.

Amikor a csendben eljutsz ide, a Szív mélyére, akkor történik a csoda. Itt már nem "gondolkodsz" Istenről, hanem találkozol Vele. Itt íródik át a sorsod. Mert amit a szívedben hiszel, az valósul meg az életedben. Ezért mondja a Példabeszédek: "Minden féltett dolognál jobban őrizd a szívedet (a Szentek Szentjét), mert abból indul ki minden élet."

Én személyesen úgy tapasztaltam meg hogy ott benn forog egy film, mintha álmodnál, pedig mindvégig tisztában vagy a testeddel és a környezeteddel. Teljesen öntudatodnál vagy de itt Isten tanít, formál, kijelentéseket ad és válaszol. Itt találkoztam előszőr Jézussal és itt kértem tőle hogy ne haljon meg a végső stádiumban lévő tüdőrákos apám. És tudod mi volt rá Jézus válasza. Meggyógyult az apám! Ezért vagyok ma itt 22 év múlva, és ezért tanítok a bibliai meditációról…

Látjátok a különbséget a vallásos ima és a meditáció között? Az elsőben legfőképp a psziché értelme, a diaonia működik és logika és az érzelmeid irányítják az imádat, de meditációban a Szellem átveszi a vezetést.

Ahogy a zsoltáros mondja: Zsolt 131:2 „Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet (pszichémet)…”

Az általános  ima gyakran megmarad a Pitvarban (a test szintjén) de a  meditáció (a belső ima) addig nem áll meg amíg be nem lép Isten jelenlétébe.

Mert amit ott meglátsz, az válik a valóságoddá.

3. FEJEZET

Mielőtt rátérnénk arra, hogy milyen konkrét szellemi képességeket aktivál a meditáció, fontos megemlítenünk egy dolgot.

Sokan kérdezik: „Miért nem jutok be? Miért nem érzem Isten jelenlétét, amikor leülök?” A válasz az előző fejezet első lépcsőjében, a Rézoltárnál van elrejtve. Van egy szellemi alaptörvény: Amíg nincs áldozat, nincs belépés! Pál ezt az utasítást adja:

"Kérlek benneteket azért, atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket." (Róma 12:1, Károli)

Az Ószövetségben, ha egy pap áldozat nélkül próbált volna bemenni a Szentélybe, meghalt volna. Ma sok keresztény úgy akar „szellemi élményeket”, hogy közben a testét, a tagjait nem feszítette meg. Testből akar belépni Isten Szentélyébe, ami lehetetlen.  

(A sátán imádja a szellemi élmény-keresőket de most nem ez a tanítás témája.)

Ez az alapfeltétel. Ha a tested (a Külső Ember) nincs megfékezve és az oltárra téve, a meditációd csak ábrándozás marad a Pitvarban. De ha megtörtént az áldozat, akkor megnyílik az út.

Nézzük meg azt az 5 –legfontosabb-  területet, ahol a bibliai meditáció radikális változást hoz! Perszem muszáj megemlítenem hogy számtalan területre van hatással.

1. KONCENTRÁCIÓ

A mai ember legnagyobb betegsége a szétszórtság. A Dianoia (a logikus, elemző elméd) folyamatosan zakatol, ugrál, elemez, aggódik. Olyan, mint egy neveletlen gyerek, aki állandóan közbevág. Sokan azért nem hallják Isten hangját napközben, mert a Dianoia lármája elnyomja a Szellem halk hangját.

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a figyelmünk beteg. Tudományos kutatások (Microsoft) bizonyítják, hogy az ezredfordulón még 12 másodperc volt az átlagos fókuszált figyelmünk. Ma ez lecsökkent 8 másodpercre. Tudjátok mennyi egy aranyhalé? 9 másodperc! Mára elértük azt a szintet, hogy egy aranyhal tartósabban tud figyelni, mint a modern, okostelefonozó ember.

Dr. Gloria Mark kutatása szerint a képernyő előtt átlagosan 47 másodpercenként váltunk fókuszt. Nem bírunk ki egyetlen percet sem új inger nélkül! Ezért mondom: A meditáció ma már nem luxus, hanem a túlélés eszköze! Vissza kell szereznünk az agyunk feletti uralmat az aranyhal-szintről!"

A meditáció a legjobb edzőterem a figyelemnek!

• Amikor a Belső Szobában megtanulod 20-30 percre elcsendesíteni az elmédet, és egyetlen dologra (az Igére vagy Jézusra) fókuszálni, akkor egy szellemi izmot edzel.

• Mi az eredménye ennek a hétköznapokban? Képessé válsz arra, hogy napközben, munka vagy vezetés közben is bármikor „kikapcsold” az analitikus elmét.

• Megtanulod kizárni a zavaró gondolatokat, és egy pillanat alatt át tudsz váltani a szellemi csatornára. Aki meditál, az ura a saját gondolatainak, nem pedig az áldozata.

2. A SZÍV MEGTISZTÍTÁSA

Péld 16:1 (SzPA) „Az emberre tartozik a szív előkészítése, s az Úrtól jön a nyelv felelete.”

A Biblia tanítása szerint a szívünk (a tudatalattink) nem passzív tároló, hanem az életünk irányítóközpontja. Azonban az újjászületés előtt és a testi életmód során ez a központ súlyos sérüléseket szenvedett el. Szellemi és lelki torzulásokról van szó  amelyek beépültek a személyiségünkbe. Jézus ezt mondja:

„Ti is értelem nélkül vagytok-e még?  …Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert.  Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.  Ezek fertőztetik meg az embert…” (Máté 15:16 - 15:20)

Itt két dologról beszél az ÚR: A beszédről, amely a szívből származik és egy rakás bűnös cselekedetről amelyek gyökere a szívben van.  Ezeket a mintákat az istentelen életünkből hoztuk át Isten országába, ezek az óemberünk viselkedésmintái.

És ha ezt megértjük, akkor fog értelmet nyerni az Efézus 4:21 - 4:24

„feltéve, hogy csakugyan Róla hallottatok és Őbenne kaptatok tanítást annak megfelelően, ami az Igazság a Jézusban:  hogy vetkőzzétek le az előző életmódhoz igazodó régi ént, aki megromlott a csábító kívánságok miatt,  újuljatok meg szívetek értelmének* szelleme által,  és öltözzétek fel az új ént, aki Istennek megfelelően igaz állapotban és valóságos szentségben teremtetett.  

(*”a szívetek értelmének szelleme...” Károli fordításban „elmétek lelke szerint. Itt a görög nous szó van, ami nem az elmét vagy a gondolkozást jelenti hanem a szív felfogóképességét-értelmét.)

Tehát itt Pál felszólítja Isten Népét hogy neki kell levetkőznie az óemberét és felöltözni az új teremtést mert ezt más nem fogja megtenni helyettünk. De hogyan is? A szív felfogóképességének megújítása által! Tehát ha megújul a szív felfogóképessége, akkor már nem a „gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások” fog kijönni belőle, hanem az újjászületett belső ember  viselkedés mintái.

A meditáció egyik legfontosabb célja, hogy az IGE világossága feltárja és eltávolítsa ezeket a beégett mintákat:

• A múlt rögzült traumái (A belső sebek): Életünk során a minket ért elutasítások, csalódások és fájdalmak nem tűntek el nyomtalanul. Ezek "belső sebként" vagy "keserű gyökérként"  élnek a szív mélyén, és tudat alatt mérgezik a jelenlegi kapcsolatainkat és Istenbe vetett bizalmunkat, és meghatározzák hogy lássunk egy-egy élethelyzetet és hogyan reagáljunk rá.

• A Phronéma (A szív irányultsága): Pál apostol a Róma 8:6-7-ben beszél a phronémáról.

„Mert a testnek GONDOLATA halál; a szellem GONDOLATA pedig élet és békesség.  Mert a test GONDOLATA ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.”

Itt a GONDOLATÁNAK fordított görög szó nem egyszerű agyi gondolkodást jelent, hanem a phronéma görög szó pontos jelentése: gondolkodásmód, lelkület, beállítottság, törekvés.

Nem egyetlen konkrét gondolatot jelent, hanem  a szív alapbeállítását. Ez határozza meg a gondolataid irányát és jellegét, amiről Jézus beszél a Máté 15-ben: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.”  

Itt azt a mélyen rögzült, ösztönös szellemi irányultságot jelöli, ami a szív állapotából fakad, és ami automatikusan szembehelyezkedik Istennel. Ez az a "szemüveg", amin keresztül az ember a valóságot értelmezi.

Ez a "testi gondolkodásmód", egy Istennel ellenséges, automatikus reakciórendszer, amely a szívből jön. Ez a gyökere a gondolataidnak, ez miatt gondolod azt amit gondolsz, érzed amit érzel, döntesz ahogy döntesz.  Ez az a beidegződés, amikor ösztönösen félelemmel, hitetlenséggel vagy önzéssel reagálunk egy helyzetre, mert a világ erre programozott minket évtizedeken át.

• Hitetlenség (Belső meggyőződés) Jézus ezt mondja a Márk 11:23-ban  „Mert bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz neki, amit mondott.” Mit is mond Isten? hogy a hitetlenség a szívben van, és ettől meg kell szabadulnunk. Lehet hogy az agyunkkal megértettünk és elfogadtunk egy igazságot de az még nem hit. A hitnek a szívben kell lennie, mert: „szívvel hiszünk az igazságban”.

A belső szobában végzett ima (meditáció) a megszentelődés folyamata. Amikor elcsendesedünk Isten jelenlétében, az Ő Fénye rávetül ezekre a rejtett területekre. Nem pszichológiai önanalízist végzünk, bár elengedhetetlen hogy az ige tükrében megvizsgáljuk magunkat,  hanem engedjük, hogy a Szent Szellem az Isten Igéje által  "megoperálja" a szívet: felszínre hozza a régi rejtett mintákat és lecseréli Istentől való mintákkal.

3. A HIT NÖVEKEDÉSE

Honnan származik a hit? A Biblia azt mondja: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róma 10:17). De hol a hit helye? „Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm 10:10 )

Tehát mi a metodikája a hit működésének? Hallod Isten beszédét, ez bekerül a szívbe és onnan kijön a szájon át („mert a szív bőségéből szól a száj”) Nem egy bonyolult rendszer de miért nem látjuk ennek csodás erejét? Jézus azt mondja: „akik hisznek ilyen jelek követik: az én nevemben démonokat űznek… betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak…” (Márk 16:18) Itt Jézus egész pontosan azt mondja hogy a HÍVŐNEK EZ A JELE!!! Hol a probléma? Jézus hazudik és a biblia csak egy mesekönyv? …

Hogy ezt megértsük, mélyre kell ásnunk, és meg kell értenünk a saját működésünket…

Először is az nem hit hogy megtanultunk egy Igét. Az Igének át kell transzformálódnia világformáló erővé.

A meditáció az a folyamat, ahol az Ige hitté alakul.

• Amíg csak az eszeddel olvasod az Igét, az csak információ marad.

• De amikor meditálsz-elmélkedsz rajta, forgatod a szívedben, elképzeled, szellemi szemeiddel látod hogy alakot ölt - testté lesz az Ige, egyszer csak megtörténik a robbanás: az Ige átváltozik Rhemává (élő kijelentéssé).

• Ez a hit! Amikor már nem csak „reméled”, hogy igaz, hanem tudod, és a személyiséged részévé válik. A meditáció nélkül a hit gyakran csak erőlködés. Meditációval viszont a hit természetes melléktermék: a bizonyosság állapota.

4. A DÖNTÉSHOZATAL

Ez talán a legkritikusabb terület. Hogyan hozunk döntéseket? A testi és pszichikai keresztény a logika és az érzelmek alapján dönt.

• Pro és kontra listát írnak.

• Vagy a félelmeik alapján döntenek.

• Vagy a pillanatnyi érzelmeik rángatják őket.

90 %-ban,  a tudatalattiba (azaz a szívbe) beégetett félelmeik, traumáik, viselkedésmintáik alapján reagálnak a lehetőségekre. Csupán 10 % marad az Igének, de ezt is akkor veszik figyelembe ha a logikájukkal szinkronban van. Ne felejtsük el hogy a léleknek – (pszichének) bolondságok a szellemi dolgok. Ez pontosan a döntéseknél lesz leg nyilvánvalóbb!

Aki rendszeresen meditál, az megtanulja kizárni a pszichét a döntéshozásból. Mivel a Belső Szobában megtanultad felismerni a Szellem  hangját, éles helyzetben is tudni fogod, mi a helyes. Egyszerűen csak a meditációban (a belső szobádban) tudsz ráhangolódni Isten Szellemére. Minél több időt töltesz vele annál könnyebben felismered a hangját. A legtöbb keresztény nem tud különbséget tenni a psziché hangja és a Szellem hangja között.

• A lelked kiabál: „Ez logikátlan! Ebbe belebuksz!”

• Az érzelmek kiabálnak: „Félek! Ezt nem merem!”

• De te – mivel edzett vagy a meditációban – képes vagy ezeket „lehalkítani”, és meghallani a mélyben a szív békességét. A meditáló ember nem észből dönt, hanem belső meggyőződésből és az Ige tekintélyéből.

5. SZELLEMI ÉRZÉKENYSÉG

A  meditáció eredménye a megnövekedett szellemi érzékenység.

Olyan ez, mint a rádió. Isten adása folyamatosan megy. A probléma az, hogy a mi készülékünk sistereg a sok zajtól. A meditáció a finomhangolás.

• Aki minden nap eltölt időt a Szentek Szentjében, annak a szelleme érzékennyé válik Isten felé.

• Észreveszed a Szent Szellem legapróbb rezdülését is. Megérzed, ha valaki hazudik. Megérzed, ha veszély közeledik. Megérzed, mikor kell szólnod, és mikor kell hallgatnod.

• A meditáció által kifejlődő szellemi érzékenység tesz képessé arra, hogy azonnal felismerd, mi származik Istentől, és mi az, ami csak a pszichéből vagy démoni forrásból jön. Ez a megkülönböztetés leplezi le a hamis tanításokat és a „próféciának” nevezett varázslást is, hiszen a meditáló hívő nem a felszínt, hanem az igaznak látszó mondatok mögött megbúvó szellemet érzékeli.

Így látta meg Pál apostol a jövendőmondó kislány dicsérő szavai mögött a gonoszt, és így ismerte fel Jézus, a Péter kedves, féltő mondatai mögött rejtőző sátáni befolyást – ez a fajta tisztánlátás a mai időkben elengedhetetlen minden hívő számára.

A meditáció nem arról szól, hogy „kikapcsolódjunk”. Épp ellenkezőleg: arról szól, hogy bekapcsolódjunk, …-bekapcsolódjunk Isten Királyságába. Arról szól, hogy:

·        Uralmat vegyünk a kalandozó psziché felett.

·        Megtisztítsuk a szívet, hogy lecseréljük a régi félelmeinket, traumáinkat, beégett viselkedésmintájainkat az Ige valóságára.

·        És megtanuljunk a Szívünkből élni, Isten Szelleme által vezetettek lenni, és nem pedig a fejünkből.

Aki ezt az utat járja, annak az élete sziklára épül.

Tehát ma megismertük, hogy a keresztény meditáció nem az ördögtől való, hanem Isten egyik leghatékonyabb fegyvere, amit a sátán – mint minden mást – megpróbált ellopni és eltorzítani.

Megértettük, hogy a keleti meditációval ellentétben (amely az elme kiürítésére és a semmire fókuszál), a Bibliai Meditáció a betöltekezésről szól: nem a semmibe révedünk, hanem az Élő Istenre és az Ő Beszédére irányítjuk a figyelmünket.

A tanítás 5 legfontosabb sarokköve:

1. A „Révület” (Ekstasis) szükségessége Megtanultuk, hogy Isten azért szól gyakran álomban, mert a nappali tudatunkat uralja a Dianoia (a logikus, elemző elme) lármája. A meditáció célja, hogy tudatosan előidézzük azt a théta-állapotot, ahol a Dianoia elcsendesedik, a testi érzékelés háttérbe szorul, és a Szív  végre nyitottá válik .

2. A Belső Út Térképe (A Szent Sátor mintája) Kaptunk egy pontos útvonaltervet a belső imához:

• A Pitvar (A Test zónája): Itt tesszük félre a külvilágot. Döntést hozunk: „testem, maradj csendben!” (Rézoltár) és hálával megtisztítjuk a gondolatainkat (Rézmedence).

• A Szentély (A Lélek/Psziché zónája): Itt történik a munka! Az Igét (a Kenyereket) a Nous (a szív értelme) segítségével forgatjuk (szümballó). Itt ütköztetjük az Isten igazságát a régi hiedelmeinkkel, amíg az írott Ige (Logosz) élő kijelentéssé (Rhéma) nem válik.

• A Szentek Szentje (A Szív legbelső rejteke): A kárpit mögött, a szövetség ládájánál találkozunk magával a Jelenléttel. Itt íródik át a törvény a szívünk hústábláira.

3. A Szív megtisztítása . Láttuk, hogy a szív  tele van régi sérülésekkel és testi beidegződésekkel (Phronéma – testi gondolkodásmód). A meditáció az a műtét, ahol a Szent Szellem fénye feltárja ezeket a romboló mintákat, és kicseréli őket Krisztus természetére.

4. A Hit születésének helye Megértettük, hogy az agyban tárolt információ nem hit. A hit a szívben születik! A meditáció az a „keltető”, ahol az Ige magjából valóságos hit fejlődik, ami hegyeket tud megmozgatni.

5. A szellemi érzékszervek élesítése A rendszeres belső csend visszaadja az elveszített koncentrációs képességünket, és olyan szellemi érzékenységet ad, amivel a hétköznapok zajában is azonnal felismerjük Isten vezetését, megkülönböztetve azt a saját érzelmeinktől vagy az ellenség suttogásától.

A meditáció nem kikapcsolódás, hanem bekapcsolódás Isten Királyságába. Nem luxus, hanem a győzelmes élet feltétele. Ne elégedjünk meg a Pitvarral, lépjünk be a kárpit mögé!

A jövő héten folytatjuk, és megnézzük, hogyan mélyíthetjük el ezt a gyakorlatot a mindennapokban.

Bibliai meditáció 2

Sziasztok! A múlt héten egy sors meghatározó tanításba kezdtünk bele, és megcáfoltuk a vallásos hiedelmeket a Bibliai Meditáció körül.

Miről is volt szó az első részben?

1.   Helyretettük az alapokat: Bizonyítottuk a Biblia alapján, hogy a meditáció (az elmélyülés képessége) Istentől kapott ajándék, amit a sátán – mint minden mást (zenét, szexualitást) – csak ellopott és eltorzított.

2.   Tisztáztuk a különbséget: Láttuk, hogy míg a keleti meditáció az elme kiürítésére és a sötétséggel való egyesülésre törekszik, addig a keresztény meditáció az elme betöltése Isten Igéjével és a Teremtővel való személyes találkozás.

3.   Megkaptuk a Térképet: Megnéztük, hogyan vezet az út a Szent Sátor mintájára a Belső Szobába:

o A Pitvarban kezdünk a hálaadással és a testünk "oltárra tételével".

o A Szentélyben forgatjuk a szívünkben az Igét, amíg az Logoszból Rhémává (élő hitté) válik.

o Hogy végül beléphessünk a Szentek Szentjébe (a Szív legmélyére), ahol elcsendesedik a zakatoló logika, és a Szellemünk közvetlenül egyesül Istennel.

4.   Láttuk az eredményeket: Megértettük, hogy ez nem csak "kikapcsolódás", hanem ez a kulcsa a koncentráció visszaszerzésének, a szív megtisztításának, a hit felépítésének és a szellemi érzékenységnek.

De az utazásnak itt nincs vége! Ma megyünk tovább, és belépünk a legizgalmasabb területre: a Képzelet megszentelésébe ...

4. FEJEZET

Mielőtt rátérnénk a képzelet használatára, tisztázzunk egy hatalmas félreértést. Ne gondolja senki, hogy ő még soha életében nem meditált! A "meditáció" ugyanis csak egy ember által alkotott szó az emberi szív egyik alapvető működésére.

Gondolj csak vissza:

• Nem volt még olyan, amikor gyerekkorodban elbambultál az iskolai órán? A tested ott ült a padban, a szemed nyitva volt, de az agyad egy teljesen más mozit nézett. A tanár már ötször szólt, mire "visszatértél ebbe a valóságba".

• Nem volt olyan vezetés közben, hogy mintha kikapcsolt volna az agyad? Kikerültél az időből, és hirtelen odaértél a célodhoz, pedig nem is emlékszel az útra, a váltásokra vagy a kanyarokra.

• Vagy dicsőítés és ima közben: egyszer csak mintha megszűnt volna a környezet, a külvilág elhalványult, és átkerültél egy másik tudatállapotba, amit a Biblia "révületnek" hív.

Mi a közös ezekben? A megváltozott tudatállapot. A kikapcsol az analitikus elme, a látható valóság átmenetileg "megszűnik", és bent a szívedben elindul egy film, amit akkor éppen nem te irányítasz. Ezekben az esetekben a szív tartalma – legyen az félelem, remény vagy imádat – egyszerűen túlcsordul, és elragadja a tudatodat.

Nos, a bibliai meditáció pontosan ez – egyetlen hatalmas különbséggel: hogy tudatosan csinálod! A meditáció az, amikor tudatosan be tudsz menni ebbe a "révület" állapotba, tudatosan meg tudod nyitni a szívedet, hogy Istennel és Isten Országával kapcsolatba lépj.

Nézzünk csak néhány híres ember hogy is kapcsolódik a meditatív állapothoz:

1.Thomas Edison és Salvador Dalí

Edison (a feltaláló) és Dalí (a festő) egymástól függetlenül, tudatosan használták ahogy ők mondták a  "szendergés"  erejét.

• Amikor elakadtak egy problémával, leültek egy kényelmes fotelbe pihenni. A kezükben tartottak egy fémgolyót (vagy kanalat), alattuk pedig egy fémtálca volt.

• Elkezdték magukat álomba/meditációba engedni. Abban a pillanatban, amikor a testük elaludt volna (és az izmok elernyednek), a golyó kiesett a kezükből, és a csattanás felébresztette őket.

• Ebben a "köztes állapotban" (ami nem ébrenlét, de nem is mély alvás – ez a Bibliai révület technikai oldala) kapták meg a legzseniálisabb ötleteiket és vizuális képeiket.

2. Albert Einstein

Einstein híres mondása: "A képzelet fontosabb, mint a tudás." (A tudás az agy, a képzelet a Szív nyelve).

• A Relativitáselmélet nem a táblánál született matekozás közben.

• Einstein fiatalon, egyfajta éber álmodozás közben elképzelte (vizualizálta), hogy milyen lenne, ha egy fénysugáron lovagolna, és visszanézne. Ez a belső kép (vízió) volt az alap, a matematika (a logika) csak később jött, hogy leírja, amit ő már látott a szellemében.

3. Dmitrij Mengyelejev (A periódusos rendszer)

A kémiatudomány alapja. Mengyelejev kimerülten próbálta rendszerezni az elemeket, de a logikája csődöt mondott.

• Elaludt az asztalánál.

• "Álmomban láttam egy táblázatot, ahol minden elem a helyére került."

• Felébredt, és csak leírta, amit látott. (Ez a szellemi letöltés klasszikus esete).

4. Nikola Tesla

Ő talán a "legbiblikusabban" működő feltaláló (technikai értelemben). Tesla nem épített modelleket a valóságban, amíg a fejében nem volt kész.

• Képes volt a képzeletében felépíteni egy gépet, elindítani, és hetekig "futtatni", hogy lássa, melyik alkatrész kopik el.

• A váltóáramú motor ötlete akkor hasított belé, amikor egy parkban sétált és a naplementét nézte és „elbambult” (azaz révületbe esett). A "logikus elme" ki volt kapcsolva, a "szív" nyitva volt.

Ezt a metodikát használta Jézus, Pál és az összes próféta is. Mit gondolsz, honnan vette Mikeás próféta azt a részletes leírást a mennyei udvartartásról? Nem a fizikai szemével látta!

"Monda [Mikeás]: ...Látám az Urat ülni az ő királyi székében, és az egész mennyei sereget jobb és bal keze felől mellette állani. És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot...?" (2 Krónika 18:18-19)

Vagy Bálám honnan látta évszázadokkal előre a Messiás eljövetelét? Figyeljétek a leírást:

"Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, és aki tudja a Magasságosnak tudományát, és aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel. Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból..." (4 Mózes 24:16-17) Leborulva, de nyitott belső szemekkel! Ez a meditáció állapota.

Vagy Dávid honnan szedte a messiási zsoltárokat? Honnan tudott a keresztre feszítésről ezer évvel Jézus előtt, amikor ez a kivégzési mód még nem is létezett?

"Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek [s] bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek..." (Zsoltárok 22:17-19) Dávid a belső szobájában, a szívében látta lepergeni a "filmet" a Golgotáról. Minden ilyen látás ebből a tudatállapotból származik.

Emlékezzünk, az előző tanításban idéztem Tertullianus (Kr. u. 200 körül) A latin kereszténység atyját aki így fogalmazott: „az Ekstasis (a révület) az az állapot, amikor a lélek "megpihen" a test érzékelésétől.” És figyeljétek, milyen gyönyörűen fogalmaz: Ez az állapot a prófétaság előszobája!

Vagy idéztem Szent Ágostontól aki  nyugati teológia atyja, így fogalmazott:  „a

bibliai "révület"  pontosan az, amikor a lélek elszakad a testi érzékektől, hogy a szellemi látás tartományába lépjen.

Gondolod hogy Dávidnak, Bálámnak vagy Mikeásnak más volt az antropológiai felépítése mint neked? Ők is ugyan úgy: test-lélek- szellem voltak. De melyik részünk az amelyik kapcsolódni tud Istenhez?

Azt tudjuk az újszövetségből hogy "test és vér nem örökli isten királyságát" azt is tudjuk hogy "a lelki-pszichikai ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok neki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.".

Tehát csak egyetlen tagunk marad ami képes felfogni-érzékelni-látni Isten dolgait, az a szellem. Nem jut erről eszetekbe semmi? Jézus mit is mond a samáriai asszonynak?

János 4:23 - 4:24 „De közeledik, sőt most van az az óra, amikor valódi imádói Szellemben és valóságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres.  Az Isten Szellem, és akik Őt imádják, Szellemben és valóságban kell imádniuk."

Jézus itt egy új korszakot jelentett be a történelemben. Előre látva az újjászületett Isten gyermekeit, bejelentette hogy mostantól szellemben és igazságban tudunk kapcsolatba lépni az Atyával.

És tudod mit mondok? ez a történelmi bejelentés elveszítette mára a súlyát!!!

Ma ha beszélsz a keresztényekkel a szellemi dolgokról, akkor azt felelik hogy "hát bennem van Isten Szelleme, tehát én szellemben imádom az Atyát”… de ez egy vallásos maszlag. A szellemed akkor lesz aktív -ahogy  Dávidnál-Mikeásnál és az összes ószövetségi prófétáknál- amikor a test és a lélek elhalkul.

A szellem akkor éber amikor a világ zaja megszűnik! Na ez a mi ajándékunk Istentől. Igaza volt a zsidó levél szerzőjének amikor azt mondja: "lustákká váltatok arra hogy figyeljetek".

Kezdj el szellemben járni hogy megtapasztalhasd mind azt, amit olvasol a bibliában.

Benned már az újjászületésben ugyan az az ajándék és lehetőség  él mint Mózesben és az összes ószövetségi prófétában.  

A különbség annyi, hogy a meditációban te tudatosan keresed Istent. Pál apostol ezt a legbátrabb felhívásként fogalmazza meg:

"Járuljunk azért bizalommal [bátran] a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk..." (Zsidók 4:16)

Tudod, mi a Kegyelem Királyi Széke? Az Ószövetségben ez a Frigyláda teteje volt (a Kapporet), a két Kerub között, ahol Isten dicsősége megjelent. A Főpap oda csak évente egyszer, remegve mehetett be.

De hol van ma a Frigyláda? A Szentek Szentjében, azaz a te Szívedben! Pál nem azt mondja, hogy évente egyszer, vagy néha véletlenül (amikor "révületbe" kerülsz dicsőítés közben) mehetsz be. Hanem BÁTRAN! Akkor mész be, amikor csak akarsz! Na, ez a meditáció: A tudatos, bátor belépés a Benned lakó Isten jelenlétébe.

És mit csinálunk ott bent? Itt jön képbe a második nagy félelem leküzdése: a Képzelet használata...

Beszéltünk már a csendről, a koncentrációról, a szív megnyitásáról. De mi történik odabent, amikor becsukjuk a szemünket?

Itt ütközünk bele a második legnagyobb hazugságba. Ha egy kereszténynek azt mondod: "Használd a képzeletedet! Lásd Istent, lásd az ígéretek beteljesedését!", sokan összerezzennek. Azonnal jön a válasz: "Jaj, testvér, ez New Age! Ez agykontroll! Ez a vonzás törvénye!"

Ma szeretném helyreállítani bennetek Isten egyik legcsodálatosabb ajándékát: a KÉPZELETET. Mert a Biblia feketén-fehéren tanítja: képzelet nélkül a hit nem tud működni.

Gondoljatok bele: Hogyan teremtette Isten az embert? A saját képmására. Istennek van képzelete? Hogyne volna! Gondolom nem tükörben nézegette magát, miközben formálta az embert…

Mielőtt megteremtette a világot, látta azt magában. (A „Látás Törvénye” c tanításban beszéltem róla) És mivel mi Hozzá hasonlítunk, mi is képekben gondolkodunk.

• Ha azt mondom neked: "alma", nem a K-Ö-R-T-E betűk jelennek meg a fejedben, hanem látsz egy képet a gyümölcsről.

• Isten a Bibliában végig képekben beszél: a Szent Sátor, a prófétai látomások, Jézus példázatai – mind-mind a képzeletünket célozzák meg.

A képzelet nem más, mint a szív vászna. A hit olyan, mint a vetítőgép. Az Ige a filmtekercs. De ha nincs vászon (a képzelet), ahová kivetítsd a filmet, nem látsz semmit! A sátán tudja ezt. Ezért szennyezte be a képzeletünket a bűnbeeséskor (1Mózes 6:5 – az ember szívének minden gondolata gonosz volt). De az újjászületéskor a képzeletünket is meg kell szentelnünk! Nem eldobni kell, hanem megtisztítani! A képzelet a szellemvilág nyelve.

De jogosan kérdezitek: "Mi a különbség a New Age vizualizációja és a keresztény belső látás között?" A technika (a belső képalkotás) hasonló, de a FORRÁS és a CÉL ellentétes!

A)

New Age / Agykontroll / Vonzás törvénye:

• A forrás, Az ÉN. Az emberi ego.

• "Én vagyok az isten. Én teremtem a valóságot. Ha elképzelem, hogy van egy Ferrarim, akkor megteremtem."

• Ez a teremtés bitorlása. Az ember akarja a saját vágyait ráerőltetni a világra. és tudod mit mondok? Még ez is működik!

B)

A Bibliai Vizualizáció (Meditáció):

• A forrás, ISTEN IGÉJE és a SZENT SZELLEM.

• Mi nem teremtünk semmi újat, nem manifesztálunk! Mi csak MEGLÁTJUK és ÁTVESSZÜK azt, amit Isten már megteremtett és nekünk adott a Krisztusban, és kiszólítjuk a láthatatlanból a láthatóba.

• Pál azt mondja, hogy Isten „megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben” (Efézus 1:3). A gyógyulásod már kész van. A szabadulásod már kész van. A keresztény meditáció nem "varázslás", hanem szellemi letöltés. A szíveddel és a képzeleteddel hangolódsz rá arra a valóságra, ami a Szellemvilágban már létezik, hogy behozhasd a fizikai világba.

A meditáció nem más mint hogy az elmédből beviszed a szívedbe Isten ígéretét!

- Tudjátok melyik a legveszélyesebb meditáció? Az amelyik nincs irányítva, a kontrollálatlan meditáció. Higgyétek el, nem ritka … Az aggódás nem más, mint kontroll nélküli meditáció! Amikor aggódsz, mit csinálsz? Elképzeled a rosszat. Látod magad előtt, ahogy kirúgnak a munkahelyedről, látod ahogy megbetegszel, látod ahogy megcsal a házastársad. Használod a képzeletedet – csak az ördög céljaira! Az első lépés: Állítsd le a negatív mozit!

- Ha betegséggel küzdesz, hiába mondogatod, hogy "meggyógyultam", ha közben a szellemi szemeiddel a koporsódat látod.

• Csukd be a szemed!

• Idézd fel az Igét: „Sebeiben gyógyultam meg.”

• És most használd a képzeleted: LÁSD Jézust a keresztfán. Lásd a sebeit. És lásd magad, ahogy az Ő sebei által a te tested megújul. A te beteg éned, Krisztussal együtt meghalt a kereszten.

• Lásd magad, ahogy futsz, ahogy dolgozol, ahogy játszol az unokáiddal – fájdalom nélkül!

Ez nem önbecsapás. Ez a szellemi valóság. A fizikai világ hazudik, az Ige mond igazat. És a képzeleted az az eszköz, amivel az Ige tekintélyét érvényesíted a látható  világban.

„A hit a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsidók 11:1).

De hogyan győződsz meg arról, ami nem látható? Úgy, hogy a képzeleteddel megragadod! Kezdjük el megszentelni a képzeletünket! Ne engedjük, hogy a félelmeid vetítsen oda képeket.

A képzeleted -így is-úgy is- működik és részt vesz a sorsod irányításában. Kezdd el tudatosan használni a képzeleted és NE hagyd hogy az érzelmeid, tapasztalataid rángassák.

Menjünk be a Belső Szobába, és engedjük, hogy a Szent Szellem fesse fel a szívünk vásznára Isten dicsőséges jövőjét! Mert amit ott bent meglátsz és megtartasz – az fog megvalósulni idekint.

5. FEJEZET

Meg kell értenünk  hogy a szívünk az a vezérlőközpont amely a háttérből irányítja az életünket, befolyásolja a döntéseinket, a világnézetünket, a reakcióinkat és viselkedésünket.

Tudod mi a szív legfrappánsabb definíciója?  HÍD A KÉT VILÁG KÖZÖTT

Hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk az alapokhoz, a bibliai antropológiához. Tudjuk, hogy az ember három részből áll: Test, Lélek és Szellem.

A Test: A föld porából van, tehát a látható- fizikai világhoz tartozik.

A Szellem: Istentől származik, és a láthatatlan szellemvilághoz kapcsolódik.

A Lélek (görögül: Psziché): Az értelmünk (gondolatvilágunk), az érzelmeink és az akaratunk. Ez a rész hordozza a test biológiai életét (a bioszt) is.

De ahhoz, hogy a földi test és a mennyei szellem egy rendszer legyen, és tudjon együtt működni, kell egy híd. Kell egy összeköttetés, egy mélyebb kapcsolódási pont. Ezt hívjuk SZÍVNEK.

A modern pszichológia egyik atyja Carl Gustav Carus, az 1800-as évek közepén fogalmazta meg azt, amit az ókori filozófusok és a bibliai gondolkodók évezredek óta ismertek: hogy az emberi tudatnak van egy mélyebb, felszín alatti rétege. Ezt nevezi a tudomány Tudatalattinak.

És ha egy gondolkodó, (nem lusta szívű) Bibliát olvasó ember megnézi a tudományos leírását a tudatalatti működésének, és összehasonlítja a bibliában lévő szív leírásaival, azonnal látja, hogy ez pontosan ugyanaz.

Mi van ebben a mélységben? Ide gyűlnek össze a születésünk pillanatától kezdve mindazok a benyomások, amik a világgal való találkozásból erednek:

-A traumák és a fájdalmak.
-Az emlékek és az örömök.
-A félelmek.
-És a legfontosabb: a Hitrendszerek.

Ezek határozzák meg az egész személyiségünket. Ez az ember legbelső lénye, az ember központja. A szíved miatt vagy az aki vagy, a szíved miatt viselkedsz ahogy viselkedsz, reagálsz ahogy reagálsz.

Itt érkeztünk el a probléma gyökeréhez. Az újjászületésben Isten az érzéketlen, "kőszívet" kicseréli egy "hússzívre". Ez azt jelenti, hogy kapsz egy új képességet, ami már képes érzékelni az Istentől való dolgokat. DE SAJNOS a régi világból örökölt minták, a régi "programok" ott maradtak, ugyanis ezek a te szabad akaratodból vannak ott és még Isten sem fogja átlépni ezt!

Ezért van az a furcsa és fájdalmas állapot, hogy bár megtértél, és Isten élete ott van a szellemedben, a Szívedben (a tudatalattidban) mégis ott munkál:
-a hitetlenség,
-a félelem,
-az indulat,
-és a rossz döntéseket befolyásoló minták.

Salamon azt mondja, hogy "a szívből indul ki minden élet" (Példabeszédek 4:23), tehát a Szív tartalma határozza meg a sorsunkat.

Hiába vagy Isten gyermeke a szellemedben, ha a szíved tele van a régi programokkal (kudarccal, szegénység-tudattal, betegség-tudattal, és hitetlenséggel, akkor bizony kudarcokkal, vereségekkel és fájdalmakkal teli életet fogsz élni.

És mi lesz ennek a vége? Mivel szégyelled ezt az ellentmondást, elkezdesz képmutatóvá válni. Megtanulod a vallásos nyelvezetet, mosolyogsz a gyülekezetben és igyekszel eltitkolni a belső vereségedet a külvilág elől. De belül tudod, hogy valami nem stimmel. Pedig nem a képmutatás a megoldás, hanem a Szív megújítása...

Ezért van az, hogy hiába akarod az eszeddel az áldást  vagy a gyógyulást, ha a tudatalattid programja a kudarcra van beállítva, akkor el fogsz bukni. Ez tény!!!

És ha végre egyszer levennéd azt a romantikus szemüveget amivel olvasod a bibliát, akkor meglátnád, hogy Isten folyamatosan figyelmeztet erre a valóságra és -bizony- minket szólít fel a szív megújítására. 

A meditáció az egyik (bár a mostani „világosságom” szerint azt mondanám: Az egyetlen) módja annak hogy a szívet megújítsuk.

6. FEJEZET

De nézzük meg hogy Isten hogy látja az emberi szívet:

A vallásos ember azt hiszi, hogy Isten a külső teljesítményt nézi: a cselekedeteket, a szépen megfogalmazott imákat, a templomba járást, az utcai evangelizációt, a dicsőítő összejöveteleket.  De ez tévedés!

Isten elsősorban nem a kezedet nézi, hanem a Szívedet és a belső beállítottságodat. A cselekedet ugyanis már csak egy gyümölcs, de Isten a gyökeret vizsgálja.

Az egész dinamikáját egyetlen mondatból megértjük, amit Isten Salamonnak mondott a 2 Krónika 1-ben:

"Azon éjszaka megjelenék az Isten Salamonnak, és monda neki: Kérj amit akarsz, hogy adjak neked.  És monda Salamon az Istennek: …

Most azért adj nekem bölcsességet és tudományt, hogy a te néped előtt mind ki-, mind bemehessek; mert vajon kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?  

Akkor monda az Isten Salamonnak: Minthogy ez volt a te SZÍVEDBEN, és nem kértél tőlem gazdagságot, kincset és tisztességet, avagy a téged gyűlölőknek lelkét, sem hosszú életet magadnak nem kértél, hanem kértél magadnak bölcsességet és tudományt, hogy kormányozhasd az én népemet, mely felett királlyá tettelek téged:  A bölcsességet és a tudományt megadtam neked, sőt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok neked, amelyhez hasonló nem volt sem az előtted, sem az utánad való királyoknak. "

Figyeljétek meg: Isten a választ nem a szájjal kimondott szavakra alapozta elsősorban, hanem arra, amit a szív mélyén talált. Isten válaszmechanizmusa így működik: Te imádkozol vagy teszel valamit. Isten nem a szájad mozgását vagy az eszed logikus érveit vizsgálja. Ő a Szív mélyét és a belső szándékot szkenneli.

Ahogy az Ige mondja: "Mert az Úr a szívek vizsgálója" (Példabeszédek 21:2).

Ha a Szívben ott a helyes irány, Isten arra válaszol

Nézzünk meg pár konkrét bizonyítékot a Bibliából arra, hogy Isten a Szív állapotára reagál, sokszor felülírva a fizikai valóságot!

- Jósiás király (A megalázkodás ereje) Amikor a király meghallotta a Törvénykönyv igéit, megszaggatta ruháit (külső tett). De Isten mélyebbre látott és ezt mondja a királynak:

"Mivel a szíved meglágyult, és megaláztad magad az Úr előtt... én is meghallgattalak téged." (2 Királyok 22:19)

A "meglágyult szív" azt jelenti, hogy a makacs, ellenálló gondolkodásmód megtört. Isten erre a belső alázatra válaszolt kegyelemmel.

-Ezékiás és a nép (A Szív felülírja a hibát) Ez a legzseniálisabb igehely! A nép evett a húsvéti bárányból, de nem voltak rituálisan megtisztulva. Törvényszegést követtek el! De Ezékiás a szívükre hivatkozva imádkozott:

"Jóságos az Úr, engeszteljen meg mindenkit, aki szívét arra adta, hogy keresse az Istent... még ha nincs is a szent hely tisztasága szerint." És az Úr meghallgatta Ezékiást. (2 Krónika 30:18-20)

A test tisztátalan volt, az előírás sérült, de a Szív iránya jó volt. Isten a Szív alapján döntött, és felülírta a formai hibát.

-Anna imája (A néma kiáltás) És végül nézzük meg Annát, Sámuel próféta anyját. Ő meddő volt, és a templomban imádkozott, de olyan keserűségben, hogy hang nem jött ki a torkán, csak a szája mozgott. 1 Sámuel 1:13 - 1:14 „És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.  Monda azért neki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.”

Éli, a főpap, amikor ránézett, mit látott? Egy részeg asszonyt! Azt mondta neki: "Meddig leszel még részeg?". Látjátok? Még a főpap is csak a külsőt látta, és teljesen félreértette a helyzetet! De mit mondott Anna? "Nem uram... hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt."  Isten a szív néma kiáltását hallotta meg, és megadta a kérést. Ez a legtisztább bizonyíték: Isten füle a szívünkre van hangolva, nem a hangszálainkra.

Ezzel eljutottunk a lényeghez. Isten a cselekedeteink mögötti "mozgatórugót", a "motivációt" nézi. Miért? Mert a cselekedet már csak a következmény.

Tudod, miért haragudott Jézus a farizeusokra? A képmutatásuk miatt. Mert Ő látta azt, amit az emberek nem: a cselekedetek mögötti Szív valóságát. Hiába volt meg a külső engedelmesség, a törvény látszólagos betartása, Jézus azt mondta:

"Jaj nektek... mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, de belül tele vannak... minden undoksággal" (Máté 23:27).

A vallásos cselekedet nem tudja elfedni a tisztátalan szívet Isten szemei előtt, mert Ő mindig a cselekedetek mögé lát.

Isten Igéje ezt mondja: Mert az [Úr] nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. (1Sám 16:7 )

Pontosan ezért…:

"Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek szándékait." (1 Korinthus 4:5)

Ez azt jelenti, hogy az ember nem tud objektív ítéletet hozni, nem úgy látja a dolgokat ahogy azok valóban vannak. Istent a szív állapota érdekli.

És itt a lényeg: A belső beállítottság a kulcs.

• Ha a beállítottságod önző -> a "jó cselekedet" is lehet rossz (mert vallásos, képmutató).

• Ha a beállítottságod Istenre irányul -> még a hibás cselekedet mögött is ott van az élet, amit Isten értékel.

A meditáció egyik legfontosabb célja a szív irányának átállítása. Nem azért meditálunk, hogy "jól viselkedjünk", hanem hogy a Szívünk irányultságát megváltoztassuk. Mert ha a Szív (a gyökér) megváltozik, akkor a cselekedetek (a gyümölcsök) maguktól megjavulnak.

7. FEJEZET

Elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: Miért csináljuk ezt az egészet?

Miért vonulunk be a Belső Szobába? Csak azért, hogy legyen egy jó érzésünk, vagy hogy "kikapcsolódjunk"? Nem! A cél egyetlen görög szóban foglalható össze, amit Pál apostol használ a Róma 12:2-ben: METAMORPHOO.

(ebből származik a metamorfózis szavunk, ami egy teljes átalakulást jelent)

„...hanem változzatok el (metamorphoo) a ti elmétek (Nous: a szív felfogóképessége-értelme ) megújulása által...”

Mit jelent ez a szó? Ismeritek a biológiából. Ez a hernyó és a pillangó esete. Amikor a hernyó bebábozódik, nem arról van szó, hogy a hernyó kap egy pár szárnyat, és "feljavított hernyóként" repül tovább. Nem! A hernyó szerkezete teljesen felbomlik, és egy teljesen új lény, egy új természet jön létre.

Sokan ott tévesztik el a keresztény életet, hogy a "régi énjüket" (az óembert) próbálják pofozgatni, javítgatni. De Isten nem felújítani akar, hanem átváltoztatni! A meditáció célja ez a radikális belső szerkezetváltás. Hogy a természeted, a jellemed és a reakcióid gyökeresen megváltozzanak, és kiábrázolódjon benned a Krisztus (Galata 4:19).

Hol történik ez a változás? A szívben! Ahogy az előbb láttuk, a szívünk tele van régi, hibás programokkal. A meditáció az a hely, ahol nem a felszínt kapargatod, hanem belépsz a rendszergazdai felületre.

A meditáció (a Belső Szoba) az a hely, ahol kilépsz a világból és a pszichéből és belépsz a szellemibe. Itt nem a felszínt kapargatod, hanem a NOUS-t, a Szív értelmét írod át! Ahogy Pál mondja: „Újuljatok meg a szívetek értelmének (Nous) szelleme által” (Efézus 4:23 - SzPA fordítás).

A meditációban törlöd a régi hibás fájlokat (pl. "nem vagyok elég jó", "beteg vagyok"), és beírod Isten Igazságát. És ha a program megváltozik, a valóságban is megváltozik az eredmény!

Hogyan írjuk át a programot? A LÁTÁS által. Emlékezzetek Jákóbra! Hogyan érte el, hogy a juhai pöttyösek legyenek? Nem imádkozott értük, nem festette be őket.

• Vett pöttyös ágakat (ez volt a vizuális kép, az "Ige").

• Odateszi a vályúkba, ahol az állatok ittak.

• És amikor az állatok nézték a pöttyös ágakat ivás közben, a testükben biológiai változás történt.

Ez a meditáció titka! Azzá válsz, amire nézel.

• Ha a betegséget, a leleteket nézed, beteg maradsz.

• De ha a Belső Szobában becsukod a szemed, és elkezded LÁTNI magad Krisztusban – látod magad gyógyultnak, látod magad áldottnak –, akkor ez a kép beleég a tudatalattidba (a szívedbe). És a szíved, mint egy engedelmes szolga, elkezdi megteremteni ezt a valóságot a testedben és a körülményeidben. („a szívből indul ki minden élet”)

Jákób példája bemutatja a működési elvet: a látás átformálja a fizikai valóságot. DE a tárgy, amit nézünk, megváltozott!

Mi, újszövetségi hívők már nem faágakat nézünk. Pál apostol adja meg a keresztény meditáció csúcsát a 2 Korinthus 3:18-ban:

'Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk (metamorphoo) dicsőségről dicsőségre, az Úrnak Szelleme által.'

Látjátok a folyamatot?

Szemléled Őt: A belső szobában, a képzeleteddel Jézusra nézel. Látod Őt győztesnek, látod Őt dicsőségesnek.

Mivel Krisztus benned él, amikor Őt nézed, valójában az "Új Énedet" nézed! Azt nézed, aki Te valójában vagy a Szellemben.

És miközben ezt a képet tartod a szívedben, a Szent Szellem elvégzi a munkát: elkezdi a fizikai valóságodat hozzáigazítani ehhez a belső képhez. Nem erőlködésből, hanem "az Úrnak Szelleme által'. Ezért nem New Age ez! Mert mi nem magunkat imádjuk, hanem Krisztust szemléljük, és Ő formál át minket a saját képére!"*

Miért várjuk ezt ennyire? Mert a Biblia azt mondja:

„Hiszen a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak a fölfedetését.” (Róma 8:19).

A világ nem vallásos emberekre vagy csecsemő, identitászavaros keresztényekre  vár, hanem Isten, felnőtt fiaira!  A világ arra vár, hogy meglássa rajtunk az erőt! Hogy meglássa rajtunk, hogy más törvények szerint működünk.

• Amikor a meditációban a szív értelme átalakul, a szellemi tekintélyed  megváltozik.

• A betegségek elmenekülnek, mert a belső emberedből élet árad.

• A szegénység megtörik, mert a szívedben már áldott vagy

Sajnos az időnk lejárt, pedig a legmélyebb vizekre még ki sem eveztünk. Szerettem volna beszélni a 'Közösségi Meditáció' titkáról és szükségességéről , ahol a hívők szelleme  képes tér és idő felett összefonódni, ahogy Pál mondja az 1 Korinthus 5:3 -4-ben: „mert én, aki noha testben távol, ám szellemben jelen vagyok, mint jelenlévő …  hogy miután egybegyűltünk, ti és az én szellemem, az Úr Jézus nevében, a mi Urunk, Jézus hatalmával”,    És szerettem volna beszélni az 'Eredeti Virrasztás' elfeledett technológiájáról is, amit az egyházatyák nem éjszakai éneklésnek, hanem a szív éber őrszolgálatának írtak le, ahol olyan szellemi közösség tud kialakulni a hívők és Krisztus között, ami máshol nem.  De ezek olyan súlyos igazságok, amik egy külön alkalmat érdemelnek, így ezekre majd legközelebb térünk vissza ha Isten akarja.

Addig is a kulcs a kezetekben van: használjátok!

Ne arra várjatok, hogy Isten "automatikusan" megváltoztat titeket. Pál azt mondja: „Változzatok el!” – ez felszólító mód. Ez a te munkád!. Isten mindent odaadott:

1.   Az Igét, ami túlmutat ezen a látható világon.

2.   A Szent Szellemet, aki az energia.

3.   És a Belső Szobát, ami a műhely.

HOGYAN KEZDD EL HOLNAP? (A 15 perces gyakorlat)

"Tudom, hogy most sokan azt kérdezitek: 'Oké, értem, de mit csináljak, amikor holnap reggel leülök a fotelbe?' Ne bonyolítsátok túl! Itt egy egyszerű, 4 lépéses gyakorlat a kezdéshez:

1. LÉPÉS: A CSENDESÍTÉS (3-5 perc) Ülj le kényelmesen. Csukd be a szemed. Ne kezdj el azonnal imádkozni vagy kérni! Csak lélegezz. Mondd a testednek: 'Békesség'. Engedd el a feszültséget. Ha jön egy gondolat (bevásárlás, munka), ne harcolj vele, csak engedd elszállni. Várj, amíg a 'vízfelszín' kisimul.

2. LÉPÉS: A FÓKUSZÁLÁS (Az Ige kiválasztása) Válassz egyetlen igeverset. (Pl.: 'Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm'). Kezdd el lassan mondogatni magadban. Nem a mennyiség számít, hanem a mélység. Ízlelgesd a szavakat.

3. LÉPÉS: A LÁTÁS (A Képzelet bekapcsolása) Most kapcsold be a belső mozit. Ne csak mondd, hogy Pásztor. LÁSD Őt! Lásd, ahogy ott áll melletted. Milyen a tekintete? Lásd a dús füvet. Érezd a biztonságot. Lásd magad, ahogy betölti a szükségedet. Ha betegségben vagy, lásd magad, ahogy Jézus megérinti a testedet, és a sejtek megújulnak. Tartsd meg ezt a képet!

4. LÉPÉS: A HÁLAADÁS Ne kérj semmit! A meditáció végén, amikor a szíved tele van a képpel, csak mondd: 'Köszönöm, Atyám, hogy ez az igazság. Köszönöm, hogy ez már az enyém.'

Ennyi. Ha ezt minden nap megteszed, a szíved átprogramozódik, és az életed elindul a csoda felé."*

Nevezheted elmélkedésnek, áhitatnak vagy ahogy akarod, CSAK CSINÁLD!!!

Menj be minden nap a belső szobádba. Zárd ki a világ zaját. Engedd az Igének hogy átírja a szívedet. És engedd, hogy a hernyóból megszülessen a pillangó – a dicsőséges, győztes Isten fia!

Ámen.

Új Teremtés

Bevezetés

1.

Mielőtt megértenénk, kik vagyunk ma Krisztusban, azt kell megértenünk  mi történt velünk Ádámban, és mi történt velünk a megváltáskor.

Sokan azt hiszik, hogy a kereszténység egy erkölcsi kódex. Azt gondolják, a hit lényege annyi, hogy a „rossz ember” próbál „jó emberré” válni. Hogy Isten azért jött, hogy megjavítsa a viselkedésünket, hogy leszoktasson a bűnről, és rászoktasson az erényre.

De a Biblia nem rehabilitációról beszél! A Biblia nem a régi ember feljavításáról szól, hanem –ahogy Pál fogalmaz- egy „új teremtésről”.

Értsétek meg a különbséget egy egyszerű képpel: Ha egy kutya megtanul nyávogni, attól még kutya marad. Lehet, hogy egy nagyon ügyes, idomított kutya, de a belső lényegének, a szellemi DNS-ének a szerkezete nem változott meg. Ahhoz, hogy macska legyen, nem a hangját kell elváltoztatnia, hanem a DNS-ét.

Jeremiás ezt mondja (13:23): Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? [Úgy] ti is cselekedhettek e jót, akik megszoktátok a gonoszt.

Isten tudja pontosan hogy az embernek nem jobbításra van szüksége, hanem a szellemi DNS-ének cseréjére! Erről szól az „ÚJ TEREMTÉS”!

I. FEJEZET

1.

Első körben nézzük meg  az 1Mózes 2:7-et, ahol Isten leírja az ádámi faj születését:

„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét; így lőn az ember élő lélekké.”

Itt nézzük meg pontosan mit is mond az Iget! Isten a föld porából formált egy testet. Ott feküdt a földön egy tökéletesen megalkotott biológiai edény. Minden sejt, minden ér, minden szerv a helyén volt, de ez a test még élettelen  volt. Nem volt benne öntudat, nem volt benne mozgás. A Biblia itt még nem nevezi embernek, csak megformált pornak.

De ekkor történt a csoda: az örökkévaló Isten, lehajolt ehhez a porhoz, és belelehelte a saját lényegét, a „Ruach”-ot, az Élet Leheletét. Figyeljétek meg a szellemi kémiát ebben az igében: amikor ez a tiszta isteni Szellem találkozott a földi porral, ebből a két teljesen ellentétes valóságból jött létre egy harmadik: a nefes, azaz az emberi lélek. Az Ige azt mondja: „így lőn az ember élő lélekké”.

Az ádámi faj tehát egy különleges hármas egységbe lett teremtve (1Thesszalonika 5:23 mintájára):

1.   A test: A porból való részünk, amely a fizikai világhoz köt.

2.   A lélek: Az élőlélek (nefes), amely hordozza a biológiai életünket, a Biosz-t.

3.   A szellem: Mivel Isten a saját képére alkotta az embert (1Mózes 1:27), mi is szellemi lények lettünk, egy szellemi élettel.

Itt kell megértenünk az eredeti állapot legfontosabb titkát: mivel mi Isten Szelleme által lettünk életre szólítva, az Ő Szelleme a teremtéskor beleépült, integrálódott a mi szellemünkbe. Nem volt válaszfal. Ahogy a Zsoltárok 36:10 mondja: „Mert nálad van az élet forrása; a te világosságod által látunk világosságot.” Az emberi szellem össze volt kötve az Élet Forrásával, a Zoé-val.

Ha ilyen tökéletes lényt alkotott Isten, akkor mégis mi történt velünk hogy ebbe az állapotba kerültünk? De olvassuk tovább a bibliát, és mindenre választ fogunk kapni.

2.

Az 1Mózes 2:17-ben mit mond Isten?

„De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.”

Ez nem egy fenyegetés volt, hanem egy tényközlés. „Amely napon...” – jegyezzük meg ezt a kifejezést. Tudjuk a történetet: Ádám és Éva evett a fáról. És itt jön a nagy kérdés:

Látjuk-e, hogy Ádám azon a napon meghalt? Ha az 1Mózes 5:5-öt megnézzük, azt látjuk: „Vala pedig Ádám egész életének ideje kilencszázharminc esztendő; és meghala.”

Hát hazudott volna Isten? Azt mondta: „amely napon eszel, meghalsz”, Ádám mégis élt még kilencszázharminc évet! Nem, Isten nem hazudik. Ahhoz, hogy feloldjuk ezt az ellentmondást, meg kell vizsgálnunk, mit is jelent a bibliában a halál kifejezés.

3.

Nézzük végig az embert a bűnbeesés pillanatában:

• Meghalt a teste? Nem, hiszen tovább mozgott, sőt, gyermekeket nemzett.

• Meghalt a lelke? Nem. Az 1Mózes 3:10-ben Ádám azt mondja: „Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém”. A félelem, a szégyen, az érvelés mind azt mutatja, hogy a lelke (az érzelmei és az értelme) nagyon is működött.

Csak egyetlen rész maradt, ahol a halál beállhatott: az ember szelleme. Mit jelent a halál a Biblia nyelvén? Nem a létezés megszűnését, hanem elszakadást. Ahogy Ézsaiás 59:2 világosan kimondja:

„Hanem a ti vétkeitek választottak el titeket Istenetektől...”

Abban a pillanatban, amikor a bűn bejött, a Szent Szellem – aki szent, és nincs közössége a bűnnel – visszavonult az emberből.

De ezt látjuk Saul királynál is: 1. Sámuel 16:14 „Az Úrnak Szelleme (Ruach) pedig eltávozék Saultól, és gonosz szellem kezdé gyötörni őt…”

És Dávid is ettől rettegett a bűnbeesés után: Zsoltárok 51:13- ban így kiállt Istenhez: „Ne vess el engem a te orcád elől, és a te Szent Szellemedet ne vedd el tőlem!”

Ádám is Isten között a közösség megtört. Az emberi szellem, ami addig Isten fényében fürdött, hirtelen sötétségbe borult. Ez a szellemi halál. Ezért írja Pál apostol az ádámi állapotról az Efezus 2:1-ben: „Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitekben és bűneitekben.” Élő embereknek írta ezt! Mert biológiailag éltek, de szellemileg halottak voltak.

4.

Ez a halál, ez a sötét űr nem maradt meg a szellem szintjén, hanem mint egy agresszív rohadás, a szellemi halál elkezdte belülről kifelé szétrohasztani az egész emberi lényt. A Biblia pontosan dokumentálja ezt a folyamatot.

A)

A szellem sötétsége először a döntési központot, a szívet érte el. Mivel a forrás elapadt, a szívből eltűnt az isteni természet. Nézzük meg, mit mond Isten az emberi szívről Noé idején, az 1Mózes 6:5-ben:

„És látá az Úr... hogy az ember szívének gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.”

De már Káinnál látjuk hogy a romlás a cselekedetekben is megnyilvánult, hisz féltékenységből megölte a testvérét.

És Jeremiás próféta később megerősíti ezt a diagnózist (Jeremiás 17:9): „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Nem a viselkedésünk romlott el először, hanem a szívünk, amelyből a cselekedetek születnek . Azért követünk el bűnöket, mert a szívünk elszakadt az élettől.

B)

A szív romlottsága átterjedt a lélekre végül a romlás elérte a hústestet is.

Az elszakadás után az emberben csak a Biosz, a biológiai élet maradt meg. És mi a Biosz jellemzője? Hogy véges. A Róma 5:12 összefoglalja ezt a láncolatot:

„Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál...”

Ezért kezdett el rövidülni az emberi életkor, ezért jelentek meg a betegségek, a sejtek öregedése. A biológiai halálunk tehát csak az utolsó, látható következménye annak a halálnak, ami az Édenkertben, a szellemünkben már azonnal bekövetkezett.

Így áll előttünk az ádámi faj. Egy olyan faj, aki uralkodásra és az Istennel való szoros közösségre teremtetett, de mégis  a Jelenések 3:1 azt mondja: „az a neved, hogy élsz, és halott vagy.”

Biológiailag működünk, a vérünkben kering a biológiai élet, de a szellemünk elszakadt a forrástól. Ebből a helyzetből nincs kiút önfejlesztéssel.

Egy halottat nem lehet tanítani, csak feltámasztani.

Ezért volt szüksége az emberiségnek       nem egy új tanítóra,      hanem egy Megváltóra, aki visszaadja az isteni Életet.

II. FEJEZET:

1.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan jött létre az Új Teremtés, le kell szögeznünk egy alapigazságot: Isten nem egy érzelemvezérelt diktátor, aki kénye-kedve szerint változtatja a szabályokat.

Isten az Igazság Bírája (Zsoltárok 9:8), és mindent, amit teremtett – legyen az fizikai vagy láthatatlan –, törvények és szabályok alá rendelt.

Ahogy a gravitáció törvénye alól nem bújhatsz ki a fizikai világban, úgy a szellemi törvények alól sem lehet kibújni. A megváltás nem egy „hátsó kapu” volt, hanem a létező legmagasabb szintű jogi művelet. Isten nem sértette meg a saját törvényeit, hanem betöltötte azokat.

Két kőkemény szellemi törvény határozta meg az emberiség sorsát:

A) „A BŰN törvénye”

Pál apostol a Róma 6:23-ban rögzíti ezt a jogi tételt:

„Mert a bűn zsoldja a halál.”

Ez nem fenyegetés, hanem egy „munkaszerződés”. A zsold (görögül: opszónion) katonai fizetést jelent. Aki a bűnnek szolgál, annak a járandósága a halál. Ez egy kifizetési kötelezettség. Az ádámi faj adóssága a halál volt.

B) „A MEGBOCSÁTÁS Törvénye

A Zsidókhoz írt levél 9. fejezete kimondja a feloldozás egyetlen módját (Zsidó 9:22):

„És vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.”

Miért pont a vér? Miért nem elég egy bocsánatkérés? Mert a 3Mózes 17:11 megadja a kulcsot: „Mert a testnek élete a vérben van... a vér szerez engesztelést a lélek által.”

Mivel a bűn zsoldja az élet elvesztése (halál), a fizetség kizárólag csak egy élet lehet. A vér hordozza a biológiai életet, a Biosz-t. A vér kiontása azt jelenti, hogy egy élet jogilag feláldoztatik.

2.

Az emberiség itt ütközött falba. A törvények adottak: a tartozást ki kell fizetni, és vért kell ontani. De ki legyen az áldozat?

• Keressünk egy embert? Nézzünk szét a földön! Ádám óta a bűn szellemi fertőzése („az eredendő bűn”) kivétel nélkül minden emberre átszállt. A Róma 3:23 kimondja az ítéletet: „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” Egy bűnös ember nem fizethet egy másik bűnösért!

• Küldjön Isten egy angyalt vagy kerubot? Ők szentek és tiszták. De van egy hatalmas probléma: ők szellemi lények (Zsidó 1:14). Nincs vérük, amit kionthatnának! És mivel nem biológiai lények, nem tudnak meghalni. Márpedig a törvény vért és halált követel. Egy angyal nem tudja kifizetni az ember adósságát, mert nem kompatibilis a fajunkkal.

Úgy tűnt, a jogi helyzet megoldhatatlan.

3.

Isten terve nem improvizáció volt, hanem a bölcsesség csúcsa. Szükség volt egy Megváltóra, aki megfelel mindkét feltételnek:

1.   Embernek kell lennie, hogy legyen vére és meg tudjon halni.

2.   Bűntelennek kell lennie, hogy a vére tiszta, érvényes fizetőeszköz legyen.

Hogyan lehetséges ez? Itt jön képbe a szűz fogantatás titka. Ez nem egy vallásos mítosz, hanem szellemi szükségszerűség! A Róma 5:12-ből tudjuk, hogy a bűn egy ember (Ádám) által jött be. (ÉS NEM ÉVA ÁLTAL!!!)  A teológiában ezt úgy nevezzük, hogy a bűnös természetet, a romlott szellemi DNS-t a férfi szellemi magja örökíti tovább. Ahhoz, hogy megszakadjon a bűn láncolata, ki kellett kerülni az ádámi férfi-magot.

Ezért olvassuk a Lukács 1:35-ben Gábriel szavait Máriának:

„A Szent Szellem száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának.”

Figyeljétek a jogi pontosságot: Jézus teste Máriától való (tehát valódi ember), de a szelleme és az élete nem Józseftől, nem férfi magjából származott, hanem közvetlenül Istentől.

Ő volt a „második Ádám” (1Korinthus 15:45). Ő volt az első ember az Édenkert óta, akinek a szellemében nem a halál volt, hanem a tiszta isteni élet.

Pál így fogalmazza meg az Isten bárányának önfeláldozását: Filippi 2:5 - 2:8

Arra törekedjetek magatokban, ami Krisztus Jézusban is megvolt,  

aki isteni formában létezve nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Ő Istennel egyenlő,  

hanem önmagát kiüresítette, szolgai formát vett föl, emberekhez lett hasonlóvá és külső megjelenésében embernek bizonyult;  

megalázta önmagát, engedelmeskedve egészen a halálig, mégpedig a kereszthalálig.  

4.

Jézus a kereszten függve, nem mártírhalált halt, hanem jogi tranzakciót hajtott végre. Mindkét szellemi törvénynek eleget tett.

• A törvény feltétele: "Mert a bűn zsoldja a halál..." (Róma 6:23a)

• A törvény beteljesülése: "Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint." (1Korinthus 15:3)

• A törvény feltétele: "És vérontás nélkül nincs bűnbocsánat." (Zsidó 9:22)

• A törvény beteljesülése: "Mert ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik bűnök bocsánatára." (Máté 26:28)

Amikor Jézus a János 19:30-ban kimondta: „Elvégeztetett” (görögül: Tetelestai), egy jogi kifejezést használt, amit akkoriban az adóslevelekre írtak rá: „Kifizetve”. A bűn zsoldja (a halál) ki lett fizetve. A vérontás törvénye be lett töltve. Isten igazságossága nem sérült, mert a bűn meg lett büntetve – csak éppen a Helyettesen, aki valamennyiünk bűnét magára vette.

Van még 1 fontos feltétele a megváltásnak: az önfeláldozás szabad akaratból

Nem lehetett baleset, és nem lehetett kényszerű gyilkosság sem. Egy meggyilkolt ember csupán áldozat, de nem váltságdíj. Ahhoz, hogy a megváltás jogilag érvényes legyen, az áldozatnak teljesen önkéntesnek kellett lennie.

Jézus előre tisztázta ezt a jogi helyzetet a János 10:18-ban:

„Senki sem veszi el tőlem az életemet, hanem én adom oda önként. Van hatalmam odaadni, és van hatalmam újra visszavenni...”

Figyeljétek meg a keresztfán történteket! A római kivégzés célja az volt, hogy lassan, napok alatt, a kimerültségtől és fulladástól haljon meg az elítélt. De Jézusnál nem ez történt. A Máté 27:50-ben azt olvassuk: „kilehelte szellemét” (vagy kibocsátotta szellemét). Az eredeti görög szöveg (aphéken to pneuma) aktív cselekvést fejez ki: Ő „elküldte”, „elbocsátotta” a szellemét.

Nem a vérveszteség vagy a fulladás "győzte le" Őt. Urai volt a helyzetnek az utolsó pillanatig. Amikor kimondta, hogy "Elvégeztetett" (a jogi tranzakció lezárult), akkor Ő maga döntött úgy, hogy kilép a testéből. Ezért nem mártír Ő, hanem Főpap, aki saját magát vitte fel az oltárra. Ez az önkéntesség tette az áldozatot Isten előtt "kedves illattá" és jogerőssé.

5.

De van itt egy kérdés! Ha Jézus mindenkiért fizetett, miért nem üdvözül automatikusan mindenki?

Mert a jogi megváltás egy lehetőség, nem kényszer. Isten a saját képére teremtett minket, szabad akarattal. A kifizetett csekket fel kell venni.

Jézus a Márk 16:16-ban azt mondja: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.” De a legmélyebb feltételt a Nikodémussal való beszélgetésben tárja fel a János 3:5-ben:

„Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába.”

Tehát maga a hit nem elég! Kell a hit cselekedete is.

A jogi rész készen van. A mennyei bíróságon az ítélet: „az adósság kifizetve”. De ahhoz, hogy ez a te valóságod legyen, valaminek történnie kell a te halott szellemeddel is.

A „papír” megvan, de az „életet” még be kell tölteni. Hogyan válik a jogi győzelem személyes, szellemi valósággá bennünk? Mi az a titokzatos „víztől és Szellemtől” való születés?

III. FEJEZET

1.

Kezdjük egy fogalomtisztázással, mert itt van a legnagyobb félreértés a világ és az Egyház között. A világ szemében ki az élő? Az, akinek ver a szíve, lélegzik, és működik az agya. De Isten szótárában ez még nem az élet, ez csupán a Biosz, a biológiai létezés. A Biblia szerint lehetséges biológiailag élni, de szellemileg halottnak lenni.

János apostol az 1János 5:11-12-ben egy megdöbbentő, kizárólagos kijelentést tesz:

„És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet (Zoé); akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.”

Figyeljétek a szöveget! Nem azt mondja, hogy akiben nincs meg a Fiú, az „kevésbé él”, hanem azt, hogy nincs benne élet. Isten szemében az az „élő”, akiben ott lüktet a Zoé, az örökkévaló isteni élet.

Ez az az élet, ami Ádámban kialudt a bűnbeeséskor. Az újjászületés tehát nem egy vallásos meggyőződés felvétele, nem egy klubtagság, és nem erkölcsi javulás. Az újjászületés egy szellemi esemény: a Zoé visszatérése az emberbe.

2.

Az előbb beszéltem róla, hogy az ádámi ember szelleme halott, mert elszakadt Istentől, és a bűn természete lakik benne. Mi történik a megtérés pillanatában?

Isten nem „foltozza meg” a régi, lyukas szellemet. A szellemi újjászületés egy radikális műtét.

Ezékiel próféta évszázadokkal Jézus előtt látta ezt a pillanatot, és leírta a technológiáját az Ezékiel 36:26-ban:

„És adok néktek új szívet, és új szellemet adok belétek; és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet, És az én Szellememet adom belétek…”

Nézzük meg a lépéseket:

·        Kicseréli a lényünk legbelső részét, a szívünket, hogy alkalmasak legyünk a Vele való kapcsolatra.

·        Isten eltávolítja a régi, ádámi, halott szellemet.

·        Egy vadonatúj szellemet teremt beléd. Ez a te új belső embered.

·        De ez még nem minden! Ezékiel a következő versben (27. vers) folytatja: „És az én Szellememet adom belétek...”

Itt történik meg a csoda: a Szent Szellem nem csak meglátogat, hanem újra egyesül a te szellemeddel, ahogy az eredeti teremtésben volt. Pál apostol az 1Korinthus 6:17-ben rögzíti ezt a fúziót:

„Aki pedig az Úrral egyesül, egy szellem Ővele.”

Értsétek meg a súlyát: a te újjászületett szellemed és Isten Szelleme elválaszthatatlanul eggyé vált. Ebben a pillanatban a „vevőkészüléked” megjavult, a kapcsolat helyreállt, és a Zoé (az örökkévaló isteni élet)  újra áramlani kezdett a belső emberedben.

3.

Ezért kell leszögeznünk: a kereszténység nem viselkedéskultúra. Az új teremtés egy teljesen új faj a földön. Jézus a Nikodémussal való beszélgetésben húzta meg a választóvonalat a János 3:6-ban:

„Ami testtől született, test az; és ami Szellemtől született, szellem az.”

• Az ádámi ember a földről származik, a vér és a Biosz (biológiai élet) határozza meg.

• Az új teremtés a mennyből származik, a szellem és a Zoé határozza meg.

Ezért írja Pál a 2Korinthus 5:17-ben: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” A görög szövegben az „új teremtés” (kainé ktiszisz) olyat jelent, ami korábban soha nem létezett. Te nem egy „feljavított Ádám” vagy, hanem egy olyan teremtés aki azelőtt nem létezett.

4.

Sokan itt akadnak el. Azt mondják: „Ha a szellemem tökéletes, és új teremtés vagyok, miért érzem magam sokszor mégis a réginek? Miért vannak rossz gondolataim? Miért küzdök félelemmel?”

A válasz az emberi struktúrában van. A Róma 8:23 beszél arról, hogy mi, akik a „Szellem zsengéjét” (a tökéletes újjászületett szellemet) megkaptuk, még várjuk a testünk megváltását. A helyzet ez:

1.   A Szellemed egy pillanat alatt megtért, tökéletes lett.

2.   De a Lelked (az elméd, érzelmeid) és a Tested még a régi beidegződéseket hordozza. Még ott vannak a régi „reflexek”.

A szellemedben már a mennyben vagy, de a lelkeddel és a testeddel még a földön jársz. A keresztény élet nagy kalandja nem az, hogy „megpróbálunk újjászületni” – mert az már megtörtént –, hanem az, hogy ezt a belső, tökéletes valóságot hogyan hozzuk ki a lelkünkbe és a testünkbe.

IV. FEJEZET

1.

A nagy kérdés:  Ha belül „új teremtés” vagyok, miért nem látszik ez mindig kívülről? Miért van az, hogy egy keresztény képes egyik percben szentül imádkozni, a másikban pedig dühbe gurulni vagy kétségbeesni?

A Biblia nem rejti véka alá ezt a konfliktust. Pál apostol a Galata 5:17-ben leírja a harcmezeinket:

„Mert a test a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek...”

Most nem két embertípust hasonlítunk össze (a hívőt és a hitetlent), hanem a hívő emberen belüli kétféle működési módot.

·        A pszichikai (érzéki) működés: Amikor a keresztény a régi reflexeiből a megsebzett lelkéből, és az érzelmeiből él.

·        A szellemi (pneumatikus) működés: Amikor a keresztény az új forrásból, a Zoé-ból és a Szent Szellemmel egyesült szelleméből él.

Nézzük meg ezt a különbséget az élet négy fő területén!

2.

A legnagyobb különbség nem abban van, hogy mit látnak, hanem abban, hogyan dolgozzák fel a látottakat.

A)

A pszichikai módon működő ember , mégha szellemben újjászületett is, kizárólag a Dianoia-ra, a logikus, elemző elmére támaszkodik. Az ő valóságát az érzékszervei határozzák meg. A Róma 8:5 pontos diagnózist ad róla:

„Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak...”

Ha a számlája üres, a logikája azt mondja: „kölcsön kell kérnem.” Ha az orvos rosszat mond, a logikája azt mondja: „beteg vagyok.”  Mivel a szív nincs megújítva,  nem lát mást, csak a látható világ korlátait. Ez a gondolkodásmód törvényszerűen félelmet és halált termel (Róma 8:6).

B)

A szellemi ember is használja a logikáját, de nem az a végső tekintély. Ő a megújult szívéből, a szellemi látásból indul ki. A 2Korinthus 4:18 szerint az ő fókusza más:

„Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

Ő „átlát” a tényeken. Látja a betegséget (Biológiai tény), de látja mögötte a gyógyulást (az Isten beszédének valóságát). Látja a hiányt, de látja az Atya gondoskodását. Az ő gondolkodása nem a problémán rágódik, hanem az Igén meditál. Ez a gondolkodásmód életet és békességet teremt.

3.

A nyelvünk az a kormánykerék, ami az egész életünket irányítja (Jakab 3:4-5). Itt válik el legélesebben a két természet.

A)

A régi természetből élő ember csak azt mondja ki, amit lát, érez, tapasztal. Ő egy riporter. „Jaj, de fáj a hátam.” „Milyen nehéz idők jönnek.” „Soha nem fogok ebből kimászni.” Azt hiszi, hogy csak őszinte, de valójában a szellemi törvényszerűségek ellen vét. A Példabeszédek 18:21 figyelmeztet:

„Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van...”

Amikor a problémát vallja meg, a Biosz korlátait betonozza be az életében. A saját szavaival köti gúzsba magát.

B)

A szellemi ember  tudja, hogy a szavainak teremtő ereje van, ahogy Istennek is. Ő nem a problémát írja le, hanem a megoldást mondja ki. Pál apostol a 2Korinthus 5:7-ben adja meg a képletet: SzPA fordításban

„mert hit által élünk, nem azáltal, amit látunk -;”

A szellemi ember azt mondja, amit Isten mond róla, még akkor is, ha a fizikai szeme mást lát. „Erős vagyok!” – mondja a gyenge (Jóel 3:10). „Meggyógyultam!” – mondja a beteg.

Ez nem hazugság, hanem egy magasabb rendű igazság érvényesítése a fizikai világ felett.

4.

Mi mozgatja az embert? Mi a motiváció?

A)

A pszichikai embert a külső ingerek rángatják dróton. Ha megbántják, visszatámad. Ha fél, menekül. Ha megkíván valamit, azonnal kell neki. A cselekedeteit az érzelmei és a szükségletei diktálják.

A Galata 5:19-21 felsorolja „a test cselekedeteit”: irigység, harag, versengés. Ezek mind reakciók a hiányra vagy a félelemre. A pszichikai ember azért cselekszik, hogy kapjon valamit (elismerést, pénzt, biztonságot), mert a belső tankja üres.

B)

A szellemi ember nem a körülményekre reagál, hanem a Szellemből cselekszik, az Isten Igéjéből. A Róma 8:14 definiálja az Isten fiait:

„Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.”

Ő nem azért szeret, mert szeretik, hanem mert Isten szeretete kiáradt a szívébe (Róma 5:5). Nem azért ad, hogy kapjon, hanem mert az isteni  természete az adás. Képes békés maradni a viharban, képes megbocsátani az ellenségnek. Miért? Mert nem a saját, véges lelki erejéből dolgozik, hanem a szellemében lévő kimeríthetetlen forrásból. Ez a Galata 5:22 szerinti „Szellem gyümölcse”.

5.

Látnunk kell: ez nem két különböző személyről szól, hanem rólad! Minden reggel, minden döntéshelyzetben ott állsz a válaszúton.

• Ha a pszichédre  hallgatsz, az életed korlátozott, félelemmel teli és kiszámítható lesz, mint az ádámi fajé.

• Ha a szellemedre és a szívedre hallgatsz, az életed természetfeletti, békés és győzedelmes lesz, mint Krisztusé.

De hogyan érjük el, hogy a szellemi rész győzzön a gyakorlatban? Hogyan „kapcsoljuk be” ezt az új működést? Hogyan csináljuk meg ezt egyedül?

V. FEJEZET

1.

Eddig láttuk a diagnózist (a halott ádámi embert) és a megoldást (az új teremtést). De itt állunk egy gyakorlati kérdéssel: Hogyan működik ez az új élet? Hogyan lesz a teológiai igazságból mindennapi valóság?

Ez a kérdés nem új. Kétezer évvel ezelőtt egy vallásos vezető, Nikodémosz ugyanezzel küzdött. Éjszaka ment Jézushoz, mert érezte: a vallásos szabályok és az emberi erőfeszítés kevés. Jézus pedig egy radikális választ adott neki a János 3:3-6-ban:

„Ha valaki nem születik meg újra, nem képes meglátni Isten birodalmát!”

Nikodémosz a testi logikájával  gondolkodott: „Hogyan? Vissza tudok bújni az anyám méhébe?” Jézus válasza a kulcs a mi életünkhöz is:

„Ami testtől született, test az; ami pedig a Szellemtől született, szellem az.”

Itt lép be a képbe a főszereplő, akiről eddig keveset beszéltünk: a Szent Szellem. Az újjászületés nem egy emberi elhatározás, hanem a Szent Szellem teremtő munkája benned.

2.

A keresztény élet legnagyobb tévedése azt hinni, hogy miután újjászülettünk, Isten magunkra hagyott minket egy „új természettel” és egy Bibliával, hogy „na fiam, mostantól oldd meg, legyél jó!”. Ez nem így van.

Jézus az utolsó vacsoránál, mielőtt elment volna, a legnagyobb ígéretet tette a János 14:16-ban:

„Én pedig megkérem az Atyát, és Ő ad nektek egy másik Pártfogót, hogy veletek legyen örökké.”

A görög szó itt a Parakletos. Ez egy jogi és katonai kifejezés. Jelenti azt, aki „melléd van rendelve”, hogy segítsen. Jelenti az ügyvédet, a vigasztalót, a tanácsadót és az segítőtársat.

Értsétek meg: a Szent Szellem nem egy „erő”, nem egy „energia” és nem egy „hangulat”. Ő Személy. Ő Isten maga. És az újjászületéskor ez a Személy nem csak meglátogat, hanem beköltözik.

Pál apostol az 1Korinthus 6:19-ben felteszi a kérdést:

„Talán nem tudjátok, hogy a testetek, amelyet Istentől kaptatok, a bennetek lévő Szent Szellem temploma?”

Te két lábon járó templom vagy. A szellemedben ott lakik a Mindenható Isten Szelleme. Ezért nem kell „próbálnod” kereszténynek lenni egyedül. Nem is tudnál. A keresztény élet nem más, mint engedni, hogy a benned lakó Személy éljen rajtad keresztül.

VI. FEJEZET:

1.

Láttuk, hogy a szellemedben megtörtént a csoda: a halott ádámi természetet felváltotta az isteni élet (Zoé), és beköltözött a Pártfogó, a Szent Szellem. De itt a nagy kérdés: Ha ez mind megtörtént, miért botlunk meg mégis? Miért érezzük néha gyengének magunkat? A válasz nem a bűnben van, hanem az időben. A válasz a növekedésben rejlik.

Gondoljatok a biológiára, hiszen Isten teremtette azt is. Amikor egy gyermek megfogan, abban az egyetlen sejtben már benne van a teljes DNS. Benne van a szemszíne, a testalkata, a tehetsége, az apja és anyja minden öröksége. Nem kell hozzáadni semmit! Ő már ember, teljes értékű utód.

De vajon tud ez az egysejtű (vagy akár az újszülött csecsemő) autót vezetni? Tud döntéseket hozni? Tudja kezelni az apja bankszámláját? Nem. Miért? Nem azért, mert nem fia az apjának, hanem azért, mert kiskorú.

2.

János evangéliumának prológusa egy csodálatos titkot rejt a görög szövegben.

„Valakik pedig befogadák őt, hatalmat (exousia) ada azoknak, hogy Isten fiaivá (teknon) legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; akik... Istentől születtek (gennao).”

Nézzünk a szavak mélyére:

·        Születtek (Gennao): Ez a szó fogantatást és nemzést is jelent. Te Isten „génjeit” hordozod. A szellemi DNS-edben ott van a gyógyulás, a szentség és a teljesség kódja.

·        Gyermek (Teknon): Ez a szó a „született gyermekre” utal. Ez a rokonságot jelöli. Te Isten családjába tartozol.

·        Hatalom (Exousia): Ez a jogi felhatalmazás.

A fogantatás pillanatában megkaptad a jogi hatalmat. A tiéd az örökség. De a hatalom birtoklása és a hatalom használata között ott van a növekedés hídja.

3.

Pál apostol a Róma 8-ban és a Galata 4-ben egy másik szót is használ a fiúságra: ez a Huios. Ez az érett, felnőtt fiút jelenti, aki már átvette az örökségét, és képviseli az apját.

A Galata 4:1-ben Pál kimondja a lényeget:

„Ameddig az örökös kiskorú (kisgyermek), semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek.”

Ez a kulcs a hívő küzdelmeihez! „Ura mindennek” – ez az identitásod. A tiéd a gyógyulás, a békesség, a győzelem. De amíg „kiskorú” vagy a hitedben és a gondolkodásodban, addig a tapasztalatod olyan lehet, mint egy szolgáé: kiszolgáltatott.

A betegség és a körülmények parancsolgatnak neked. Ez nem azért van, mert Isten nem szeret, vagy mert rossz keresztény vagy. Hanem azért, mert még a növekedési folyamatban vagy. Ne kárhoztasd magad a csecsemőkorod miatt! A csecsemő nem bűnös, csak éretlen.

Pál így fogalmaz erről a folyamatról: Efézus 4:11 - 4:14

És Ő rendelte az apostolokat csakúgy, mint a prófétákat, az evangélistákat, a pásztorokat és a tanítókat,  

hogy fölkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére,  

míg mindnyájan el nem jutunk a hitnek, valamint Isten Fia felismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességéhez hasonló nagykorúság szintjére,  

hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda vet és körbesodor mindenféle tanítás szele, csaló játékosok fortélyaival, agyafúrtságával, a félrevezetés aljas módszereivel,  

Nézd csak! Nem csak az Isten Szelleme segít a növekedésben hanem a növekedésed biztosítására  embereket is küldött Isten: apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat. Az ő feladatuk nem a saját céljaik elérése hanem hogy felnövesszék Isten Nyáját!

3.b.

Sok hívőben felmerül itt egy logikus, de zavarba ejtő kérdés. A Biblia azt mondja, hogy „akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róma 8:9), és azt is láttuk, hogy újjászületéskor Krisztus beköltözik.

Ugyanakkor Pál apostol a Galata levélben – olyan embereknek írja, akik már újjászülettek! – azt mondja:

„Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szülök, míglen kiábrázolódik bennetek a Krisztus” (Galata 4:19).

Hogy van ez? Ha már bent van, miért kell még „kiábrázolódnia”? Kétféle Krisztus lenne? Vagy kétszer kell megtérni? A válasz az antropológiai modellünkben rejlik, és ha ezt megérted, a helyére kattan a növekedés titka.

A)

Először is szögezzük le: a Szellemedben a munka kész. Pál apostol az 1Korinthus 6:17-ben egy radikális kijelentést tesz: „Aki pedig az Úrral egyesül, egy Szellem Ővele.” Figyelj a pontosságra: az eredeti görögben itt a Pneuma szó áll. Ez azt jelenti, hogy a te újjászületett belső embered és a megdicsőült Krisztus lénye elválaszthatatlanul összeforrt. Itt nincs „kicsit” vagy „nagyon”. A Szellemedben 100%-ig jelen van Krisztus. Ez a jogi és egzisztenciális alap.

B)

Akkor miről beszél a Galata 4:19? Pál ott a Szívről beszél. A „kiábrázolódik” szó (görögül: morphoō) azt jelenti: alakot ölt, formát vesz fel, láthatóvá válik a belső lényeg. A helyzet tehát ez:

• A Szellemedben (Pneuma): Krisztus benned van (statikus, befejezett tény). Ezért vagy Isten gyermeke (Teknon).

• A Szívedben (Kardia): Krisztus formálódik (dinamikus, folyamatos folyamat). Ezért válsz érett fiúvá (Huios).

A növekedés tehát nem azt jelenti, hogy Jézus „nagyobb lesz” benned (Ő nem tud nőni, mert Ő a teljesség), hanem azt, hogy a Szíved (a döntésközpontod, a tudatalattid) egyre nagyobb területet enged át Neki.

C)

Ezért imádkozik Pál az Efézus 3:17-ben is úgy, „hogy lakozzék a Krisztus a hit által a szívetekben (kardia).” A görög szó, amit itt használ (katoikeó), nem pusztán azt jelenti, hogy „ott lenni”. Azt jelenti: „otthonosan berendezkedni”, „véglegesen letelepedni”, „belakni a házat”.

A Szellemed jogilag már az Övé, de a Szív még mindig a te pszichéd fennhatósága alatt van. A fiúvá válás folyamata az, amikor a Szív feletti hatalmat elvesszük a pszichétől, megtisztítjuk és felülírjuk az Ige által a régi traumákat, félelmeket, káros viselkedésmintákat, és helyette az újjáteremtett szellem veszi át a felügyeletet. 

Amikor egy-egy területen (pl. a pénzügyeiden, az indulataidon vagy a megbocsátásban) engedsz Neki, akkor Krisztus formát ölt a viselkedésedben is. Ekkor a „belső valóság” (Pneuma) áttöri a gátakat, és kiárad a látható világba.

Tehát összefoglalva:

• Az Isten gyermeke (Teknon) az, akinek a szellemében ott van Isten Szelleme.

• Az Isten fia (Huios) az, akinek a szívét már a Szellem vezeti.

4.

A Biblia alapján láthatjuk a fejlődés stációit. Nem kell görcsösen „csinálni”, csak fel kell ismerni, hol tartunk.

A)

A Testi (Sarkikos) korszak (1Korinthus 3:1):

• Ez a csecsemőkor. Pál azt mondja a korinthusiaknak: „Nem szólhattam néktek úgy, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban való kisgyermekeknek.”

• A csecsemőt az érzékei és a szükségletei vezetik. Ha éhes, sír. Ha valami fáj, ordít. A „testi hívőt” a körülményei rángatják. Ha süt a nap, boldog; ha jön a számla, kétségbeesik. A szíve még a régi reflexekkel van tele.

B)

A Lelki (Pszichikai) korszak:

• Ez a serdülőkor. Itt már kezd a szív megtisztulni az Ige által és egyre jobban érzékeljük  a Szellem hangját. A hívő keresi az összefüggéseket, vitatkozik, érvel, élményeket keres. De még mindig önmaga körül forog, és legfőképp az irányítja a cselekedeteit hogy mit „érez” jónak vagy rossznak.  Élményeket keres de még összetéveszti a lelkének és a Szellemnek a hangját.

C)

A Szellemi (Pneumatikus) korszak – A Fiúság:

• Ez a cél. A Róma 8:14 definíciója: „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai (huios).”

• Az érett fiút már nem az ösztönei, nem is a logikája, hanem a Szent Szellem vezeti. Ő már megtanulta a Pártfogó hangját, és az Ige az egyetlen mérce.

5.

A gyermeket nem lehet „megnyújtani”. Nem attól nő, hogy erősen koncentrál. Mitől nő? A tápláléktól. Az érettség nem erőlködés, hanem táplálkozás kérdése.

Ahogy táplálod magad az Igével és a Szent Szellemmel (nyelveken szólás), nekiállsz a rendszeres böjtnek,  egy természetes folyamat zajlik le benned. A szíved átíródik.

A gyermek nem azért hagyja abba a hisztit, mert elolvasott egy könyvet az önfegyelemről, hanem mert felnőtt. Kialakultak azok az idegpályák amelyek szükségesek a felelősségvállaláshoz, az önfegyelemhez, önkritikához  stb…

Az érett hívő nem azért nem fél, mert „tiltott a félelem”, hanem mert a szívében a Krisztus természete nagyobbra nőtt, mint az ádámi természet. A békesség, a szeretet, a türelem nem törvényi elvárás, hanem a felnőttkor gyümölcse.

6.

Miért akar Isten felnőtt fiúkat? Mert a világnak szüksége van ránk. A Róma 8:19 azt mondja:

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak (huios) megjelenését.”

A világ nyög a romlandóság alatt. A betegségek, a katasztrófák, a sötétség uralkodik. A világ nem a „csecsemőkre, pszichikai keresztényekre”  vár, akik a saját bajaikkal vagy mások kritizálásával  vannak elfoglalva. A világ az érett Fiúkra vár, akikben a belső ember  annyira megerősödött, hogy képes kiáradni. Az érett fiú az, aki ránéz a betegségre, és a benne lévő Élet elnyeli a halált. Az érett fiú az, aki belép a szobába, és a légkör megváltozik.

Hol tartasz most? Lehet, hogy még küzdesz a testi reakciókkal. Lehet, hogy még sok benned a kérdés. De a jó hír ez: Istentől születtél! A génjeid tökéletesek. A Pártfogó veled van. Ne csüggedj el a folyamat miatt! Minden egyes nap, amikor az Igére figyelsz, minden egyes pillanat, amikor a Szent Szellemhez fordulsz, egy millimétert nősz. A sejtek osztódnak, a belső ember erősödik. Új szellemi idegpályák, viselkedésminták alakulnak ki. A szívből kiürülnek a régi rossz lenyomatok és Krisztus valósága tölti be. És eljön az a nap, amikor bátran elmondhatod amit Pál: „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”…

Te királyi családba születtél. A sorsod nem a vereség, hanem az uralkodás. Csak táplálkozz, növekedj, és engedd, hogy a benned élő Krisztus naggyá legyen!

Ámen.

Belső ember I

A mai napon egy olyan témához nyúlunk, ami minden őszinte hívő ember életében jelen van, de sokan szégyellnek beszélni róla. Ez pedig a bennünk zajló megmagyarázhatatlan ellentmondás. (mondjuk szinte mindig erről beszélek, ezt próbálom feloldani teológiával vagy tudománnyal)…. Amikor megtérünk és elkezdünk gyülekezetbe járni, megtanítanak minket jó kereszténynek lenni. Megtanítanak imádkozni, adakozni, bibliai témájú énekeket énekelni, megmondják hogy érezzünk, mit gondoljunk, milyenek legyünk.

És mi, mint engedelmes gyermekek, igyekszünk is ilyen lenni. De eltelnek évek, évtizedek és rádöbbenünk hogy belül még mindig azok vagyunk aki voltunk.

Nem értjük hogy ha Isten újjáteremtette a szívünket és szellemünket, azaz az emberi lény legbelső-láthatatlan magját, akkor mi ez a düh, sértődöttség vagy tisztátalan vágy bennünk? A gyüliben megjátsszuk a szentet de a bensőnkben háborúság dúl, egyszerűen azt érezzük hogy valami nem működik…

Észrevesszük, hogy bár szeretjük Istent, mégis képesek vagyunk olyat tenni, mondani vagy gondolni, amit mi magunk is gyűlölünk. Ilyenkor jön a vád: "Lehet, hogy nem is vagyok igazi keresztény?"

Hogy ezt a kérdést helyretegyük, Pál apostolhoz kell fordulnunk. A Róma levél 7. részében Pál nem teológiai előadást tart, hanem a saját "naplóját" nyitja ki nekünk. Olyan mélyre ás a hívő ember pszichéjében, ahová senki más.

Olvassuk el a Róma 7:15-öt. Figyeljétek meg a hívő ember zavarodottságát:

"Mert a mit cselekeszem, nem ismerem; mert nem azt művelem, a mit akarok, hanem amit gyűlölök, azt teszem." (Róma 7:15)

Álljunk meg itt egy pillanatra. Mit mond Pál? "Nem ismerem, mit teszek."

Voltál már úgy, hogy egy veszekedés után leültél, és megkérdezted magadtól: "Miért mondtam ezt? Én nem ilyen vagyok! Én szeretem a feleségemet/férjemet. Hogy jöhetett ki belőlem ez a méreg?"

Itt jelenik meg az első repedés az emberi öntudaton. Pál felismeri, hogy kettősség van az akaratában:

Van egy "Én", aki akarja a jót (szeretne türelmes, tiszta lenni).

De a cselekvés szintjén valami teljesen más történik. Pál NEM azt mondja, hogy "néha hibázom". Ő azt mondja: "Azt teszem, amit GYŰLÖLÖK."

Ez a hívő ember jele! A hitetlen nem gyűlöli a bűnét, hanem élvezi. A konfliktus ott kezdődik, ahol megjelent az új természet, ami gyűlöli a rosszat.

Ha én jót akarok, de rosszat teszek, akkor ki vezeti a kezem? Ki mozgatja a nyelvemet? Pál a Róma 7:17-ben teszi a Bibliában található egyik legfontosabb antropológiai felfedezést:

"Most azért már nem én cselekeszem azt, hanem a bennem lakozó bűn." (Róma 7:17)

Nagyon figyeljünk, mert ezt könnyű félreérteni! Ez nem felelősséghárítás ("Nem én voltam, hanem a bűn"). Ez diagnózis. Pál itt szétválasztja az identitását. És ez a legfontosabb lépés a megértéshez és gyógyuláshoz, SZÉTVÁLASZTJUK AZ IDENTITÁSUNKAT!!!

Azt mondja: Az az "ÉN" (az igazi énem), aki jót akar, nem azonos azzal az erővel, ami a cselekvést végrehajtotta.

Van bennem egy "idegen test", egy betolakodó. Úgy hívja: "A bennem lakozó bűn".

Ez az első lépés a szabadság felé: felismerni az ellenséget. Fel kell ismerned, hogy a testedben, a biológiai létezésedben ott maradt egy régi "program", a Bűn természete, ami még mindig ott lakik. Olyan, mint egy albérlő, akinek felmondtak, de még nem költözött ki.

Most érkezünk el a tanításunk legfontosabb igehelyéhez. Itt nevezi meg Pál először konkrétan a szereplőket. Olvassuk a Róma 7:22-23-at:

"Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém (Nous) törvényével, és foglyul ejt engem a bűnnek ama törvénye alatt, mely az én tagjaimban van." (Róma 7:22-23)

Itt rajzolódik ki a térkép. Nézzük meg a két oldalt:

A) A Belső Ember (Esó anthróposz):

Pál itt definiálja a hívő igazi énjét.

Mi a jellemzője? "Gyönyörködik Isten törvényében."

Ez a legbiztosabb jele annak, hogy újjászülettél. A romlott emberi természet sosem gyönyörködik Isten szentségében, legfeljebb fél tőle. De a te Belső Embered rezonál Istenre. Azt mondja: "Ez jó! Ezt akarom!"

B) A Tagokban lévő Törvény:

Hol van az ellenség? Nem a levegőben, nem a pokolban, hanem "a tagjaimban".

Ez a fizikai testünket, az idegrendszerünket, az ösztöneinket jelenti. Ez a KÜLSŐ ember.

Itt egy Törvény (egy működési elv) uralkodik. Ahogy a gravitáció törvénye lefelé húzza a követ, a "külső ember" lefelé húzza az embert a bűnbe. Ez nem választás kérdése, ez egy erőhatás.

C) A "Foglyul ejtés" (Aichmalótizó):

Ez egy háborús kifejezés. Pál azt mondja: "Látom a jót, akarom a jót (a Belső Emberrel), de jön egy erő a testemből, ami hadifogolyrabként elhurcol, és megteszem a rosszat."

Ez a dráma! Az akarat (Belső Ember) jó, de a végrehajtó eszköz (a test) lázadó.

Hová vezet ez a felismerés? Nem büszkeséghez, hanem a teljes összetöréshez. Lássuk a 24. verset:

"Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" (Róma 7:24)

Pál itt nem depressziós, hanem realista. Felismerte, hogy a "belső embere" be van zárva egy "halálnak testébe, a külső emberbe". Az ókori világban volt egy szörnyű büntetés: a gyilkoshoz hozzákötöztek egy halott testet, és azt kellett cipelnie, amíg a hulla bomlása meg nem fertőzte őt is. Pál ezt a képet használja: "Én élek (belül), de hozzá vagyok kötve ehhez a testhez, amiben a bűn lakik. Ki választ szét minket?"

Miért fontos erről beszélnünk? Mert amíg nem látjuk tisztán ezt a kettősséget, addig csak vádolni fogjuk magunkat, vagy Istent.

Fel kell ismernünk: Van egy "Belső Emberünk", aki Isten pártján áll. Ez vagy te, az újjászületett éned!

És fel kell ismernünk: Van egy "Testünk/Tagjaink", amiben a bűn törvénye lakik. Ez az ellenség a falakon belül, a külső ember.

Ez a harc nem a hited hiányát jelzi, hanem a két természet jelenlétét. De a kérdés ott visszhangzik: "Kicsoda szabadít meg?"

Láttuk, hogy Pál apostol "két törvényről" beszél a bensőnkben. De hol helyezkednek el ezek? Ha nem ismerjük a saját felépítésünket, olyanok vagyunk, mint a pilóta, aki nem ismeri a műszerfalat: vaktában repülünk.

A Biblia egyértelműen tanítja, hogy az ember nem egyetlen "massza", hanem hármas tagozódású lény.

Az 1Thesszalonika 5:23. mutatja be legtisztábban az emberi struktúrát:

"Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti szellemetek, lelketek és testetek romolhatatlanul őriztessék meg..." (1Thesszalonika 5:23)

Pál itt felsorolja a három alkotóelemet. Nézzük meg őket sorban, kintről befelé haladva!